2023.07.19-20.
Bianka
Néha felmerül bennem, hogy kit érdekel még a blogunk. Az
elején hatalmas mélységek és magasságok voltak, rendesen megküzdöttünk
mindennel, egy napon belül jártuk meg három-négy alkalommal a mennyet és a
poklot. Akkor is már magunk miatt írtuk, hogy nekünk megmaradjanakaz emlékek,
meg hát majd a gyerekeknek persze. Az, ha esetleg segítünk ezzel valakinek, az
a bónusz kör, és az, hogy még mindig van, aki követi és olvassa, ez meg
egyenesen szenzáció!
Idő közben már volt, aki már nem követ, vagy nem annyira aktívan. Változott az
élethelyzet, más munkahely lett, kevesebb a szabadidő, de voltolyan is, aki
valamin megbántódott, illetve kaptunk olyan ritikát is, hogy amit leírunk, amit
beszélünk és amit az életben tapasztalnak, az nincs összhangban. Hm…
Minden kritikát meghallgatunk Bernáttal és minden alkalommalátbeszéljük a
dolgot, sőt volt, hogy „Külső szakértőket” kérdeztem meg, hogy jól értelmezek-e
valamit.
Az biztos, hogy igyekszünk a vaóságról beszámolni, hszen nem lenne értelme az
egésznek, ha porcukor illatú, csillámpónis katyvaszt vetítenénk, miközben a poklot
járjuk mindannyian. De az is biztos, nem tudjuk leírni a nap 24 óráját, és a
nem leírt dolgokban is van pár dolog, amire manapság már csak nézek nagyot, és
csak fogom a fejem (angolul nagyon találóan facepalm-nak – arcpálmának - mondják,
amikor az kb azt gondolod, phuu, b.meg, ez de hülye, és a fél kezeddel
eltakarod az arcod) szóval sok ilyen „facepalm” van, amikor nyilván nem mondunk
semmit, de azért gondoljuk, legalábbis én biztos. Aztán vannak aranyos dolgok,
amiket kicsi pillanatok, ezek szintén van, hogy nem kerülnek bele, mert kb
jegyzetelnem kellene mindig, mert olyan kis szösszenetnyi mind, hogy estére
feledésbe merül, csak az érzés marad meg, hogy aznap többnyire a kefét ettük,
vagy kellemesen telt a nap.
Visszatérve az elejére, manapság már nincsenek olyan kiugró
dolgok, lehet, hogy kb a Szomszédok, vagy a Barátok közt teleregény szintjére
értünk, ha kihagysz pár bejegyzést, akkor sem maradtál le semmiről :D
Mi folytatjuk, az biztos. Pont ma beszéltük Bernáttal, hogy a gyerekeink első
éveiből szinte semmit nem tudunk, pár fénykép és néhány infó van, de ez nagyon
kevés. Ellenben mi, azért ezzel a majdnem napi szintű bloggal rendesen
ellensúlyozni fogjuk az infómennyiséget és nagyon remélem, hogy a gyerekeinknek
ez jó kis olvasmény lesz majd egyszer.
Bernát
Hogy kit érdekel még a blogunk? majd én mondom!
Magunk miatt írjuk és a gyerekeinknek, lehet hogy nem izgalmas, esetleg
unalmas, vagy vontatott, esetleg tele van kérdésekkel. Nekünk ez az életünk,
ezek a kérdések foglakoztatnak, és nem tudok mást írni, mint ami megtörténik velünk.
Neha a gyerekek felsírnak álmukban, most épp Julis. És amikor felébred nem
tudja elmondani, hogy mi baja, én gyorsan kiküldöm pisilni, hogy ne legyen gond
az este alatt. És lefektetem, betakarom el kezdem simogatni, és alszik… Nem
tudom, hogy mi volt neki ma sok, új az ovi mert egy másikba van ügyelet, lehet
ott volt valami élmény, jó vagy rosz. Lehet hogy egy régi emlék, vagy bármi, ez
soha nem fog kiderülni.
Amikor Jancsi hozzánk került, este alvas közben, egyszer csak becsurrant két
pici csöpp, és mi arra ébredtünk, hogy szipog meg sír, hogy ő bepisil… Mostanra
ez dáig fajult, hogy ha azt gondolja, rosszat csinál leguggól és fogja a fejét,
miközben sír. És lehet kitalálni minden baromságot, hogy ez mért van, ez egy
tanult viselkedés, vagy egy óvodai játék, vagy egy csoporttárs viselkedése. Mivel
a másik verzió lehetetlen, hogy ő guggolva a fejét védje, mert esetleg veri
valaki.
