2022.10.28-29.

2022.10.28.

Gyorsan írok, mert vannak fejlemények.

Először a tények:

MEGKAPTUK A VÉGZÉST! :) HALLELUJA!

Ez azt jelenti, hogy hivatalosan is engedélyezték számunkra Jancsi és Juliska örökbefogadását. Ha letelik a négynapos hétvége, megyek intézni a TAJ számokat és a mindenféle juttatásokat.

A kidobott játékokkal kapcsolatban elég nagy kíváncsiság volt bennem, hogy vajon hiányozni fog-e valami? De reggel csak a plüsskutyát kereste, majd mikor mondtuk, hogy elvitte a kukásautó, akkor simán tudomásul vette és sorolta a játékait, hogy miket dobott még ki, de ezt majdhogynem büszkén mondta, mintha ez már valami teljesítmény lenne, vagy mint amikor a kisiskolásoknak már derogál az ovisok játéka, meséi, és büszkék arra, hogy már nem játszanak olyan játékokkal, amikkel az ovisek.
Az esti kakaóra voltam még kíváncsi, hogy azzal mi lesz, de olyan könnyedén vette mindkettő, hogy nincs tejcsi, mert kidobtátok a cumisüveget, hogy erre aztán végképp nem számítottam.

Nyilvánvalóan folyik benne valami folyamat, amit szerintem sem nem tud, sem nem ért, csak megint a felszínen csapkolódó hullámokat látjuk.

Felveszem a kapcslatot egy másik szakemberrel is, aki kifejezetten örökbefogadásban szakértő, Tőle már kértem, és kaptam is hatékony segítséget. A konzultáció fizetős lesz, nem tudom hogy mennyi lesz, egyelőre még egyeztetés alatt van az ügy.

A pszichológus is folyamatban, de az még sok idő, mire az az alkalom eljön.

Az öleléses témára is lett megoldás, amivel egy mindenki számára kellemesebb és élhetőbb mederbe tudjuk terelni a dolgot.

A cselekmény két szálon fut.
Egyrészt egyre határozottabb volt az az érzésem, hogy Juliska direkt választja ki azokat a pillanatokat, amikor legjobban benne vagyok valamiben.
A másik pedig az, hogy bár kell neki ölelés, nem is kevés kell neki, de ennyi biztos nem.

Akivel beszéltem, óvónő, szívvel – lélekkel, teljes mértékben a gyerekekre hangolódva, de reálisan, nem elfogultan kezeli a gyerekeket, a problémáikkal, szeretetéhségükkel együtt.

Arról beszélgettünk Vele, hogy Juliska nem gyenge helyzetből jött. Ott voltak négyen, óvodáskorúak, állandó káosz, visítás, kiabálás, sipákolás közepette, ahol keményen meg kellett küzdeni minden egyes figyelemmorzsáért, és ott nem feltétlenül volt elég az, hogy valaki szépen viselkedik, eszik rendesen, vagy első szóra szót fogad, mert a figyelem pont, hogy azé volt, aki ezt nem tette, azzal kellett többet foglalkozni, aki miatt állt a bál… A régi helyen ez rendszerint Juliska volt, és ezt szerintem még nem most fogjuk kiszedni belőle. És gondolom, ezért is van az, hogy a világ összes ideje, energiája sem lenne elég, mert a figyelem a nap 24 órájában kellene neki, ez mondjuk alap gyerek-igény. Az elején még mi is türelmesek vagyunk, én is rendszeresen kelek azzal, hogy ma én leszek a mintaanya, és igyekszem a Hulkot minél jobban visszafogni magamban. Aztán nekem kell egy kis üresjárat, és kifejezetten hősnek érzem magam, ha ezt az üresjárat-igényt sikerül az ebéd utáni alvásig kihúznom minden vita nélkül. A gond az, hogy Juliskának nincs ilyen igénye. És ráadásul a türelmem is hamarabb kezd fogyni, a dühdobozom* is már telik rendesen, sajnos, hamarabb, mint ahogy eljönne a várva várt déli alvás.  És akkor kezdődnek a bajok, mert hiába voltunk mindketten angyalok addig, a figyelmem csökken, Ő pedig csak azt érzékeli, hogy az eddig jó viselkedése már nem elég, bekeményít, kezdődnek a hülyeségek, játszmák, taktikák, nyávogás, stb, mindketten zölddé kezdünk válni, csak Őbelőle Grincs lesz, belőlem meg Hulk… Nem jó kombináció…
Egy szó, mint száz, kell neki a figyelem, ezért bármit megtesz és van is tapasztalata abban, hogy ezt hogyan érheti el.

