2024.11.23.
Bianka
Milyen érdekes az élet… a boldogság nem attól függ, hogy épp
mik a körülményeink, hanem attól, hogy az adott helyzet forgatagában, vagy épp
az unalmasságában megtaláljuk-e a szépet és tudunk-e azért hálát adni.
2021 november 20-án írtam egy posztot arról, hogy túl
vagyunk a covidon. Kis híján belehaltunk, és ezzel nem túlzok. Nagyon durva
volt. Annak kapcsán mindent átértékeltem az életemben és egy csomó mindent
elengedtem, amiről azt gondoltam, fontos… de nem volt az.
2022 novemberében a még egészen friss családi rendszert próbáltuk alakítgatni,
a gyerekeket kiismerni, addigra már történt pár bensőségesebb pillanat és a
család nagy részével is megismerkedtek a gyerekek, de akkor még egy nagyon
hullámzó életet éltünk.
2023 november 20. körül vettük el a gyerekek játékának nagy részét és ez idő
tájra már kirajzolódott, hogy baromi kevés játék kell nekik… de akkor is még
napi szintű volt a perpatvar.
Most meg itt vagyok, 2024. november 20-án, simán csak dolgozom, csendben esik
az eső és csak a néha-néha megtörténő egy-két másodperces áramszüneten
bosszankodom, mert a sütő óráját újra kell állítani. Azt hiszem, ennyi év húzós
élmény után szimplán csak hálát adok, hogy semmi extra nem történik.
A facebookon szembe jött mindenféle karácsonyi díszítős
csoport. Arra gondoltam, hogy az előtér és a bejárati ajtó üvegét
megdíszíteném, vagy matricákkal, vagy rajzolnék / festenék rá valamit. És
december 6-án, mikor a Mikulás jön, akkor elmennénk a gyerekekkel a mamához,
vagy valahova és mire hazaérnénk, addigra lenne kidíszítve minden. Hogy ehhez
Bernát mit szól és mindezt hogy kivitelezzük, még nem tudom, de biztosan nagy
meglepetés lenne nekik :)
Több alkalommal futottam bele Julis cselszövésébe. Én naivan
elhiszem, hogy akarnak ők jók lenni. Jancsin kicsit jobban látszik az, hogy
elviszi a lendület, könnyen kikerül a kontroll a kezéből és akkor nem
gondolkodik. Julison ritkábban látom ezt, Ő tudatosabban szervezi a dolgokat,
jobban manipulálja úgy a helyzeteket, hogy abból Ő jöjjön ki jól. És mikor erre
rájövök, az nagyon rosszul esik, még akkor is, ha tudom, hogy csak gyerek.
Igen, csak gyerek, de már 6 éves lesz a napokban. Más ilyenkor már suliba megy,
tanórákon figyel, értékelik a munkáját, és komoly feladatai vannak. Ő meg még
nagyközépsős óvodásként szívatja a kicsiket és manipulálja a nagyokat.
Múlt héten ügyesen használta ki, hogy Jancsira több volt a panasz, ügyesen
kiemelte azt az egy dolgot, amit jobban csinált – azt, hogy aludt ebéd után – a
többiről gondosan hallgatott, de százszor megkérdezte, hogy „én ügyes voltam,
hogy aludtam?” így mélyen feledésbe merült az, hogy ő is veszekszik a
többiekkel, bontja a rendet a fiúkkal, nem fogad szót, ígér fűt-fát, de azokat
nem tartja be. Addig jutottak, hogy a hittanos tanárnő azt mondta, hogy ha így
fog viselkedni, nem mehet hittanra. Mindezt a múlthéten a nagy „ügyes vagyok”
keretei közt. És persze egész héten hallgatott erről, és ez csak a következő
héten derült ki, a következő hittan napján. Én meg naivan mentem minden nap és
mentünk a benzinkútra, meg a boltba…
Tudom, hogy nem kellene ezt ennyire komolyan vennem, de nagyon rosszul esik. De
leginább az fáraszt, hogy minden napra van valami hülyeség. Vagy az egyik, vagy
a másik csinálja a fesztivált Minden reggel és minden délután megkavarja
valamelyik a szart, hogy tutira ne legyen kellemes a hangulat. Dühítő, hogy nem
figyelnek, és úgy csinálnak, mintha nem tudnák a dolgok menetét. De azért a
jutalom kell.
