2023.04.25.

Bianka

Gyerekezés szempontjából a mai napunk nem vot a legboldogabb, pedig voltak benne jó pillanatok, tényleg igazán kedves, aranyos pillanatok. De most 20:00, a gyerekek már fekszenek, Julis már alszik, Jancsi még forgolódik és nem a legnagyobb boldogságban tettük le ma őket. Neheztelés, értetlenség, düh van most bennem. Nem lettem Hulk, mert ahhoz szerintem most nagyobb békében vagyok, de rendesen kimozdítottak a komfortzónámból. Ismét.

Pedig a reggel jól indult, korán ébredtem, Bernát hozta a kávét, a gyerekek kulacsa is teával volt feltöltve.
Ma is szép és vagány ruhába öltöztettük őket, mindenki boldog volt, hogy szupcsi ruhát vehetett fel.  Ismét elő került a hajcsatos dobozka, amit azért tettem feljebb pár napja, mert Julis kiborította, ami még önmagában nem akkora gond, mondtam neki, hogy szedje össze és tegye fel a helyére. Tudja, hol a helye, és a felszedés sem egy agysebészet, szóval ez nem haladta meg a képességeit. Én kint tettem-vettem a konyhában, Julis kijön, kérdem, összeszedted a csatokat, gumikat? – Igen. – Feltetted a helyére? – Igen…
Majd eltelt pár perc és Jancsi jön, hogy szétszórta a kis hajgumikat… Kérdem, hogy hogyan tudta szétszórni? – Hát hogy kint volt a polcon, meg lent a földön. Ekkor ismét Julishoz fordultam… Juliska…. Mit kértem az előbb? – Hogy szedjem össze… - És összeszedted? – Nem… - De még meg is kérdeztem…
Így ennek okán, hogy nem csinálta meg, amit kértem, és még hazudott is róla, eltettem az összes hajgumit, csatot, és azt a kefét, amivel kíméletesebben lehet a haját kibontani. Kint hagytam egy fésűt és egy hajgumit, mert aki nem csinálja meg, amit kérek és hazudik, annak elég a copf, nem kell szép fonat… És pár napig csak egy sima copfja volt, úgy volt itthon is és úgy ment oviba is.
Mára évült el ez az ügy, szóval ismét előkerült a csatos-gumis doboz, kis gumikkal szedtem rendbe a babahajakat, majd fonat, meg minden.
Esett az eső, ami nem szegte kedvünket, hiszen alig várták, hogy használhassák az esernyőket, így boldogan szaladtak az udvarra előre, míg én összeszedtem magam és indultam. Kiérve Jancsi már sír, Bernát dühös, kérdem, mi van…? Jancsi összetaposta a csigát.
Egy csiga élete relatív… Nekünk. A csigának nem.
Ha abból a szemszögből nézem, hogy hány kertben írtják, és én sem kedvelem, ha lerágja a növényeimet, akkor egy csigaélet nem oszt nem szoroz. De ha abból az aspektusból nézem, hogy nálunk alap szabály… nem is szabály, törvény, és zéró tolerancia, hogy növényt, állatot nem bántunk…. akkor ebből a nézőpontból nézve igen nagy baj. Ráadásul úgy, hogy ha ez véletlen történik, akkor jó, hát így jártunk, máskor figyeljünk jobban… de mikor Julis rá is szól, hogy nem szabad, ne tapossa el, és tudja, hogy mérges is leszek, és ennek ellenére megteszi na az gond. Nem tudom jó szemmel nézni az ilyet. Annak nem néztem még utána, hogy mi a pszichológiai háttere annak, hogy a gyerekek egy ponton állatot kínoznak, tipikus pl a hangyaégetés… és utána ez alakul valamerre… ennek a folyamatát nem tudom, rá kell kérdezzek… de a lényeg, hogy nálunk nincs állatbántás… Sem hangyát, sem pókot, sem nagyobb állatot nem bántunk, ezt semmilyen szín alatt nem szegjük meg és nem is tolerálom. Szóval az ernyőt azonnal elvette Bernát, a délutáni gumicukrot szintén visszaadtam Bernátnak, mert aki állatot bánt az ilyet nem érdemel, a baseball sapkát is levette róla, mert nem kell vagánynak és menőnek lenni… és onnantól kezdve az óvodáig hallgatnia kellett. Nagyon mérges voltam Jancsira. És megintcsak nem az az egy csiga miatt, hanem úgy az egész miatt. Mert nincs ilyen, hogy állatot, vagy növényt szándékosan bánt… A következő mi lesz? A kutyákat fogja szurkodni? Vagy a leanderek virágját tépkedi le?

