2024.11.25.

Bianka

No hát igazán nagy szerencse, hogy reggel nem volt időm írni. Annyira dühös voltam, hogy olyan ordítást vágtam le a kocsiban, hogy még az útszéli fák is vigyázzba álltak…
De ugorjuk vissza pár napot.

Az egész hetem zaklatott volt. Talán a Hold, vagy nem tudom, mi okozta, de az egész hét feszült volt. A gyerekek baromkodtak, Julis minden nap csinálja valamivel a fesztivált és minden napra jut valami, amivel a plafonra kerülök egy pillanat alatt és a hét vége felé ezt már kezdtem nagyon unni.
De közeledett a hétvége, amikor az egyik unokatesó, Timi szülinapjára készültünk egy szombati gyerekzsúrra, majd pedig vasárnap egy családi összejövetelre, ahol Julis és Timi szülinapját és az egyik mama közelmúltban tartott névnapját ünnepeltük.
Azt az egyet tudtam, hogy ez a veszekedős, feszült légkör nem lesz jó, próbáltam a gyerekeket szép szóval a jó irányba terelni, és megértetni velük, hogy ha kicsit odafigyelnének és kicsit szót fogadnának, akkor kevesebb veszekedés lenne, jobb lenne a hangulat.
Egyik nap egy ilyen feszült körben be kellett mennem a boltba, ahová nem jöhettek be. Visszatérve a boltból megkérdeztem, hogy gyerekek, Ti nem akartatok bejönni? – De… - Jaaaa, bocs, most jut eszembe, hogy aki nem fogad szót, nem jön velem ilyen helyre….
Aztán elővettem a csokit, amit a boltban vettem magamnak és az orruk előtt megettem. Ti nem kértetek volna valami csokit? – De…. – Jaaaa, de nem jöttetek be a boltba, mert nem fogadtatok szót…
Ez szemétség. Igen. Ahogy az is, hogy csak mi törjük magunkat minden nap, hogy jó legyen a hangulat, míg ők sokszor a kisujjukat sem mozdítják az ügyért. Jancsi még csak-csak, mert Ő sokszor csak simán hülyeséget csinál, de nem szándékosan. De Julis pontosan tudja, mikor mit kell csinálni, de csak azért sem… És én baromira megértem, hogy van saját akarata, de akkor sem dönthet mindenben és nem csinálhatja egyfolytában a baromságait.
A szombatról írtam, azt nem ismétlem.

És akkor a vasárnap.

Hát amilyen fos volt az egész hét olyan szuper volt a vasárnap.

Igaz, a családban már megy egy kis alap feszkó, mert van pár téma, amiben nem értünk egyet családi szinten, és időnként elhangzik egy-egy apró beszólás, aminek éle van, de ezeket leszámítva nagyon jó nap volt. A négy unokatesó egész jól elvolt, bár szegény Tomi, a nagyfiú már a bandában, 9 múlt már, és nehezen viseli a kicsiket, akik meg a hülyeségeikkel az agyára mennek. De sokszor Ő is erőn felül teljesített és próbált vegyülni.
Mi meg jót ettünk, ittunk, beszélgettünk és sok jó fénykép készült, amiknek különösen örülök :)

A gyerekek sem szombaton, sem vasárnap nem aludtak, szóval borítékolható volt egy kis fáradtságos hisztike a nap végére, de vasárnap délután hazaérve Bernát kb hulla volt,fizikailag is fáradt volt, de az agya is lefáradt a nagy hangzavarban egész nap. Én meg, a hős, intéztem a gyerekeket. Nekiálltunk matricázni. Foglalkoztató füzeteket vettem elő és odafigyelve feladatoztunk, matricáztak, kérdésekre válaszoltak. Aztán újra elővettük azt a dalt, amit előző nap is tanultunk, de már jóval gyakorlottabban énekelték. A legtöbb anomálisa is kitisztult, már a „lakik dececembe” helyett zökkenőmentesen ment a „lakik Debrecenbe” és még el is táncolták és nagyon tetszett mindannyiunknak ez a közös kis program. Jókat nevettünk, énekeltünk mindhárman, igazi jó délután volt.

