2023.11.30.

Bianka

Mostanában érdekes világot élünk a gyerekekkel. Próbálgatják a szárnyaikat, feszegetik a határokat, amit eddig is tettek, csak most már egyre tudatosabbak, és nem csak a tettekben, hanem az ellentmondásban is. Megy az akarat, a nyávogás. Mi eddig is igyekeztünk a kedvükben járni, kedvenc kaja,meglepetések, programok, játszótér, finomságok, stb. és eddig az volt, hogy lelkesen, csillogó szemmel örültek mindennek, amiből a jelen helyzet alapján kezdem azt gondolni, hogy tanult viselkedés volt és akkor is azt csinálják, amikor nem annyira örülnek.

Hasonlók, mint a kutyák, hogy nem kell rosszat csinálnia mindenképp, ha bizonyos hangsúllyal szólok hozzájuk, elszégyellik magukat, lecsapják a fülüket, lapítanak, mint aki rosszat csinált, mert megtanulta, hogy ha a anya így szól, akkor balhé van, így kell viselkedni.

A gyerekek dettó. Ha szidás van, megy a csérogás, meg a krokodilkönnyek, akkor is, ha nincs rá különösebb oka, pedig rendszerint nincs okuk rá. De ugyanez volt a meglepetésekkel is. Most, hogy már hozzászoktak a jó élethez, nem jó ám bármi, bárhogy.

Juliska, mikor elkezdtünk beszélni arról, hogy hamarosan szülinapja lesz, kijelentette, hogy Elzás (Jégvarázsos) tortát kér. Én pár napra rá meg is rendeltem a tortát hétvégére. Igaz,drágább, de ostyalaposat kértem, Elzásat… Még aznap megint felmerült a torta-kérdés, és mondja, hogy Minnie egereset kér… Mondom hogy eddig Elzásat akartál. De nem akar Elzásat, Minnie egereset kér… Hát köszi… Járjak a kedvébe.
Végül úgy oldottam meg, hogy az oviba meg Minnie egereset rendeltem.
Tegnap volt a szülinapja. Tegnap előtt háromszor hoztam fel a kaja témát és kérdeztem meg, mi a kedvenc kajája. Mindháromszor a hamburgert mondta. Körül is írtam, feltettem máshogy a kérdést, hogy mi az az étel, amit ha elé tesznek, annak bármikor örül? Mi az, amit bármikor szívesen enne?
Mindig a hamburger volt a válasz. Így nem volt kérdés, hogy tegnap este hambi volt a vacsora. Még a fényképezés után, kitikkadva, fáradtan, cuccokkal indultunk a boltba, hogy hambi lehessen a vacsora.
Ez is olyan kaja, mint a steak, hogy az a jó, ha minden egyszerre van készen, szóval jó időben kell indítani az összes elemet. Kész legyen a krumpli, addigra legyen minden összedarabolva, legyen meleg a zsemle, a husi. Nem nagy cucc, de oda kell figyelni, és bevallom, a fényképezés után már szívesebben ettem volna valami egyszerű hideget, de hát ha a hambi a kívánság, akkor legyen hambi.

És akkor… megesszük a hambit, a krumplit, mindenkinek ízlik, minden oké utolsó falatnál Julis bevágja, hogy amúgy én nem akartam, hogy hamburger legyen a vacsora…..
Hát… nem mondtam, hogy anyád…. de azért gondoltam.
Végül annyit mondtam neki, hogy próbáljon kicsit örülni annak, ami van.
Azzal be is fejeztem a nagymonológot, egyrészt nem akartam nagy okításba kezdeni, meg 5 évesen nem is biztos, hogy ilyen nagy filozofálgatásba kell belemenni, de hallani nem igazán jó ezeket, mikor tudom, mi van a háttérben.

A tortájáról csak reggel beszélgettünk, tegnap akkora rohanás volt ezzel a fényképezéssel, hogy akkor nem is nagyon beszéltünk a napjukról. Elég nehezen lehetett kiszedni belőle, hogy mi volt, milyen torta, mi volt rajta, milyen mintával.

A mai alakításukért meg egyszer nagyon mérges voltam.