Tegnap Harry Potter vitánk volt.
Jön a karácsony, jön a december. Nálunk az egész december a hangolódásról szól.
Az adventi gyertyák is erre emlékeztetnek, de a lakásunk egyre díszesebb
kinézete is. A filmek is karácsonyiak már ilyenkor, és nálunk ebbe a körbe
tartozik valahogy a Harry Potter sorozat is, talán mert ugye egy-egy tanévet
ölelnek fel és minden tanévben van karácsony.
Abban mindketten egyet értettünk Bernáttal, hogy a HP sorozat nem kisgyereknek
való. De Bernát szerint a csúnya és gonosz elemek miatt, szerintem meg ezek
mellett még a varázslós téma miatt sem. Hívő emberként határozottan azt
gondolom, hogy a varázslás, a szellemek, démonok témaköre nem kisgyereknek való
és messze nem játék. Pedig egy kisgyerek sok mindent úgy dolgoz fel, hogy
játszik. És nem, nem kell varázslósat játszani, főleg nem a Harry Potter filmek
alapján.
Mondtam apucinak, hogy oké, legyen, két feltétellel nézhetnek Harry Pottert. Az
egyik, hogy kötelezőszerűen apuci megnézi az ide vonatkozó részeket Vekerdy Tamás
és Pécsi Rita előadásaiból, hogy egy ekkora gyerek mennyire nem tudja még
felmérni a különbséget a film és a valóság közt, illetve, hogy egyáltalán a sok
tv és a nézett mese hogyan hat a képzelőerejére, a fantáziájára, a szókincsére
és összességében fejlődésére.
A másik feltételem pedig, hogy mivel én tudok filmet szerkeszteni, vágni, én
kivágom azokat a részeket, amiket nem kell egy ekkora gyereknek megnéznie.
Bernát
Múlnak a gyermekévek, nincs vissza út….
Hajnali 1:14, tudnék aludni, de ez a dal zúg a fejemben.
Azon agyalok, hogy felírom magamnak, hogy szeretni! A falra, magamnak, nem
azért, hogy ne felejtsem el, hogy mi a dolgom, hanem, hogy eszembe jusson, hogy
ezek a kis hülyék szeretnek, és nekik a felnőtt, szabályokkal teli világ
mennyire nehéz és bonyolult. Ők csak szeretnek, imádnak mosolyognak. Visszanézve
a régi családi képeket, öcsém egy jó darabig ilyen mosolygós gyerek volt,
vidám. Aztán ez valahogy az iskolás évei alatt elmúlt és mostanra eléggé
búskomor lett. Vigyáznom kell, hogy a gyerekeim minél tovább megőrizzék a
gyermeki naivitásukat.
Közben gyorsan elfelejtem, hogy tegnap mennyit kellett veszekedni, hogy miért
pisilés előtt húzza le a vécét, és miért nem állítja le a víz folyást, hogy azt
a két csepp pisit ne 10 liter vízzel mossuk le? És, hogy miért kell a ruhákat a
szennyes mellé, a földre dobni? És minek kell hazudni?
Most alig várom, hogy valamelyik felnyüszögjön, hogy oda mehessek és egy kicsit
megsimogassam.
Lefekvéskor Jancsi lopva mászik fel a nagy ágyra mellém, és vigyorog, odabújik
mellém és beszélgetünk. Teszi fel a bugyuta kérdéseit a dolgairól, és én
próbálok válaszolni, hogy ki az erősebb, az oroszlán, vagy a puma. Julis is odajön
és ő is mond valamit, én simogatom őket, és néha csikizem is. Sok kis boldog pillanat, amit a napi hajtásban
elfelejtünk. Robotolok egész nap, és haza jövök a családhoz és amikor azt
hallom, hogy veszekedés van, akkor eltörik bennem a remény, a vágy a boldog
hangulatra. És bárhogy is próbálkozok, onnan már nehéz jó hangulatot csinálni.
