2023.04.23.
Bernát
Az asszony kérdi, hogy jövök-e írni, erre ide ülök, és azt
látom, hogy egy betűt se írt még…
No az utánzás-féle tanulás.
Nem rég fociztunk, és mivel buggyosabb nadrágban voltam, és
mutatni akartam, hogy hogy rúgjuk a labdát, felhúztam a nadrágot egy kicsit, hogy
látszódjon a cipőm. Jancsi, mikor rúgta a labdát, ugyanígy felhúzta a nadrágját
:) Ő pontosan úgy rúgta a labdát, ahogy én, felhúzott nadrággal… Vigyázni kell,
hogy miket lát a gyerek tőled, mert pontosan másol, csak nem biztos, hogy oda
fókuszál, ahova Te gondolod.
Bianka
Na igen. Ide hozom a mai madaras példát.
Ma mindannyian sokat voltunk a kertben. Bernát a bejárati ajtónál dolgozott,
majd az öntözőrendszert szervezte, csinálta, én kicsit feltakarítottam a
környéket, összeszedtem pár szerelési dolgot, Berbát felrotátorozott egy kis
részt, amit aztán felszórtam fűmaggal. A locsolások helyére és a frissen
megmunkált földre jött egy feketerigó, aki a szomszéd egyik tojájára vitte a
csivitelő családnak a kaját. Jancsi elhajtotta a rigót egyszer, amiért azonna
odahívtam és elbeszélgettem vele.
Azt már megbeszéltük, hogy az állatokat nem bántjuk, a bogarakat, pókokat nem
taposszuk el, a madaraka nem zavarjuk el. Ez inkább az elején volt jellemző
főleg Julisra, aki nem nagyon találta még fel magát és ezzel próbált szerintem
nagyoskodni, hogy madarakat zavarászott.
Ma elmeséltem Jancsinak, hogy az anyamadár a tojásokra vigyáz, és nem jön ki a
fészekből, és ezért az apamadár viszi neki az ennivalót. Amikor meg a kis
fiókák kikeltek, akkor meg nekik viszik az ennivalót. És ha elzavarjuk a
madarakat, akkor nem tudnak vinni kaját a kicsiknek.
Ekkor kérdeztem Tőle, hogy Te is szoktál éhes lenni? Mondja – igen… Na látod,
mondom, ez épp ugyanilyen. Mit szólnál, ha éppen hoznám Neked a vacsorát és
közben valaki engem zavarászna és így nem tudnám Neked odavinni, hogy egyél… Jó
lenne? – Neeeem… - mondja… Na látod, ez a kis fiókáknak sem lenne jó, ezért
nagyo vigyáznunk kell a madárkákra.
Mindezt igyekeztem olyan mesélősen előadni, hogy minél érdekesebb legyen.
Aztán visszakérdeztem, hogy na akkor miért nem zavarjuk el az apa-rigót?? –
mire hosszas nyögdécselés, meg überhosszú bevezető, meg nyelvcsettintés utána
válasz az volt, hogy mert Ő az apukája a „fiúkáknak”…
Ó, bammeg… gondoltam… sikerült ezt az egy dolgot megérteni az egészből?
Megint elmondtam, hogy mert Ő eteti a családját és ha elzavarod, nem tudja
etetni a családját….
Azt hiszem, keresnem kell valami videót majd erről, mert
amit nem látnak, az nehezebben megy be.
De szóval ennyit arról, hogy mire figyel, és mi ragad meg.
Bernát Holmes
A gyerekek néha fel adnak rejtéjeket, pl. ma is, hogy ők
ketten sétáltak messzire és utána meg fojtotta őket a kisbaba. Értem én, hogy
játék és mese. De! Soha az életbe nem sétáltak hat lépésnél többet, soha nem
meséltünk hasonlót se, látni meg főleg nem láthattak se filmet se élőt!
Régebben Jancsi beszélt rejtjelezve, amit át kellett küldeni két rejtjelező, és
három fordító programon, vagy meg kellett kérdezni Julist, hogy te érted-e? Ezeket egyszer már összeszedtük, mint pl. a
paliscsat, amit ma is ettünk: Palacsinta :)
Bianka
Én ilyenkor azért nézek rájuk furcsán. Először az egyikre,
majd a másikra. Ha Jancsi mesél, akkor Julistól várok megerősítést, aki amikor
tényleg valami valós sztoriról va szó, azonnal rákapcsolódik a mesélésre és
mondja Ő is…
A barátkozás idejét pl gyakran mesélik mostanában, de azt gondolom, hogy az az
egész két hét egy nagy katyvasz a fejükben. Jancsi pl néha mesél ilyet: (szó
szerint, nem elírás az ésmeg…
„mentünk a erdőbe, volt buborék… és!... ettünk szendvicset… ésmeg… kifogyott…
és újra megtöltötted?” de mire ezt is kinyomoztam… Voltunk pl állatkerteben, ami
egy erdős részen volt, ahol ettünk szendvicset a róka ketrecénél a padon, meg jó
pár nap múlva voltunk nálunk a szálláson, ahol fújtunk buborékot egy pisztoly
szerű izéből… ami aztán valóban kifogyott és újra feltöltöttem. :D
Bernát
Ma sokat dolgoztam, mivel vasárnap volt, mi válalkozók
ilyenkor tudunk itthon egy kicsit haladni a dolgokkal, amúgy pihenésképpen. Felfalaztam
az ajtó alatti küszöböt, a maradék anyagból raktam tovább a kéményt is, pár
lyukat betömtem, aztán haladtam tovább. Levágtam a füvet, felrotátoroztam egy
részt ahol újra vetettük a füvet, elkerítettem ezt a területet, mert a gyerekek
folyamatosan oda járkáltak és ki fogják taposni a friss füvet. Közben
beindítottam az öntözőrendszert is, néhol elrejtettem az öntöző csöveket, amik
a kaspós leandereket, cédrust, és más ismeretlen bokrokat locsolnak. Alakul a
zen-kert újra, kipattintottam a homokozót, ezzel a gyerekeket is, és beszéltünk
már valami keritésről is, amit most a fűvetés miatt kötéllel oldottam meg.
