2025.12.26.

Bianka

Reagálva még az előző körre: igen, én vagyok a hibás – mármint a szövegek nemkijavításában.
Nem egyszerű ez a helyzet sem.
Reggel kelek, gyerekek, ovi, bolt, haza, reggeli.
Délelőtt: dolgozás, megbeszélések, főzés, mert Bernátnak ebéd kell, ha hazajön délben.
12-kor már indulok vissza a gyerekekért, mert nagyobb a béke így. (már kurvára elegem volt abból, hogy minden délutánom arról szólt, hogy valamelyik óvónő lesokkolt, hogy valamelyik kölköm kit ölt meg, mit vert szét, mit mondott, vagy épp mit nem csinált… És a benti ovis napom – amikor egy egész napot Jancsiék csoportjában töltöttem – full rávilágított arra, hogy a benti alvás egyenlő a nullával, sem időben, sem minőségben nem kielégítő, abban a káoszban az a csoda, ha valaki el tud aludni… de ha nem alszik, az gond, mert kell nekik a pihenés – még mindig. És akkor a délutánról ne is beszéljünk, amikor már csak felügyelet van, és mehet az ész nélküli baromkodás, Jancsinak meg nem kell szomszédba mennie a hülyeségért… Szóval jobb így, hogy hazajönnek. Időben is az edzések miatt. Csak nekem nem… A délelőttöm – az a kemény 3 óra… hát abban próbálok világot megváltani.
Kurvára dolgoznom kell(ene), de a melók nem úgy jönnek, ahogy én azt elképzelem. Így pénz sem úgy jön. Ez feszkó. Bernát dolgozik sokat. Nem mondja, nem cseszeget, de érezhető, hogy rohadtul nem jó ez így. Egy fizetésből.
És akkor folytatom: hazaérünk, kb 1-re, pisi, alvás, megint van időm kb délután 3-ig. Utána helló. Ébrednek, uzsonna, aztán valami. Vagy edzés lesz, arra készülök össze, vagy kaját csinálok, vagy esetleg próbálok még dolgozni.
Este meg a szokásos buli. Vagy edzés – általában én viszem őket, vagy valami itthon, és Julisnak a torna.
Ha itt vannak, nem tudok sem írni, sem javítani. Abban a kevés időben, amikor meg békén hagynak, próbálok haladni. Weboldalt csináltam az elmúlt hetekben az egyik projektemhez, emiatt sokszor éjszakáztam. Hulla voltam már a végén. De nincs megállás.
„Szabadidőmben” ruhát hajtogatok, zoknit párosítok, főzök, mosok, kályhába tüzelek, játékokat pakolok. Emlékszem, volt egy film, talán valami századeleji kosztümös…. egy bejárónő érkezett és aki fogadta, körbevezette és sorolta a feladatait. Nem keveset. És nagyon megmaradt ez a mondat, miután egy évnyi munkát felsorolt: „szabadidejében zoknit stoppol” – na hát kb így vagyok én is. Énidő? Az mi?
Eltelik egy ilyen nap, a maga feszkójával, meg minden veszekedésével, este 11, mire talán beérek és vár az ágyon egy rakat tiszta ruha, amit el kéne hajtogatni… fasza. Éjfél, mire tényleg kész lennék mindennel, akkor jönne az énidőm. Akkor tudnék olyan posztokat nézni, ami nem munka, akkor tudnék olvasni, zenét hallgatni, esetleg beszélgetni valakivel, ha lenne még ilyen bagoly, mint én…. Ja… és van egy férjem is.
És még akkor ebbe a rohanásba, és szabadidőben való ruha hajtogatásba kellene belepaszíroznom a szövegjavítást, ami nem kevés idő. Átlagosan 2-3 oldalt ír Bernát, akinek a helyesírása…. hát őőő…. nincs neki olyan. És mi jól elvagyunk így, ez nekem nem okoz gondot, megszoktam, nem ebben mérem egy ember értékét, szóval ez nekem nem okoz fennakadást, de azt nem szeretném, ha úgy menne ki egy szöveg, hogy tele van helysírási hibákkal. Ezt úgy értsd, hogy minden második szóban van valami. Ez idő. Végigolvasni is, javítani is. És akkor én még nem írtam hozzá semmit.
Most itt ülök, ez a második írás, amit javítok, + írok, két órája már. És még nem végeztem. Sok idő. Szóval bocsi. Ritkán van így egyben, ennyi odafigyelős időm.

És akkor még egy kis előzmény:

Bernát

Julis fantasztikusan szerepelt!!!!!
A héten Julis és anya elmentek az Pedagógiai Szakszolgálathoz (- mert az ilyen extra programokat is én intézem.- Bianka) és ott felmérték a lányt iskolai alkalmasságilag. Ezt nem én akartam leírni, mert anya volt ott, de szó nélkül se akarom hagyni.

