2022.09.05.

Negyedik nap.

A tegnapi sikerek után ma újult erővel indulunk, kihasználjuk a jó időt és állatkertet tervezünk. Lilla korábban mesélte, hogy nagyon imádják Őket, minden gyerek mindent megkap – amit mi is maximálisan így látunk, - a gyerekek bővelkednek mindenféle földi jóban, ami csak szem-szájnak ingere, viszont egy saját gyermek mellett 5 kicsit nevelnek még, aminek a logisztikája azért nem kis feladat egy nyugdíj közeli házaspárnak. Esélytelen, hogy eljussanak állatkertbe, strandra, ide-oda, így bármit vetünk be, minden érdekesség lesz. A mai állatkerttel kapcsolatban nagy reményeim vannak, bár tavaly a rokongyerekeinkkel tettünk egy próbát a helyi állatkertben, ahol azt gondoltam, hogy majd a vadállatokat élőben látni, vagy a kisebbeket kézből etetni mekkora nagy buli lesz, ehelyett az első 100 méteren kihelyezett játszótéren ragadtunk le, és az összes állatnál azt kérdezték, mikor megyünk vissza a játszótérre? Ezt a terület feléig sem bírtuk, visszafordultunk, mert teljesen értelmetlen volt úgy, hogy konkrétan semmi nem érdekelte őket, és nem mertek semmilyen állatot megetetni. Szóval a pakliban benne volt, hogy most is így járunk, de próba szerencse, hátha J

9-re érkezünk, Lilla kicsit zaklatott, amire egyszer kérdeztem, hogy minden oké-e, de vagy nem hallotta a zűrzavarban, vagy nem akarta hallani, minden esetre nem válaszolt. Halvány tippen van arra, hogy a gyerekek túl lelkesen várnak, ami fájdalmas Neki, mert a távozásukat vetíti elő. Ha így van, őszintén sajnálom a fájdalmát, elképzelni sem tudom, milyen nehéz lehet ez.

A gyerekek lelkesen várnak, nulla fennakadás, öltöznek, indulunk. Lilla a kis táskába csomagolt nápolyit, rágcsit, vizet, Jancsinak pótpelust. Csini mindkettő, vagányak, Juliska hozza a tőlünk kapott babát is, kocsiba pattanunk, majd integetve indulunk. Az út közel egy óra, még nem tudom, hogy bírjuk ki, Juliska félidőben percenként kezdi kérdezni, hogy mikor érünk oda? Mondom a perceket, mutatom a csíkot a GPS-en, majd egy idő után az állatkerti állatokat kezdjük sorolni, hogy ki mit szeretne látni, melyik állat milyen hangot ad ki. Jancsi az út háromnegyedénél rákezd, hogy Ő menni akar anyához, és tolja ki magát az ülésből, szerencsére meggyőzhető, hogy oké, megyünk majd anyához is, csak előbb nézünk állatkákat, meg fagyizunk, meg minden.

Bernát:

Egész úton, az autópáján kiabálok: Kamion, taktor,kamion, villamos, busz. Próbálom Jancsi figyelmét terelni a hosszú útról, de Juliska percenként kérdezi, hogy ott vagyunk már? vagyis mikor érünk oda? hú de fáraztó… Nehéz a vezetés, nagy a forgalom, több sávos körforgalmak, rövid szakaszok, ahol át kell sorolni, és két sávos utak, ahol ha balra akarsz a belső sávból fordulni, akkor várni kell a lámpára, ezáltal a mögötted egyenesen haladó beragad, elengedi a külső sávot és tapossa utánuk. De akkor lecsalogat valaki egy gyalogost és megáll az élet. Arról nem beszélve, hogy a város helyi serifjei pénzéhesek és hiénaként állnak be mindenhová trafizni. Csak ebben a városrészben három trafi volt!

