2024.04.09
Bianka
A Focista és a CSALÁDJA
Kezdem az elején.
Már korábban is írtam, hogy Jancsinak elég jó labdaérzéke van,
odavan a labdáért. Ha a játszótéren van valakinek labdája Ő tutira
rácsatlakozik az illetőre.
Kézenfekvő volt, hogy szakmai szemmel is ránézzünk, ne csak a
szülői szemünk mondja, hogy a mi gyerekünk a legszebb és legtehetségesebb a
világon, hanem egy szakmabeli is nézze meg.
Mire jó a sok ismerősöm? Nyilván akad focista is köztük, nem is
akármilyen, az egyik híresebb fociakadémiához volt kontaktja, így - egy
hetet betegség miatt kihagyva - ma jöttünk fociedzésre.
Bence bácsi azonnal lepacsizott Jancsival, és be is invitálta Jancsit
az első fociedzésére.
Én naivan azt gondoltam, hogy majd a szabad téren, óvó, féltő szemeim
előtt zajlik majd minden, és mindent látok-hallok..
Helyett...
Megérkezett mindenki, az edzőbácsi behívta a csapatot az öltözőbe,
taktikai megbeszélésre. Ahogy csukódott az ajtó, csak annyit hallottam még,
hogy "na uraim!" - mindezt a legnagyobb komolysággal.
Majd egy perc múlva a kis apróságok (7 éves a legnagyobb) az edzőbácsit
követve, hatalmas kulacsokkal megindultak a terembe.
Én a fiam kezébe nyomtam a kulacsát - megállapítva, hogy
kicsi lesz ez a flakon - és vettem az irányt utánuk, de közben néztem, hogy egy
anyuka sem megy be.
Rákérdeztem az egyiknél, hogy, Ti nem szoktatok bemenni? Mire az anyuka
mosolyogva, mint mikor elismerjük ovisaink véresen komoly ügyeit, mondta, hogy
neeeem.... nem szabad! :)
Még szerencse, hogy a kicsiknek csak egy órás az edzés, mert most itt
ülök kint, elvileg a büfében, ami most nem üzemel épp, pedig állítólag jó a
kávé.
Szóval a helyzet az, hogy ilyenkor anyukának egy óra szabad program,
bevásárlás, stb. Én most épp az online megjelenést intéztem, hogy az is
haladjon, meg hát írok.
Ja... és az egyik ovistárs is ide jár. Pont egy égedelem rossz
gyerek, aki csúnyán beszél, neveletlen.
Remélem, a javukra fordítják a dolgot, - már ha edzőbácsi érdemesnek
tartja Jancsit, hogy járjunk.
Letelik az egy óra, a lelkes kis csapat kijön a teremből, az én fiam
ott sír, potyognak a könnyei, megyek oda, hogy na mi történt? Bence bácsi
megnyugtat, hogy szerinte eléggé elfáradt.
Kimentünk a levegőre és egy betonpárkányon foglaltam helyet, ölbe vettem az én
nagy focista fiamat és feltettem a nagy kérdést, hogy „na? mivan?” Persze nem
ilyen paraszt módon, csak gondoltam, aki ismeri a L’art pour L’art műsorát, ott
van egy ilyen kérdés, amitől már az egész közönség hahotázik, mert tudjuk, mi
következik :D
Szóval én nem voltam akkora paraszt, mint Besenyő Pista bácsi, csak szimplán
rákérdeztem, hogy mi történt? De kb a semmi és a nem tudom közt billegtünk.
Kiderült, hogy nem bántotta senki, nem fáj
semmi, edzőbácsi sem csinált semmi olyat, ami ne tetszett volna neki, de mégis
a végeredmény az volt, hogy Jancsi nem akar többet fociedzésre menni. Elmondtam
neki, hogy nagyon nagyon büszke vagyok rá, mert olyan nagyfiús dolgot csinált,
amit szerintem sokan nem tudnának. Az az edzés, amin részt vett, nem is neki
való még, csak a nagyobbaknak, de Ő annyira ügyes volt, hogy még ezt is meg tudta
csinálni. És nem ismerek olyan ügyes kisfiút, mint Ő.
Hazafelé csak annyit tudtam kiszedni óvatosan belőle, hogy elvették a
labdáját a többiek és ez nem tetszett, meg, hogy volt olyan feladat, amit nem
tudott megcsinálni, a többiek meg igen.
