2022.12.20
Bernát:
Vannak döntéseink…
Amikor kb. egyik napról a másikra az ember apa, vagy anya lesz,
akkor hasonló döntéseket kell meghozni ugyanilyen gyorsasággal. A telefon
kijelzőről töröltem a cicis néniket, lecseréltem a Grincses profilképet, és
átépítem az egész házat, ha kell. Egy apának rengeteg feladata van, megszűnnek
a komolytalan időtöltések, és bejönnek helyére a fontos dolgok. Például ma
reggel 7:00-kor kiugrottam az ágyból és elrohantam lángost venni, és mikor
hazaértem, még aludt a család. Raktam be egy karácsonyi zenét és kimentem kávét,
meg teát csinálni, hogy mire kelnek a gyerekek, minden kész legyen. Pedig régen
volt, hogy akár 11-ig aludtam, vagy telefonoztam, mert megtehettem.
Biankával egy régi beszélgetésben, megfogalmazódott, hogy nem akar gyereket,
mert ennyi kutya, macsaka és még én mellém nem kell még egy gyerek is, mert az
is majd rászakad. De én határozottan úgy gondolom, hogy sikerült kapcsolni, és
bár az elején, sok kötelező feladat volt, most már csak gondoskodásnak tűnik.
Ha valamit akarsz csinálni, az könnyen megy, persze ezt majd beszéljük át öt év
múlva is.
Beépül az ember agyába, hogy viszek haza kenyeret a purdéknak, hogy legyen mitt
enni. Veszek már egy kis csokit, hogy mikor haza érek, adhassak a gyerekeknek.
Bianka
Ahogy lektoráltam Bernát mai írását, akkor pont ez jutott
eszembe, amit írt. Korábban a gyerekkel kapcsolatosan az egyik legnagyobb
félelmem az volt, hogy látva a rengeteg mintaanyát, azt mondtam, hogy én
képtelen leszek erre, amit ők csinálnak. Persze néha kaptam megerősítést arra
vonatkozóan, hogy áá, dehogy, nem kell ezt így csinálni, hallgassak majd az
ösztöneimre. Oké, ez ésszel logikus volt, de azért mégiscsak a nagy semmiben
tapogatóztam.
A másik félelmem hasonló volt, mint az első kutyámmal, hogy abba az
élethelyzetbe, amiben akkor voltunk, nem tudta beleképzelni egy kutyát.
Hazamentünk munka után, filmet néztünk, barátokkal találkoztunk, ágyban
vacsoráztunk, hobbijaink voltak, amik miatt nem mindig ugyanakkor értünk haza,
de ami szinte miindig egyezett: mindig hulla fáradtan estünk be a lakásba, és
nem tudtam elképzelni, hogy ezek mellett nekünk hogy lesz alkalmunk, erőnk,
energiánk még arra, hogy kutyát sétáltassunk,kutyát simogassunk, és minden nap
megetessük, mikor már jártányi erőnk sincs….
Aztán lett kutyánk, egy, majd még egy, majd még egy, és láttam, hogy nem teher,
sem a séta, sem az etetés, de még csak a fél napokat kitöltő kutyasuli sem.
És bár ésszel tudtam, hogy a gyerekezéssel is hasonló lesz, azért tényleg
tartottam attól, hogy a mi akkori élethelyzetünkbe hogyan helyezhető be egy gyerek?
(és kettő?) Elképzeltem, ahogy az akkori élethelyzetben már ígyis sokszor
rohanok, mint pók a falon, ha vendégség van, már 10 órakor sík ideg vagyok,
mert készítem a kajáat, rendezem a lakást, Bernát meg fekszik az ágyban és bár
tiszta, hogy mik a feladatai, Ő az utolsó percben áll csak neki megcsinálni
mindent, mikor már kiabálok és sírok az idegtől. És akkor egy ilyen helyzetbe
beleképzeltem még egy (kettő) kiabáló, hisztiző, nyavajgó gyereket, akit majd
nem feltétlen küldhetek el… Na és akkor azt mondtam, hogy nem, ide nem kell
gyerek… Nekem ezek az utolsó pillanatig komoly félelmeim voltak, de mire odáig
jutottunk, hogy fejest ugrunk az örökbefogadásba, addigra Bernát számtalanszor
megnyugtatott, hogy Ő is kiveszi majd a részét. Kíváncsian vártam, és jelenleg
azt mondom, hogy Bernát teljes mértékben felnőtt a feladathoz. Csodálatos, gondoskodó
apa, és még csodálatosabb férj, és aminek szívből örülök, hogy míg sok párt
megvisel a gyermekvállalás, a kevesebb minőségi idő és a nagyobb teher
szétcsúsztatja őket, addig minket nagyon összehozott. Előtte is jó csapat
voltunk, de most még jobban azt érzem, hogy nagyon egy csapat lettünk, nagyon
egy rugóra jár az agyunk, kipártoljuk egymást, kivédjük egymást, és mindig
látványosan egyetértünk. Abban pedig kiegészítjük egymást, hogy van, amikor
egyikünknek van több türelme, van, mikor a másikunknak, és én például már
jobban figyelek erre. Ha látom, hogy Bernát bement pihenni, vagy simén csak sok
neki már, akkor nagyobb szerepet vállalok, és ha azt látom, hogy jól elvan a
gyerekekkel, akkor meg nem feltétlenül folyok bele a dolgokba. Mondjuk ma épp
nem sikerült az én részemet jól teljesíteni, ami nagyon zavar, de ezt majd
később…
Bernát
És nekünk van ám más gondunk is a gyerekek integrációja
mellett, a kutyák.