És akkor nem fér a fejembe, hogy egy ilyen szuper nap és zseniálisan jó délután után a hétfő reggel hogy lehet ekkora okádék…? Julis a reggel trollja a kávét még rendben behozta, aztán a fonalat elvesztette valahol az öltözés közben. Már a ruhaválogatásnál sem értettem, hogy mit kavarászik a ruhák közt, mikor egyértelműen tudja, melyikből lehet választani az ovihoz.. a póló, amit egyébként ő választott ki nem jó, mert nem tudom, miért nem jó, és mire a nadrágot felvette, a pólója konkrétan eltűnt. ELTŰNT. De olyan nagyon eltűnt, hogy elnyelte a föld. Nincs sem kint, sem bent, sem a szekrényben, sem az ágyban, sem az ágy alatt, sem a játékos dobozban, sem a szennyesben (az most inincs is) de a mosógépben sem a kimosandó ruhák közt. Jancsi ágyán sincs és Zora sem vitte ki, szóval konkrétan nem tudom, hogy hova került… Jó, adtam másik felsőt, haladjunk… de aztán nem öltözik, nem veszi a kabátját, minden mással foglalkozik a cipő helyett és persze a sapka, ami vadi új és Mancs őrjáratos és divatos és meleg, és lányos, meg rózsaszín, meg minden, az nem jó, mert a buta sapkát nem tudja felhúzni…
Na ott mérgeltem be magam, elvettem a Mancs őrjáratos sapkát, odaadtam a régit, aztán lehet húzni kifelé. Akkor már ment a nyávogás, a hiszti, akkor már én is kiabáltam, erre még Bernát odaszólt, hogy mit vinyítok… na kész voltam. Mondtam, hogy nevelje meg a lányt akkor, mert most már megtépem. Balfaszkodik egész reggel, de rászólni nem lehet, aztán meg még nyávog is, de a hajlandóságnak szikrája sincs meg benne, hogy valami jobb legyen.
Phúúúú… nagyon mérges voltam… A kocsiban még mondott valamit.. hát az a szerencséje, hogy az út, ahol megyünk úgy van kialakítva, hogy nincsenek buszmegállók kialakítva, hanem csak simán megállnak a buszok az úton… ha lett volna hely, ahová rendesen le tudok húzódni, tuti megállok és hátranyúlok… Meg mondjuk úgy voltam vele, hogy szabaduljak minél hamarabb… Beértünk az oviba, levettem a kabátját, mondta, hogy nem kell segíteni, de akkor már nem érdekelt, mivel akarja húzni az időt, csak szabaduljak már. Hazamenni sem akartam, egyfolytában a kérdést hallottam, hogy mit vinyítok… És folyamatosan az a poszt ugrott be, hogy megy most egy reklám, hogy 28 napos kiabálásmentes kihívás – horror áron persze. És annak a képe egy gyerekrajz, egy torzonborz, gonoszképű, ordító anya és egy mosolygós apa, valami olyan szöveggel, hogy anya ordít, apát szeretem… Vagy valami ilyesmi… és azon gondolkodtam, hogy ha születik egy ilyen poszt, egy ilyen hirdetés, egy ilyen kihívás, egy ilyen képpel, akkor vélhetően nem én vagyok az egyetlen ordító anya… Csak azt nem értem, hogy apa miért és hogyan tud vigyorogni és felülemelkedni egy csomó mindenen, ami szerintem fontos.

Miután kidühöngtem magam, a szomszéd barátnőmnél kerestem vigasztalást és mondanám, hogy bekoktéloztunk, de nem…. Ő ablakot pucolt én meg átvittem a festenivalómat Hozzá és mindketten tettük a dolgunkat, közben meg dumálgattunk az életünk nagy dolgairól. Együtt ebédeltük, aztán húztam haza.

Délutánra jóféle főnixmadárként ismét újraéledtem hamvaimból, és én lettem a világ legjobb anyja megint, mert mentünk a benzinkútra, ahol a gyerekek csokit, én pedig kávét kaptam és a bácsi egy szemérmetlenül nagy adag habot adott a kávémba, olyat, hogy attól a kalóriaszámláló is kiakad… , utána meg hazaérve társasjátékoztam a gyerekekkel, majd gyors vacsi, kis játék, mese és alvás.