Gyorsan letisztáztuk, hogy vélhetően mindenki így kezdte, és aki elsőre volt
ilyen edzésen, az senki nem tudta megcsinálni azokat a feladatokat, de a
többiek már régóta járnak és megtanulták. Fontos volt ezt tisztázni, mert
Jancsi azt gondolta, hogy odamegy, azt mindenki hasra esik tőle, és mindent
profin tud majd. Ezért nem kell irreálisan dicsérni. Mi nem szoktunk szerintem,
de ha ennél jobban tolnánk az irreális dicséreteket, az ugye üres lenne, és nem
csak a nárcisztikus személyiségjegyek kialakulása felé tolnánk, hanem ez most
egy ilyen helyzetben mekkora megütközés lenne? Még így is az volt neki
szerintem.
Viszont az igaz ok nem ez volt. Ebben Julis volt a segítség.
A foci után az egyik házashétvégés családhoz mentünk, ahol Julist letettem.
Amikor odaértünk, a házigazda szörppel kínálta a gyerekeket, amit Julis el is
fogadott, nekünk viszont menni kellett, így Jancsi kimaradt a szörpözésből.
Mikor a krokodilkönnyek már felszáradni látszottak, megkérdezte, hogy
elmehetünk oda, ahol most apa, meg Juliska van, és isznak szörpöt, hogy Ő is
kapjon szörpöt?
Gyors telefon, hogy kis családunk másik fele merre van és a legnagyobb
szerencsénkre még ott voltak, szóval mentünk, hogy Jancsi is kapjon szörpöt :)
És akkor hazafelé menet Julis kérdezte Jancsit, hogy milyen volt? Mire
Jancsi mondta, hogy nem jó, mert nem találta anyát. Hohóóó…. akkor megvan az
igazi gond. Sejtettem én, hogy lesz ebből még para. Az ovin kívül nem nagyon volt
eddig ilyen, hogy ennyire sok időre elvigye egy idegen.
Mire a vacsival is végeztünk, megbeszéltük, hogy mehetünk következő edzésre is,
megmutatom, hogy hol fogok ülni és ott várom, amikor kijön. És azzal
felragyogott a szeme, felkiáltott hogy Jóóóó!! Akkor menjünk!! :D
Nem akarok nagy dolgokat előre vetíteni, meg így mindennek a kezdetén elég
durva kijelenteni bármit is, de ugye minden csoda elkezdődik valahol. Jancsi,
amennyire tehetséges a labdával, bármit elérhet szerintem. Szívós, ügyes,
kitartó. És durva belegondolni, hogy egy ilyen ígéret elég ahhoz, hogy valami
elkezdődjön.
Így egy lépéssel közelebb kerültem ahhoz, hogy focis anyuka legyek.
Ami pedig a CSALÁD részt illeti, amit tegnap írtam, úgy néz ki, van
benne valami. Mármint, hogy változtunk.
Már nem csak a közvetlen környezetem jelzi, hogy más vagyok, mások
vagyunk. Az az óvónő, akitől legjobban tartottunk, ma leállított,
beszéltünk kicsit Julisról. Elmondta, hogy ma nagyon ügyes volt Juliska, és
megegyezett vele, hogy ha lesz több nap, amikor ügyes lesz, pl nem beszél
csúnyán, kap ajándékot az óvó nénitől.
De ami engem még jobban érintett, hogy azt mondta, változtak a gyerekek
és mintha anyuka is megérkezett volna az anyuka szerepbe. Megerősítettem,
hogy igen, ezt más is észrevette, van benne valami. Boldogan kérdezett vissza,
hogy ugye? Jól látja akkor :)
Azon gondolkodtam, hogy bennem mi változott? Mi lett más? Mit gondolok
másként? Mi, mikor és hogyan okozta ezt a változást?
Én tudom hova kötni, mert volt egy beszélgetésem. Julissal, mikor kb 3
hete megbeszéltem vele, hogy neki igen nagy ráhatása van a dolgokra, a
hangulatra, és ha jobb hangulatot akar, akkor kicsit figyeljen oda
jobban.
És azt gondolom, akkor átment az üzenet, Julis megértette ezt, de
furcsán állok ehhez, hogy nem létezik, hogy ez az egyetlen beszélgetés
ekkora fordulatot hozott volna. Azért is furcsa ez, mert akkor ezek
szerint egy 5 éves gyereken múlhat ennyi minden?
Pedig más, ilyen mélyebb dologra nem emlékszem, csak a folyamatos
küzdelemre, mikor minden baromságra visszafogom magam, hogy ne mondjak csúnyát,
ne szóljak be, ne kiabáljak, ne tépjem szét.
Persze tudom, ezzel még messze nincs vége a folyamatnak, van még hova fejlődni,
de azért Bernáttal mi is látjuk a változást.
És! Lehet, hogy még erre az éjszakai bepisilésre is lesz megoldás.
Durva videót találtam, meg könyvet, meg mindent! Hamarosan a kezemben lesz a
szent Grál és akkor minden jobb lesz! De erről holnap írok, mert már mindenki
alszik, csak én nem.