De majd reggel, csinálom a kávét, és csinálom a kakaót, egy kis tea, egy kis
keksz. Reggeli zenés ébresztő, próbálom a jó hangulatot megalapozni, aztán persze
egy szaros vita a zokniról, vagy a nadrágról, és már ugrott is az egész. Na
majd holnap, újra…
Amióta megvannak a gyerekek, azóta felnőtt lettem, nagy
változáson mentem át, egy darabot feláldoztam a kívánságomra, a gyerekekre.
Felelős szülő lettem, aki most már két gyereket tart el és nevel. Ahhoz, hogy
ők gyerekek lehessenek, énnekem felnőttnek kell lennem. Nem panaszkodom, ez az
élet rendje, és nem is esett nehezemre, sőt vágytam a felnőtt létre. Múlnak a
gyermekévek, nincs visszaút…
Most már csak egy lehetőségem van gyereknek lenni, amikor velük játszom, és
nekik szervezek közös programot.
A karácsonyt szervezzük, és bennem van egy gondolat, hogy idén sok kis
ajándékot kéne venni, hogy minél több ajándékot bontsanak ki, és több játéknak
örüljenek majd.
Egy rádió beszélgetésben arról beszéltek, hogy idén az emberek mennyit költenek
egy főre karácsonyi ajándékra. Hát el voltam ájulva, 70 ezer forintot mondtak…
hát mifelénk ez úgy van, hogy gyerekenként kb. tízezret költünk, és egymásnak
csak valami pici dolgot veszünk pár ezerért. Kérdezte az asszony, hogy mit
szeretnék, és én gondolkodtam. Nem tudok mondani semmit, nincsenek vágyaim,
szükségleteim vannak, amiket majd meg kell vennem. Most, hogy túrázni voltunk
nem találtam meg a régi bakancsom és vennem kellett egy újat, (nem bántam meg,
nagyon jó bakancsot vettem!) Szükségem volt rá és megvettem, örülök neki, de ez
szükséges volt. Tudom, másnak nincs pénze ételre sem, és nem is vagyok
hálátlan, csak épp nem tudok most semmit, hogy mire vágyjak.
A gyerekek óta nincs más vágyam, megkaptam őket, és boldog vagyok (amikor üvöltök
velük, mint a sakál) és a vágyaim a velük töltött idő, már tervezem a túrázást,
hogy merre és hova megyünk, persze ahhoz pénz kell, tehát apa dolgozik, hogy
mindenre is jusson.
A műtött ujjam nem igazán szereti a munkát, bedagad néha és akkor fáj is, de
azért nyomom tovább, a sok határidős munka miatt, szombaton is dolgoznom kell,
talán az esős idő megment a munkától, de lehet, hogy nem lesz szerencsém.
Eshetne egy kis hó, vasárnap Julis születésnapját ünnepeljük, vettünk neki
ledes karácsonyfa világítást, mert odáig vannak érte, tudom kicsit fura, persze
játékot is kap. Én eldöntöttem, idén decemberben akkor lesz karácsony, amikor
esik a hó, persze meg 24-én is! :)
Pont ezt beszélték a rádióban, hogy a város elesett a havazásban, aki teheti,
maradjon otthon. Hát én biztos voltam benne, hogy ha itt is esik a hó, (egy
szem se volt) akkor megyünk szánkózni, tojok a melóra, tojok az ovira, egyszer
van karácsony, vagyis hó!
No megyek aludni, csak ezt a nyáladzást ki akartam magamból írni!
Bianka
Összeszorul a szívem mindig amikor Bernát sorait olvasom a
jó hangulatról. Mindig az az érzésem, hogy én vagyok a sárkány, aki nem tudja
elviselni a békét, pedig jajj, dehogyisnem… Annyira boldog lennék, ha egyre
csak boldog és nyugodta napaink lennének. De mindig van valami, ami megakasztja
az egészet. Nálam Julis az, aki egyszerűen nem illeszkedik a rendszerbe, nem
követi a szabályokat és bármennyire is tudja a feladatot, már csak azért sem
csinálja úgy.
