2024.05.27.

Bianka

Bár Julis a héten büntiben volt – már ami az édességet illeti, ezt szépen tartottuk is, de a hétvégébe közbeszólt ez a fránya gyereknap. Amennyire a világukat nem tudják még, simán mondhattuk volna, hogy maradunk otthon, de nem akarok igazán szemétláda lenni. Gyerekek, és most van gyereknap, szóval úgy voltunk vele, hogy oké, akkor engedjük el a bünti végét. Elmondtam Julisnak, hogy nem azért, mert annyira jól viselkedett, vagy mert megérdemli… De most van gyereknap és szeretnénk, ha jól éreznék magukat.

Itt helyben volt egy kis szerveződés, műsorokkal, zenével, meg palacsinta, üdítő, fagyi, csillámtetoválás, kézműveskedés, ugrálóvár… Minden ami gyerek-szem-szájnak ingere, és úgy voltunk vele, hogy vagy marad a bünti, de akkor nincs gyereknap, vagy lesz gyereknap, de akkor bünti nyilván nincs. Természetesen a gyereknap mellett döntöttünk, így szombat délelőtt mi Karika mamával bejöttünk itt a kis városrészünk központjába, és ott töltöttük a délelőttöt. Voltak ovistársak, mindenféle barátkozás, meg kokettálás, Jancsi nagyon népszerű volt a lányok körében, csináltam is egy-két fotót, hogy ha egyszer valamelyikből esküvő lesz, mondhassuk, hogy ez már az oviban kezdődött :D

Egész jó volt a délelőtt, jó volt a hangulat, Julis hozta a formáját, Neki mindig kell nyávogni valamit, miért jöttünk, miért megyünk, miért nem veszünk (horgolt plüss amigurumi állatkákat horror összegért – amit két pillanat alatt hagy a földön, hogy aztán Zora szedje szét) de miért megyünk, még nem akar menni… - pedig ez már a fáradtság miatt volt… Nem sok program volt, de a nap, a szabad levegő, a sok szín, a sok ember szerintem teljesen lefárasztotta őket. Hazaértünk, nem is nagyon ettek, mentek aludni.

Bernát

Délután meg elvittem a gyerekeket a játszótérre, ahol fociztunk egy kicsit. Majd a kölkök átmentek egy fészek hintára, ahol ült tepedtke és telefonozott, a 84 éves mamánk meg odament a bottal és elhessegette a kiscsajt, majd elkezdte lökni a hintát, amíg én oda értem. Mama mint egy grizzli, intézkedett. Jó nap volt, a vihar előtti csend!

Bianka

Délután meg gyorsan leegyeztettem a másnapot. Egyébként is azt terveztük, hogy csinálunk egy trambulinos bulit a kölköknek. Mi is kapunk ajándékokat, meg velünk is figyelmes a család, így mi is igyekszünk viszonozni egy kis kedvességet. Most gyereknap lévén meginvitáltuk az egész bandát a helyi trambulinparkba, két felnőtt – Bernát és Kati Férje – és összesen 7 gyerek :D Egy órás volt a kör, és a másik két családban az anyukák szuperul intézték a dolgot, mert sem Timi és Tomi, sem pedig a Keresztgyerekeink nem tudták, hogy hova jönnek :) szóval volt jó meglepetés :)

A mieink szerintem nagyon elfáradtak, bár Julis félidőig elég sokat ücsörgött és nézelődött, mikor kijött wc-re mondtam neki, hogy ez így azért nem annyira jó, itt a lehetőség, hogy sok gyerekkel együtt ugrándozzon, szaladgáljon, tessék kihasználni, nem csak üldögélni. Onnantól nagyon becsületesen ugrált, tényleg sokmindent kipróbált, aminek nagyon örültem :)
Mikor indulni kellett, már az volt a baj, hogy miért megyünk? A többiek teljesen kipirosodott arccal nem nagyon kérdezgettek ilyet :D

Hazafelé megettük a péksütiket, amiket az alkalom előtt vettem, és otthon már nem nagyon kellett kaja senkinek. Még lett volna kis idő alvásig, gondoltam, kimehetnek addig az udvarra. Karika mama vett pár dolgot az elmúlt héten, most került rá sor, hogy kipróbáljuk. Mivel nem rég kaptunk egy 34-es cipőt, ami rendesen nagy, mondom a 33-as jó lesz a lánynak… Hát mindegyik 33-as cipő kicsi… ez sem esett jól, de azon meg egyenesen feldühödtem hogy Julis mindegyiket olyan állat módon veszi fel, tép, húz, nyúz mindent, azt vártam, mikor szakad el valamelyiknek a pántja. Nem értem, miért kell ennyire dúvadnak lenni, és mikor már harmadjára szóltam rá, akkor már keményebben rászóltam. Nagyon dühös voltam akkor már. Na jó, mondom, most már húzzatok aludni, még most, amíg el nem durran az agyam… szaladtak wc-re alvás előtt és visszaérve Julis odajött és mondta, hogy meg szeretne ölelni. Elég ingerülten néztem rá, de nem tágított. És olyan szépen és határozottan jött oda, mondom, jól van, rohadtul nincs kedvem hozzá, de jöjjön… És ahogy odahajolt és megölelt, én is nyilván átöleltem és csak úgy ott voltunk, hosszú másodpercekig, és most először éreztem azt, hogy ebben az ölelésben kaptam valamit. Hogy nem csak töltekezett, nem csak leszívta az energiámat, hanem adott nekem valamit. Nem volt olyan nagy kiszusszanás, mint azoknál az igazi nagy öleléseknél, de egy kis szusszanás volt. Megható volt. És meglepett ez az egész. Meglepett, hogy kaptam valamit, amit nem akartam, nem vártam és ami talán a még fontosabb, hogy  minden érdek nélkül.