Bernát itt a házban sétált erre-arra, telefonált, én meg dolgoztam még a gépnél. Gyerekek meg együtt játszottak. Egyszercsak hallom, ahogy Julis egy hangot elnyújtva mondja, A-a-a-a-a és olyan dögönyözős hang volt. Odanézek, hát Julis fekszik hason az ágyban, Jancsi rajta a hátán és rugózik, kishíján ugrál. Rájuk néztem, egyből abbahagyták, Jancsi azonnal mentegetni kezdte magát, hogy de a Juliska…
Nyilván ez is megmozgatott egy emléket, még anno gyerekek voltunk, és a nagybátyáméknál voltunk többen. A szülők, mama elmentek valamerre otthonról vagy hárman, vagy négyen voltunk otthon, és azt játszottuk, hogy a kinyitható kanapé ágyneműtartó részébe befeküdtek ketten, egy meg felült a nyíló részre, amit az ágyban lévők a lábukkal kirúgtak, így a fent ülő repült egy nagyot. És egyik alkalommal az lány unokatesóm ült fent a nagybátyám meg kirúgta az ágyneműtartót, a lány rosszul érkezett, vagy rövidet ugrott, hasraesett és a nyíló rész ráesett a hátára. Jól megüthette, lehet, hogy a levegő is beszorult, nem tudom, de mindannyian nagyon megijedtünk. A szülők erre a felfordulásra értek haza és nagyon előttem van, hogy a nagybátyám annyira megijedt, hogy a másiknak baja lett, hogy teljesen sokkos állapotban volt. Két felnőtt karonfogva húzta be a szobába, mert nem mert bemenni a balesetet szenvedett unokatesómhoz. Ez szörnyű emlék. És bele sem merek gondolni, hogy ha ott valami nagyobb baleset történik, akár a bordája, gerince törhetett volna. Mi van, ha egy ilyen hülye játék miatt kerekesszékbe kényszerül? Hogy bocsátja azt meg magának a másik? És neki mikor? hogyan bocsájtanak meg?
Ebbe belegondolva iszonyat mérges lettem, csak néztem magam elé és azon gondolkodtam, mindjárt agyonütöm őket. Nyilván ebbe nem gondolnak bele, hogy ebből mi lehet, de én igen. Csak ültem és fujtattam,kérdezték, hogy anya, mi van? Most mi lesz? Büntetés lesz?
Mondtam nekik, hogy nagyon mérges vagyok! Ez nem játék, ilyet ne játszanak, mert ez veszélyes. Nem keltem fel, nem kiabátam, de nagyon dühös voltam.
Eltelik kb fél perc, ismét nagy nevetések, Julis hason az ágyon,Jancsi épp a nyakára és a fejére lép rá, mindezt úgy, hogy a keresztrúdra kiterített pléd mögé bújva…. Csak hát a lába látszott…. A kis butája ezt nem gondolta át. Na felkeltem, mikor meglátott, már sírt, tudta, hogy duplán tilosban járt, és jól gondolta, nagyon dühös voltam. Nem csak azért, amit láttam, hanem, mert még egy perce sincs, hogy tök normálisan lereagálva elmondtam, hogy ezt ne, mert veszélyes.
Jancsit a karjánál fogva lerángattam az ágyról, a saját ágyára küldtem, törökülésben be a sarokba, Julist szintén a saját ágyára. Annyira dühös voltam, hogy kezembe vettem a fa vonalzót és akkorát vágtam vele az ágyra, hogy eltört. Leszedtem a polcról a játékaikat, rádobáltam mindkettőre, hogy nincs értelmes játékod? Direkt megkérlek, hogy ne ezt a baromságot csináld és csak azértis? Hát gondolkodjál akkor a sarokban. Nagyon kiabáltam.
Aztán kerestem a youtube-on egy videót. Az élet kerekesszékben. Kisgyerekek mennek tolókocsiban… Odahívtam őket és megmutattam nekik. Hogy vannak ilyen gyerekek, akik nem tudnak járni. Ők ilyen székben mennek mindenhova. Megmutattam a gerincüket. Te azért tudsz menni, futni, mert egészséges a gerinced. De ha barom vagy és ugrálsz rajta és eltöröd, akkor majd mehetsz olyan székbe… Ezt akarod? Az a gyerek, aki ott megy, az nem fut! Nem szaladgál, ahogy te! Nem focizik! Nem ugrál a medence széléről, mert nem tud lábra állni! Ezt akarod?
Döbbenten állt mindkettő. Na takarodik vissza mindkettő a sarokba és ezen gondolkodik, hogy ha akar menni, szaladgálni, akkor ilyen hülyeséget nem játszik!
Ilyenkor mindig bennem van, hogy pár szuperanya most biztos lesokkolódik, ha ezt olvassa, de leszarom. A gyerekek nem tudják még, hogy milyen veszélyek vannak, mert hála Istennek azon kívül, hogy néha bekoppan a fejük, vagy lehorzsolódik a térdük, még soha nem érte őket nagyobb baleset, de még nagyobb fájdalmuk sem volt. Elképzelni sem tudják, milyen a nagy fájdalom, vagy milyen vaknak, süketnek, mozgássérültnek lenni, így ezekkel nem tudok keretet szabni. És inkább vagyok ilyen drasztikus, meg ahogy nagyon bölcsen mondta ezt nekem valaki, hogy ha nem tudom neki jobban elmagyarázni, hogy miért nem szabad ezt, vagy azt, akkor inkább tartson az én dühömtől és azért ne csinálja meg. És egyet értek. A gyereknek még gőze nincs, hogy milyen, ha elütik, mennyire fáj, mennyire veszélyes, azt sem tudja, mi az, hogy bele is halhat… ezért inkább tartson attól, hogy én mérges leszek rá, minthogy a veszélyérzete hiányában kiszaladjon az útra.  