Na és akkor itt jön a küvetkező lépés. Nem az ölelés kell neki, hanem a figyelem. Csak az ölelés egy kézzel fogható kontaktus, amire könnyű ráhúzni azt, amit akar, mert arra még vélhetően nem képes, hogy azt mondja „Bianka, szükségem van arra, hogy figyelj rám”. Szóval tényleg nem véletlen az, hogy a legalkalmatlanabb időben kéri a figyelmemet, mert akkor vagyok a figyelmet illetően a legtávolabb tőle. És vélhetően az, hogy ilyenkor vagy türelmesen, vagy kevésbé türelmesen, de visszaválaszolok neki, hogy nem, nem tudom megölelni, már azzal megkapta, amit akart, a figyelmemet. És persze nem direkt választja ki ezeket az alkalmatlan időket, hanem szmplán érzékeli és kijön belőle.

Ami engem egyébént ebben az egész helyzetben a legjobban irritált, az az alkalmatlan időzítés, valamint az, hogy bárhol is legyen, utasít, hogy márpedig öleljem meg… és én meg lelki szememim előtt láltom, ahogy 44 évesen pattogok egy négyéves kénye-kedve szerint, ami – bevallom töredelmesen,- nem tetszik.

Szóval abban maradtam magammal, hogy egy másik irányba terelem a dolgot
Egyrészt oké, mehet az ölelés, amikor reális esélyt látok arra, hogy nem forrázok le senkit, vagy nem kerül senkinek ez extra körbe, akkor rajta… de azt akkor nem úgy, hogy én szaladok. Jöjjön oda, úgy kérje, kérdezze meg.
A másik, hogy megmutattam neki, milyen AZ ölelés. És úgymond elvárom (ez hülye szó, de nem tudom jobban fogalmazni), hogy ha ölelünk, akkor öleljünk rendesen. És ha az ölelésnek vége, akkor mehet a dolgára mindenki.
Na ez a második napja megy így és kb a felére csökkent a „Bianka, öleljél meg”-ek száma, mert amikor már oda is kell rá figyelni, és még ide is kell hozzám jönni, akkor már nem olyan érdekes a dolog.

Bernát:

Bár anyám eljött és vigyázott a gyerekekre, és ezzel egy csomó időt felszabadít, sajnos még sem tudtunk úgy igazán dolgozni. Nekem falazni kéne, Biankának meg festeni, de sokat. Viszonylag jól el voltunk, mind ketten pakoltunk, intézkedtünk, haladtunk, de kb. nem azzal, amivel kellett volna.
Ebéd után alvás, ami alatt jól kibeszéltük a kölköket, meg hogy mi legyen a stratégia, ébredés után Bianka és Julcsa mentek a bóótba, én meg Jancsi dolgoztunk az udvaron. Kb egy órát voltunk külön és szerintem nagyon jót tett, kb egyszerre végeztünk, és mivel nem volt még túl késő, sütött a nap, csiripeltek a gólyák, szóval kint maradtam az udvaron a gyerekekkel.
Van egy pár egyéni jutalmazásunk, az egyik, ha Juliska egész reggelig nem pisil a pelusba, akkor kap nyalókát, ha Jancsi nem pisil a déli alvás alatt a pelusba (mert nap közben nincs rajta pelus, csak alváskor) akkor kap nyalókát, és néha, ha nagyon szépen, okosan, szófogadóan viselkednek, akkor is kaphatnak. De ugye ezek általában külön időpontok, és így csak egy gyerek kap nyalókát, a megszokott „egyszerre kapnak és ugyanannyit” módszerhez képest, amit egyébként minden másban nagyon nagy figyelemmel tartunk. No Jancsi délben nem pisilt, kapott nyalókát, és meg is ette, ugye külön voltak, majd haza érve Juliska is kapott, mert a bevásárlás közben nagyon jól viselkedett. Elkezdte enni, Jancsi meg ment utána az udvaron és kért a nyalókából egy nyalást, Julcsa néha adott is neki, bár fordított helyzetben Jancsi egyet nyal és adja oda neki, de Juliska őnző és inkább elmegy és elfordul, hogy ne kapjon a kicsi. Tanulják az osztozkodást, de mivel Jancsi erősen hoppon maradt,  kapott egy nyalókát ő is (nyalóka hirdetési lehetőség itt) Ennek az lett a vége, hogy már csak Jancsinak volt nyalókája és Julcsa kunyerálta tőle, én persze rászóltam és miután elmagyaráztam, hogy ő se adott, Jancsi se fog. És jött a bosszú… Jancsi ült a kis biciklin és persze Julisnak pont az a játék kellett, erre odament és le lökte Jancsit, hogy csak úgy puffant, a szemem láttára!
No ki tört Hullk!!! FELPATTANTAM, EL MARTAM A MELKASÁN A KABÁTOTT ÉS TELI TOROKBÓL (hogy a szomszédok is hallják) üvöltöttem, hogy MIT KÉPZELSZ TE TE MAGADRÓL, HOGY LÖKDÖSÖD AZ EMBERT? KI VAGY TE? MOCSKOS KIS nem emlékszem mit zúditottam 3 cmről az arcában, de addig rángattam meg üvöltöttem, amíg sírni kezdett. Lassan elfogyott a levegőm, kihabbzott a szám, meg fogtam, hogy a lába se érte a földet és el vittem az udvar egyik sarkába, hogy nézegesse a bokrot és ÜVÖLTÖTTEM, HOGY KI NE MERJÉL FORDULNI!!!

No ide jöhetnek a hozzászólások, hogy mekkra egy barom vagyok, meg hogy ez durva volt , és hogy rossz apa vagyok, meg egy agresszív állat!...
Tíz perc gondolkodás itt az írás közben…
Nem tudom, hogy Juliska agresszív viselkedését hogy kezeljem. Nem tudom, hogy a picsába tud így felbaszni egy másodperc alatt egy ekkora gyerek, aki elméletben nem szándékosan csinálja. És lehet igaz ez a mondás, hogy a szülőktől amit kapunk, azt adjuk tovább.
Nem emlékszem, hogy milyen gyerek voltam, elméletben rossz, akaratos, neveletlen, makacs. Én csak arra emlékszek, hogy apám sokszor megvert, és sokszor fenyegetett, kergetett.

A miértekre nem emlékszem, biztos bennem is volt hiba. És nem akarom ezt a példát követni! De ez a kis …….. Julis egy másodperc alat felbasz és amikor számon kérem, hogy ezt mért csinálta, a válasz AZÉRT. És ennyi… nem tudja megfogalmazni a miérteket, fogalma sincs, hogy miről beszélek, már el is felejtette mi volt, és kb. azt se érti, mért vagyok dühös. Tudom kicsi még, és engedjem el. Én minden nap próbálok jókedvűen felkelni, és próbálok kedves türelmes lenni, kedveskedni. Aki ismer, tudja, hogy engem szeretnek a gyerekek, lógnak rajtam, egy szinten vagyunk agyilag. És a saját gyerekeim meg…

szünet……… a saját gyerekeim meg mi??? Julis a vacsoránál kijelenti, hogy velem nem megy holnap kocsival a mamához, csak Biankával! Ami persze felbasz, mert ugye ezt nem ő dönti el.. kettő, a kurva anyádat, azért ordítok veled, mert te viselkedsz úgy!!! Bianka az Isten, én meg az ellátó személyzet, aki kiszolgálja őnagyságát. Félreértés ne essék, nem vagyok féltékeny, ha anyás, akkor legyen anyás nekem a Jancsival való játék és bohóckodás is elég. De bosszantó! Nem akarok mostoha apa lenni!
Egy ilyen ordítós veszekedés, annyira felbasz, hogy még este is ezen fogok mérgelődni, ő meg már rég azt is elfelejtette, hogy volt ilyen, rohadt aranyhal memória. Na így szopok én.