Aztán hopp, eltelt a nap, hazaértünk az oviból, ahonnal olyan flottul indultunk el, hogy olyat még…
Mivel a reggeli szatyorban már nem volt benne Jancsi gumicukra, így gyorsan emlékeztetnem kellett, hogy mi is történt reggel, mi miatt vesztünk össze, miért nincs gumicukra… Nem tudta megmondani. Ismét megbeszéltük.
De azt mondtam neki, hogy ha hazáig és hazaérve jól viselkedik, szót fogad, odaadom neki azért. Így is történt, megkapta, aztán kimentek, játszottak, tök jó volt minden. Aztán Bernát hazaért, akkor is jó volt minden, aztán készítettem neki jó kis tojásos szendvicset, meg a gyerekeknek is, azt is kimehettek kint megenni, aztán jót dumáltunk, a gyerekek is jópofák voltak, kedveskedtek, meg mi is… szóval annyira kerek volt minden…

Bernát

Az egyik munkám, amikor csináltam, finoman nevettem a gazdán, ugyanis épp kertet akart füvesíteni, és közben vett egy kiskutyát.
A fű és a kutya nagyon nem barátok!
Egy kiskutya kapar, ás, szétrág mindent, kifekszik mindent, és még bele is kakil. Persze kezdő kertész, kezdő kutyás, fogalma sincs. 

Szóval van nekünk négy nagy leanderünk, amiket kiraktunk a fűbe és a gyerekek lelkére kötöttük, hogy aki hozzáér, azt nem fogom megdicsérni. És ha nem is vagyok kezdő kertész, de a gyereknevelésben…
Szóval a ma délután… a tököm… a ma este, késő délután, hat óra körül ki akartunk ülni a hintára egy kicsit pihenni, hosszú, nehéz, rohanós napunk volt. Még mondom is Biankának, hogy kiülünk kávézni, meg ordítani a gyerekekre, hogy ne tapossák ki a füvet. Még jót nevettünk is, mert addig olyan jó volt minden, hogy ez tényleg poénnak hangzott abban a helyzetben…
Hát ahogy kiérünk (bocs, én még ki sem értem, csak a kardigánomért mentem a szobába, ahol kinézve a szobaablakon mit látok? Julis gázol át az újonnan vetett füvön…- by Bianka) a frissen vetett előkert közepén áll a két bicikli!!! Finoman felszólítottam, hogy kifelé onnan! Ugrott a ma esti csoki, azt ugyanis én ettem meg! (Bianka: És igen, tök durva, hogy egyébként úgy mentünk ki, hogy két kávé mellé Bernát hozta a gyerekeknek is a csokit.. még mondtam is, hogy remélem, hoztál nekik csokit, mert azt akkor nem kapják meg…. tudod, mikor)
De szépen lehiggadtam, történt már ennél nagyob baj is, ez szinte semmi sem volt.

Bianka

Nem tudom, hogy ezt a negatív spirált még itt el lehetett volna-e kapni, de kb fél percenént volt ezek után valami baromság, amire azt mondtuk, hogy b…meg, nem hiszem el…
Közben Eszti mamával is beszélünk, tervezzük a házhoz a virágokat, mi hol mennyibe kerül, mit hova tegyünk… Eszti mama mondja, hogy a hétvégéig, ha megvesszük, akkor a hétvégén, vagy hétfőn el tudjuk őket rendezni, addig valami árnyékosabb helyre kell tenni őket, mert a napfény….
Jaaaj, - mondom – szerintem nem a napfény lesz a legnagyobb ellenség… Hiába mondjuk meg, hogy oda nem mész, azt nem bántod, kb semmit sem ér. Oké, megbeszélünk mindent, letesszük a telefont…

Bernát

Erre pár perc múlva gyanus csend az udvaron… Említettem, hogy van az udvarunkon négy nagy leander? Na jó ott se volt akkora probléma, csak véletlenül magától eldőlt az egyik, és valahogy senki nem vette észre és nem is szólt és persze egyik sem volt…

