2024.11.15.
Bianka
Jancsi motiváció
Jancsi mostanában eléggé megtalálta önmagát, kezd átbillenni
a ló túloldalára. Sejtettem én, hogy az a kis jókedvű, mindig mosolygós,
cukipofa, aki mindenre lelkesedik, az csak a kirakat, ha benézünk a kirakat
mögé, akkor találunk még érdekességet… Mindehhez csak az kellett, hogy az a kis
esetlen töpörtő, aki a saját lábában is felbotlott, kicsit magára találjon és
felismerje, hogy gyorsabb, ügyesebb, erősebb a csoporttársainál. Ezt mi eddig
is tudtuk, de ezt soha nem emeltük ki neki. De idővel rájött Ő maga is erre.
Viszont emellett kis naiv butus maradt, könnyen bele lehet vinni minden
hülyeségbe. Így történt, hogy egyik nap azzal jöttek haza Bernáttal az oviból,
hogy ha így halad, másik csoportba kerül, mert verekedett az egyik
csoporttársával. Nagyon szomorú voltam, elbeszélgettem vele, ami már most
tényleg egy beszélgetés volt, nem csak az, hogy fél szavakból próbáltam
kihámozni a valóságot. Jancsi azt mondta, hogy a csoporttársa a kisházba hívta
verekedni. És persze Ő ment. Azt mondta, hogy az a gyerek a barátja…. Sok
idő,és több kör volt, mire beért neki az üzenet, hogy ez így nem jó. Egyelőre
aggaszt, hogy bármennyire is szajkózom nekik, hogy ha nem jó valami, akkor
először szólunk a másiknak és ha akkor sem lesz rendben, akkor megyünk szólni
az óvó néninek, ez ott élesben nem működik.
Másik vesszőparipám az alvás. Mondhat nekem bárki bármit, ekkora gyereknek
szüksége van az alvásra. És persze volt már, aki mondta, hogy nem minden gyerek
szokott, meg aztán mások – elég tévesen – azt gondolják, hogy nem baj, majd
hamarabb elalszik… neeeem… a déli nemalvásnak egyetlen következménye van, a
fáradt gyerek, aki nyávog, túlérzékeny, hisztis, és egy idő után a kakas is
kurva lesz neki… Ezzel jó eséllyel elrontja a felnőttek délutánját, közvetetten
pedig a tesójáét is… a fekete karikákról a szeme alatt már ne is beszéljünk…
Szóval, nem, nem csinálunk olyat, hogy a gyerek nem alszik. De az oviban nem
tudnak úgy ráparancsolni, nem tudnak vele szót érteni, meg gondolom,
huszonvalahány gyerek mellett nincs is kapacitás arra, hogy egyet
tyütyögtessenek, szóval ha alszik, alszik, ha nem, nem….
Kicsit ez anomália nekem, mert azt gondolom, hogy a gyerek ilyen kicsi korban
kb úgy működik, mint a kutya, ha jutalomról, motivációról, vagy megvonásról van
szó. A pillanatban él, tehát az órák múlva való orvoslása a dolgoknak nem
nagyon működik, azonnal kellene cselekedni. És én elhiszem, hogy huszonsok
gyerek van, de ha lenne két ilyen veszedelem, mint Jancsi, meg az a másik,
azért igyekeznék rájuk figyelni, hogy ha ők összekeverednek, abból nem sok jó
származik. Persze nyilván ezt is meg kell tanulniuk, hogy hol vannak a
határaik, meg mindennek következménye van,de az is világos,hogy kicsik még
ehhez, és nem képesek az adott pillanatban mindig mérlegelni a dolgok veszélyét
és kimenetelét. Erre kellene az óvónő, aki ott van és figyelmeztet, hogy hahó,
fiúk, ez nem lesz így jó..
