2023.04.29.
Bernát
Ma egy gyors reggel volt, és végre mentem ki falazni az előteret.
Jó idő volt, tudtam haladni, hál’ Istennek a gyerekek is elfoglalták magukat.
Csak Julissal volt egy kis beszélgetés, miután az összes labdát és játékot oda
hordta a ház mellé, ahol dolgoztam és járkáltam. Szóltam neki, hogy pakolja már
el onnan, mert én ott dolgoznék! Majd két perc múlva viszem a libákat kifelé és
a lábam elé dobja a nagy labdát, (ez egy ilyen gésa golyó, vagyis fitnesz
labda) Szóltam neki, hogy ez most komoly, hogy ide dobja a lábam elé, miközben
hozom a dobozt??? Megint elvitte. Erre kb. öt perc és újra hozza oda a
labdákat. Ez a rész a játszós tértől kb. 15 méterre van, ahol épp vakolnék! Na
elkaptam a gramancát és jó közelről a megfelelő hangerővel elmondtam újra, hogy
itt nem játszunk mert itt dolgozom!!!
Jön ki Jancsi is, akivel az anyja veszekedett, hogy öltözzön fel, mert addig
nem jöhet ki… Szóval kijön, kérdem töle, hogy a beton keverőről mit mondtam,
erre arréb szalad öt métert és mondja, hogy innen nézzük csak. Mondom, szuper, (mert
a keverő elől lecsaphatja, hátul meg elkaphatja a kezét!!
Erre térülök-fordulok és jön oda hozzám, hát az agyam eldobom, most beszéltük
meg, hogy megy előre, erre most itt bambul.
Bernát volt egy idő, amikor ültek a hintán és énekelgettek, minden civakodás
nélkül. Kérdeztem is az asszonyt, hogy ezek most betegek, vagy mi van? De meg
nyugtatott, hogy a gyerekek ilyenek is tudnak lenni. Na nem is tartott sokáig
ez az idilli pillanat!
A libák szinte egész nap sétafikáltak az udvaron, én meg
kergettem a tacsit, hogy nehogy megfogja őket. A gyerekek már egész megtanulták,
hogy vigyázunk a libákra, csak néha kell rájuk szólni, hogy figyelj már oda.
Ma egy nagyot fociztunk is, én voltam a kapus, néha annyira hirtelen jött a labda
hogy tényleg nem tudtam kivédeni. Jancsi nagyon erőssen és gyorsan rúgja a
labdát, még nekifutásból is eltalálja, sőt, ha messze van belerúg egyet és utoléri
és újra belerúg… szerintem mocorog ott némi labda érzék. Julis kicsit mellé rúgdosott,
de nem biztos, hogy ez az ő sportja, bár én nem szólok bele, hogy ki mit
játszik, ő is jött és rúgta a labdát, általában keresztbe, arra amerre áll. Szerintem,
ha ő továbbra is ilyen magas lesz, akkor akár a kézilabda is szóba jöhet, de
nem akarok itt előre el dönteni semmit.
Bernát
A közös komunikáció
Bianka este fekvéskor mondja, hogy mivel apa ír a gépen,
ezért most olvas inkább mesét.
Persze ment a hiszti, hogy ők mesefilmet szeretnének, és persze értem én, hogy
mi a különbség a két mese közt, de igazából írás közben simán megy a gépen a
mese ezért ki néztem Biankára hogy most akkor mi van? De ő két pillantással
közölte, hogy olvasós mese lesz és kész!
Ennyi… két szempillantás és már tudom, hol a helyem! :)
Bernát
Julis már kezd fifikás lenni, simán elküldi Jancsit, hogy
vigye el a papírzsebkendőjét a kukába, az a kis bolond meg szót fogad és viszi.
