2025.09.21
Bernát
Szól a zene, pattog a tűz a kályhában, én gyorsan
készülök, megyek kezelésre.
A gyerekek lassan ébredeznek, anya már a telefont nyomkodja.
Így hagyom itthon a családot, és mentem hódolni az új hobbimnak, a
gyógykezelésnek. A változatosság kedvéért, most lézerkezelést kapok a térdemre,
majd elektro terápiát a derekamra. De holnap ez kiegészül gyógymasszázzsal és
akasztással. Élni tudni kell! :)
Aztán persze ha végeztem, lehet menni dolgozni, mert a munka meg sorban áll.
Amikor estig dolgozom, onnan veszem észre, hogy fáradok, hogy elkezdem narrálni
a dolgokat, persze csak magamban, és akkor feltűnik és kezdem érezni, és ekkor
még indul a halálfutam hazafelé. Van, hogy 50-100 km-ről.
DE ma viszonylag időben végeztem, és délután elmentük
a játszótérre, már régen nem voltunk, a gyerekekre ráfért egy kis játék, mi meg
addig beszélgettünk, mert a nagy hajtásban nagyon kevés időnk van egymásra, és
egy fárasztó nap után már az embörnek nincs kedve mélyreható diskurzusra.
Viszonylag jól tel a mai nap, a gyerekek nem voltak halálosan rosszak, és nem
készültek ki az idegeink és így még egy hosszabb mese is belefért este, alvás
előtt.
Este nyolc a kölkök már fekszenek, próbálnak aludni, én már lefürödtem, és
készülök feküdni, mert holnap még sok munkám lesz.
Ja.. fekvés… tegnap a karate edzésen mind ketten ott
voltunk, ezt az edzőbá is kiszúrta magának, és egy elég pörgős, játékos edzést
tartott, ahol volt jó pár fegyelmezési gond, de nem az én gyerekeimmel, és
érdekes módon, senkit nem küldött ki a teremből! No a lényeg, hogy a hazafelé
úton egy perc alatt aludt el a két gyerek, és ez jó! Ennek mindig így kéne
lenni, ha rendesen le vannak edzve…, és ebből adódóan ma a fiam is jól viselkedet,
mert az energiáit lekötötték!
Na mára zárom soraim jócakát!
Bianka
Olyan, mintha kicsit elvesztem volna, de nem. Képben
vagyok mindennel, sőt..
Igazából intézek mindent, rohanok egész nap.
Julisnak megvolt a nagy vizsgálat a csecsemőkori reflexekkel. 16 reflexet
vizsgálnak a Sarlós módszerben, ebből 11 bent van nála, ami nem jó.
Ezek a reflexek egy éves korig kell, hogy meglegyenek, utána a rendszeres alap
mozgások által elkezdenek kikopni, letiltódnak és nincs mára hatásuk. Ha ez nem
így történik, akkor minden egyes reflex kihat valamire a jelenben. Olvasási
nehézség, beszédtechnika, logika, matematikai készségek, nagymozgás,
kézügyesség… és az ilyen gyerekek simán kaphatnak egy SNI, vagy akár ADHD
diagnózist is, mert ezek ezt produkálják…
És ha bent vannak a reflexek, mindegyikre megvan, hogy milyen mozgást kell
gyakorolni, minden nap, és ezek szépen lassan, a mozgások hatására elkezdenek
kikopni, letiltódni.
Julis egyébként egész rendben van és ahogy én is rendezem magam folyamatosan –
mármint lelkileg – úgy egyre jobb az összjáték köztünk. Persze az is segít,
hogy nagyobb már, jobban el lehet vele beszélgetni, és ha pl beszól, akkor máshogy
tudok visszaszólni neki, mert már érti.
Jancsi meg… hát írtuk a napokban. Most nagy
felfedezések előtt áll, a saját szabályait, határait – és persze a mások
határait is teszteli. Makacs egy jószág ez a gyerek, és amikor bringázni
kellett tanulni, akkor milyen kis cuki volt, most meg, amikor századjára
próbálja a türelmem, akkor nem cuki.
Most ezzel Ő is küzd, mi is küzdünk. Tanulja a dühöt, persze van benne
színészet is egy jó adaggal, amit sajnos sokan bevesznek… én nem. Egyre jobban
sikerül kizökkentenem már. Vannak mély pillanatok, pl mikor megbeszéljük, hogy
Ő nem rosszgyerek, hanem jógyerek, és nem lesz rossz attól, mert dühös, vagy
fél, vagy megijed valamitől, hanem Ő akkor is egy jó gyerek marad…. egy jó
gyerek, aki dühös.
Igyekszem neki elmondani, minél rövidebben, amikor olyan helyzet adódik, hogy a
dühe rendben van, igazat adok neki és elismerem, hogy az a helyzet valóban
baromi dühítő, a megoldásban viszont vannak jobb és célravezetőbb ötletek is,
mint azonnal odacsapni, vagy fellökni a másikat. Hát na… küzdünk.
Én most így az idővel is, mert azért, hogy az oviban kevesebb legyen a
konfliktus, elhozom őket ebéd után. Halleluja… szóval a délután, ami eddig még
az enyém volt és tudtam dolgozni, már csak félig az enyém… az alvásidőre… De
legalább nem minden nap egy horrorcunamira megyek az oviba, hanem egy kisebb
viharra, amit az én lelkem is jobban elbír, és így a délután sokszor megmenekül…
Hamarosan őszi szünet – megintcsak halleluja…
jóóóóóóóóóóóóóóó sok időnk lesz megint együtt. Bernát dolgozik, én meg…. majd
megoldom valahogy.