Julison nevettem egy jót tegnap. Jó gonosz módon. Festményt festek, a legvékonyabb ecsetemmel dolgozom, kb 10 szál van csak benne, annyira aprólékos részt csinálok. A gyerekeknek mondtuk, figyeljenek oda, ne lökjék meg a székemet. Julis már nem tudom, hanyadjára ment el mellettem úgy, hogy meglökött. Utoljára sikerült úgy mennie, hogy a könyökét vágta be a székem támlájába, de valami brutál nagyott koppant. Egyből elkezdett nagyon sírni, én meg nagyon igyekeztem, hogy ne röhögjem ki és ne vágjam a képébe, hogy ugye, bunkókám? Ha nem figyelsz a szabályokra, majd az élet megtanít :D
Persze megöleltem és megsimogattam a hátát... 

Na de, hogy jót is írjak…

Nemsoká megyünk Julissal az ötéves státuszvizsgálatra a védőnőhöz. Átküldte a feladatokat, hogy kb miket kell tudnia. Végigmentünk a feladatokon és Julis mindent tudott, lelkesen jelentezett minden válasznál, hogy én! Én!  Én tudom!! Igaz, nem mindent tudtak jól, de nagyon lelkesek voltak és tanultunk dolgokat.
Ma az évszakokról beszéltünk, aztán meg rajzolgattunk. Julis lerajzolta a családot :)
Jancsi volt elől, Őt rajolta elsőnek, utána engem, majd Apát és neki meg nem maradt hely, de aztán beszorította magát is. Mentségére szolgáljon, hogy nagyon ollózni akart, így sietett a kérésemet teljesíteni, hogy rajzoljon.
Jancsi meg először jött azzal, hogy ő úgy fogja csinálni, hogy irka-firka mákostészta… Ez kb az hogy fekete ceruzával körbe körbe rajzol. Mondtam neki, hogy ez nagyon szuper, de lassan 4 éves lesz, és a négyévesek már nem csak mákostésztáznak. Mutattam neki, hogy mikor akkora voltam, mint ő, rajzoltam csigabigát, meg pont-pont vesszőcskét. Odahívtam magamhoz, kezébe tettm rendesena ceruzát és megfogtam a kezét. Rajzoltunk így együtt és nagyon tetszett neki.
Az kifejezetten jó volt, hogy mindkét gyereknél már rendesen van feje, szeme az illetőnek, alába még a nyakábóljön ki és a keze is kb, de már felismerhető, hogy az egy ember.
Julis lerajzolt engem :D Nagy karikák… három… a nagy hasam és a két nagy cicim :D

Holnap kezdődik a december. Kezdődik a hangolódás :) 
December 3. Advent első vasárnapja. Igyekszem úgy rendezni a dolgokat, hogy minden vasárnap tudjunk gyertyát gyújtani. 
Eddig szigorúan tilos volt karácsonyi díszt kitenni, karácsonyi zenét hallgatni, és karácsonyi filmeket nézni, de decemberben ezt szépen szoktuk építgetni, egyre több dekor, néha már egy-egy zene, egy-egy film ebben a témában. Kezdődik a hangolódás :)