És időnként elgondolkodom, hogy én bonyolítom túl a dolgokat, de nem…
Ma pl az agyam elborult, hogy felkeltem, és már fel volt öltözve. Itthon
voltunk fél napot, ilyenkor itthoni ruhába vannak. Abban csúszhatnak
mászhatnak, szakadhat… Itthon nem lehetnek oviba,meg normális helyre menős
ruhában, mert konkrétan semmire se vigyáznak. És persze lehet azt mondani, hogy
mit vagyok odáig, nem mindegy? Hát nem, mert amikor megyünk valahova az én
dolgom normális ruhába öltöztetni őket, hogy szépek és csinosak legyenek. Apa
nem tudja ezt és nem annyira foglalkozik ezzel, nem ismeri a ruháikat annyira,
de nem is tulajdonit akkora jelentőséget annak, hogy mibe mennek. Csak az a
baj, hogy ha minden ruhát beáldozunk játszósnak, akkor egy idő után mindegyik
szakadt és foltos lesz, az oviban, meg a gyerekzsúrokon meg az én pofám ég.
Szóval szólok érte, ha kell veszekszek érte, vagyis mindig én vagyok a sárkány.
És egyébként ezt nagyon könnyen ki lehetne küszöbölni azzal, hogy Julis
pontosan tudja, melyik a játszós és melyik a szép ruha, csak mikor velem
öltözik, akkor tudja, melyik sorba kell nyúlni, amikor meg apával öltözik,
simán hülyére veszi az apját. És akkor ne legyek mérges.
Nem jó veszekedni.
Ma gyerekzsúrra mentünk. AZ én fejemben délután 3 volt. Oké,
gondoltam, alszanak egy kicsit, aztán irány buli. Aztán megnéztem, mikorra kell
menni…. Fél 2… Oké, alvás ugrik, de kb még az ebéd is, mert 1-körül már indulni
kell, és ott lesz süti, torta, felesleges teleenniük magukat.
Már korán reggel fárasztottak, nem volt kedvem most a melyik az erősebb a
pókember, vagy a batman kérdésekhez, Julis is mondta a maga hülyeségeit… Szóval
bevettem egy szemérmetlen mennyiségű magnézium, + rhodiola + egyéb vitaminok és
kapszulák kombót, azt remélve, hogy kellően leszedálnak… Direkt figyeltem
magam, hogy mennyire vagyok kötözködős, de nem. Szépen kértem mindent, de ha
szépen kérek, az olyan, mintha nem mondanék semmit. Az elengedéssel pedig még
mindig van dolgom, mert egyszerűen nem tudok napirendre térni afelett, hogy
Julis képes az egész hetet végig hazudozni és azt gondolni minden oké, emellett
nem figyel, nem fogad szót, a kisujját sem mozdítja azért, hogy kicsit jobb
legyen a hangulat. Ez egyszerűen elszomorít és nem tudok szintre kerülni. Most
azt éreztem az elmúlt pár napban, hogy eleve mínuszból indulok, és extra
erőfeszítés kell, hogy a normális szintemre kerüljek. Nagyon megbánt ezekkel és
nincs kedvem úgy kedveskedni neki, és ez megint csak elszomorít, hogy ez meg
milyen már? Hát nekem kellene a felnőttnek és az okosabbnak lennem.
És akkor belegondolok, hogy Bernát meg teszi az erőfeszítéseit…
Kéne pár nap szünet.
Azért persze jó dolgok is vannak.
Mikor megyünk valahova, pl ma is a gyerekzsúrra, azért jó
volt abba belegondolni, hogy már egy család vagyunk, hogy én már anyuka vagyok,
sőt, kétgyerekes anyuka. Más csak vágyik erre, nekem meg már megvan. Más mit
meg nem adna, ha gyerekzsúrra vihetné a gyerekét, én meg ma épp azt csináltam.
És kedves, okos, szép gyerekeim vannak, akik minden baromság ellenére egyébként
egyre ügyesebbek, egyre jobbak. Csak ez a csiszolódás… ez egy fájdalmas
folyamat.
Ma koraeste itthon voltunk, énekeltek egy dalt… csak
foszlányokat értettem, mert maguk sem tudják ilyenkor, mit énekelnek, a dal
fele halandzsa… de megtaláltam a dalt és sikerült egy olyan verziót indítanom a
youtube-ról, amiben egy fazon el is mondja, mit kell a dal közben csinálni…
Segítettem nekik, harmadjára egész szépen ment a tánc is, és közben azt is
letisztáztuk, hogy melyik halandzsa helyén mi is van. Majd holnap előadjuk.