Bianka

A fenti helyzetet enyhítettem annyival, hogy kis sírás után (ami az első fél percben volt kb őszinte, utána meg a színházi előadást hallhattuk) bevezettem a lakásba és leültettem egy székre, ahol nem beszélhetett és kicsit el kellett gondolkodnia azon, hogy mit csinált és szabad-e ilyet. Figyeltem arra, hogy kellően kellemetlen legyen, nem engedtem tekeregni, hűtőmágneseket nézegetni a hűtőn, mert nem azért ül ott, hogy jól ellegyen, hanem, hogy gondolkodjon. Kb 10 perc, negyed óra után kezdtünk el beszélgetni arról, hogy miért ül ott, min kellett gondolkodnia, és sikerült-e valamire jutni. És pont, mire végeztünk, akkor toppant be az ajtón Bernát és Jancsi, így adta magát a helyzet egy bocsánatkérésre.
Na és akkor itt jön a neheze. Juliska itt túl is volt a dolgon, mi még nagyon nem, de muszáj ilyenkor erőt venni magunkon és újra indulni, nekünk kell máshogy állni összességében ezekhez, mert ahogy Bernát mondja, tényleg aranyhalak. Tényleg gyorsan túl vannak a dolgon, kioldanak gyorsan és három perc múlva már mennek játszani mi meg dühöngő bikaként fújtatunk még néha órákig, és igen, engem pl ilyenkor már ez is dühít, hogy a kis szaros már azt sem tudja, mi volt, én meg mindjárt nyugtatót kell beszedjek, hogy lenyugodjak kicsit… de ha nem nyugszom le, az rányomja a bélyegét a további percekre, órákra, ami senkinek sem jó.

A fentebbi részből kiindulva, a figyelem mindkettőnek kell, és ez így van, pont, kész, ez tény, ilyenek a gyerekek, és erre lehet azt mondani, hogy ezt vagy elfogadjuk, vagy tényleg tartsunk plüsskutyát, meg robotot. Szóval kell a figyelem, és nekünk kell ezt odaadni, jókedvűen, játszva, kedvesen, mert a figyelmet mindenképp kiköveteli, vagy így, vagy úgy, csak a grincses megoldás mindkettőnknek kellemetlen.

 

*dühdoboz: a kutyasuliban, Korom Gábor előadásán hallottuk ezt először.
A kutyák is sokszor csinálnak idegesítő dolgokat, de hatékonyan rászólni csak akkor tudunk, ha el is kapunk egy konkrét szitut… Tehát ha elmentem dolgozni, és hazaérve az a látvány fogad, hogy a kutya kiásott / szétrágott / átrendezett ezt-azt, azt sajnos már nem tudom lereagálni hatékonyan, hogy meg is értse, mert elkéstem vele. Sajnos hiába hívom oda, hiába verem agyon, nyomom az orrát a tetthelyen bármibe, az már nem segít. Hatékony csak úgy tudok lenni, ha akkor, mikor azt a valamit épp csinálja, akkor rá tudok rongyolni és akkor elhitetni vele, hogy itt a világvége…
És akkor mit ront el a legtöbb gazdi? Ott a szituáció, épp ás a kutya, épp felzabál valamit, amit nem kéne, és akkor mit tesz? Egérke hangon, halkan rákezd: jujj… fujj, csúnya… nem szabad… de a hülye is látja, hogy nem gondolja komolyan.
Na erre van a dühdoboz… Ez egy hasznos dolog, mindenkinek van, gyomortájékon egy ilyen szerkezet. Ebbe kell belepakolgatni az apró kis hülyeségeket menet közben, amiket nem tudunk akkor lerendezni. Szétrágott valamit, kiásta a növényt… minden megy a dühdobozba… aztán mikor ott a szituáció, akkor ki kell önteni a dühdobozból mindent, és nem inci-finci hangon, hanem olyan rendesen Hulkosan odatenni magunkat. Mert akkor, mikor abban benne van minden dühöm, akkor elhiszi a kutya is, hogy nem viccelek.