Bianka

Hát na… ez a kör nem volt egyszerű, nekem nagyon nagy félelmeim voltak. Egy évvel ezelőtt az volt, hogy na majd meglátjuk, lesz fejlesztés, meg minden. Nekem duplán volt egy kis félelmem. Mert akkor , egy éve megkérdeztem, hogy ez most amiatt lehet, hogy korábban nem olyan fejlesztést kapott és elmaradásai vannak, vagy ennyi a tudása, az agya és ne is várjunk tőle többet? A csaj akkor azt mondta, hogy ebben az egy évben ez kiderül. Mert ha nem fejlődik, akkor tényleg van másféle visszamaradása is. Ha meg csak a fejlesztés és a foglalkozás nem volt elég, akkor ez ki fog derülni. És ez irtó nagy terhet tett rám akkor. Az én felelősségemnek éreztem, hogy minden ilyenre felkészítsem, megtanítsam. És ha ez nem jól sikerül, akkor ez egy jel arra, hogy Julissal vélhetően mindig is lesznek bajok, később is. Vagy… lehetne jobb is, csak én nem adok neki eleget.

Nade odamentünk, nekem az elején volt egy kis kitöltendő feladatom, de utána már tudtam figyelni. És csak arra lettem figyelmes, hogy a csaj csak dicsér, dicsér, örömködik, stb… Julis meg csak mondja, mondja, a csaj pipál, bólogat, jegyzetel, ír… és egyik feladat jön a másik után. Volt, amiben volt hiba, grafomotorikus dolgokban még nem annyira erős… de egyik másik feladatnál csak kapkodtam a fejem, hogy baszki, te ki vagy és hova tetted a lányomat?

A diagnózis mindkettőnket meglepett. A csaj odáig volt, hogy mennyire jó lett a teszt. Én meg pláne odáig voltam! Reményt kaptunk arra, hogy Julis egy tök normális úton induljon el! Nem azon kell majd küzdenünk, hogy legalább az átlagos szintet elérje, hanem mehet normálisan, mint a többiek.
Nekem ezzel kapcsolatban volt félelmem, mert bár sokan mondják, hogy ez a teszt és a végeredménye nem egy bélyeg, nem egy ítélet, hanem egy visszatükrözés arra, hogy Julis hogyan reagál a világra. És az eredmény nem más, mint lehetőség arra, hogy kis segítséget kapjon.
Igen, lehet ezt így is nézni. Vagy úgy is, hogy az életben nem ilyen elfogadóak sem a tanárok, sem a szülők, sem a gyerekek, és a lehetőség hamarosan mégis bélyeg lesz, amivel majd megint nekem lesz csak plusz gondom. Én fogom vinni a plusz fejlesztésekre, én fogok vele tornázgatni s nem utolsó sorban mennyi pénzt fognak elvinni ezek a fejlesztések…?

És most, hogy erre pontot tettünk, hát na…. rendesen megkönnyebbültem.
Ami nem azt jelenti, hogy innentől láblógatás van. Most kezdődik a neheze. De legalább az irányt már látjuk.

Bernát

Édes pici lányomnál vannak azért hiányosságok, úgy képzelem el, mint egy kördiagramot (hú ez matek) megvannak a cikkek, minden más színű, mindnek meg van a neve, és mind jól látszik, de vannak kis keskeny cikkek, amik sötétek, nincs nevük, és a kezdetektől ott vannak, és ahogy nő a korong, úgy egyre nagyobb lesz a körcikk is.
Nagyon okos, Nagyon figyelmes, Érzékeny, Kaja mániás is, de majd kinövi. És néha megáll és lefagy, látom megy be a film, zúg a gép, és se kép se hang…
Belemászik mások arcába, nem szól semmit, csak néz! És hiába szólsz rá, ő csak nézi, megy utána mintha az ikertestvére lenne és benne van a szájában, de ez felnőttel is.
Az oviban a mikulást háromszor kísérte körbe az udvaron és végül a férfi vécébe is kísérte volna! Persze kis túlzással, mert egy óvónő hamarabb leszedte Julist a Mikulásról. Van neki némi visszamaradása, a logikai feladványok, a szabálykövetés nehezen megy neki, tudom kinőheti, szépen fejlődik, de szerintem ez valami féle csecsemő korból származó pici tüske, ami szépen lassan fává szélesedik, csak nem ismerjük fel.