A hetünk most elég érdekesen alakult ezért. Délután
elbeszélgettem Jancsival, hogy ez nem tetszik, ez nem jó, hogy az oviban
verekszik, nem fogad szót az óvó néninek és még nem is alszik… Délután
megígérte, hogy mindent jól csinál majd. Reggel is még ezzel váltunk el, hogy
mi az a három, amire figyelni kell? Szót fogadunk az óvó néninek, nem
verekszünk és alszunk ebéd után… Majd délután, mikor mentünk, egyre csak
rosszabb híreket hallottam…
A faluban, ahol az ovi van, a helyi benzinkúton Julius Meinl kávé van, jó
minőségű tejszínhabbal… Igencsak szeretek oda betérni, néha reggel, néha
délután, főként, amikor úgy látom, hogy belefér 140 kalóriányi tejszínhab. És
valahogy úgy intéztem, hogy a héten minden délután kelljen egy kávé és az a
gyerek, aki az oviban jól viselkedett és betartotta, amit ígért, az bejöhetett
velem a benzinkútra és választhatott magának egy csokit. Hát úgy alakult, hogy
kedden bementünk… de Jancsi ugye nem volt jó… hát a kocsiban maradt, mert aki
nem tartja be, amit ígért, az nem jöhet be a benzinkútra. Így viszont sajnos csokit
sem kapott. Visszaérve a kocsiba, Julis ette a csokiját, én kortyoltam a
zseniálisan finom habos kávémat és Jancsit kérdeztem, hogy tudja-e, miért
kellett itt maradnia? Megbeszéltük, ahogyan azt is, hogy akkor holnap szeretne
Ő is bejönni, beszélni a bácsival, körbenézni, mi van ott, választani egy
csokit.
De szerdán is az volt, hogy Jancsi nem fogadott szót, hangos volt, nem aludt…
Így szerdán sem jöhetett be a benzinkútra, kimaradt az élményből, pedig több
vevő is volt, beszéltek velünk, Jancsinak is biztosan tetszett volna, ezt el is
meséltük neki… Gondoskodtam arról, hogy ne vészesen, de azért elég kellemetlen
legyen annak a következménye, hogy nem tartja be az ígéretét.
Kérdeztem Tőle, hogy nem lett volna jobb bejönni? Mondta, hogy de… Kérdeztem,
mit kellene csinálni, hogy következőre bejöhessen? Mondta, hogy szót fogadni,
aludni, nem verekedni… Pontosan. Akkor csinálj így.
És láss csodát… csütörtökre tudott szót fogadni, aludni, és a verekedés sem
volt már téma.
Mentünk is focira és utána a benzinkútra, ahol beszélhetett a bácsival, és
választhatott csokit is.
Az óvónő nem gyengén nézett balf@sznak...
Csütörtök délután mentem a gyerekekért, rohantunk focira.
Jancsi kérdezi tőlem: most aludtam?
