2024.05.21.
Bianka
Ó, hol is kezdjem….?
Vasárnap: Apukámhoz voltunk hivatalosak, a férfiak
elektromos kaput szereltek, én a gyerekekkel voltam. 100 Km-rel arrébb mentünk,
egy kis kiruccanás volt. A gyerekekkel határozottan nehéz volt így, hogy
vittünk rajzolós cuccokat is, vittünk játékot, két társast is… És még így is
azt éreztem, hogy szétunják magukat. A társasba nagyon gyorsan belefáradtak,
ráadásul az egyiket, ami egy számolós, azt nem is tudtuk szabályosan játszani,
háromszor kellett visszább lépnem, hogy tudják és élvezzék is a játékot, de
nagyon gyorsan elfáradtak bele. Szóval csak ment a hülyeség, aztán egy idő után
a nyávogás. Nekem így nem volt igazi a nap, annak ellenére, hogy nagyon vártam
ezt az alkalmat és apukámmal találkozni is jó volt végre. Finomat ettünk, jót
beszélgettünk, kávéztunk – a felnőttes része nagyon jó volt.
Aztán irány haza. Az út első pár perce morcosan telt. Julis
már a nap közben is kezdte csinálni a fesztivált, agyamra ment egy párszor,
majd behazudta, hogy fáj a hasa, ami azonnal elmúlt, ahogy Jancsival
társasjátékozni kezdtünk. Most nagyon éli ezt a határfeszegetés dolgot, szóval
megy az egymásnak feszülés, hogy meddig mehet el, ami persze engem csak nagyobb
következetességre sarkall… szóval nem igazán jár jól.
Persze mindig neki van igaza, vagyis szeretné. Mindent
jobban tud és amikor csak lehet, ellenkezik, de emberére talál bennem, mert
egyre jobban élvezem, ahogy képes felmérgelni magát, a semmiből, így nem kell
veszekednünk, nem kell kiabálnom, megcsinálja ő magának a műsort.
Szóval hazafelé úgy indultunk, hogy az út hosszú lesz, nézelődjenek az ablakon,
az sem baj, ha alszanak kicsit. Ilyenkor elég csak elhallgattatni őket, és
ahogy mi beszélgetünk, meg a kocsi halad, azon simán elalszanak kb 3 perc
alatt. Julis persze váltig állította, hogy ő nem alszik… na persze… neki három
és fél percbe telt, hogy a középső ülést megnézze közelebbről is… Ezen jót
nevettem :D
És akkor hazaértünk, én bevonultam a dolgom intézni, apa
jófej volt, kiengedte a kölköket az utcára tekerni. Minden alkalommal
tisztázzuk a szabályokat: 1. ha jön egy autó, megállunk és félreállunk. 2. a
parkoló kocsikat messze elkerüljük. 3. nem állunk szóba idegenekkel.
No hát Julisnak nem ez volt a szerencsenapja… túl közel ment
egy kocsihoz, és ahogy a biciklivel megcsellent,jól végig húzta a szomszédban
parkoló eléggé új nissan első és hátsó ajtaját… A kocsi tulaja kint állt,
végignézte az egészet, megkérdezte, hogy hol lakunk… Majd Julis bejött az
udvarba, mint aki jól végezte dolgát és senkinek semmit nem szólt. Jancsi ment
hátra apának szólni, hogy Julis megkarcolta a néni kocsiját.
Ez a móka kb 100.000 Ft . Köszönjük, Julis… Nem volt elég dolgunk, és épp
felvet minket a pénz.
Szerencsére anyának van esze, egyből beugrott, hogy nekünk van biztosításunk és
arra határozottan emlékszem, hogy a biztosítós csajuk mondta, hogy olyan
felelősségbiztosításunk is van, hogy ha a kutyánk kirohan az utcára, és egy
autó ott megy, nem akarja elütni, elrántja a kormányt és nekimegy a fának, azt
is fizetik. Kutya, vagy gyerek…. nálunk egyremegy, kb ugyanannyi szart kavarnak
mindannyian… egyből rákérdeztem, hogy ilyenkor mi van… És már be is adtam az
igényt, mert a mi biztosításunk elvileg erre is jó, hogy a 12 év alatti kölkeink
baromságaiért felelősséget vállalunk.
Szóval elvileg minden sínen van…
Annyira kellett ott hirtelen intézkedni, hogy egyszerűen fel
sem ocsúdtam egy jó ideig… Mire odaértem, hogy a gyerekkel foglalkozzak,
addigra már csak értetlenül álltam, de nem voltam dühös. Beküldtem a sarokba
gondolkodni és kimondtam az eddig legdurvább és leghosszabb ítéletet: egy hétig
nincs semmilyen édesség. És megegyeztünk Bernáttal, hogy nem gyengülünk el. Én
nem fogok, mert szerintem így is irreálisan sok édességet esznek, de Bernáttól
tartottam, hogy esetleg Ő megkönyörül. De rajta is azt érzem, hogy ez most
azért rendesen bemart neki.
