2024.05.14.

Bianka

A gyerekek időnként valami változáson mennek keresztül. Ez lehet az életkorukból adódó is, de lehet az is, hogy az örökbefogadásban, a kapcsolódásban szintet lépünk – ami nem csak a mi kapcsolódásunkat jelentheti, hanem a régivel egy újabb szakadás is lehet. Ilyenkor érzékenyebbek, sírósabbak, harsányabbak, vagy egyszerűen csak olyan dolgokat csinálnak, ami nem jellemző rájuk.
Itt jegyzem meg, hogy én azóta is azon a véleményen vagyok, hogy az oviban jó volt az örökbefogadást elmondani, mert az életkorból adódó fejlődős furcsaság vélhetően minden gyereknél megvan, azzal szerintem számolnak az óvónők, a dajkák, de a kötődéssel való szintlépések egy „normál” családnál nincsenek így meg. És ezeket a furcsaságokat szerintem jó, hogy tudják hova tenni.
No szóval Juliskánál van most egy ilyen. Szerintem ez most életkorból adódik inkább. Rájön és tesztelgeti a saját kereteit, a hatalmát a környezete felett, összességében azt, hogy ha belecsap a vízbe, az hol mekkora hullámokat ver.

Ami most ilyen témában új Nála, az pl az, hogy bünteti Jancsit és az ovis társait. Próbál hatalmat gyakorolni valaki felett. Megenged dolgokat, és megtilt dolgokat, vagy ha valami nem úgy jön ki, akkor sarokba állítja a másikat. Mostanában sokszor övé az utolsó szó, a „miért?”-et felváltotta az, hogy kerek perec nemet mond, de legalábbis megmagyarázza, hogy amiért szóltam, az miért van úgy és miért lenne úgy.
Ide sorolom még azt is, hogy egy ideje rendszeren kívülinek gondolja magát. Annak ellenére, hogy mi igyekszünk soha nem tenni különbséget köztük, pont annyi szem epret, kekszet, gumicukrot kapnak, pont ugyanakkora banánt, pont ugyanannyi kakaót. Ez nagyon fontos, hogy ilyen téren soha nem teszünk különbséget. Ha az egyiknek szabad valamit, akkor a másiknak is, és ugyanez a helyzet a tiltással. Amiben tartjuk a szuverenitást, az az, hogy ki mit szeret, ki mit nem szeret, ha kaját valaki kér még, nyilván kap, tehát a főétkezésekre nem vonatkozik az „ugyanannyi” szabály. Valamint ha lehet választani, akkor Jancsi fiúsat, Julis lányosat kap.
De ha mondjuk indulunk, és azt mondom, lehet húzni a cipőt, akkor az mindkettőre vonatkozik, ahogy az is, hogy pakoljanak, mert készülünk a vacsorához, vagy, hogy a szennyesét vigye ki mindenki a fürdőszobába. Ne ezeknél Julis már most gyakran játsza el, hogy nem indul meg azonnal.
Jancsinak ugyan beszól, hogy „Te nem hallod, hogy húzzad a cipődet?”, de Ő ugyanúgy olvasgatja a könyvet tovább. Rendszeres mostanában az, hogy azt gondolja, neki nem kell megcsinálni az aktuális feladatot és ha szólok akkor még neki áll följebb. Az eddig is megvolt, hogy szeret más dolgában okoskodni, de ez most felerősödött. Eddig is azt a vonalat követtem, hogy visszakérdeztem, hogy mi az ő dolga? – mondta, hogy mi…- és én azt válaszoltam, hogy akkor azt csináld, légy szíves.

Most egyelőre gyakran el kell vele beszélgetnem, levezetni a folyamatokat, a következményeket, amit próbálok a legegyszerűbben megfogalmazni. Nem bonyolítom túl, a lényeg az, hogy ha nem működsz együtt, az nem jó Neked, ha együttműködsz, akkor mindenkinek jobb. Gyakran húzza az agyamat valami hülyeséggel és én igyekszem az agyeldobás előtt jelezni, mint egy viharjelző lámpa, hogy hamarosan baj lesz.