Szóval a Szakszolgálatra úgy mentek, hogy a végeredmény nemhogy nem alkalmas, hanem még akár valami gyógypedegógiai speciális iskola is képben volt. Kilátásban volt több évnyi felkészítő, speciális foglakozás, nyári felzárkóztatás is.
Julis nagyon magas, kb másfél-két fejjel magasabb a csoport társaitól, mondhatni kilóg a sorból! És ha iskolában megbuktatják, az már nagyon kirívó lesz, és garantált a megbélyegzés, hogy na ez is bukott már, vagy háromszor! És ettől - főleg én - nagyon félek.
Na és végre már, a lányom bement, és minden feladatot gond nélkül megoldotta, volt amikor külön megdicsérték, hogy ekkora gyerek ilyet nem szokott! A lényeg, hogy annyira ügyes volt, hogy meg is említették, hogy ezzel az ésszel nem is lesz gond a tanulás! Elintézték, hogy maradnak a külön órái, hogy erre a félévre már ne legyen semmi visszaesés. És irány a suli! :)
Hát nem árulok el nagy titkot, hogy Bianka elsírta magát! Nagy megkönnyebbülés, hogy a gyerek szépen fejlődik, és nem hülye, és azért az is benne van, hogy ezek szerint, megérte a sok torna, fejlesztés, lovaglás, nevelés és oktatás! ÉS!!!
Itt szeretném megragadni, az óvónők szerepe ebben nem kicsi volt! Ők is sokat küzdöttek, ők is sokat fejlesztettek, megértőek és kedvesek voltak, és gondolom, sokat is nyeltek, ha más nem, xanaxot, vagy valami töményet! És Bianka meg is köszönte nekik, vitt egy doboz bombont, csak jelképeset.
Ez egy nagyon jó hír!

Szerda reggel

A gyerekek, bár normálisan keltek, azért mind a kettő hozta azt a baromkodós formáját, én finoman visszahívtam Jancsit a fürdőbe, hogy a fellépőt tegye már vissza a mosdó alá!
Erre anya megjegyezte, hogy nem is kellett volna elővenni mert már ő előkészítette a fogkeféket fogkrémmel, és akkor már minek, no ebből lett egy vita, Jancsi elkezdett kamuzni, hogy ő úgy nem tud fogat mosni, mert nem éri el a fiókot és nem is tudná visszatenni a fogkefét…. na anya meg nagyon ráért és azt mondta, hogy akkor nézzük, mire odamentek, megfogta Jancsi kezét, ami érdekes módon felért a fiókig, és bele tudta tenni a fogkefét és kiderült, hogy mindent bőven elér anélkül is, Puff ugrott a reggeli csoki!

Bianka

Itt közbeszúrok annyit, hogy ez a reggeli csoki-ügy még kialakulóban van, mert továbbra sem tartom jó iránynak az édességet, mint motivációt, vagy annak hiányát, mint büntetést, mert ez az érzelmi evés előszobája szerintem…. És egyre több olyan motiváció és jó/rossz következmény van, ami nem étel, hanem egy kiváltság, vagy lehetőség, vagy részvétel valamiben / kimaradás valamiből, de néha még ez a csoki, mint jutalom is beesik.
Szóval – külső ötletre – megegyeztünk, hogy reggel van csokiidő, és uzsonnakor van egy csokiidő. Este már nincs. De ha valaki extrán baromkodik, vagy hazudik, az bukja a csokiidőt.

A hazugság hullámzóan jön elő. Szorult helyzetben főleg.
Rosszat csinál, tudja, hogy rossz – észreveszem – tudja hogy rossz következménye lesz – hazudik.
És most előtérbe került az, hogy a rosszat mindenképp el kell mondani, és bár néha baromi nehéz, de magáért a rosszért nem kap olyan rossz következményt, mint a hazugságért. A hazugság nálunk zéró tolerancia. Mi egymásnak sem hazudunk Bernáttal, de nagyon fontos, hogy a gyerekekkel is meglegyen ez. Mert bármi baj lehet, arról muszáj nekünk tudni először. Most is. De majd később is. Ha bankot rabolnak…. vagy valami.

Bernát

folytatva a gondolatmenetet és a reggelt:

Julis természetesen nem fésülködött, nem öltözött, és nem bírta felhúzni a nadrágját, Puff ugrott a reggeli csoki!

No én, jólmenő vállalkozóként reggel gyorsan begyújtottam, mert kint mínusz 2 fok volt. Aztán megetettem a csirkéket, mert az az én dolgom. Utána kimentem ledúrtam a jeget anya kocsijáról, és beindítottam hogy ne a hidegben kelljen ülniük. Aztán közben tüzeltem, csináltam reggelit, és teát, bár három napja dolgozom kint a hidegben és három napja hagyom itthon a forró teát, ami egy kis melegséget adhatna ezekre az utolsó napokra!

No most blogot írok, mert valami oknál fogva ezt még mindig olvassátok! Egyébként annyira fura nekem, hogy hálátlanul már van, hogy csak tíz naponta megy fel egy blog, amiben csak nyavalygunk, de másnapra már heten olvassák, van aki hajnalban ezt olvassa!
Hát igazán köszönöm, hogy kíváncsiak vagytok a nyavalygásainkra! DE jön a karácsony a szeretet és a béke ideje, tehát várható még sok-sok nyavalygós – hisztizős- sírós blog!