Az az igazság, hogy ha ezt tényleg fedezi a biztosító, akkor
király… de ha nem? 100.000 Ft-ért azért elég sokat dolgozunk és ebben a
helyzetben, amikor számlát kell fizetni, Bernát egy havi járuléka ennyi,
ruhákat kellene venni, meg millió egy dolgot, akkor ilyet nem lehet, hogy ennyi
pénzt így átadunk a szomszédnak, hogy helló, a gyerek megcsellent a bringával…
Julis tegnap este még végtelenül boldog volt… mondta, hogy nem is kell neki
édesség. Ja, persze, vacsi után, tele hassal nem is… de mondtam neki, hogy
hosszú még a hét, lesz ő még morci emiatt. Nem fogja fel ezeket, nem érti, hogy
ez mekkora baj, amit csinált, és nem tudom, hogy ezen kívül mivel tudnám
érzékeltetni vele.
Ma reggel már máshogy volt a helyzet, Jancsi kapta a reggeli
kávét, Julis meg semmit. Na ott mert ment egy csapkolódás, meg hisztike, pedig
még csak kedd reggel volt. A nap tudom, hanyadik csapkolódás után azért odahajoltam
hozzá, hogy ez még most gyorsan tisztázzuk, hogy nincs abban a helyzetben, hogy
csapkolódjon, meg ellenkezzen. Elhiszem, hogy ez neki kellemetlen, sajnálom, de
ugye emlékszünk, hogy mit csinált tegnap délután, ami miatt ugye ez a
büntetése, hogy nincs édesség semmilyen formában… Ezt így meg is értette,
onnantól ment tovább a reggel normálisan. AZ oviban rendesen átöltözött, meg
minden, aztán egész nap csend volt.
Munkaügyben nem tudom, milyen átok ment most le rólam, de
beindultak a rendeléseim, tegnap és ma 4 rendelést vettem fel, amiknek neki is
estem azonnal, szóval gyorsan eltelt a nap.
És akkor megyek értük, reményekkel telve, hogy majd hallom
hogy milyen jó gyerek volt mindkettő… Helyett… az egyik kisfiú azzal fogad,
hogy Julis a kiscsoportban volt a egész nap… aztán Jancsi szalad elém, hogy
Julis azt hazudta, hogy bepisilt, miközben nem is… Én meg álltam ott
értetlenül, hogy mi a hóhér van… Megvártam az óvónőt, akiről határozottan azt
éreztem, hogy azért vonult el az udvar másik felébe, mert nem akart velem
beszélgetni, de hát én kitartó vagyok :D Szóval megvártam és megkérdeztem Tőle,
hogy Julis miért volt ma náluk a kiscsoportban? Hát… nem tudta megmondani.
Kérdeztem a lányt, nem tudta, de nem is volt már akkor senki más, szóval használható
infó nélkül indultunk haza. Mit mondjak, ez sem tett jót a kapcsolatunknak.
Felkerestem két anyukát, írtam az egyik dajkának és a vezető
óvónőnek, hogy kiderítsem, mi történt. Egyszerűen nevetségesnek tartom, hogy a
gyerekem egy egész napot a kiscsoportban tölt és erről senki nem mond nekem
semmit. Julist kérdeztem, azt mondta, nem tudja, miért ment át…. aztán ahogy
csorogtak befelé az infók és egyre több részletet tudtam meg, úgy érdekes módon
Julis emlékezete is kezdett visszatérni. Kiderült, hogy van egy új játék, egy
mikró, ezzel akart játszani, és elvette az egyik kislánytól, aki nem akarta
odaadni. Julis ráborította az asztalt a másik lányra, aki elesett és jól
megütötte magát. Ez lett a büntetése, hogy át kellett mennie a kiscsoportba, de
gyakorlatilag adtak a szarnak egy pofont, mert Julis kb azt sem tudta, miért
történik ez az egész. Biztos vagyok abban, hogy még élvezte is ezt a kivételes
helyzetet. Ez nem volt a leghatékonyabb büntetés.
Az óvónő azt mondta, hogy most már kezd kifogyni az
ötletekből. Az a cink, hogy az oviban azért rendesen meg van kötve a kezük, nem
tehetnek meg akármit. Nem nyúlhatnak hozzá, nem csaphatnak rá, nem
szégyeníthetik meg, szóval igazából kiültetik maximum gondolkodni, de mivel
Julis egyébként is sokat van külön és sokszor rendszeren kívülinek gondolja
magát, szerintem egy pár perces ücsörgés nem hatja meg ott az oviban.
Én még könnyen beültetem a sarokba, nálunk szokott guggolni, vagy szétültetem
őket, vagy nem kap valamilyen finomságot, azzal nem alázom meg, mert itt a
családban vagyunk és gondoskodunk a feloldásról is. Ott az oviban minden egy 23
fős közösségben történik, nyilván máshogy jönnek ki a dolgok, szóval értem,
hogy ott nem lehet mindent, én sem tennék meg akármit. Azt hiszem, reggel egy
kiadós beszélgetésem lesz az óvónővel.