Most például aktuális probléma, hogy szívogatja az orrát. Ezt már írtam valamelyik bejegyzésben, hogy anyósom is észrevette, hogy ez tipikus műsor, hogy figyeljek. Csakhogy ez engem idegesít. Nekem sem hagyták, hogy szívjam az orrom, már értem, miért. Brutálisan idegesítő.
Lehet, hogy célravezető lenne simán ignorálni a dolgot, de erről is azt gondolom, hogy nem csak idegesítő, hanem egészségtelen is, szóval a legjobb, ha erre rá sem szokik.
Már egy párszor megígértem neki, hogy a következőnél nyakon vágom. Erre még nem került sor, mert azt tartanám hatékonynak, hogy mondjuk ott áll mellettem és egyet szippant és én hirtelen odakoppantok, hogy legalább meglepődjön. De az, hogy én ülök az ágyon, ő meg a szobaajtóban van,… hát… az olyan halott ötlet nekem. Nem gyors, nem instant. És nem agyonverni, vagy fenyegetni akarom, csak nyomatékosítani, amit már kb százszor mondtam.
Na szóval erre került sor tegnap.
Vacsora végén voltunk már, csak ő szöszmötölt még az utolsó kenyérdarabkájával, és szippantott egyet az orrával. Ránéztem elég rosszallóan… aztán mondtam neki, hogy az az egyetlen szerencséje, hogy elég messze van és nem elég hosszú a karom. De ha most itt lett volna mellettem, nyakon vágtam volna… Majd körbenéztem az asztalon és megláttam egy másfeles üres flakont. Rám nézett, nem kérdezett semmit, de a szemében ott volt, hogy azzal most mi is a terv?
Mondtam neki, hogy ezzel fogom megkoppantani a fejét, ha még egyszer szívja az orrát. Elvigyorogta magát… Mondtam, hogy én nem vigyorognék. Türelmesen várok. Nézett… szó szerint hidegháború volt, mint egy farkasszemnél. Szerintem azt gondolta, úgy sem csinálom meg. Még annyit mondtam, hogy teszteld, ha mered. Majd elnéztem és már szinte elbambultam, mikor alig egy perc múlva meg is érkezett a várva várt szippantás, mire flakonnal egy közepeset vágtam a fejére. Ne vertem agyon, olyan kellemeset koppant. Pont akkorát, hogy meglepődjön. Gyors voltam, mint a villám. Felocsúdni sem volt ideje, nem kezdett el sírni sem, csak nézett rám döbbenten, aztán apára. Én nem szóltam. Apa kérdezte meg, hogy mit vártál?

Tegnap kb ez volt az egyetlen konfliktusunk.

Reggel a megyei szakszolgálathoz mentünk a múltkori vizsgálati eredmény megerősítése végett. Csak néhány feladat volt, ami azt erősítette meg, hogy elsősorban a szövegértésével van gond, az 3 éves szinten van jelenleg. A vizsgálat arra nem adott választ, hogy ez amiatt van, hogy az agyának ennyi a kapacitása, és ne is várjunk ennél többet, vagy azért van, mert a megfelelő időben nem kezdtek el vele foglalkozni és csak elmaradása van. Az egyik feladat reménykeltő volt, mert az pont azt vizsgálta, hogy mennyire fejleszthető, és annak elég jó eredménye volt. AZ IQ-ra most nem mentek rá.
Az eredmény az lett, hogy kevert specifikus SNI-t állapítottak meg.
Az oviban kapni fog erre a tanévre, még erre a másfél hónapra heti két foglalkozást. Egy óra gyógypedagógia, egy óra logopédia. Szeptembertől pedig 3 óra gyógypedagógia lesz hetente.
Egy év múlva lesz kontroll, ami meg fogja mutatni, hogy szakszerű segítséggel hova fejlődik. AZ választ ad majd arra is, hogy a foglalkozás elmaradása okozta ezt, vagy valami rosszul van nála bekötve és tényleg speciálisa odafigyelést fog mindig is igényelni. A hölgy szerint egyébként nem. Bízzunk ebben.

Olyan gyorsan végeztünk,  hogy fél 10-re már az oviban voltunk, szóval leadtam az igazolást aztán lehet menni a dolgunkra.