Nem vagyok egy tökéletes apa, és férj se, de azért ha van lehetőség, próbálok tenni érte!
Nem igaz, szuper apa vagyok és kibaszottul jó férj, nem akartam a szemetekbe hazudni!:)

No a lényeg, hogy tegnap oda volt az asszony a gyerekekkel edzésen és én itthon maradtam kb. két órára. És gondoltam, főzök valami vacsit, megkérdeztem ezt a mihaszna ChatGPT-t, hogy ezek vannak itthon, mit készítsek? És ő hosszas gondolkodás után kidobta hogy gránát, vagy granate, vagy graten.
Azt se tudom mi az, de gondoltam, megcsinálom, - kerestem az udvaron egy patkányt és beraktam a sapkám alá, de leszarta a fejemet, és elszaladt.
Szóval gyorsan raktam fel vizet, és elkezdtem zöldségeket pucoválni, répa, krumpli, édes burgonya, zeller gumó (hányós emogi) és cukkini, ezeket meg pároltam, és egy kis kefires kenceficével leöntve behajítottam a sütőbe, ilyen rakott zöldség, vagy mi. Szépen sülögetett, ez a hülye ChatGPT azt mondta, 20-25 perc…. a kis tököm… fél órát sült, 180 helyett 200 fokon! a vége felé dobtam rá hagymát, csak úgy össze vissza, meg reszelt sajtot, az nem pirult rá, de ráolvadt.
Na hazaért a család, én karácsonyi zenét indítottam, kint az udvaron égett a díszvilágítás, mondanám hogy szépen megterítettem, de még terítő se volt. ÉÉÉSSS zabálás, én egy falatot nem ettem abból a zöldséges kefíres vacakból, de a családnak ízlett. Jól is laktak, én meg ettem egy szelet kenyeret…

Bianka

Hát… az a nap nem volt gyenge… Rohanás egész nap, egyeztetés, megbeszélés, kb agyhalott voltam, mikor kiderült, hogy karate edzés van. Egész nap alig ettem valamit, mert nem volt rá időm… szóval hulla voltam, fáradt, éhes, és az erőm végén jártam. Utolsó erőmmel vezettem haza a karatéról, és ez várt: jó illat, zene, és a hangulat, hogy Bernát felpörögve, kedvesen, asztalhoz invitál, csak üljünk le, és már hozta is. Hát egyben volt nagyon kedves és megható az egész, nem is tudom, hogy maga a kaja, vagy a gesztus esett jobban! És ahhoz képest, hogy ezekből a cuccokból Bernát kb csak a krumplit és a sajtot enné meg, olyan ügyesen megcsinálta és nagyon finom is lett :)

Bernát

Egy bulis nap reggele…
Tegnap karácsonyi baráti partin voltunk – ez karácsony előtt pár nappal - a gyerekekkel, ahol Jancsi  keresztszülei is részt vettek.
Kicsit megelőzve a karácsonyt, hoztak a gyerekeknek ajándékot! Ami nem is volna baj, de szintetizátort kapott Julis, szerintetek mennyire idegesítő és hangos???
No este még Bianka elpakolt a konyhában, hogy ma reggel legyen hely elkezdeni a főzést, mert ma anyósom szülinapját ünnepeljük.

Reggel ébresztett az órám, de tudtam, hogy nem kell még kelnem, nekem! :) Kicsit visszaaludtam és 8 körül finoman keltettem a diszkréten szuszogó szibériai barnamedvét, megsimiztem a fingóját! :)
Morogva felkelt és elindult a dolgára, én fél füllel követtem, most vécén van, most öltözködik, most pakol, veszi elő a húsokat, be gyújt a kályhába, amibe én tegnap este bekészítettem a fát! Leül az asztalhoz és kezdi feldolgozni a húsokat.
Na jó most jövök én!
Minek ide papucs, hisz itt vagyok én!
Felkeltem, irány a konyha, melegítek teának vizet, mert még hideg van, biztos jól esik majd neki.
Közben melegítem a tejeket kávénak, kapott bele egy kis mézet, mert kell az extra energia, hosszú nap lesz. Vittem neki a teát a kávét, terítettem a hátára egy kardigánt, mert még a cserépkályha nem fűtötte be az előteret és meg ne fázzon, mert nem figyel az ilyenekre.
Indítottam neki egy lejátszási listát, hogy legyen energiája a sok munkához és az egész naphoz.
A gyerekeknek bevittem a kávét és ideültem kicsit blogot írni, hogy lássátok, hogy telik nálunk egy fincsi nap. Persze Julisra már rá kellett szólni, hogy halkabban azzal a szintivel, Jancsi egyébként kirakót kapott, az nyugis.

Tegnap arról beszéltünk, hogy nálunk a gyerekek azért már rendesen dolgoznak, mindenkinek megvan a dolga, pakolás, csirkék etetése, mosógép kipakolás, szárító átrakása…
És hát a buliból nekik is ki kell venni a részüket, mert anya meg apa nem győzi egyedül.
Úgyhogy játék vége, én készítem a reggelit, ők meg porszívóznak, pakolnak, és felmosnak.
szün.
Közbe viszem anya után a kávét, elindítottam a mosogatógépet, és a mosógépet, Jancsi felporszívózta a szobát, Julis pakolt. Én elmentem a buszra anyósért, és most irány takarítani, mert még diszkréten poros valahogy az egész ház!
Az ipari pórszívó csodákra képes, a morzsától a féltégláig mindennel elbír! :)
Már csak az előtér van hátra, azért jó, hogy anyós itt van, mert így egy emberrel több hangoskodik!
Közben szól a zene, készül a konyhában a kaja, és egy hulla fekszik a kádban.