Nekem gyanús, hogy Jancsi rosszasága néha utasítás alapján megy, vagyis Julis
mondja neki, hogy most menj oda (ahova tilos) Vagy taposd szét a csigát (amit tilos)
és egyéb, de sajnos ezt nehéz tetten
érni. (- majd a kamera! – by Bianka)
Bianka
Nem tudom, mit írjak, mert most este van, nehéz
visszagondolni az egész napra úgy hogy az előbb csesztek fel.
Reggel megvolt az első pohártörés. Emlékeztem rá több
forrásból, hogy ilyen esetben, ha ez véletlen történt, akkor nem szabad
leszidni a gyereket.
Két szép kis üvegcsésze, amit kivittek az asztalra, még beljebb is toltam, mert
annyira a szélére tették, de mentem reggelit csinálni, ilyenkor mindig bent
játszanak addig. Hát most kint kellett hátszani és az az alap szokás, hogy ha
valamit az asztalra tesznek, azt a szélésre teszi és beljebb tolja. Mindegy, mi
van a másik oldalon. Hát jelen esetben a csésze volt…
Hogy az a jó édes…. – és gondoltam magamban cifrákat, de nem mondtam semmi
csúnyát, nem szidtam le senkit, szerencsére mindenkin papucs volt, így némi
óvintézkedés utána Bernát elhárította a veszélyt.
Emlékeim szerint a nap egész jól telt, egyszer kellett
összevitáznunk, mert összességében mostanában azt játsza mindkettő, hogy ha
szépen mondok, kérek valamit, azt nem hallják meg, szarnak rá, nem is
reagálnak. Így ma pl kipróbáltuk, milyen is ez… Bent voltak a szobában, Bernát
már kint dolgozott, és szóltam valamit, semmi reakció, se válasz, semmi.
Mondom, hahó… kkérdeztem valamit. És ott áll mindkettő… Jól van, mondom, ilyet
is játszhatunk… ne telt bele sok idp, ők is jöttek, hogy anyuci, kimehetünk? én
meg hajtogattam a ruhákat tovább rezzenéstelen arccal… meint szóltak, megint
nem reagáltam… néztek egymásra tanácstalanul. Jancsi folytatta a monológot,
hogy mit csinálnának kint az udvaron, mire megkérdeztem, hogy milyen érzés
volt, hogy nem mondtam semmit? Mondták, hogy nem jó… Na, mondom, ugyanilyen
rossz nekem is, mikor szólok, vagy kérdezek valamit és semmit nem csinálnak.
Aztán követlező alkalommal akkor avatkoztam be, mikor
hallottam, hogy Bernát nagyon feldúltan beszél Julissal. Elküldtem a
gyerekeket, és elmondtam nekik, hogy apa most ott dolgozik, nem mehetek oda.
Elég nagy terület van így is. Ott a csúszda, hinta, trambulin, homokozó, és a
térkő, ahol biciklizni lehet. Nekem anno, gyerekkoromban nem volt ekkora szabad
területem az udvaron. Szóval szépen elmondom nekik, mutattam, meddig
mehetnek,annál tovább nem.
Elindultam a házba, épp belépek az ajtón, visszaézek, és látom, hogy már vagy 3
méterrel arrébb óvakodtak, hogy eddig jöhetnek… Na a jó anyátokat, gondoltam,
kimentem és kicsit hangosabban elmondtam nekik, hogy hol van a határ. Majd
odatettem keresztbe egy létrát, hogy EZ A HATÁR, és meg sem közelíthetik,
átlépni meg tilos. Utána már nem is volt gond ebből, csak mikor sikerült az
autó másik oldalán jönni, akkor valahogy a létra hatóköre nem számított tovább.
Ebébnél ment a színészet. Leves, második, süti… Juis már a
levessel jó lakott, persze, tudtam, hoy a sütire hajt, de mondtam neki, hogy
nagyszerű, ha jól laktál akkor lehet mennni pisilni, aztán alvás… Neeeeeem…. –
mondja… - Hooogy?? – kérdem.. – Akkor most még sincs tele a hasad?