Jó volt megint az az idő együtt. Mindig eredményesnek érzem. Sokszor van, hogy félve indulok neki, mert amikor mindenki itt van, akkor annyira feszült tud lenni a hangulat. Kiidegel ezzel az okoskodással, miközben ő semmit nem csinál meg abból, amit kérünk… és ilyen esetek után nem sok kedvem van vele kettesben lenni. Ennek ellenére szinte mindig az a helyzet, hogy annyira tankönyvbe illően tökéletes időt töltünk együtt, hogy azt kirakatban kéne mutogatni. Volt, hogy feszülten indultam vele, de annyira kedves, jó és szófogadó, hogy még ha akartam volna sem tudtam volna belekötni… És legtöbbször nem indulok feszülten, de az elején nem sok kedvem van a páros programunkhoz, de komolyan mindig az jön ki, hogy egyébként meg ketten tök jól elvagyunk és Juliska egy okos, kedves, készséges, szófogadó gyerek és kifejezetten kellemes társaság. Csak annyi kell, hogy az ember figyelme csak az övé legyen és akkor kenyérre lehet kenni.

És azt gondolom, hogy nyilván hosszú távon az nem lehet, hogy mindig minden figyelem az övé lesz, de minél több mindent megért és minél jobb lesz a mi kettőnk kapcsolata, annál kevésbé lesz ennek az egyedüli figyelemnek olyan hatalmas jelentősége.

Bernát

Hihetetlen ez a faszméregetés, amit a két lány csinál! Nem gondolom magam butának, és úgy gondolom, ha a gyerek szivatna, vagy tesztelne, vagy színészkedne, akkor azt észrevenném. Lehet nem az első pillanatban de észre venném. (Nem, nem veszed észre…. sokkal okosabb, mint gondolod, és full ki tud játszani… - Bianka)
A legszebb pillanat, amikor este Julist ébresztjük.
Míg az asszony odaszól a félálomba lévő lánynak, hogy lehet menni pisilni, addig én kedvesen odamegyek, simogatom, ébresztgetem, és látom, ahogy szép lassan felébred és azt is látom, amikor bekapcsol az agya, és felismer és elvigyorodik (ezt a meghitt pillanatot próbálnám leírni, de bejöttek a fürdésből, és akkora hangzavar van, hogy nem tudom tovább írni, öt perc szünet…)
No megy a mese most csönd van… Szóval elvigyorodik és nyújtja a kezét, és kézen fogva kikísérem a vécére, és ha visszaértünk, betakarom, és meg simogatom! És ő őszintén mosolyog, és bízom benne hogy nagyon boldog…
Jancsival egy csomó bohóckodásunk van, odaszalad megölel, fut tovább, vele másabb a kapcsolatunk, nem jobb, vagy rosszabb, csak másabb! Őt is simogatva keltem reggel, ő viszont nagy franc, mert ha felébred, akkor elvigyorodik és elbújik a takaró alá, és ha ki akarom keresni, viszabújik!

Bianka

Olyan jó, hogy ketten írjuk a blogot… Nem elég, hogy szenvedek itt a saját érzelmeimmel, harcolgatom meg a saját kis harcaimat, alighogy van egy kis eredményem, ami kicsit fény az alagút végén és reményt ad, jön Bernát egy ilyen faszméregetéses résszel, és úgy érzem magam, mintha bemostak volna egyet a tündérmese kellős közepén. Nem kicsit demotiváló. (ezt közben meg is beszéltük)

