2024.10.31.
Bernát
Szerda
Mesélnék egy kicsit, hogy mi van, volt velem…
(ez most csak rólam szól, a csalódások elkerülése végett :) )
No pár napja egy kis szabit eszközöltem, elmentünk Julis keresztszüleivel őszölni,
túrázni.
Visegrád, Dömös, Rám-szakadék, Dobogókő, Prédikálószék, Spartacus ösvény, meg
ami közte van.
Hárman mentünk, napi átlag 15 km-t túráztunk, nagyon szép őszi tájakon.
Jól sikerült a kiruccanás, volt látnivaló bőven, most láttam életem első vad
muflonját.
A vízesésekről, patakokról sziklákról, gombákról, és mohákról már nem is
beszélve.
…Faszom… ha felbasznak agyilag, nincs kedvem írni…..
Bianka
Na igen. A gyerekek most csúcsra járatják a baromságot,
brutál idegesítőek, de most már mindkettő. Eddig Jancsi volt a mintagyerek, de
most Ő is kezd rájönni, hogy ő egy önálló indivídum, lehet, hogy ez nála egy
megkésett dackorszak, vagy az örökbefogadásban tett nagy lépéseket a
lelke,aminek felszíni kivetülése ez a fenenagy ellentmondás, de minden napra jut
vagy 100 übernagy baromság, amire csak nézek, hogy ezt most hogy????
A minap este vázoltam a másnapi eseményeket, hogy kivel
találkozunk, hova megyünk.
Mondom nekik, hogy én fodrászhoz megyek,Kriszta befesti a hajam, majd megmossa,
levágja és beszárítja. Addig Karika mama jön és mentek játszóterezni. Aki jól
viselkedik, ÉS érdekli,egy kicsit ott maradhat a fodrásznál, hogy megnézze a
hajfestést. Nem kötelező, csak ha érdekel. Erre Jancsi: Nem is festi be a
hajam…. Ezt még fel sem vettem,
gondoltam, nem nagyon láthatott még ilyet, biztos furcsa neki. Mondom, hogy de,
a Krisztának van kis ecsete,meg festékje, azzal festi be. – Nem, az hülyeség,
nem is festi be…. és ezen elkezdett valami idióta módon vihogni. Hát ott
megálltam, szúrtam kicsit a szememmel. Ez rendszerint úgy megy, ahogy a
kutyáknál a büntetés, hogy az elején poénra veszik, azt gondolják, a gazdi
milyen jó fej, játszik… farka fent, csóvál, oldottan szökken ide-oda… de ahogy
követjük, elkezd észbe kapni, hogy basszus, ez nem játék. Farkát kezdi
leengedni, és kezdi menekülőre fogni. Na Jancsinál is hasonlót vártam.
Vihogott, vihogott, én meg nem… csak néztem. És az oldott vihogás kezdett
alábbhagyni, már csak kényszeredett mosoly volt az arcán, mire megkérdezte,
hogy mi az? – Mondtam neki, hogy gondoltam, kivárom, míg kinevetgéled magad a
hülyeségeden, aztán beszélhetek Julissal értelmesen.
Mindennel ellenkezik, azonnal rávágja, hogy nem. Hazudik, mint a vízfolyás,és
konkrétan mindent megmagyaráz nekem, hogy az nem úgy van. Persze a dolgát nem
csinálja meg, amit kérek – nem sok ilyen van – de nem tudja, még a
legegyszerűbb dolgokat sem képes most megcsinálni, pl felöltözni normálisan,
vagy egy dobozba összepakolni a játékait, vagy nyaktól kezdeni a fürdést a
habos szivaccsal. Julis dettó… és akkor jönnek, hogy ők már nagyon szeretnének
vezetni… na hát Bernáttal kórusban mondtuk, hogy előbb a saját kis dolgaikat
kéne megcsinálni, és legalább az otthoni szabályokat betartani, de egyelőre még
az sem megy, szóval a vezetést még kicsit napolni kell.
