2024.10.18.

Bianka

Mai napunk végre jobb lett, épp ideje!

Egész héten együtt voltunk Julissal és azért rendesen bejártuk az érzelmi skála minden végletét.
Tegnap elkészült a kocsink és ma reggel mentünk érte. Bernát vitte Jancsit az oviba és mire visszaért, addigra elkészült a reggeli, Julis már evett is, hogy haladjunk. Elmentünk a kocsiért, és utána meg az egyik nagyobb bevásárló központba, ahol néztünk Julisnak bugyit és nadrágot, mert Julis úgy nő, mint a gomba. Cicanadrágja van egy pár, de vastagabb nincs és azért lassan már kelleni fog melegebb cucc is. Közben megálltunk egy kávéra, Julis kapott egy forró csokit, és két linzert, Ő tehette a kávémba a cukrot is. Jó hangulat volt, eldumálgattunk, fényképeztem Őt. Aztán voltunk még két boltban, mindenhol jól viselkedett, ügyes volt, segített.
Az egyik boltban felmerült a lopás kérdése, mert nem vettem kosarat, annyira a termékre koncentráltam, hogy totál elmaradt, és mikor megtaláltam, indultunk a kassza felé és Julis kérdezte, hogy akkor most elteszem a táskámba? Mondtam neki, hogy dehogy teszem el! Hát az lopás lenne! Emlékszel, mi volt, mikor a Bing nyuszi elvette a nyalókát Paula boltjában? – Ellopta! – Mit kellett volna csinálniuk? – Megmutatni és kifizetni! – Igen! Úgy van… Mi is most megmutatjuk a néninek és kifizetjük.

Egész nap egy rossz szó nem volt, megint Julisé volt a teljes figyelmem, így nem kellett felesleges köröket futnia érte, így tök normális volt egész nap. Ebédeltünk egy jót és alvás.
A délutánunkat Jancsi rontotta el. Jancsi szertelen volt és úgy összességében hülye. Túl volt pörögve. Bementünk a cukrászdás pizzériába, ahol rendeltem két pizzát elvitelre, és míg vártunk, addig kértem nekik egy-egy sütit, magamnak meg egy kávét. A pizzériában volt egy másik apuka egy kislánnyal. Apuka előtt tányér, rajta két süti. A kislány előtt semmi. Nem tudom, hogy azt a kislányt milyen ufók hozták a Földre, de nem kért semmit. Apuka kínálgatta neki a sütit, de nem kért, apuka megette a két sütit, majd kért magának egy sört, azt is megitta, aztán mentek. Az ovis korú kislánnyal Jancsi kokettált, tette mindkét gyerekem nekik a fejét, de egyik hülyébb volt, mint a másik. Egyáltalán nem volt mókás, amit csináltak, ökörködtek az asztalnál, már kezdtem dühös lenni. Persze ilyenkor nem szeretném csinálni a fesztivált, de olyat mordultam Julisra, hogy a szomszéd asztalnál is vigyázzba vágták magukat.

Már akkor néztem, hogy Jancsival nem oké valami, tiszta hülye, nem olyan, mint szokott, vihogott, pofákat vágott, rászóltam, és akkor is csak vigyorgott. Na mondom, most már megrángatom, ha ez így megy tovább, de szerencsére elkészült a pizza, így mehettünk. Hazafelé úton Jancsi kifejezetten bunkó volt, Julis mesélni akart neki, de nem figyelt, félbe szakította, dudorászott közben, kb ekkor derült ki, hogy Jancsi nem aludt ma az oviban…

A Kamikaze című filmben van egy ilyen mondás, hogy „Mindennek van előzménye és következménye…” Na erre a helyzetre ez pont igaz volt. Így, hogy megtudtam, hogy nem aludt, minden értelmet nyert, amitől persze a helyzet nem lett kellemesebb, de legalább tudtam az okát, tudtam mire rácsatlakozni, hogy a nemalvás miatt történik ez meg ez… Sérelmeztem neki, hogy volt egy tök jó napunk Julissal, egy rossz szó nélkül, de Ő úgy viselkedik most, hogy ha így halad, elrontjuk ezt a napot egy veszekedéssel.

Itthon nem akarta meghallani, amit mondok, már többedik alkalommal kellett köröket futnom vele, ezért akkor már megállítottam és mondtam neki, hogy ez így nem lesz jó.
Még délelőtt vettünk Julissal mindenkinek egy-egy zabrudit, ezt is kérte volna, amire már azt mondtam, hogy aki így viselkedik, annak nem kell zabrudi sem.

Később próbáltam kicsit lazítani a hangulaton, a kölköket kiküldtem az udvarra kicsit még, én meg bent indítottam zenét és nekiálltam Bernátnak elkészíteni a vacsoráját, hogy mire hazaér fáradtan a munkából, meleg étel várja, az egyik kedvence, pincepörkölt. Kicsit csaltam, mert a pörkölt része már megvolt, (csak a pincét kellett hozzátenni… :D na jó, nem… csak krumplit kellett bele főzni, meg egy kis galuskát beleszaggatni, aztán csá… és miközben vártam, hogy a krumpli megfő, addig táncoltam a zenékre, mert annyira jó kis lejátszási listát állítottam össze, hogy egyszerűen nem lehet rájuk nem mozogni… Amihez persze az is hozzátesz, hogy azért a heti két mozgásom megvan, ami igaz, hogy csak fél-fél óra, de nagyon sokat alakít a hétköznapjaim aktivitásán. Könnyebben mozgok, többet bírok, nagyobbakat is mozgok most, nem csak totyogok, amihez kicsit talán az is hozzátesz, hogy bár még mindig nagy a súlyom, 11 kilóval kevesebbet cipelek már.
Egy szó, mint száz, táncikáltam ott magamban a konyhában, mire a kölkök bejöttek és én meg nem hagytam abba. És mivel kedden tornáztunk Julissal, megvolt már ez az alapozás, így Julis könnyen bekapcsolódott a már ismert mozdulatsorokba, lépkedett, riszált, emelte a karjait, és nagyon látszott, hogy – igaz, csak egy alkalom, de – nekünk már van egy közös élményünk ilyen téren, és ez igencsak felbátorította. Bátran táncolt, nem érdekelte Jancsi, csak engem figyelt a szemembe nézett, vigyorgott, és élvezte a helyzetet. Ellenben Jancsi meg bújkált Julis mögött, szégyenlős volt. Bátorítottam, hogy tartson velünk, de annak ellenére, hogy milyen zseniális tehetsége van a tánchoz is, nem akart bekapcsolódni. Megkérdezte, hogy megkaphatja-e a zabrudit? Hát… ahhoz táncolni kell :D Gondolkodás nélkül táncolni kezdett és nagyon ügyesen riszált Ő is. Kérdezték, mit hogy kell, és igyekeztem neki mutatni mindent, de mondtam nekik, hogy a tánc az egy szabad dolog, csak hallgassák a zenét, és engedjék, hogy mire vezeti őket a ritmus :)

Végül a napot békésen zártuk, a délután nem alvó Jancsit nem kellett ringatni, letette a fejét és egy perc alatt aludt is.

Örülök az ilyen napoknak, amikor nincs veszekedés. Ezeket a hangosabb rászólásokat már fel sem veszem :D