De a témához visszatérve azért ezt az ébresztős dolgot kiegészíteném azzal, hogy ennek az ébresztésnek is vannak szintjei. Lehet ezt úgy, ahogy Bernát leírta, meg lehet úgy, mint a katonaságnál. Szerintem nem mindegy a hangsúly, a hangerő. Bernát sem minden esetben kelti így, csak ha épp úgy jön ki, hogy arra jár, egyébként ő is sokszor csak odaszól, ugyanazt, hogy lehet menni pisilni. Sőt, mikor már látható, hogy csak nyeglik-nyaglik, húzza az időt, akkor Ő szól oda, hogy na! most már haladjál…
Én rendszerint megvárom az első megébredését, ami az elalvása után kb egy-másfél órával van. Olyankor felszusszan egyet és valóban kb félálomba kerül, olyankor szólok neki halkan, hogy Juliska, menjél pisilni. És ilyenkor van olyan verzió, hogy szinte teljesen felébred, mondja, hogy jó, kipattan az ágyból és megy, mint a golyó. Aztán van, hogy szólni kell neki még egyszer, kétszer… Olyan is van, hogy full kóma, ez inkább olyankor van, ha nem a felszusszanáskor ébresztjük, hanem random, mikor kb ott az idő. Na olyankor van, hogy megáll a szekrénynél és öltözni akar, vagy bekrémezni a kezét. Olyankor látható a z arcán, a szemén, hogy szinte nincs magánál, olyankor nem is szoktam nagy körmondatokat mondani, csak a következő lépést: papucs. Álljál fel. Wc, menjél wc-re. Pisilni.
Ilyen röviden, mert még kb alszik.
És van, amikor csak úgy tesz, mintha annyira aludna, és úgy csinálja a hülyeségeket, csak ilyenkor meg elvigyorodik… szóval az a kamu. És igen, van különbség a full kóma, és a színészet közt. Én látom, Bernát sokszor nem.
Bernát azt mondja, ennyiszer nem színészkednek, mint ahányszor azt mondom. Én meg azt gondolom, hogy lehet, hogy tévedek egyszer-kétszer, de sokkal több színészet van, mint azt Bernát gondolja.

Julis teljesen jól hazudik, elég meggyőzően tudja előadni magát, lásd a bepisilős sztori, mikor a Kati néni nem engedte ki. Még másnap az oviban a másik óvónőnek is azt mondta, hogy nem engedte ki… és csak mikor Kati nénivel volt a szembesítés, akkor mondta az óvónő, hogy hát hogyne engedtelek volna ki, emlékezzél csak, hogy kimentél a többiekkel aztán még újra kiengedtelek, mikor már mindenki feküdt…
Szóval Julis a végletekig húzza a hazugságokat, és néha elég jól is csinálja, csak rendszerint még belekavarodik a dologba és egy-két keresztkérdés után csak elárulja magát.
Mindig az a célom, hogy elmagyarázzam, hogy a hazugság nem jó, és, hogy miért nem jó, hogy csalódni miért rossz, meg, hogy ha rosszat csinált, az úgy is kiderül, és ha még hazudott is, az még nagyobb baj. Sokszor van, hogy pont ezért az eredeti rossz miatt nem is kap büntit, de a hazugság miatt pl ülhet kicsit gondolkodni.

Na a lényeg, hogy hazudik, ha az érdeke úgy kívánja, és érdeke az is, hogy foglalkozzanak vele még még még… És ha ezzel Bernáttal tölthet még három percet, akkor ebben is hazudik.

Bernát

Irigység, düh és bambulás…
Az asszony vett egy üdítőt a lánynak, mikor együtt voltak vizsgálaton, és megmaradt, és vacsoránál elkapták, mind a kettő kapott egy kis pohárral. Julis azonnal visszaadta, hogy ő nem kéri, és dacosan vissza adta. Én rá szóltam, hogy nem kell a hiszti, és rá pár pillanatra a műanyag tányért felvette és odacsapta az asztalra. Én rászóltam, Bianka be is küldte a szobába. Ott az asztalnál nincs hiszti. Bent azért volt egy kis csapkolódás meg dübörgés, de nem érdekelt. Ettünk tovább, majd bementem a lányhoz és az ölembe ültettem, amolyan nagy apa-fia, vagyis lánya beszélgetés volt. Próbáltam elmondani hogy most mit érez, gondolom féltékeny volt, vagyis irígy, hogy az ő üdítőjéből kapott a tesója is! Elmondtam, hogy ez butaság és hogy ő az egyetlen testvére (a 22 ből J ) és, hogy nem sajnáljuk a másiktól a finomságot! És elmeséltem, hogy voltunk vásárban és amikor kaptak lángost, mert szeretem őket, mind a ketten igazságosan egyformán kaptak, és hogy utána apa elővette a táskából a nagy üveges szúrós üdítőt, és mind a ketten kaptak belőle, mert szeretem őket…
De kicsit azt láttam, hogy odabent valaki csak ül és zúg a feje, nem nagyon érti, mi van. De ha csak tíz százaléka bejutott, akkor már jó úton járunk. Szépen lassan alakulnak, nincs itt nagy gond, ez természetes viselkedés. A baj az, hogy kamaszok, és fiatal felnőttek, sőt felnőtt emberek is ezen a szinten vannak, hogy irigyek a másikra. Mondom én, aki elméletben szintén irigy!
Amikor a közeli nagyáruház parkolójában huszonéves fiatalok, sport mercikkel és bmv-kel bandáznak, nekem meg szülői segítséggel van pénzem, egy használt autóra, akkor nem értem, hogy én mit rontok el, hogy csóró vagyok, és ők vajon honnan vették ezeket az autókat. (gondolom apuci vette a jól megdolgozott pénzéből)  De én nem az autójára vagyok irigy, csak értetlen vagyok, hogy én ennyi munkával hogy nem érdemlek meg egy olyan autót…
Szerintem ez nem irigység, csak az igazság érzetem tombol bennem.