Figyelnünk kell, mert a gyerekek fizikai teret is elvettek, de ezzel a kutyák
életterét is elvették részben, mivel ők is bejárnak a házba. Látom a kan
kutyámat, Tangót, hogy bár ő a falka vezér, de tudja, hogy ez a két kicsi
sajnos a főnöke lett, és bár sokszor véletlen ráesnek, vagy bele rúgnak, akkor
bár jelzi, hogy ez már sok, de nem harapja meg őket, hanem kifordul a
szituációból. És a másik nagy öreg szuka kutyám, aki nagyon nem bírja a feszültséget és
inkább kimenekül… ha van egy k.anyád kiáltásom, vagy épp a gyerekeket szidom,
nem bírja és inkább kifekszik a fóliába, mert ott csend van és nyugalom. És ott
a kis fekete pocok, aki bár nem falka vezér, ő az egyetlen aki felmehet az
ágyra és gyakorlatilag az asszony picskujában alszik a paplan alatt. Nappal
fekszik az ágyon a paplan alatt, mert fázik 22 fokban :) és néha mikor a
gyerekek lökdösik az ágyat, akkor kutyi elkezd morogni a takaró alatt, hogy hagyál
már békén.
És a gyerekeket simogatni ölelgetni, sőt öltöztetni, krémezni kell, és néha megjelenik
egy kutyaorr is, hogy apa engem is simogassál, én is kérek olyat, amit ők
esznek, és nem küldhetem el mindig, hogy bocs most nincs rád idő, neki is kell
a törődés.
Bianka
Fél szemem mindig a kutyákon van. Ismerem őket, mint a
tenyeremet. A pillantásukból, testtartásukból, az apró rezdüléseikből tudom, mi
a szándékuk, mikor boldogok, felszabadultak, mikor félnek, vagy sok nekik
valami.
A gyerekek még nem tudnak velük bánni. Annak ellenére, hogy a nevelőszülőknél
több kutya is volt, volt benti is, meg kinti is, egyszerűen az állatokkal
semmilyen kultúrájuk nem volt, mikor megismertük őket. Számomra döbbenet volt,
hogy az állatkertben minden, amit meg lehetett simogatni, az minden undorító
volt, eg fujjogtak rájuk, lehetett az bármilyen kedves, szelíd, selymes… A
kutyákkal, macskákkal is ez a helyzet. NEM TUDNAK ÁLLATOT SIMOGATNI! Jancsi 3,
Juliska 4 éves, és ennyi kutya – főként egy benti kutya mellett ennyi idős
korukra nem jutottak el addig, hogy egy állatot fentől lefelé, elölről
hátrafelé simogatunk. Már elmondtam, mint szabályt, már elmondtam, hogy az
állatnak is így a jó, elmondtam, hogy nekünk is úgy a selymesebb, ha „jól”
simogatjuk őket, sőt már Juliska hjaán is megmutattam, hogy direkt visszafel
összeborzoltam a haját és megkérdeztem, hogy volt a kellemesebb neki, nyilván a
jó irányban, aztán megfogtam már a kezüket és úgy is megmutattam… És ezek után
még mindig simogatják úgy az állatokat, hogy előre felé borzolják a szőrüket…
És akkor mit mondjak a többiről? Jancsi a saját lábában is felbukik, ahol csak
lehet, elesik, és sokszor esik rá a kutyákra. Igyekszem ezt olyan mederben
tartani, hogy inkább én legyek mérges, belőlem jöjjön ki a Hulk, mint a
kutyáinkból. Én azt gondolom, a gyerekeink a kutyáink szemében már olyan helyen
vannak, hogy eszükbe sem jutna bántani őket, de akkor is észnél kell lenni, oda
kell figyelni, mert azért csak kutyákról van szó.