Pár hete drága mama is szólt, hogy a gyerek összerezzen ha valaki, felé megy,
és hogy vigyázzunk és ne verjük a gyereket, mert ennek már látszata van.
Nem mondtam, de mondani kellett volna, hogy mama, akkor ne verd a gyereket,
mert ugye itthon ilyet nem csinál, sőt, akkora a bizalma felénk, hogy épp ma reggel
fel kaptam és viccesen felemeltem a plafonig, hogy el érje a feje, mondván,
hogy kinőtte a házat, és mikor vissza engedtem, odabújt a mellkasomra és
átölelt, és mikor elkezdtem hanyatt ledobnia földre, mint egy rongy baba
nyeklet csuklott, egyáltalán nem védekezett semmit.
Aztán jött Julis, mert hát láttam, hogy neki is vigyorog a szeme ő is szeretné
ha felkapnám! Na ő más tészta, nála vannak gondok ilyen szempontból. Mint egy
merev farönk, befeszűlve, azonnal kapaszkodik, és nem tud lelazulni. Tiszta
görcs, ez már a fürdőben, úszás közben is kiderült.
Gondoltuk is, hogy vagy gyógytornászt, vagy lovaglást fogunk intézni neki, mert
látszik, hogy be van feszülve, látszik a futásán is, az egyik keze tökre merev,
és úgy fut mint egy pingvin, kötött mozgású.
És ezt még lehet nem írtuk, de folyamatosan a szájába nyúlkál, rágta a körmét, de
most már ez a kotorászás, ez is feszültségre utal, amit ki kell oldani belőle.
Bianka
A minap kis konfliktudba kerültem valakivel a gyerkeink
kapcsán. Volt pár momentum, amit szerintem rosszul értelmezett, de sajnos nem
tudtuk megbeszélni.
Ennek kapcsán merült fel bennem az a gondolatmenet, hogy innentől lesz egy kis
anomália szerintem. Lassan 1 éve lesz annak, hogy a gyerekek nálunk vannak. Ez
az idő már épp elég hosszú, hogy a legtöbb szabályt felállítottuk, a fő csapásirányokat
kijelöltük, elkezdtünk összeszokni, és alakul a kötődés. Én már anyucika
vagyok, és már nem akarom eltaszítani magamtól a lányomat, napi szinten
fonogatom a haját, miközben nekem támaszkodik és ez engem nem zavar, pedig volt
idő, amikor ettől megőrültem. De még mindig nem tudunk róluk mindent, még
mindig nem ismerjük a lelkük minden rezdülését, és persze, egyre jobban
feltérképezzük őket, de még vannak rejtett dolgok. Jönnek a felszínre a régi
sebek, az örkbefogadás traumája, a születésori elutasítás mélyre vésődött
emlékei nem tudom, felszínre tudjuk-e valaha hozni.
Amikor manapság ránk néz valaki, szerintem nem modja meg,
hogy nem a vérszerinti gyerekeink Ők, ami egyfelől szuper, másfelől meg jajj… mert
az elvárás is az, mintha a vérszerinti gyerekeink lennének. De nem azok, és
ennek a hátrányát most még azért eléggé érezzük. Sok hiányosságunk van még, ami
egy szakavatott szemnek feltűnik, hogy valami nem oké, és mivel az emberek
könnyen ítélkeznek, könnyű rossz szemmel nézni ránk valamiért.
Ezt most a napokban megtapasztaltam és nem volt igazán jó. És nem lehet, nem
tudok mindig magyarázkodni, vagy emlékeztetni mindenkit, hogy mi nem ugyanonnan
indultunk, mi nem ugyanazokkal a problémákkal, élethelyzetekkel küzdünk meg,
mint más családok és ésszel mindenki tudja, hogy minden család és minden
helyzet más, de amikor benne vagyunk, ezt más dolog kezelni.
Bernát
Néha visszanézek pár videót a telefonomból, és meglepődök,
hogy a kis pici fiam ugye tíz hónap alatt menyitt nőtt. Mármint persze fel van
írva, hogy mekkorák voltak, de sokat változott az arcuk, talán az agyuk is J Ha megyünk valahova és
csinálnak valamit, köszönés, vagy evés, ivás, most már egyre gyakrabban
mondhatom, hogy az én nevelésem, az én kölköm.
Jó, néha még vannak rövidzárlatok, de mindenben egyre ügyesebbek.