Végül nem voltam köcsög, fél merőkanálnyi tökfőzeléket és kb 3 falat húst
szedtem nekik, de azt a küzdést, amit levágtak vele… Jancsi is ott szenvedett,
hogy neki fáj a torka.. Ő már nem tudja megenni a főzeléket… Neki is mondtam,
semmi gond, irány a wc, aztán alvás… de valahogy neki sem tetszett ez a
forgatókönyv. Szóval mondtam nekik, hogy jó, akkor a színészetet be lehet
fejezni, nincs olyan verzió, hogy csak sütit eszünk. Onnantól rendben ment
minden, ahogy aztán a déli alvás is.
Én végre dolgozhattam, ami szinte felszabadító érzés volt.
Délután is sokat voltak kint, jókat játszottak, és mi is
tettük a dolgunkat.
Estére aztán megint felcsesztek ezzel, hogy egyszerűen ha szépen szólok, nem hallják,
pedig Isten látja lelkem, igyekszem kedvesnek, nyugodtnak lenni, olyan jó
lenne, ha nem kellene hangosabban szólni soha. De nem megy, mert amikor
készítem a vacsorát és ökörködnek az asztaénál, az sem egy szinten megy végig,
hanem egyre hülyébbek, már másznak az asztalra, billentik fel az egészet, és
elsőre szépen szólok, hogy gyerekek, most már elég. Aztán látom, hallom, hogy
megy a hülyéskedés tovább, és tudom, hogy lyenkor már fáradtak is, ügyetlenek,
esnek-kelnek, nem kell, hogy tetézzék a baj, szólok még egyszer,
határozottabban, hogy elég! És hátra fordulok és mintha semmit nem mondtam
volna, megy minden tovább. Na bezavartam őket, hogy ezek szerint akkor senki
nem éhes, takarodás va befelé a szobába… Na ez már nem tetszett nekik, ment a
nyávogás, hogy de miért? Meg, hogy p nem akarnak bemenni. – Én meg nem akarok
háromszor szólni mindenért.
Ott, helyben megbeszéltük, hogy akkor mi is a szótfogadás, és, hogy hányszor
kell szólnom, hogy megcsináljanak valamit? – erre Jancsi: Kétszer! – Rossz válasz,
akkor kezdjünk el guggolászni, és közben ismételgessük: Egyszer! Egyszer!
Közben visszakérdeztem: akkor tehát hányszor kell szólnom? – Egyszer! – Úgy van!
Hányszor kell szólnom? – Egyszer! – Úgy van! Hányszor kell szólnom? – Egyszer! –
Úgy van! Na tehát akkor lehet kijönni az asztalhoz, és remélem, hogy nem kell
semmiért könyörögnöm. És érdekes módon békésen, rendesen meg tudtunk
vacsorázni, beszélgetve, egyetlen hangos szó nélkül.
Estére még azért biztonság kedvéért dühös lettem újra, mert
megont csak az van, hogy ha szépen mondok valamit, azt nem kell komolyan venni.
Jétszer mondtam szépen, hogy most már lehet elfordulni, szemüket becsukni, és
alvás, erre kimegyek, kivittem a lapátot, és persze Jancsi ül az ágyon. Hát
megkérdeztem tőle, hogy ogyan, mondja már meg, hogy nem hallotta, amit mondtam?
– De – Akkor nem értette, amit mondtam? – De. – Akkor miért kell megvárni, amíg
dühös leszek?
És persze, eszembe jut, hogy a kötődő nevelés szerint
biztosan van oka, és hogy a kapcsolódás, meg az anyámkínja…. De ilyenkor már
nem érdekel. Este fél 9-kor már nem kapcsolódás van, hanem alvás…
A jó hír viszont, hogy az előtér csodálatosan alakul, Bernát
fantasztikus munkát végez! Már tervezgettük, hogy a székek, asztalok hova és
hogy férnek el, már nagyon várom, hogy az is kész legyen :)
Most pedig megyek, mert a holnapi nap is hosszú lesz!
Jók legyetek!