2024.02.16-17
Bianka
Szösszenetek
Olyan nagyon nagy esmény nem történt ma és tegnap,
gondoltam, írok pár szösszenetet a napjainkból.
Az egyik a verstanulás.
Az oviból mindketten gyakran jönnek haza úgy, hogy mondják, éneklik az
aktuálisan tanultakat. Ebben nagy segítségünk az, hogy az óvónéni rendszeresen
beteszi a facebookos csoportba az aktuális verseket, amiket aztán én itthon
előveszek és gyakoroljuk őket.
Néha ez megcsúszik és a csoportba nem kerül be a vers, így
egy-két szófordulatból próbálom kinyomozni, hogy miről is van szó. Ugye Google
a barátom, gyakran segít is. Néha meg van egy kis anomália, mikor ír valaki egy
verset és az többféle módon is megtalálható a neten.
És akkor haladunk sorról sorra, mondják mosolyogva a verset, majd mrcosan
leordítják a fejem, hogy nem így van!! Ilyenkor keresek egy másik verziót és
egyeztetünk.
Szinte minden verset a költőjével együtt tanulnak, ami jó, de néha nem mondják
hozzá a költőt, pl mint tegnap. Tanultuk Osvát Erzsébet Télkergető című versét,
amihez a megszokottak szerint hozzátettem, hogy Osvát Erzsébet… Erre Julis
hisztisen rám förmedt, hogy nem így van! – Hanem hogy? – Télkergető!!!!! - Jó,
igen, az a címe, és Osvát Erzsébet írta, ezért így mondjuk: Osvát Erzsébet,
Télkergető. – Nem! Csak Télkergető!!!!! – Jó, akkor nézzük. Szerinted ki az az
Osvát Erzsébet? – Nem tudom! (de már majdnem sír) az a néni, aki ezt a verset
írta. Ezért mondjuk hozzá. Amikor mondod, hogy Mentovics Éva, Mikulásköszöntő,
akkor abban ki az a Mentovics Éva? – Mikulásköszöntő! – Oké, az a vers címe,
hogy Mikulásköszöntő, de mondod hozzá azt is, hogy Mentovics Éva. Az ki? –
Mikulásköszöntő! – Értem Juliska, de az a vers címe. A Mentovics Éva is egy
néni, aki írta a Mikulásköszöntő című verset. A Hóvirágos is úgy kezdődik, hogy
Zelk Zoltán, Hóvirág. Ott is a Zelk Zoltán az a bácsi, aki írta a Hóvirág című
verset…
Nagy kört ment, mire ez leesett neki, és megértette :D
Akkor miért nem mondjuk hozzá ennél a versnél? – Hát – mondom… - azt az
Icukától kérdezd, hogy itt miért nem mondjátok a költőt…
És akkor a pénteki frissítés… Icuka betette a csoportba az
aktuális verseket, és döbbenten látom, hogy a Télkergető vershez nem Osvát
Erzsébet van írva, hanem Sarkady Sándor, akinek egy Télkergető című könyve van,
ilyen témájú gyerekversekkel. És Neki is van egy Télkergető verse, de annak
teljesen más a szövege. És akkor ne tanítsak hülyeséget a gyereknek… Nem mintha
lenne jelentősége, mert kb mindent elfelejt… De ha meg pont ez marad meg?
Mindenesetre rákérdeztem a csoportban…. Hát lehet, hogy nem leszek kedvenc.
Jaaaj… az élet nagy dolgai :D
A másik verstanulásos rész, szintén a fenti versnél.
Nem tudom, hogy tanulják az oviban. Elmondják százszor? Vagy két soronként?
Vagy mindig vesznek hozzá egy sort? Nem tudom, de ennek a versnek még a vége elég
zagyva volt, így javasoltam, hogy csak az utolsó pár sort nézzük már meg, mert
az eleje már nagyon jól megy, de a vége nem.
Nem! Az elejétől! - Jó, menjünk az
elejétől, de akkor figyeljél, hogy én hogy mondom. Persze belebeszél, azt nem
is hallja, hogy én mit mondok, mert mondja a magáét.
Jó, nézzük a végét, mert az kicsit kavaros még.
Nem! Az elejétől… - Az elejét már nagyon szépen tudod, mi lenne, ha kibogoznánk
a végét, hogy az is jó legyen? – Nem, az elejétől! Ne segítsél! – Oké. –
Télkergető. Fuss Te tél, Fuss Te tél.... (Szünet…… még mindig szünet…. közben
nekem eszembe jutott, ahogy a Terápia című sorozatban Balsai Móni milyen
professzionálisan érzelemmentes arcal figyelte a hozzá beszélő kliensét. Sem
együttérzés, sem elutasítás, semmi nem látszott az arcán. Na ezt gyakoroltam a
szünet alatt. Nem akartam elutasító, vagy sürgető lenni, nem akartam rossz
érzést kelteni, de kíváncsian vártam, hogy ha annyira tudja – pedig nem- akkor
mi lesz ebből… Végül a „hogy van tovább?” kérdés lendített a dolgon, mire
megnéztük újra a verset. Majd röviddel ezután azt is megbeszéltük – bár minden
erejével tagadta – hogy elfáradt, és, hogy az nem baj. Sőt, elmondtam neki,
hogy van az a fáradtság, mikor elfárad a teste, mert pl sokat fut a
játszótéren, és van az a fáradtság, mint most is, hogy elfárad a buksija, mert
sokat gondolkodik. És elmondtam azt is, hogy ilyen nekem is van (mostanában
sokszor) és ilyenkor én is sírok, és apa megvígasztal.