(mármint, hogy Ő aludt-e) – Hát, Te tudod, hogy aludtál-e, de majd mindjárt
megkérdezem az óvó nénit… ahogy haladtunk odafelé, Jancsi kérdezte, hogy akkor
mehetünk-e a tankolóba és kaphat-e csokit? Addigra kiderült, hogy aludt aznap
és mondtam, hogy igen, mehetünk…
Közben az óvónője leállított. Mondta, hogy a verekedés most napok óta nem téma –
Hála Istennek!!! – és ma még aludt is – na kb eddig érdekelt a dolog, a lényeg
megvolt részemre – de folytatta, hogy azért más is van. Hogy pl mindenkit
túlharsog, nem várja ki a sorát, mindig beszél, mindig Ő akarja mondani, és bár
okosakat mond, idegesítő, hogy nem hagy mást érvényesülni. – ez nem nagyon
érdekelt, ebből csak azt hallottam, hogy blabla-bla-blablabla-bla- okosakat
mond – blabla-blablabla… rendezze. Ő van ott, Ő tudja, mit akar elérni, kapásból
tudnék 5 dolgot mondani, amivel orvosolni lehetne a dolgot, de ez nem az én
feladatom. De aztán még folytatta, hogy elhiszi Ő, hogy most vasárnap megyünk
ugrálóvárazni és, hogy az nagy motiváció, de, hogy a hétköznapokban a kicsi
dolgokban, a kicsi célokban is következetesnek kellene lenni… Néztem rá bután,
hogy most mire gondol? – hát, mert, hogy most is hallotta, hogy ma is kap
csokit… - Jajj, - mondom – bocsika, itt kis félreértés van… minden nap mentünk
a benzinkútra de Jancsi nem kapott csokit, Ő kint várt a kocsiban, be sem
jöhetett… - És akkor ki kapott? - Juliska…. a másik gyerekem…. – Jaaaa, akkor
jó…
Hm… most erre mit mondjak? Ez az óvó néni kedves, de nem szimpizünk. Tudod, van
ez az összhang dolog, na vele nincs meg :D
Julisnak tetszik a körmöm
Nem mondta, csak láttam. Ma este odahívtam magamhoz, hogy
kicsit elbeszélgessek vele, mert megint elkezdte, hogy ha kérek valamit, akkor
nem is mozdul, jobb esetben is csak az van, hogy „jó, csak még”, és a „de még
előtte”… és odahívtam és elmondtam neki, hogy már megbeszéltük, hogy
odafigyelünk egymásra. Én igyekszem a Te kedvedben járni, odafigyelek arra,
amit kérsz, odafigyelek arra, mit hogy szeretsz. Kaptál játékot? Kaptál.
Játszottunk délután? Játszottunk. Kértél tápiókapudingot. Kaptál? Kaptál… Úgy a
fair, ha Te is odafigyelsz arra, amit én szeretnék. Nem sok dolgot kérek, de ha
kérek valamit, elvárom, hogy szót fogadj. Légy szíves figyelj erre jobban. És
ahogy beszéltem, mutogattam, gesztikuláltam a kezemmel, - és most elég hosszúak
a körmeim, nagyon élem az írói pályázatos díjátadó óta ezt a hosszabb
körmösdit, nekem is tetszik így… - és ahogy beszéltem, Julis lelkesen
bólogatott és közben hol a szemembe, hol a kezemre nézett és láttam, hogy a
kezeit ő is igyekszik úgy tartani, ahogy én :D Nőből van, ezt tagadni sem
lehetne.
Bernát:
Én egész másképp látom a lányt…
A mi kapcsolatunk teljesen más, bár mostanában nekem is kezdett pukkadni, és én
erélyesen le is állítottam.
Jófej is akartam lenni, de természetesen ez a kis picsa mindenbe bele tud
szarni. Meg akartam egyik reggel ölelni és elmondani, hogy szeretem, meg minden,
és ez a kis hp hisztizve kifordult a karjaimból, és otthagyott. Az anyja nagy
picsáját!
Szóval én azért látom benne a hercegnőt, csak nem értem a nagy ellenkezéseit.
Egyik legjobb példa, hogy odaadtam neki a forró tápiókapudingot és mondtam neki,
hogy vigyázz, mert forró, fújjad! Erre ő egy hatalmas kanállal hirtelen bevett
a szájába, és hát szerencséjére addigra a tányér hűtött rajta és nem égette
össze a száját. Én meg néztem bután, hogy ez mire volt jó, meg akarja magát
égetni??? Hát nem viccből mondtam, hogy forró!!!
A másik az „utálom” kérdés, mindenre rámondja, hogy utálom, ovitársára, kajára,
vagy kedvenc dolgaira. És tudom, hogy ez egy lázadás, de nem értem, hogy mi
ellen, vagy miért.
Amikor kettesben vagyunk, nagyon cuki és normális, de amikor anya is a képben
van, akkor van baj nem kevés, a két csaj egyből picsáskodni kezd.
