2024.12.03.

Bianka

Mai napi idill – avagy Hogyan mentsük meg a hangulatot?

A történet pár napra visszanyúlik, de főként tegnap estére. Julist nem tudom, mi lelte. Azt már korábban is írtam, hogy az Ő lelki megérkezésüket egy spirális körforgásnak képzelem el ahol kb hasonló séma alapján mennek a folyamatok.
Julis kicsit beljebb érkezik, alakul a bizalma, alakul a szeretete, akkor egyszer csak sokkal többet enged meg magának. Jönnek a műsorok, a hiszti, a toporzékolás, annyiszor megy el a falig, hogy az már nekem fáj… és mikor kitombolja magát, minden irányban megvannak a határok, hogy mit tehet és mit nem, akkor egyik napról a másikra nagy lesz a szerelem. Ez az idill tart pár hétig, talán hónapig, minek következtében még beljebb érkezik és kezdődik a mélyrepülés újra.

Most épp nem a hiszti és a mindenféle műsor megy, hanem Julis egy nemtörődöm bunkó paraszt lett. De szó szerint. Miközben egyre jobban megértem, napról napra jobban ismerem és napról napra beljebb kerülök én is a saját érzelmi spirálomban, közben Julis is fejlődik. És látom, hogy Ő gyerek, látom, hogy néha szenved a saját hülyesége miatt is, és ésszel ezt tudom, de benne lenni ezekben a helyzetekben sokszor nehéz.

Sok kiabálás volt mostanában. Nem végeztem még tanfolyamot, hogy hogyan lehet hatékonyan kommunikálni úgy, hogy nem kiabálok. Pofonig nem akarok eljutni, ez már jó ideje így van, de az az igazság, hogy ha a pofon kikerül a rendszerből és ugye fenyegetni és zsarolni sem ildomos, akkor nem sok eszköz marad a kezemben. De a kiabálás meg extra feszültséget okoz nálunk.
Annak ellenére, hogy a szakemberek minden szavával egyet értek, mikor azt mondják, hogy a pofon, vagyis a fizikai bántalmazás sehogyan sem jó, mert nagy lelki defektusokat eredményez, másrészt az, hogy jelenleg én vagyok a nagyobb és erősebb és megtehetem, hogy fizikailag elbánjak a kisebbel, az hibás vonal, mert ezzel ezt tanítom meg vele, hogy a nálunk gyengébbekkel lehet így bánni, másrészt pedig lehet, hogy ez egyszer megfordul és én leszek a gyengébb, akkor majd Ő is kiabálni fog velem és bánt majd? Szóval ezekkel egyet értek, de sokszor érzem azt, hogy a sok vita és feszültség helyett mennyivel egyszerűbb lenne megereszteni egy jól irányzott pofont és akkor azzal ott le is rendeznénk a szabályokat és a határokat.
Tegnap elmondtam a gyerekeknek, hogy nagyon sok dolgot tudnak már, tudják, hogy kell öltözni, pakolni, viselkedni az asztalnál, vagy orrot fújni, de ezekből mindig vita van, mert nem figyelnek oda és nem hajlandók jól csinálni a dolgokat. De nem akarok már kiabálni, szóval bizony tockost fogok adni annak, aki nem csinálja a dolgát, de ami még rosszabb, hogy péntekre, a Mikulás napjára én szerveztem egy találkozót a Mikulással…. de oda csak az jöhet, aki jól viselkedik.
Julissal viszont most ezzel az újabb hülyeséges körrel az van, hogy nem hallja, amit kérek, nem csinálja a dolgát sem, ellenben baromkodik, idióta vicceken erőltetve nevet. Látszik rajta, hogy maga sem tartja viccesnek a dolgot, de erőlteti a nevetést. Tegnap azt kezdte el mondogatni, hogy így a szaros Mikulás, úgy a szaros Mikulás…. jeleztem neki, hogy ez nem szép dolog, ezt is hallja a Mikulás és szerintem nem örül neki. Vállat rántott és azt mondta, nem érdekli a Mikulás. És a Jézuska sem… Próbáltam szépen visszavezetni, de csak olaj volt a tűzre, egyik hülyeséget mondta a másik után. Kérdeztem tőle, hogy így hogy fog a Mikulás ajándékot hozni? Megint vállat rántott és azt mondta, hogy nem baj, mert neki így is fog a Mikulás ajándékot hozni….
Mondtam ezeket Bernátnak és teljesen tanácstalan voltam, hogy mitől van ez a borzasztóan nagy ellenállás és dac benne, mi ez a sok hülyeség? Biztos vagyok abban, hogy nagyon is érdekli az ajándék, és sírna, ha nem kapna semmit, de már ott tartottunk Bernáttal, hogy teszünk Jancsi ágyába valami csokit, Juliséba meg nem… valami üzenettel, hogy Julis kapjon már észbe. De végül ez elmaradt, lehet, hogy nem is baj, mert csak mélyítette volna ezt az érzelmi nemtudommit.