Na a ruháikat is elpakolták, és most a két gyerek játszik a mamával, szerintem fogalmuk sincs a játékról, de legalább csend van. Én takarítok, anya főzi a húslevest, meg a sült husit, asszem pulyka.
(Nem… A leves fácán, a sült meg sertés - Bianka)

Bianka

Az a nap meglepően jól telt, még a gyerekek is egész normálisak voltak, Játszottunk, ettünk, dumáltunk, Julis kávét készített, szóval minden oké volt – végre egyszer.

Bernát

Ma reggel szépen fekütgéltem az ágyban és kaptam a fincsi kávét, meg reggelit. És egyszer csak anya szól, hogy kijönnél egy percre a konyhába? (ÉS ENNEK MÁR KÉT ÓRÁJA ÉS AZÓTA TALPON VAGYOK!!!)
„Akkor itt fő a zöldség, ez frankfurti leves lesz, itt a cucc (kelkáposzta) ha puha a zöldség, akkor borítsd bele, pucolj virslit, vágd fel, dobd bele, de zárd is el, és ha jövök haza, ezt az edényt rakd fel a tűzhelyre, mert fél óra, mire megfő és amire hazaérek, addigra legyen kész!!! De mikor jössz haza??? Nem tudom!
Itt a rántott hús, ezt süsd meg ebédre, itt a krumpli, ezt is, de ne ebbe az olajba, mert ez nem jó, de ebben a serpenyőben, mert ez jó! de akkor az olajat hova rakjam? Agyááá pézt!!! itt van. Mennyit adtál? Az összeset, meg a kártyám (minek ide papucs, hát itt vagyok én!)

Bianka

Igen, ez december 23. Karácsony előtt egy nappal. A fodrász szent. Főleg egy festett rövid hajjal. Ezt az időpontot szeptemberben foglaltam le. Nincs mese, menni kell. 10:30. Jók vagyunk, még van idő. Reggeli a családnak, nekem nem, mert spórolunk a kalóriákkal, dél – egy kb hazaérek, eszem zöldséget, jó lesz úgy. Baszki, mit ebédelnek???? Faxom!
Oké, mi van itthon? Kelkáposzta! Virsli!  - frankfurti leves! Zöldségpucolás ezerrel – két irányba. Egyik a leveshez, másik egy fazékba nekem. Leves indít – órát nézem, nem tudom befejezni. Kelkáposzta szétfő, ha most beleteszem. Előkészítem, összevágom, csak bele kell tenni. Zöldségek, víz só, csak alá kell gyújtani. Második fogás? Van hús panírozva! Tökéletes! Köret? Krumpli, - pucolás – doboz, víz rá, ne feketedjen meg. Telik az idő, indulni kell.
Bernát, kijönnél egy percre?
Instrukciók átadva, irány a fodrász, pontosan érkezem. Hajfestés, vágás, minden oké, még pár dolgot beszerzek.
16:30-ra értem haza.
Akkor ettem először. Hát… kicsit már éhes voltam.

Bernát

– eközben itthon

…De közben veszekszik a két gyerek, nem játszanak együtt, ne nyúlj az ágyamhoz, ne nyúlj a játékomhoz, de hozzá nyúlt…
Közben mosok, szárítok, és a mosogató lassan lejár. Kérdeztem drága arany bogaramat tegnap, ma lesz-e valami fontos dolgunk??? Nem, csak ő megy fodrászhoz. Oké, akkor lesz dolgom, előkészíteni a kupis sarkot a fenyőfánknak! Hát nincs időm, most is rakom a kályhát, (ha karácsonyi szünet lesz, majd vágok össze fát, hogy legyen mit tüzelni!) Nincs időm!
No, dél van, az étel kész, a gépek sorra végeznek, lehet őket kipakolni, és a kölkök már esznek. Ezt már szeretem.

Most indulhat a második műszak, a gyerekek alszanak, én meg pakolok.
Igazából most azért pakolok, hogy 24. reggel amikor felkelnek, legyen fa, és az ajándékaikat megtalálják! Aztán 24, 25. egész nap rokonoknál leszünk. 26. meg jön anyós vendégségbe. Tehát nem sok értelme lesz csak kerülgetjük. Tudom, a gyerekeknek fontos, ezért kerülgetjük.

Akkor egy-két keresetlen szó a karácsonyi borzalmakról… (Vigyázat depis történet!)