A gyerekek és a retro
Időnként felbukkan egy-egy játék, vagy kaja, üdítő, ami a mi gyerekkorunkat
idézi Bernáttal. Ilyenkor veszünk a gyerekeknek is egy kis kóstolót, és
mesélünk, hogy mi ezeket hogy ettük, ittuk, mikor ilyen kicsik voltunk. A minap
a neten szembejött egy mini üdítős palack. Ez a mi időnkben még átlátszóbb
műanyagban volt, üdítő por volt benne, de ahogy a kép felirata is írta, ez
bizony soha nem került vízbe, mindenki a szájába öntögetve elnyalogatta. Egyik
nap a boltban láttam ilyet, vettem is belőle. Odaadtuk nekik és én meséltem,
hogy mi ezt hogy ettük. Elmondtam, hogy ez egy üdítő por, lehetne vízbe is
tenni, de mi soha nem tettük, hanem így eszegettük.
Jancsi a szájába szórogatta, neki szépen el is fogyott, Julis meg baromkodott
vele, tele ment nyállal, a nyakánál beszorult a por és csodálkozott, hogy nem
jön. Ott nyávogott nekem, hogy nem jön. Mondtam neki, hogy nagyon
összenyálazta.
Nem akartam megoldani helyette. Megkérdeztem, emlékszik-e, hogy mit meséltem?
Kis vakvágány után szépen rávezettem őket, hogy ez ugye ÜDÍTŐ por… Hogy lesz
belőle üdítő? – Hogy megisszuk! -
(Hülye) Igen, megisszuk, de mi kell hozzá, hogy megihassuk? – Víz! – Úgy bizony!
Akkor? Mit kellene csinálni most? – Vizet önteni bele! - Pontosan!
És akkor ment mind a kettő és mosogatta ki a kis üvegét :)
Jancsi és a fekete hajú csaj
Fodrásznál voltunk pénteken. A fodrászunk gyakran odőzít
úgy, hogy egy-egy festés 40 perces hatóidejére betesz egy férfi hajvágást,
jelen esetben Jancsiét. A hölgy, aki a festékkel a haján várt, egy oldalt
felnyírt, feje tetején kicsit hosszabb hajú csaj, koromfekete festékkel
bekenve. Arca szép, kedves és ez a fekete haj vagányan kiegészítette képet.
Jancsi, aki oda meg vissza van a rossz bácsikért és meggyőződése, hogy a
rosszbácsiknak kb ilyen haja lehet, most meglelte álmai rossznénijét és le sem
tudta venni a szemét a csajról. A fodrász kérdezte is, hogy Jancsi? Tetszik
Neked az a lány? forduljunk arra? És hát igen, be kellett fordítani Jancsit a
hölgy felé, mert úgy teljesen mozdulatlan tudott lenni.
Tavaszi virágok
Jönnek a kertben a tavaszi virágok. A hóvirág lassan
elnyílik, de a nárciszok, jácintok, krókuszok már 5-6 centis levelekkel jelzik,
hogy megindultak. A tavalyi nárciszos kudarcunk után idén megmutattam nekik a
várogokat. Elmondtam, hogy hol vannak, hogy már kibújtak és milyen szépek
lesznek. Elég határozottan, de szépen (így kezdtem Ha élni akarsz…. – na jó,
nem….) megkértem őket, hogy vigyázzanak rá, ne tapossák, el, meg se közelítsék
ezt a részt. Ha valakit meglátok ott, összeveszünk. Remélem, már van annyi
emlékük, hogy nem akarnak összeveszni velem, és idén lesz egy kitaposásmentes
virágos tavaszunk.
Ma meg külön utakon jártunk.
Bernát Jancsit vitte dolgozni. Összegezte a napot:
Összességében minden jó volt, csak nagyon sokszor kellett Jancsira rászólni.
Én Julissal mentem boltba, tankolni, zöldségeshez, kocsit mosni és a mamáékhoz.
Összegeztem a napot: összességében minden jó volt, csak Julis bődületesen sokat
beszél, (ami nem feltétlenül lenne baj, ha tényleg beszélgetnénk) de teljesen
egyértelmű kérdéseket kérdez, amitől teljesen kimerülök.
De legalább nagy vita nem volt.
A fiúk földkábelt szállítottak és tettek le, mi meg levest
főztünk, zöldséget pucoltunk, muffint sütöttünk :)