Bianka

Utólag belegondolva hibáztam abban, hogy nem tartottam tiszteletben Julis dolgát. Azt az üdítőt tényleg neki vettem, neki adtam. A táskámba tettem vissza, mert az oviba nem vihette be. És ma, amikor kérte, elővettem. De közben lejátszottam azt is, hogy Jancsinak ez milyen lesz, hogy Julis issza a finom üdítőt, neki meg csak víz jut, így elővettem két poharat és töltöttem az üvegből ugyannyit mindkettőbe és úgy adtam a gyerekeknek. Nem kérdeztem meg Julist róla, pedig meg lehetett volna.
Ezt elsőre nem is figyeltem, vacsihoz készültünk ott pörgött mindenki, teljesen csak arra figyeltem, amit fentebb írtam is, hogy egyformán kell mindent… De ezzel meg így felülbíráltam Julist és a tulajdonát, még ha az egy kis üdítő is.

A csapkodás az asztalnál tényleg nem megengedhető, a beküldést nem bánom, viszont most utólag örülök, hogy végül Bernát ment be hozzá, mert én is már ott voltam, hogy bemegyek, hogy ezt megbeszéljük,de akkor még ez a „Julis tulajdona” dolog még nem volt a fejemben, szóval jó volt, hogy nem én beszéltem vele, hanem majd holnap ezt megbeszélem.

Az viszont még egy visszajelzés, hogy gyakorlatilag bármi zajlik Julisban, - de Jancsiban is, arról semmit nem beszél egyik sem. Ha valami gond van, csak morci, csapkod, hallgat és lézer szemmel gyilkol. Csak azok a jelzéseink vannak, amiket látunk. Ennyi idő alatt már tudjuk, milyen az átlag gyerek, a fáradt gyerek, a hisztis gyerek, a nagyon vidám gyerek, az éhes gyerek, és ami ezekbe nem kategorizálható, azt kell megfejteni.

Bernát

nem tartozik ide, de dicsekszem…
Van egy baráti házaspár, akik válságban vannak, már kb. egy éve nem beszélnek egymással, és ez a gyerekeikre nézve sem jó. És úgy éreztük, hogy mivel a barátaik vagyunk, tennünk kell valamit, és a sok messengeren kért találka, és telefonon könyörgött, de végül mindig lerázott esetek után az asszonnyal ketten bementünk a feleség cégéhez, és megpróbáltuk elrabolni kávézni…. Amiből csak egy félórás parkolóban való beszélgetés lett és egy ígéret, hogy most már tényleg kávéznak Biankával és beszélgetnek, hogy mit lehetne tenni. Erőszakos voltam, és konkrétan megfenyegettem, hogy ha nem jön el a randira, idehívom a baráti csapatunkat és kiállunk a cég parkolójába egy molinóval! :) Tudom, bunkó vagyok és erőszakos, de hát mire valók a barátok, ha nem arra, hogy kirúgdaljanak a szürke mocsárból! :)
A lelki ismeretünk nem hagyta, hogy egy barátot szarba hagyjunk!