Ebben a házban, amióta élünk, az első dec.24. úgy indult, hogy én a vécét gletteltem este 11-kor, az asszony meg sütötte a kajcsit 25-re. mert hívtunk vendégeket.
Ez még nem is a gáz karácsonyok közé tartozott. De amikor már nagyon próbálkoztunk a gyerek témában, és ugye nem jött, vagy volt, hogy már majdnem, és aztán megjött a mikulás (nem a december hatodikai), tehát nem.
A kedves rokonok basztatása, és mások boldogsága nem igazán tett jót a lelkivilágunknak, akinek gyereke született, azt a neten tiltottuk, mert a fene se akarta látni.
Ez egyedül öcsémékre és a gyerekeikre nem volt igaz…
És amikor a boldog karácsonyban ülsz a visongó rokonok, és gyerekek között, és látod az ő boldogságukat, akkor felveszed a pléhpofát és belül sírsz. Nem panaszkodsz, nem rontod el más kedvét, és az asszonyt se kérdezgeted, hogy hogy érzi magát, mert pontosan tudod…. . és este próbálsz minél hamarabb hazaérni, az üres lakásba ahol még fát se állítottál, mert a boldog karácsony nem itt van!
Ezt azért öcsémék észre is vették, és ez csak akkor derült ki, amikor egyik alkalommal karácsonykor direkt megríkattak mindkettőnket, ez pont négy éve volt! Ez volt az első karácsonyunk a gyerekekkel! És ajándékba egy pólót kaptunk, egy családi kép volt rajta, hogy „az első boldog karácsony”. És igen, az már az volt, küzdelmes évek eredménye, sok fájdalom, de sikerült ezt is megoldani!

No karácsony este jöjj el már… izé 23. este jött el már, persze a kurva kölkök nem akarnak aludni, izgatottak, Jancsi lefekvés után egy perccel hányt egy kicsit, takarócsere.
Julis izgatott, számolgatnak, mikor jön a Jézuska? ma, vagy holnap, vagy holnap este…
Hát én se tudom, elméletileg 24. szenteste, azaz 25. reggelre kéne találni valamit a fa alatt, vagy 24. reggel???
No pakolászok, rendezkedek, a kölkök még nem alszanak. Lehozom a fát a dobozban, de a kölkök még nem alszanak, anya veszekszik velük. Már minden kipakolva, díszíteni kéne a fát, de ezek a büdösök…. még mindig nem… Na az anyátok úristenit, kilopóztam a kapuba és megnyomtam a csengőt, finom halk visszarohanás a házba, ajtó halkan be, aztán hangosan ki, és monológ! : Szia Jézuska! Nem, még nem alszanak…. hát igen… sajnálom… Jó, akkor menjél.. Majd látod, jó akkor majd később!  Erre a két gyerek felpörgött, hogy jaj ne… meg még egy esély…, és, hogy jó, akkor alvás, de igazából felváltva kiabáltak, hogy alvás.
Jancsi azért elaludt idővel, de Julis szemét nem ragasztotta le a csipa, anya már sírva fakadt, hogy mi a szar van már, dolog az lenne elég. Most 23:44 van! Én elkezdtem díszíteni a fát, anya csomagolja a maradék ajándékot. Persze, hogy a lány felébredt és pisilnia kell, a fára rádobtam egy kabátot és elé húztam egy széket, a lány elé álltam és bevezettem a vécére, visszakísértem és újra alszik. Az isten áldja meg.
Még beállítom a karácsonyi hohohó zenét, reggelre. és összedugom a fényeket reggelre, felhúztam az ébresztőt.. na mikorra? Reggelre, ötkor kelek, bedugom a fényeket, és ha mozgolódnak, bekapcsolom a zenét.
Reggelre habos cukor szórásos kávét készítek, a gyerekek boldogok lesznek. Mi is kibontjuk az ajándékainkat, én az enyémet tudom, de az asszony mit vett magának, azt nem tudom! Igen, magyar valóság, azért vettünk magunknak egy kis ajándékot, mert a gyerekek számon kérnek, hogy mi nem voltunk jók, hogy ha nem kapunk ajándékot. És nem nem tudtam, hogy mit vegyek az asszonynak, kulacsot akartam, mert egy hete kettőt is összetört, vagy papucsot, ilyen meleg, szőrös mamuszt de azokat meg utálom, és amit láttam, tűrhetőt, kicsi volt, és 20ezer forint!
Szóval anya ma vett magának is valamit, amit mondjuk én fizettem neki, tehát én vettem!
Ma már nem kerülünk ágyba szerintem, én már lefürödtem de az asszony még csomagol.
Jocakát