És persze ez az okoskodás brutál idegesítő, de tudom, hogy emögött az önállóság
van, a saját akarat, a saját gondolatok, elképzelések, és mindent úgy kell
lekezelni, kommunikálni, hogy azért ne törjem le teljesen ezeket, hiszen nem
egy robotot akarunk nevelni, akinek nem lesznek önálló gondolatai.
Ma bent játszottak, felmostam és kiterítettük a városképes
közlekedős szőnyeget, amivel végre tudtak játszani. Korábban egyszerűen nem
érzékelték, hogy ezen utak vannak, és azon kellene a kocsit vezetni. Sokáig elő
sem került ez a szőnyeg, de hosszú idő után ma igen. Átbeszéltük, hogy a
szőnyegen mi micsoda, megkeresték az ovit, az iskolát, kórházat, két parkolót,
megbeszéltük, ki merre mehet, és akkor így elkezdtek játszani. Persze
folyamatosan igazságügyi szakértőt és védőügyvédet kellett alakítanom, ugyanis
percenként vesztek össze valamin, mert mindkettő egy troll. Mindeközben
tanítgattam őket arra is, hogy ha gondom van, akkor nem nyávogok, és fejhangon
azt üvöltöm, hogy JANCSIIIIIIIIIII!!!!!! hanem azt mondom a másiknak, hogy
Jancsi, légy szíves ne lökd el a parkoló autómat. És akkor lehet, hogy érti is
a másik, hogy mi a bajom.
Na meg…. amitől falnak mentem… alapvetően nem utálom a Bing
nyuszit, mondjuk a felnőtt figurák tuti szívnak valamit, hogy mindig olyan kis
kedélyesek és persze mindig minden a gyerekek körül forog, de van benne egy kis
elefántlány, Sula, aki mindig úgy nevet, hogy hihihi… na az enyémek is elkezdtek
így nevetni. Erőltetve, mindenen hihihi-ztek, pont ugyanúgy, mint a Bing nyusziban
a gyerekek. Na mondom, ezt biztos nem. Ha valaki őszintén így nevet, nincs
gondom vele, de ebben a nevetésben semmi őszinte nem volt, és fogalmam sincs,
kinek tették a fejüket, az is lehet, hogy szimplán ilyet játszottak, de egy fél
óra után egyszerűen nem bírtam hallgatni. Mondtam nekik, hogy jó lenne, ha nem
ezzel a hihihi-vel nevetnének. Jancsi megkérdezte, hogy úgy lehet nevetni, hogy
háháhá? Mondom, nem… akarattal nem. Őszintén kell nevetni, akkor, ha valami
tényleg vicces. Ha nem annyira vicces, akkor nem kel nevetni, mert akkor az
csak színjáték. Még épp időben beszéltük ezt meg, így nem szoktak rá erre a
béna hihihi-re, délután már normálisan nevettek…
És akkor most én vagyok az a toxic mother, akinél még nevetni sem lehet
akárhogy… :D
Bernát
Még mindig szerda
A másik dolog, ami ma történt velem, hogy egy kisebb műtétet
hajtottak végre a bal hüvelyk ujjamon.
Felvágták és egy ideget kicsit bemetszettek, ettől nem fog többet akadni az ujjam.
A műtét kemény tízperces volt, de az injekció beadás eléggé fájt, és rá pár
másodperccel már vágtak is. Nem vagyok biztos, hogy már tökéletesen hatott az
érzéstelenítés, az élményt most nem magyaráznám el. Ja, és csak helyi
érzéstelenítés volt, nem altatás.
Most indul egy 15 napos pihenő, a bal kezemet nem lehet erőltetni egy darabig.
Sajnos ma többen is kerestek munkával kapcsolatban, és a sürgőseket sajnos el
is kellett utasítanom.
Bianka
Igen most Bernát kényszerpihenőn van, a gyerekek meg a
szünet miatt itthon. Bernáttal még jó is lenne, de a gyerekek most kifejezetten
nagyon zavarnak. Nagyon nagyon nagyon sok dolgom van, minden határidős,
mindenki várja a maga részét, én meg mint egy polip a nyolc karjával, csinálok
mindent szinte egyszerre. És akkor megy mellette az anya-anya-anya… és
rendszerint valami brutál jelentéktelen hülyeséget kérdeznek, amire tudják is a
választ.