Van még egy, még mindig elásásra váró vadrózsa bokrom is, amit még nem tudok
hova tenni. De szépen lassan alakulunk. Takarítottunk, daraboltam a tető azon részét,
ami már házon belülre került. Szóval pihentető nap volt, és holnap újra meló.
Bernát
a gyerekek önnyugtatása
Rendszeresen tesznek fel nagyon buta kérdéseket, pl. Nem esszük meg a kakit? És
erre nézel bután és vissza kérdezel, hogy hogy ennéd már meg?? vagy minek??
Normális vagy? Aztán rájösz hogy ő csak egy jó pontot akar szerezni és
biztonsági játékból egy nagyon egyértelmű dolgot mond, csak mivel még kicsi, kérdően
mondja és nem kijelentésként. És ezt nagyon nehéz dekódolni, hogy mikor mért
mondja, amit mond. És ehhez hozzá jön, amikor olyat mond, hogy bepisiltam, pl.
és közben meg nem, de akkor miért mondja?, nem tudja még a különbséget, hogy mi
az mondattaninlag, hogy bepisiltam vagy nem pisiltam be?! De miért mondja?
Bianka
Van ilyen is, hogy játszanak, közben beszélgetnek, és
felmerül valami… Pl az egyik kérdezi a másikat, hogy apa hol van? / vagy, hogy
apa itthon van? Mire a másik: Dolgozik… Nem… Itthon van.. Erre az első: Itthon
van apa? – Mire a másik: nem… igen… Majd hizzám fordulnak és megkérdezik, hogy
apa itthon van? És mindezt sokszor úgy, hogy kint vagyunk az udvaron, látható,
hogy apa kocsija sincs sehol… És akkor visszakérdezek, hogy úgy látjátok, hogy
apa itthon van? Itt van a kocsija is? – Neeem… - Hát akkor? – Nincs itthon…
Bernát
Napirendek és kialakulóban lévő sémák…
A napirendünk főleg az ovi miatt már egész jól összeállt, bár a hétvége
fogalmát még nem igazán értik. Viszont félek, hogy kezd kialakulni egy
itthonragadási szindróma. Eddig hideg volt és keveset csavarogtunk, aztán
betegek is voltak, sőt az elmúlt pár napban, hétben fertőző csipásak voltak,
tehát még ahova menni akartunk, még oda se mehettünk. De most már melegszik az
idő, és jó lenne kirándulni, sétálni, szoktatni őket a természethez. De mivel
sok a munka, és rohamosan közeleg egy baráti látogatás, (két hét) amire el kell
készülnie az előtérnek, és még egy fala hiányzik. Szóval nem nagyon van idő
csavarogni. Boltba el szoktunk menni, de plázázni, vagy sétálni egyet a
városban, nagyon ritkán. És erre vigyáznuk kell, nagy a világ és ők még szinte
az utcánkat se ismerik, nemhogy a várost, vagy a természetet.
Bianka
Sokszor, mikor a városban megyek, megyünk, eszembe jutnak
dolgok, amiket csak úgy simán meg lehetne nézni, csak odamenni és minden belépő
nélkül csak ott lenni. Pl a pláza tavánál a kacsák, vagy sétálni az egyik
hídon, megnézni a folyót fentről, vagy villamosozni, buszozni egyet. Tényleg az
van, hogy sokszor feszített a tempó, ha délelőtt megyünk, szorít a napirend,
hogy időben ebédeljünk, időben aludjanak, ha délután megyünk, akkor az esti
rutin, meg hát mindig ez a munka…
De sort kerítünk rá :)
Bernát/Apuci vagy Bernát
Jancsi mostanában elkezdett újra Benátnak hívni, és ez nem
tudom, miért van, megszokás vagy életciklus változás, esetleg valami
bizonytalanság. De semmi mást nem észleltünk, tehát elvileg jól van, csak most
erre áll rá az agya, gondolom. (Bianka – a mélyben mehet a változás, elég jól
tudják titkolni)
Vacsoránál volt egy furi, Julis kért még kenyeret, ne figyeltem, erre Bianka
mondta, hogy adnál a lányodnak egy kenyeret? És erre Julis megkérdezte, hogy
mit mondtál rám? Mondom, hogy a Lányom! Én a lányod vagyok? – Igen! - és ezzel Jancsihoz fordultam, és mondom
Jancsinak, hogy te meg a Fiam. Erre visszakérdezett hogy a fiad?? (LUKE, én
vagyok az apád/ Apám én vagyok a lukad! ) Szerintem Jancsi engem azért szólít
Apucinak, mert ez a nevem, mint Bernát, de nem ez ám az igazi nevem! (matyi, de
nem ez ám az igazi nevem. Hanem? Hát Mátyás!)
No szerintem Jancsinak a családi kapcsolatok még most kezdenek összeállni, már
mint az Anya, Apa, a többi még nagyon nem.
Bianka
A pszichológus is kérdezte, hogy a családdal mennyire vannak
tisztában? Vérszerinti szülők, nevelő szülők, stb… Áááá, mondom, a
nevelőszülőkig jutottunk, az, hogy a vérszerinti anyukától hogy kerültek oda,
addig még nem… Majd idővel, ahogy nyitottak lesznek rá. Azzal sincsenek
tisztában, hogy cigányok :) Na az is még egy érdekes kör lesz. :D