Bianka

Phuuuu, baszki ez a karácsonyi előkészület…
Egész nap loholás, beszerezni még az utolsó dolgokat, fél 5-kor keveredtem haza, akkor ettem először. Realizáltam, hogy a bejglisütés még hátra van, de brutál fáradt voltam. Jó lett volna már egy kis csend, de a gyerekek már megint csúcsra járatták a baromságot, fel voltak pörögve. Értettem is, de borzasztóan idegesítő volt. Közben próbáltam a helyükbe képzelni magam és nem akartam elrontani az örömüket azzal, hogy veszekszek, mert a karácsony erről szól(na)….
Bennem így csak gyűlt a feszültség, mert nem akartam ezt rátenni senkire.
Nálunk sokszor ordítás volt karácsonykor, csak egy-két karácsonyra emlékszem, amikor béke volt, és nem szeretném, ha a gyerekeimnek ez menne át, hogy a karácsonyi készülődés csak feszültséggel teli lehet. Azt még nem tudom, hogy azon kívül, hogy én belül felrobbanok, de közben brutálisan visszafogom magam – ami biztosan nem jó megoldás, - mit lehet tenni, ami hatékonyabb, mert a gyerekek se hülyék és ha még most nem is, de hamarosan levágják majd, hogy anya nemhogy nem jókedvű, hanem egyenesen a Hulk veszélyzónában van.

Na egy szó, mint száz, estére, az utolsó bejglitöltésnél ott tartottam, hogy vagy kimegyek és megtépem a lányt, vagy földhöz vágom tepsistől az összes bejglit úgy, ahogy van…. ehelyett kimentem, úgy egy szál pulcsiban, és egy pár percig mély légzésekkel nyugtattam magam.
Nem mondhattam senkinek. Nem akartam senkinek a kedvét elrontani azzal, hogy felrobbanok a kurvaboldog karácsonyi előkészületben, ami lehetne egy mosolygós, közösen mézeskalácsot díszítős nap is…. helyette: utálom az egészet és felmerül bennem, hogy komolyan? Ezt akartuk?
Amikor egyik nap Bernát felolvasott egy pár éves Facebookos emléket: „A karácsony az, amikor az asszonnyal gesztenyepürét eszel, hozzá kaktuszital iszol és közben nézitek a Polár Expresszt.”…. Hát… ez a karácsony kurvára nem az. És visszaemlékszem azokra a keserű december 24-ekre, amikor épp december 23-án jött meg, és az a karácsony lehetett volna egy igazi reménnyel teli karácsony, az első, amikor egy új élet már ott fejlődik bennem, és lehetett volna egy közös kis cinkos titok, hogy mi már tudjuk, amit a család még nem, de lett volna okunk titokban ragyogni… végre. Helyett a legnagyobb fájdalomban ültünk a családi karácsonyon, és – ahogy Bernát is írta, - jöttünk haza az üres, karácsonyfa nélküli házunkba… szomorkodni. És arra vágytunk, bárcsak gyerekek nevetése töltené be a házat karácsonykor. És most itt van, itt vannak, felpörögve, várakozva és én meg elmenekülnék. Így utólag – most december 26. van – olyan szürreálisnak és hálátlannak tűnik ez az egész. Hogy mit parádézok? Miért nem örülök? Miért nem hagyom a picsába azt a hülye bejglit? De komolyan… ki mondta ki ezt, hogy muszáj beleőrülni a karácsonyba? Pláne így, hogy végeredményben a család sínyli meg, mert nem tudunk kapcsolódni.

Bernát

Karácsony!!!!

no, ez most az új paraszt trendi, hogy no!
Akkor reggel keltem, hajnalban indultak a fények, kipakoltam az ajcsikat, és visszafeküdtem, Julis ébredt elsőnek, de nem ment ki, nem kelt fel. Én azt álmodtam, hogy a gyerekek már a legót öntik kifelé és a lányomon egy hatalmas piros plüss cilinder, ami megjegyzem, jól állt neki. :)
Na akkor igaziból felébredtek, én indítottam a zenét, ők őrjöngve rohantak ki, az ajándékokért.
Nagyon sok ajándékkal készültünk, de elsőre nem akartunk mindent bedobni.
Julis kapott két csomagot, ebből az egyik egy táska volt, amiben még volt két csomag!
Jancsi kapott egy kesztyűt - ami sajnos szoros kicsit, a másik egy legó volt, de ő minecraftos legó robotot szeretett volna kérni, csak hát későn mondta, tehát nem kapott. Ez egy kicsit csalódás volt neki. Julis mindennek örült.

A Délre mentünk a mamához, ahonnan mentünk a dédihez, ahol az egész család összegyűlt.
A gyerekek kaptak ajándékot, bár mi is kaptunk egy Grincses porcelán tányért.
Egy kicsit jópofiztunk, aztán irány vissza a mamához, ahova közben szintén megérkezett a Jézuska.
A gyerekek vadul szaggaták az ajándékokat.
Fura, hogy nem ettem sokat, egy tányér leves, egy pici tényleg pici krumpli, egy kis husival, és némi süti pár falat, de a gyomrom nem szeresse, nagyon tele van. Pedig szerintem, ha zabálok valami finomat, akkor több van a hasamban. Ma asszem, dupla cukros gyógyszert veszek be.