Szívás a Mikulással kapcsolatban

Az egyik dédi nagy gondot fordít mindig arra,hogy mindenkinek a születésnapját, névnapját számon tartsa, és mindenkinek mindent időben odaadjon, így, bár még csak november 24. volt, Ő már odaadta a gyerekeknek a Mikuláscsomagokat. Mi már ezerrel toljuk a levél kérdést, meg, hogy a Mikulás is mindent lát és örül, ha jók vagyunk, és majd jön decemberben… helyett november végén…
Hála Istennek, gőzük nincs semmiről, hogy mi mikor van, így őszinte meglepődéssel mondtam, hogy micsodaaaaa???? Ezek szerint akkor a Mikulás már elindult a körútjára? Én azt gondoltam, a fővárosban kezd, de ezek itt kezdett a környéken… Húúú, ez jó jel, mert akkor ez azt jelenti hogy fent vagytok a listáján! – És még virgácsunk sincs!!! – Nincs bizony… Ez két dolgot jelenthet… Vagy hamarabb rakta össze a csomagot, minthogy látta volna, hogy miket rosszalkodtatok, vaaaaaagy, a Mikulás pontosan tudja, hogy jó gyerekek vagytok és nagyon igyekeztek azon, hogy ne rosszalkodjatok! – Mi jók vagyunk!!!! – zengték, és ha már a Mikulás is így tudja,kénytelen leszek ezt én is elhinni :D

Viszont aztán este Jancsi nekünk szegezte a kérdést, hogy akkor mi (mármint apa és én) rosszak vagyunk? Mert nem kaptunk csomagot…- Hát őőőőőőőő…. zavartan néztünk össze Bernáttal, hogy ezt a kört szívtuk… De mondtuk Jancsinak, hogy a miénket majd ide hozza az ablakba a csizmánkba, csak még erre náluk nem járt.

De az érzékelhető, hogy Jancsinak vág az esze, nem mindegy, milyen harci csellel vezetjük meg :)

Fiúk – lányok

Időnként felmerül a fiú-lány téma. És sokszor elgondolkodom a válaszon, és a másodperc tört része alatt fut végig az agyamon a sok lehetőség….
Ha annyira píszí lennék, mint amennyire nem vagyok, akkor egy ilyen kérdésre, hogy „Anya, a rózsaszín a lányos, a kék a fiús, ugye?” azt válaszolnám, hogy valójában ez csak egy divat. Most ez a szín a lányos és a fiús, de nem mindig volt ez így és nem is biztos, hogy ez így marad. És igazából mindkettő csak egy szín és mindenki azt vesz fel, amit szeretne, amiben jól érzi magát.
De aztán belegondolok, hogy ez mennyi olyan kérdést vet fel, amire még nem tudok úgy válaszolni, hogy elég is legyen neki, de ne is mondjak annál többet, mint amire ennyi idősen fel van készülve…. szóval a diskurzus a valóságban így hangzott: „Anya, a rózsaszín a lányos, a kék a fiús, ugye?”- Igen.
:D

És felmerült már többször a csókolózás téma is… ők csókolózni szeretnének… mivelünk is… és bár mi elfogadók vagyunk azzal kapcsolatban, hogy ha valaki más akar lenni, akkor legyen az és élje a maga életét úgy, ahogy neki jó, a gyerekeknek egyelőre azért elég konkrét irányokat vázoltunk ezzel kapcsolatban: pl, a tesók nem csókolóznak és anya nem csókolózik a gyerekkel, meg apa sem. Anya és apa csókolózhat, a gyerekek még nem csókolóznak és a fiúk a lányokkal csókolóznak és ha lehet, akkor egy fiú, egy lány csókolózik :D
(Aztán persze ha a buli eldurvul… akkor aztán… örülj fiam, hogy nem ugatsz… - amekkora buli volt. De ez már egy másik történet :D )