Bernát:
Ma én vagyok a gyerkőcös, mert Bianka ma ment fodrászhoz,
délután mi is megyünk és megkapjuk a karácsonyi fazont. Tegnap lefestettem
mamának a padot, hogy karácsonykor a nagy összejövetelen, elférjen a kibővült
család. Azt tervezem, hogy fodrászhoz menet veszek egy lámpát a szobába, és
estére fel is rakom, hogy ne legyen sötét, bár félek tőle, hogy erős lesz a
fénye, de a kölkök igénylik.
Bianka
A lámpa nem jött össze. Nem tudtam Bernát tervéről, de egy
megbeszélés miatt nem is tudtunk hamarabb indulni. A mai napom tényleg
intézkedős volt, fodrász, utána anyagért rohanás, mert kevés lett, utána egy
szösszenetnyi bevásárlás az egyik hipermarketben, ami egyedül igen nagy
művészet. Délután 2 után értem haza.
Nagy örömömre Apukámmal tudtunk beszélni, igazán jó volt őket látni, nagyon
messze laknak tőlünk, a találkozás jelen helyzetben kb esélytelen, így marad a
videó hívás, de ennek is nagyon örültem :)
A fodrásznál minden a legnagyobb rendben ment, szerintem a mi gyerekeink nem
azok lesznek, akiket a fodrásszal kell riogatni :D elejétől kezdve oldottak,
jókedvűek voltak, ma már verseny volt abból, ki legyen az első :) A fiúk megint
nagyon vagányak lettek, Juliska pedig egy szép fonást kapott, és persze volt a
végén az elmaradhatatlan szaloncukor, a bátor és szófogadó gyerekeknek :)
Vacsi után Bernát bevágta a szunyát, és lelki szemeim előtt
én voltam a mintaanya, aki amellett, hogy halad a súrgős teendőivel, leköti a
gyerekeket, akik csendben, békésen játtszanak, iközben apa szintén békésen
alszik… Jaaa… peeeersze…. kis naiv…
Nem jött össze, mert ezzel a kis HP-val persze, hogy össze kellett veszni…
Vagyis – most már azt gondolom, a fáradtság miatt begerjesztette magát egy
hülye ölelésen, én meg nagyot hibáztam, mert ahelyett, hogy szó nélkül csak
szimplán megöleltem magam, beleültem a hintába és felmérgeltem magam. Bernát
felébredt és félkómásan vette át a gyeplőt, lenyugtatott mindenkit, és ment
tovább az élet és én nagyon rosszul éreztem magam, hogy a hülyeségem és az egóm
miatt felébresztettem Bernátot, akinek nagy szüksége lett volna egy kis
pihenésre.
A gyerekek tutira elfáradtak… Mint utólag kiderült, keveset aludtak délután. Kis
esti játék volt még, majd most kivételesen séfes műsort indítottunk, amit
meglepő módon ők is szeretnek…. Mondom Jancsinak, hogy pillanat, hozom a
body-t, (amit a pelus miatt adok rá esténként, hogy jobban tartson mindent a
helyén. Erre elkezd nagy szemekkel nézni, hogy Bernát hozza a body-t… Nem –
mondom – én hozom a body-t… Nem… Bernát hozza… de már nagy könnyekkel sír…. nem
tudtam kiszedni belőle, mi volt a gond, de egy elég hosszú, megnyugtató,
hátsimizős, odabújós, ölbevevős ölelés után sikerült felöltözni majd befeküdt,
hogy ő még nézi a séfet… mondom, nézzed… Kb 3 perc múlva helló :D
Bernát
Én meg irtam egy listát, hogy mi kell egy gyereknek, hogy ha
bárkinek kérdéses, akkor itt átnézheti, hogy mindenre gondolt-e.
Bianka
Én meg átnáztem a listát és volt benne pár olyan, amire én
korábban azt mondtam, ugyan már minek az? Tanulja meg…. meg majd mi úgy is
odafigyelünk.
És most is azt gondolom, hogy ha az embernek van a nap 24 órájából 24 órája,
hogy a gyereket figyelje, akkor ezek egy része nem kell. De ha nap közben
esetleg néha leülnél, vagy elmennél wc-re, netán feltennél egy ételt, vagy csak
feldarabolnál egy almát a kis porontyoknak, akkor őszintén mondom, érdemes
ezeket beszerezni, átpakolni, így kialakítani, mert minél több veszélyes dolgot,
helyzetet kiiktatunk, mint pl vegyszerek, gyógyszerek, konnektorok, annál több
figyelem szabadul fel, amit másra lehet fordítani.