Hazaértünk, behordtunk mindent a kocsiból, és az asszony még kekszet akar holnapra sütni, 19 óra van! :) még ezeket az írásokat se javította ki, pedig én írom tisztességgel!
Holnap is anyámhoz megyünk! Jönnek még a másik dédiék, szuper nap lesz! Én Tiszás Mamáék meg bigott fideszesek! Lesz itt buli!

Bianka

Én a december 24-ét azzal kezdtem, hogy a sírást visszafogva próbáltam létezni. A gyerekek a világukat nem tudva szaladgáltak az ajándékokkal, hozták nekünk is a meglepiket, amik Bernátnak tényleg meglepetések voltak, nekem nem. És nem tetszik ez a rendszer, de talán majd odáig is eljutunk egyszer, hogy tényleg lesz időnk, energiánk nem csak túlélni a karácsonyt, hanem megélni az egészet és talán abba majd bele fog férni egy meglepetés ajándék, mert lesz időnk és alkalmunk egyáltalán ezeket végig gondolni.

Szóval a sírást visszafogva, egykedvűen bontottam ki a nemmeglepetés ajándékomat. Hogy miért egykedvűen? Azért, mert mert megint sok volt a vállalás, nyilván el is fáradtam, szerettem volna, ha minden szép és jó lesz, jó kaják, jó bejgli. De csak az lett az egészből, hogy majdnem éjfél volt már, mikor még ajándékot csomagoltam, és azt éltem meg, hogy a hülyeségeikkel elveszik tőlünk az együtt létezés örömét. Hogy nem tudunk Bernáttal két mondatot megbeszélni… nemhogy együtt lenni. Együtt? Mi az? Idejét nem tudom, mikor bújtunk össze, mert minden este olyan későig húznak el mindent, hogy akkor már se idő, se energia nincs semmire. Mindenki fáradt, anyósomnak se lehetett odaadni őket mostanában. És eléggé ilyen tele van a faxom és reménytelenül elegem van mindenből – hangulatom volt. Elkeserített a felismerés, hogy az év közepétől azért fel-felmerül, hogy közeleg a karácsony, majd mi lesz, hogy lesz, fa, ajándék, kaja, öröm, beszélgetés, ölelés… Helyett ez. Dühös voltam rájuk is és erre az egészre. Hogy ezt vártam. Ezt vártam???? Komolyan? Készültem rá, de minek? Lejártam a lábam az ajándékokért, rohadt sok pénz… és miért? Nem jó ez, nem jó az, mert ő minecraftos szart akart. De az is minek? Minden játék a földön van mindig. Ha naponta tízszer nem kérdezem meg, hogy az a játék miért van a földön? – akkor egyszer sem. Leesik, jóvanaz ott…. Ezért kell új játék? Mindent eltörnek, eltépnek, rátaposnak, összefirkálnak. De most már nem csak papírt… Műanyag játékot, szekrényt, falat, szárítógépet!!! És akkor erre kell az új játék. Jah…
Szóval ott ültem, hogy vártam ezt az egészet, lejártam a lábam, és minek… nem jó, amit kapott.

Szóval két Valeriana relax. Azért vittem a táskámat is, biztos, ami biztos, abban xanax is van. Bár még soha nem vettem be és nem is szeretném, de azért ott van, ha kellene.
Azért rákérdeztem a GPT haveromra, hogy a valeriana-val mi a helyzet? – Mondta, hogy hát elég lett volna egy is, de jól van, a kettő se gond, de ne igyak rá alkoholt… Dehogyneeeeem…. :D Úúúúgy lesz az igazi.
De ez csak macskagyökér kivonat, szóval semmi extra egyébként. Meg nem is akarok rászokni, vagy rendszert csinálni ebből, csak most gondoltam, bebiztosítom magam. De végül xanax most sem volt.

A családi ünnep… Hát na… egy olyan családdal, ahol azt érzem, nem illünk oda, kicsit olyan távolinak tűnik az egész. Mikor megvacsoráztunk, én ki is menekültem mosogatni. 21 ember után volt is mit. De legalább jó időre kivettem magam a rendszerből. Az utolsó pár pohárból egy elpattant és elvágta a kezem, de nyugi, megmaradok.

Azért, hogy jót is írjak: a gyerekekkel már mostanában több alkalommal voltunk vásárolni, társaságban, itt-ott. És mindenhol azt kapjuk, hogy jó és kiegyensúlyozott gyerekek, jó rájuk nézni, rendben vannak. Persze itthon megvan a hülyeség, de amikor „villantani” kell, akkor meg mindenki odáig van értük
És most, hogy már az uncsitesókhoz korban és értelemben is megérkeznek lassacskán, a családi ünnepeken is kevesebb a csérogás, több az egyezkedés, a szabály, amit nagyon jó hallani.
24-én délután, mikor visszamentünk Eszti mamához, mindenki nekiesett az ajándékoknak, és mindenki kapott legót is. Mindenki kapott tálcát, és a négy gyerek a földön ülve, térdelve, hasalva egy-egy tálcán építették a kis dolgaikat. Béke volt és csend – végre!