Reggel viszont jobban keltünk, időben megvoltunk mindennel, nem volt kiabálás, nem volt rohanás.
Bernátnak volt délutánra egy terve a gyerekekkel és én őszintén reméltem, hogy nem lesz az oviban semmi galiba.

Miután leszerveztem a Karácsonyi programokat és felhívtam mindenkit, akit akartam, kiválogattam egy rakat ruhát egy rászoruló családnak. Összeütöttem magamnak egy nagyon kímélő kis ebédet, ami már igencsak rám fért, mert ebben az új életmódiban a tészta nem a barátom, kétszer nem fér bele az előirányzott keretembe – már ha a célomat szeretném elérni… Szóval ma „vezekeltem” és extra könnyű kajákat ettem, reggelire és ebédre is.
Ezt még megfejeltem egy kis tornával indulás előtt, villámgyors mosdás, hajcsinálás, öltözés és rohanás az oviba 4-re. Kiváló anyaként bevágódtam a csapatba, mert részt vettem az egyik csoport Mikulás csomagjainak összekészítésében, majd indultam a csoportszobákba a gyerekekért.

Jancsit vettem fel először, aki szintén valami változáson megy keresztül, csak nem olyan durván adja elő, mint Julis. Egy másik kisfiú és az anyukája volt az öltözőben, köszöntek nekünk, én is visszaköszöntem, de Jancsi nem. Mondom neki, hogy köszönjön, de nem. Kérdezem, hogy kellene köszönni? – Nem…
Elmentek és újra megkérdeztem Jancsit, hogy nem akart köszönni? Erre felháborodva leordította a fejem, hogy nem, mert dolga volt, éppen öltözött… és ehhez úgy integetett, mint a felnőttek.
Azt tudod, hogy mindennek van következménye, ugye? – Igen. – válaszolta. – Rendben. – nyugtáztam a dolgot.
Mentünk Julisért, aki pedig elkalkulálta magát. A pénteki Mikulásos találkozót ma akarta. A fél csoportot meghívta rá, és mindenkinek erősködött, hogy az ma van. Mondtam Neki, hogy az nem ma, hanem pénteken van. Ma milyen nap van? – Kedd. – És mikor lesz péntek? – kiszámolták, hogy mennyit kel aludni. – Tehát akkor nem ma van. – De én most akarom! – dobbantott dühösen – Én is!  - dobbantottam dühösen… Csodálkozva nézett rám. – Most ettől jobb lett? – Nem. – Szerintem sem. Ez nem így működik. Pénteken lesz a buli, addig van pár nap. És most mehetünk öltözni.
Duzzogva indult el, végig dobogta az egész folyosót, majd beérve kiverte a kabátot az egyik csoporttársa kezéből. Mire odaértem, a kislány anyukája mondta, hogy hohóóó… ez azért nem így működik… Megkérdeztem Julist, hogy Ő mossa-e a kabátját a kislánynak? – Nem – És ha elszakad, meg tudja-e varrni? – Nem – Tud-e másikat venni helyette? – Nem. – Akkor tessék viselkedni. És kérjél bocsánatot a kislánytól.
Megtette, de nem voltam boldog. Ahogy apa sem volt boldog ezektől a kis közjátékoktól, olyannyira, hogy gyakorlatilag eltette a dolgokat, amiket előkészített, és nagyon csalódott volt.
Én addigra valami csodával határos módon lenyugodtam, és nagyon szerettem volna, ha van egy jó délutánunk. Odahívtam a gyerekeket és segítettem nekik apától bocsánatot kérni, így apa megenyhült és nekikezdtek az alkotásnak. Apa karácsonyi zenét indított, majd gipszet kevert és fenyőfákat öntött ki kis formákba. Én pedig finom halas vacsorát készítettem a családnak.
Egy fél momentumra Jancsit is sikerült elkapnom, aki bemorcizott, mert nem tudta a dobozába beletenni úgy a játékait, hogy ne essenek ki. Elször kicsit hagytam szenvedni, de utána odahívtam, hogy nyugi, látom, hogy dühös, megértem. Most menjünk vacsorázni és vacsora után segítek úgy összepakolni, hogy jó legyen. Megsimogattam a hátát, és megnyugtattam, hogy minden oké. 

Nagyon kedves, jókedvű, beszélgetős, már-már megható hangulat volt egész este, pont olyan, amiről az ember egy decemberi estén álmodik.

A nap végére – a haboskávéval együtt -  még egy überfinom mézes-diós marlenka golyó is belefért a keretbe a maga 100  kalóriájával és ma megkaptam postán a Nők Lapja 49. heti számát, amiben lehozták az írásomat, amit a novellapályázatra írtam :)