Jancsi: buta tomi…
Meséltem, amikor egyszer az ovi kapuban egy gyerek hangosan azt mondta, hogy
utálja a lányomat, és az anyja egy szót se szólt, na most épp Jancsi csinálta
ezt, mondta nekem az előtte sétáló kisfiúra, hogy buta Tomi, én egyből a fejére
csaptam, és rászóltam, hogy ilyet nem mondunk, az anyuka meg is nézte magának,
hogy ki mondott ilyet. Azért bocsánatot nem kértem, ez nem akkora dolog, hogy
foglakozni kéne vele...
Bianka
A pszichológusnál végeztem
A héten voltam utoljára pszichológusnál. Hosszú idő óta
először érzem azt, hogy jól vagyok, rendben vagyok, irányban vagyok.
Összeszedettebb vagyok, van erőm, lelkierőm megcsinálni dolgokat, kitartok az
új életmódomban, céltudatos vagyok. Úgy érzem, hogy amik akadályok, buktatók
lennének, azokkal most képes vagyok szembeszállni. Aztán lehet, hogy ha jönne valami
erősebb vihar, meginognék, de most jól érzem magam. Ez teljesen kijött a
pszichológusnál is. Szóval egy hónap múlva lesz egy kontroll találkozónk, de
egyelőre végeztünk. Ilyen még nem sokszor volt az életemben. Ha most azt
mondanák, hogy mehetek pszichológushoz, nem tudnék hirtelen mit mondani, hogy
mi nem oké. Ha nagyon ránagyítunk, biztos találnánk, no meg az önismeret egy
örök téma, kifogyhatatlan…. de nagy gondom most nincs, ami felszabadító.
Most pedig muszáj mennem tornázni, mert a lelkiismeretem már
nem hagy, szóval csőváz, a hétvégén is igyekszem írni :)
Bernát
Mondanám hogy és ment a hős tornázni de amióta írok ő ül az
asztalnál és programozza az aktivitás mérőjét mert az a szaros program be
fagyott. Ez csak azért jó mert már lendületbe volt és most ilyenen csúszik a
torna! Ez szerintem nagyon sok energiát ki vesz az emberből.
(És aztán ment a hős, mert újraindította a telefonját, majd törölte és újra
letöltötte a programot… - By Bianka)
No, mellékes információk halmaza:
Dolgozom! A kezem viszonylagosan meggyógyult, a seb beforrt, a lelki sérüléseim
kopnak.
Volt pár határidős munkám, amit sürgősen meg kellett csinálnom, mert már a
nyakamat taposták.
A hétvégén itthon leszek, nem megyek sehova, lesz egy kis szép idő, és én felfalazom
azt a kurva kéményt, ami két éve áll félben! Most is az asszony kint toporog a
hideg előtérben, ami alig melegebb mint az udvar. Azért gyorsan egy melegítőt
beraktam neki, hogy nehogy megfázzon a hidegben, de azért sokkal jobb lenne, ha
a pattogó cserépkályha melegénél edzene. No de majd jövő héten!
Egészségügyi dilemmáim: szóval cukor beteg vagyok, gyógyszeres. A gyógyszereim
segítenek pótolni az inzulint, meg van egy másik, ami konkrétan kivonja a
szervezetemből a cukrot. Nincs energiám, mindig cukorra, vagy édességre vágyok,
és úgy érzem, cukorfüggő vagyok. Nem tudok, és igazából nem is akarok nemet
mondani a cukornak, vagy a szénhidrátnak. De a dilemmám, ha a szervezetemből kivonom
a cukrot, és cukor hiánya van, akkor lehet, hogy ez egy természetes hiányérzet
és nem függőség. Nem vagyok iszákos, ha épp kiszárad a szervezetem és én vízre
vágyom. De ettől még lehetek cukorfüggő, csak fogalmam sincs. Értem?