Jancsi a reggelt egy hazugsággal kezdte, ami különösen
rosszul esett. Mindent hátra soroltam a saját igényeimből, hogy nekik jót
tegyek és egy viszonylag jelentéktelen helyzetben Jancsi megint mindenkit
hülyének nézett és hazudott. Tudom, hogy fejlődés, meg önállóság,meg
felelősségtanulása, meg minden… de akkor borzasztóan rosszul esett.
Mai napunk elég feszült volt, és fura, de azt kell mondjam, hogy Bernáttal nem
egyeztünk. Ha csak én vagyok a gyerekekkel, akkor kb előre lefutott körök
vannak. Én a Sherlock-vénával és egy lehelletnyi jövőbelátó képességgel – ami szigorúan
a gyerekek tevékenységére korlátozódik – megáldva, kb tudom a dolgok menetét,
végeredményét, és próbálom a világösszeomláshoz vezető katasztrófákat
elkerülni. Mostanában pl különösen sok feszültséget okoz, hogy már délután 5
körül jönnek befelé, és alvásig van még 3 óra, ami pont túl sok és pont ideális
a legnagyobb hülyeségekre is. Szép lenne, ha ezt a 3 órát együtt és hasznosan
töltenénk a gyerekekkel, fejlesztőjátékokat játszva, meg társasjátékozva, vagy
valami kekszet sütve, amibe természetesen a gyerekek is nyakig belemászhatnak,
de mi nem vagyunk ez a reklámfilmbe illő család, apa vagy pihen, mert hullára
dolgozta magát reggel óta, vagy valami fontosat csinál, én meg most a határidős
dolgaimat csinálom, kb reggeltől estig. A gyerekek meg elvannak. Igyekszem nem
korlátozni őket és szívesen segítek abban, hogy jobban tudjanak játszani, pl
megteremtem a körülményeit a városos szőnyeg letételének, de egy idő után
elkezdik gerjeszteni egymást és egyre hangosabbak, egyre aktívabbak,
felpörögnek és konkrétan szaladgálnak bent 5 négyzetméteren. AZ ilyenekből vagy
így, vagy úgy, de szinte mindig feszültség van, és ezt nagyon nem szeretem.
A kommunikációnkon viszont már látszik az eltelt idő. A
családdá válásunk és összecsiszolódásunk is, no meg az agyi érettségük is. Sokkal
jobban kommunikálnak, és jobban megértenek dolgokat, és jobban lehet hatni
rájuk a visszacsatolásokkal. Pl ha ígérnek valamit, hogy jól csinálják,
odafigyelnek, stb, de mégsem úgy lesz, akkor arra rá tudok kérdezni, hogy ez
mégis hogy van? És már legalább nem vigyorgás van ilyenkor. Szóval ha nehezen
is, de alakul a dolog.
Én meg sokszor büszke vagyok magamra, mikor legszívesebben szétszedném
valamelyiket, de csak kiabálok :D Amiben a legtöbbet változtam, az az érzelmi
intenzitás és a vitás helyzetek időbeli kifutása. Már nem olyan mélyen élek meg
negatívumokat és viszonylag könnyen, pár perc alatt képes vagyok az újrakezdésre. De azért azt megállapítottam,
hogy ez az egész egy szívás ebből a szempontból. Én csak adok,és odateszem
magam minden szempontból, ők meg szarnak mindenre…
A végére két jó hír – személyes mindkettő – az életmódváltásos
nem tudom miimnek az eredménye már -16,5 kg. Lassan tényleg írok már erről is…
A másik pedig, hogy a Nők lapja 46. heti
számában lesz az írásom :)Ma kaptam meg a tördelt verziót. Nagyon izgi :)
Julisnak ma leesett, hogy melyik mesét szerkesztem és animálom és megbeszéltük,
hogy a munkám nem az, hogy írok… :D Soha nem késő ezt tisztázni.
Holnap délelőtt lazítunk egyet a játszótéren, aztán munka
tovább ezerrel :)