Jancsi mostanában kérdi is, hogy ügyes nagyfiú vagyok? Mondom neki, igen, az
vagy. Tegnap ültek a hintán, ami három személyes és anya ült az egyik végén, és
Jancsi megkérdezte. Ügyesen hintázok? Mi meg felnevettünk, hát persze, te
ügyesen löködsz, de azért anyának leér a lába, és ő is lök egy kicsit. :)
Jancsi a bogaras, Julis a megfigyelő.
Már régen feltűnt, hogy Jancsi észre veszi a bogarakat, a szöcske elhullott
lábát is megtalálta. És érdeklődik, figyeli, kérdez. Aztán van, hogy véletlen
megnyomódik, vagy rálépődik a bogár, de egyre kevesebb ilyen történik.
Julis a nehezebb dolog, ő csendesen megfigyel, oda dúródik, oda csimpaszkodik
és kagylózik, mit beszélnek a nagyok, aztán persze kezd okoskodni és
butaságokat beszél, őt még nem látom, hogy mi lesz, ha nagy lesz, de fürkészem.
Ahogy most áll, politikus, mert hazudozik, manipulál, és úgy kérdez, hogy neki
legyen jó. :)
Bianka
Mindeközben én igyekszem nap mint nap jobb lenni. Mindig
magamhoz képest egy kicsit jobb. Nem hasonlítgatom magam senkihez, nem utánzok
senkit, csak arra törekszem, hogy egy kicsivel jobban tudjak figyelni,
szeretni, csak egy kicsit legyek türelmesebb, egedékenyebb, jobb fej,mint
tegnap.
Nyilván még mindig Julissal küzdök többet, nehéz a normál
gyermeki viselkedését meghagyni és kihámyozni a sok intrikából, ami Julist
körülveszi. Néha úgy érzem, hogy nem tud szimplán gyerek lenni, mert sokminden
van, ami befolyásolja a viselkedését: félelem, feszültség, megfelelni akarás,
anyáskkodás, kotnyeleskedés, saját pozíciójána védelme – talán az utóbbi
felülír mindent. És állandóan azo küzdök, küzdünk, hogy ezeet valahogy
összefésüljük. Mindjobban megértessük vele, hogy Őönmagában szerethető, hogy
nem kell mindenféle közjáték, mert Ő anélkül is fontos. De egyébként meg a
felesleges dolgokat meg közben próbálom lefaragni.
Ahogy magamat elemzem, - mert közben pszichológushoz járok
és keményen felvettem a harcot az evészavarommal is – ahogy az infók jönnek,
folyamatosan monitorozom Julist is, hogy miben segítsek neki is, hogy neki ne
kelljen majd ilyenekkel megküzdenie.
És a nagy tervek mellett meg megy a napi küzdelem a kis apró
hülyeségekkel.
Egyik nap találtunk a kertben egy sünt. Nem kicsi már, de
még nem is felnőtt példány, úgy vettük észre, hogy az egyik hátsó lábát nem
mozgatja. Egy sünis alapítvány tanácsára a helyi vadasparkba vittük be tegnap
délután ovi után. A dobozban még itthon kapott enni, inni, a gyerekeknek nagyon
tetszett. Vittük a vadasparkba, leadtuk, megbeszéltük, hogy megnézik az
állatorvosok, és ha meggyógyítják, elengedik. A doboz még ott volt a kocsiban
ma. Beülnek a kocsiba, és Jancsi megkérdei: anya, itt van a süni? – és persze
egyszerűbb lenne erre csak egyszerűen azt válaszolni, hogy nincs, de az nem én lennék.
Én visszakérdezek: hol voltunk tegnap, Jancsi? Hova vittük a sünit? – A vadasparkba
– Igen. És mit csináltunk ott? – Odaadtuk a sünit a néninek. – Igen. És mit
mondott a néni, mi lesz a sünivel? – Ha meggyógyul, elengedik. – Igen. Akkor
szerinted itt van a süni? – Nincs. (Akkor miért kérdezel hülyeséget már
megint????)
Ilyen, és ehhez hasonló szösszenetek miatt ma ügy döntöttem, nem gyerekkel
megyek boltba. Kellett kenyér és miegymás, amit még ovi előtt, nyugiban
beszereztem, mert ma azt éreztem, nincs erőm az ilyenfajta hülyeségre. Így ovi
utánn egyből haza is jöttünk és ma csak egy kicsi nézeteltérésün volt Julissal.