Bianka

Odamentem, hogy ezzel meg mi történt? Hát ők nem tudják… Nem Jancsi volt… Julishoz fordultam, hogy mit csináltatok itt? - Itt táncikáltunk…. – És?  - És kiborítottam… de Jancsi is… - És nem kellett volna szólni? – Deee…. – Jó, tűnés innen… Szó nélkül elkezdtem összekaparászni a földet, nem tört el, még szerencse, volt már ennél nagyobb baj is, menjenek a dolgukra…
De azért ez így dühítő, hogy kb 5 percenként jön egyik hülyeség a másik után. Bernát ekkor lett nagyon dühös… Dút-fúlt, bement… Majd megjelent Julis macijával.

Már egy ideje gondolkodtam azon, hogy mi lenne olyan, vagy mit hogy kellene csinálni, hogy valami, ami neki(k) kedves, az valahogy megsérüljön, veszélybe kerüljön, stb… hogy legyen fogalmuk arról, milyen az, ha valami fontos neked és bántja valaki…. mert szemmel láthatólag nem értik, nem fogják fel semminek az értékét, sem a pénzbeli értékét, sem az eszmei értékét, ami ebben a korban még teljesen rendben van, de az sem nagyon érdekli őket, hogy pl valami nekem, vagy Bernátnak fontos. És nyilván nem akarok szándékosan tönkretenni valamit, meg nem is biztos, hogy az a legjobb, ha látványosan én teszek tönkre, vagy veszek el valamit, mert az egyrészt csorbíthatja a kapcsolatunkat, másrészt meg okos gyerekezős szakemberek szerint a tulajdonához való viszonyát csorbítom ezzel, és az ilyen lépésekkel azt tanulja meg – pl ha elveszek tőle játékot mondjuk büntiből, - hogy a tulajdonát, ami már egyszer az övé volt, azt bármikor elvehetik. Ez egy normális családban, normális körülmények közt nevelt gyereknek sem jó, de így, hogy nekik a kötődés, a ragaszkodás, stb még defektesebb, így nem ez a legjobb módszer.
Minden esetre az fájó pont nekem is és Bernátnak is, hogy az sem érdekli őket, hogy nekünk fontos valami, és nem is veszik észre, de ha észreveszik, sem nagyon érdekli ez őket, jóvanazúgy…

Bernát

Én meg nem vettem észre, hogy Julis alvós macija kiesett az udvarra és rajta állok a sárban.
Tudom, ők még kicsik, meg nem értik, meg tele vagyunk szabályokkal, mind a tízzel. De majd szépen megtanulják, meg neveletjük őket. Ha nem tisztelik az én dolgaimat, én se tisztelem az övékét!
Pár napja egy egész tábla hugarocellt vettek el, és téptek miszlikre, ami aztán ment az udvaron minden irányba! Rohadt bosszantó…
Biztos nem így van, de ahányszor kapnak egy kis csokit, vagy valami jutalmat, ezt egyből meghálálják valami rosszasággal.

Bianka

Nem tudom, hogy ez utóbbiban van-e összefüggés, de tény, hogy akármennyire is gyerekek, és akármennyire is kicsik, valahogy mesképp képzelném el az egész szabálykezelés metódusát. Ahogy én emlékszem, hogy én anno a szabályokat biztosan akartam betartani, de biztos, hogy nem sikerült mindig minden azonnal. De normál esetben ez úgy működne, hogy legalább az elején megvan a hajlandóság arra, hogy a szabályt betartsa, és mivel ugye a gyerek alapból jó akar lenni, így az elején megvan a lelkesedés is – Mint ahogy erre gyakran látok is példát, mert utána elkezdenek játszani, és akkor a játékban is mondják, hogy mire kell figyelni, és fél óráig, óráig figyelnek is a szabályra. És ez tök jó, ez rendben van. És utána belefeledkeznek a játékba és a szabály ugrik, még erre is tényleg azt mondom, hogy rendben van… persze, benne van hogy elfelejti, benne van, hogy tovább merészkedik és szándékosan feszegeti a határt, benne van, hogy a játék hevében nem figyel. Ez tényleg mind oké… hiszen tényleg gyerekek, nem robotok… de amikor azt látom, hogy elmondok valamit és rá fél percre már szarik rá, az nem oké. Az, hogy kiszólok az ablakon, hogy kifelé onnan, kimegyek, megkérdezem, hogy ezt mégis hogy? Akkor sajnálkozva mondja, hogy nem megyünk a fűre…. majd rá 10 másodpercre rá már belép a fűre… Rászólok, hogy Juliska!!! és ott áll és néz. Vagy az értelmével van gond, vagy csak simán nem érdekli, hogy azt nem szabad.