 

Aztán mi néztünk gyorsan Bernáttal két részt a kis sorozatunkból, és mi is bevágtuk a szunyát. Kicsit morcik lettünk, mikor a gyerekek idő előtt nekikezdtek dumálni, meg csoszogni, meg tapsikolni, így mi is felébredtünk. Azzal kicsit rosszul indult a délután. Közben próbálunk szervezni az örökbefogadós kis tanfolyamos csapatunkkal egy találkozót, egyeztetjük, hogy jó lenne összekötni a kellemest a hasznossal és eleve egy játszótéren találkozni és úgy megejteni a tervezett fagyizást :) Persze a gyerekek ebből csak a játszóteret hallják és csak hatszor kérdezik meg, hogy mikor megyünk a játszótérre? Mire kiderül, hogy ők ebből a beszélgetésből szűrték le, hogy az a játszóteres alkalom ma van… de nem… Kicsit guggoltak, mivel felébresztettek minket, de aztán megkönyörültünk rajtuk, hogy oké, öltözzenek, aztán húzzanak kifelé.

Nem sokra rá gyors uzsi, aztán fagyi, tiszta jófejnek éreztem magam, mert én erőltettem, hogy a kölkök is kapjanak. Persze Bernát csak poénból mondta, hogy nekik ne szóljunk, de én meg annyira büszke voltam magamra, hogy kiálltam értük. Hiszen hát csak gyerekek, kell egy kis fagyi ebben a szép időben.

És akkor mikor minden megvolt, mi nekiálltunk dolgozni. Bernát 4 árajánlaton dolgozott, én meg festettem, holnap kell leadnom a cuccot. Mi szépen csendben itt bent, a gyerekek kint, szépen elvoltunk. Az ablak nyitva volt, hallottam mindent és egyszercsak arra figyeltem fel, hogy mintha valami csúnya szó reppent volna. Áááh, mondom, biztosan nem, hát mostanában beszéltük, megegyeztünk, elmondtam szépen, volt is nem kevés guggolás, meg gondolkodás, mondom, tuti nem beszélnek csúnyán, hát még annyira friss ez a dolog, biztosan odafigyelnek. De egyre másra csak azt hallgatom, hogy a nagy biciklizés közepette a nagy röhögcsélések közben csak repkednek a csúnyábbnál csúnyább szavak, geci, buzi, pöcs… (Hozzáteszem, ezt megint hozták valahonnan, mert a „te kis buzi”-t még szoktam Zorára mondani, mikor harapósat játszunk, de a másik kettőt mi nem használjuk. Na de mindegy is) Szóval odatelepedtem az ablakba és hallgatom, hogy most mondjad Te, most én mondom, most súgd a fülembe… hát kimentem, hogy meginterjúvoljam a drága egy szem kislányomat és egy szem kisfiamat, hogy mi a franc ez…? Ismét elmondtam az álláspontomat erről és nekiálltunk guggolni, majd irány az ágy, sarokban ülés, és gondolkodás. Közepesen hosszú idő után már szerintem azt is bevallották volna, hogy ők ölték meg Kennedy-t… de biztosítottam őket arról, hogy a bünti pont erről szól, hogy kicsit kellemetlenül érzi magát az ember, és nem pedig piknikezni jön. Jancsi a nagy bünti közepette majdnem lefejelte az ágyat… már elég mélyeket szuszogott, mikor rászóltam, hogy hékás, nem aluszkálunk itt… tessék csak guggolni egy kicsit, hogy felébredjünk… nem kényelmeskedünk.. majd mindjárt hozok már kakaót, meg valami kekszikét, hogy jobban teljen a büntiidő, nem? Na hagyjuk már.
Gyorsan kimondtam az ítéletet, hogy lehet menni a dolgukra, de mélységesen csalódtam bennük és nagyon szomorú vagyok, hogy ilyen butaságot csináltak, pedig mindketten megígérték, hogy nem beszélnek csúnyán… egyáltalán nem vagyok büszke rájuk. A héten ezért egyiknek sincs édesség, és ma mese sem lesz. Lehet menni kifelé.

Tényleg leginkább a szomorúság és a csalódottság volt az, ami eluralkodott rajtam. A vacsorára még rányomta a bélyegét ez a hangulat, viszont az tetszett, hogy addigra már meg is voltak fürödve,szóval gyors mosdó, aztán húzás az ágyba és mivel mese sem volt, így Bernáttal még tudtunk az asztalnál maradni beszélgetni.

Most míg írok, Julis nyöszörgött, és talán a délutáni ölelés kapcsán, de nagy késztetést éreztem, hogy ne csak odacsittegjek, hogy felébredjen kicsit, hanem odamentem, és megsimogattam az arcát, meg a fejét és újra álomba simogattam. Jól esett ez a gondoskodás és kedvesség az irányába, és nagyon remélem, hogy rendszeres lesz az érzelmi rész is mögötte.