A kisasszony kicsit eltévedt már édességügyben. Neki az már alap, hogy az
édesség van, az jár, mindig és minden körülmények közt,és ő azt követelheti
bármikor. És tudom, hogy gyerek, kb mindenkit leszar a világon, csak kaja
legyen, de akkor is rosszul esik, hogy az oviba érve konkrétan én sem érdeklem
őket, - pedig Julis azért eléggé rám van szívódva, de még én sem érdeklem, csak
az, hogy hoztam-e valamit. Számomra ebben az a nehéz, hogy szeretnk
kedveskedni, de úgy, hogy nem kikövetelik, hanem, ahogy a kedveskeds szokott
lenni, hogy a másik nem kéri, nem szám.t rá, csak a kedvesség jön. Mint amikor
virágot kap az ember csak úgy. De ezek képtelenek ezt kivárni, mert az első
dolguk az édesség, a fnomság… és amikor azt mondom, hogy nem, most nem hoztam,
akkor rúg egyet a kocsi ülésébe, és dühösen mondja, hogy tegnap hoztam dörmi
kismackót… Na erre megint néztem nagyot, hogy ne emeld fel ennyire a hangod,
mert még a végén sérvet kapsz… Szóval mondtam neki, hogy ha lenne nálam dörmi
kismackó, ezek után akkor sem kapná meg. Mert ha kap ilyet, az kedveskedésből
van és nem azért, mert ő kiköveteli magának.
Na persze ezek után a kakas is kurva volt, szóval mikor elkezdett nyefegni,
hogy a cipőn keresztül lehúzott nadrágja megakadt a bokájánál, akkor mondtam
neki, hogy jóóó, akkor ha megvan a vetkőzéssel, akkor mehet a trambulinba. Épp
ma olvastam a stresszevésről és a stressz kiindulásáról, és hatékony
kezeléséről, szóval ugráltattam őnagyságát a trambulinban.
2 perc ugrálás, majd 1 perc pihi, 3 percugrálás, 1 perc pihi, 2 perc ugrálás…
Jancsi is akart csatlakozni, mondtam, hogy nem, most csak Julis ugrál, mert sok
az energia benne. A 3. kör végén mondta, hogy már nem mérges. – Na szuper, akor
lehet tovább játszani.
Az ajtóbecsukással még mindig küzdünk, ma kétszer is volt
vita ebből, mindig ezzel a fránya hőmérsékletkülönbséggel van gondunk. Télen a
meleg ki, a hideg bejön, most meg fordítva… Ezt óvnánk, de a gyerekek nem
partnerek ebben.
A papucskérdés kicsit megoldódott… Mindkettőnek lesérült a
sarka, ne itthon és nem a mezítláb miatt, de most van mire hivatkozni, hogy
ezért kell a cipő, papucs…
És volt ma egy igazán jókedvű, beszélgetős vacsoránk, meg
főztem kukoricát is, amit persze, hogy meg kellett kóstolni nyersen is. Jancsi
szerintem még soha nem evett így kukoricát, harapta hosszában, keresztben,
leszedte szemenként, majd megmutattam neki,hogy hogy esszük a kukoricát… Nagyon
tetszett neki, vigyorgott.
Julis persze a csutkát is enni akarta…. kb erre számítottam :D
Vacsinál – ami ma rántott cukkini, csirke nuggets, maradék 2
db halrudacska és krumplipüré volt – Mindkettőnek volt egy érdekes köre. Mindenből
kaptak kóstolást, hogy ízlik-e, ha igen, adok még. Cukiniből egy nagyobb karika
felét kapták. Jancsi egy idő után bejelentette, hogy Ő a galuskát nem akarja
megenni. Mondtam, hogy rendben van, mert galuska nincs a tányérodon,de a többit
eszegessed szépen… Julis végül csak a rántott cukkinivel szenvedett, nagyon nem
akarta tudni elfogyasztani azt a fél karika cukkinit. Nem jó, nem szeretem, nem
finom a cukkini… Jó – mondta Bernát – hagyjuk a hülyeséget, múltkor szeretted,
tessék megenni… - megette. És azzal a lélegzetvétellel bejelenti, hogy kér
kereket. – mondom – Mit? – Olyan kereket! – Ilyet? – mutatok a cukkinire –
igen. (csak azok már kicsi karikák voltak) – Tessék. – azzal odatettem egy
kicsit a tányérjába. Beleharap – Ez finom! – akkor jó… - Ez cukkini? – Igen… És akkor nem beszélgettünk tovább. :D Vacsi
mellé kaptak a kis poharukban fél deci szúrós limonádét, amitől odavoltak meg
vissza :D majd irány fürdeni. Jó lenne minden nap ilyen hangulat este :)