Vélhetően el is fáradt, mert onnantól azon a nyamvadt fészekhintán ment a nyávogás, és akkor már a kakas is k*rva volt, és onnantól kezdve nagyon nem voltunk egy hullámhosszon, már semmi nem jó… Indultunk befelé, a biciklik az útban, beirányítottam azokat is fűre, - ebből is minden nap vita van – hogy hol a helye…? de mindig az útban hagyják… És akkor mondom nekik, hogy lehet a bicikliket is a helyére pakolni, aztán menni befelé… erre Julis – ha még addig nem állt volna a bál eléggé,- megszólal a csúszda tetejéről, hogy „Nem pakolom….” Megálltam…. mi az anyád van??? Merész lány, hogy 19-re lapot húz… visszamentem, még mindig ott áll a csúszdán…. egy magasságban volt a fejünk. Közel mentem hozzá, 10 cm sem volt az arcunk közt, a szemébe néztem, és megkérdeztem: mit mondtál? – Hallgat…. – Mondd ki mégegyszer…. – Hallgat… - Na most azonnal takarodjál és szedjed össze a biciklidet, ha nem akarsz velem összeveszni… ment és tette a helyére… Helyére tettem! – mondta ingerülten… - Köszönöm! – válaszoltam, majd megfogtam normálisan a karját, és mondtam neki, hogy most pedig irány befelé, és mire beérek, a cipődet átváltod papucsra, a kabátodat teszed a helyére…. Elindult… - Futólépés!!!! – kiáltottam utána. – Elkezdett szaladni.
Na mondom, mire bebotorkálok, addigra megcsinálja, még akár lehet belőle dicséret is, meg akár vissza is fordíthatjuk ezt az egész fos hangulatot, és még lehet belőle valami jó… Erre odaérek az ajtóhoz, Julis még kint, kabátban, cipőben, és Jancsinak magyaráz, hogy mit hogy…. Na erre eldurrant az agyam… JULISKAAAAAAAAAA!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Te mi a picsát keresel még kint???????? Mi a feladatod????????? Mit mondtam neked, hogy futólépésben mész be!!!! Váltod át a cipődet!!! Veszed le a kabátodat, mire beérek!!!!!!!!!
Értem én, hogy akarat, meg dackorszak, meg a picsa tudja, mi a lószart találnak még ki a szakemberek, de azt nagyon tudom, hogy mikor anyám mérges volt és már nagyon feszült a húr, én akkor már nem mertem volna ilyet megcsinálni… Látta, hogy nézek rá… Látta, hogy itt már nem sok kell és robbanok… és de, csessze meg, még egyet tekerni kell a dolgon, hogy tutira fos legyen minden..

Na és akkor innentől kezdve nem voltam kedves. Mivel még egy órája sem ettük a tojásos szendvicset, az már vacsorának megtette, így nem is vacsoráztunk, se fürdés, se mese nem volt… Egy szó nélkül átöltözés és húzás az ágyba egy hang nélkül. Julisnak még kiszívattam az orrát porszívóval, nem nagyon érdekelt, hogy kellemetlen-e, fújtam az orrába Nasivin-t, azt sem szereti, de az sem érdekelt. Lehet ezt így is, ha ez az igény…

Nem írom le századjára, amit már annyiszor, hogy mi a gondom ezzel, meg, hogy nem várok megértést, viszonzást, mi akartuk, tudtuk, hogy nem lesz könnyű, ezt vállaltuk, meg gyerekek, meg minden, de akkor is kurva idegesítő, hogy mi a lelkünket kitesszük, ez a két …… wwááááá, nem is tudok rájuk mit mondani… meg szarik az egészbe. És mindig ez a válasz: de hát gyerekek. De akkor is kurvára dühítő…
Faszom.

Megyek tiktokozni.

Reggel újra indul minden, a kedves Bernát hozza a teát, és én is kedves leszek, szép ruhába öltöztetem őket és csinálom a fonatot.. Ez a dolgunk.

Faszom….