Bianka

Az állatkertben az első 100 méteren játszótér… J halleluja…. Persze odaszaladnak, hinta, csúszda, dühös vagyok az üzemeltetőre, hogy a francért kell pont ide játszótér az elejére. Az viszont jó, hogy Juliskát az oroszlán jobban érdekli, így meggyőzzük, hogy ha mindent megnéztünk és az oroszlánt is láttuk, és még marad energia, vissza jövünk ide. Az üzlet megköttetik, tovább indulunk. Őszintén örülök, amiért tényleg minden állatot megnézünk. Az látszik, hogy ilyen helyen nem nagyon voltak, a sorban haladás nem igazán megy, mindig lépünk egyet, majd vissza megyünk az előző állathoz is még egyszer. A mara az nyuszi, a nandu az liba, a kecske csúnya, de látva, hogy mi nem félünk, és amit csak lehet megsimogatunk, ők is bátorodnak, és szépen lassan eljutunk oda, hogy azért a kecskék is kapnak egy-egy buksisimit. Jancsit minden traktor érdekli, sokkal jobban lelkesedik értük, mint az állatokért, szóval szerintem Őt majd valami agrárkiállításra visszük legközelebb J

Fényképezünk, videózunk, szendvicset eszünk a padon, fagyizunk. Könnyesre nevetem magam Bernát küzdelmén, ahogy Jancsi fagyizását asszisztálja. Természetesen a gyerek az első percben leharapja a tölcsér végét, így csak idő kérdése, hogy mikor kezd el a rózsaszín nedü a tölcsér alján csepegni.  Bekészülve a helyzetre, Bernát meghagyja saját tölcsére legvégét, hogy majd amikor szükséges, ráhúzza Jancsi tölcsére aljára. De ne! Azt hagyd rajta! Azt ne harapd le! Ne húzd le! Hagyd, ott… De ne harapd  ki a KÖZEPÉT! J J Látom a két kis foghelyet a tölcsér derekán, nem tudom, hova tekerjem a fejem, hogy ne lássák, mennyire nevetek J
Jókedvűen telik a nap, senki nem esik el, nem sérül meg, és én babát cipelek egy darabon, közben megállapítom, hogy jó rég volt ilyen, hogy én játékbabával keltem útra.

Bernát:

Még mindig állatkert, hintáztatom a fiamat, lököm lököm telemár a t….. és jön az újabb kör: Bácsi Bernát légyszi lököj??? Persze hogy löklek, hiszen meg kell, hogy szeressél és velem kell, hogy gyere haza! A segged is ki nyalom, csak gyere velem haza, te szaros! J

Bianka

Jó háromnegyed óra játszóterezés után a mozdulatok lassulnak, már a szaladás sem olyan fürge, így levonulunk a terepről, a város felé tartva mire harmadjára éneklem el a Vuk-ot, addigra mindkét gyerek alszik, Jancsinak a nyála is kicsordul :)

A szállásunkra megyünk, ahol memóriajáték és egy kis buborékfújás mellett meguzsonnázunk, én pisis ruhát mosok, mert a nagy álomban az uccsó adagot már nem bírta el a szegény pelenka.  A körömlakkozásban egy kisujjig jutunk csak, de nem baj majd. A szép hajgumim nem kell, Juliska elég csendes, kicsit aggódom is, hogy nem lelkesedik.

Hazaérve viszont azt látom, hogy nehezen veszi fel az otthoni pörgést, gyerekzsivajt, mintha sok lenne neki az egész napos nyugi után. Lilla nincs otthon, Károly felügyeli a kis pereputtyot, Juliska szerintem nagy káoszban van legbelül. Segítséget tőlem kér, hozzám húzódik, de az ölembe nem jön, de tejszeletet sem kér elsőre. Már épp kérdezni is akartam, hogy ki ez a lány, és hova tette Juliskát? Végül mégis lecsúszik két tejeszelet gond nélkül, de a többiekkel nincs haverfelvétel, nagyon távolságtartó velük, a táskájára is én vigyázok.

Búcsúzunk, csak Ők kísérnek ki, és Juliska a mai teljes harci felszerelésével jön a kapuhoz, hozza a kis táskáját, a babát. Szerintem kezdünk csapat lenni.

Már este van, a blogot írom, rákérdezek közben messengeren Lillára, hogy milyen a hangulat? Merthogy Juliska távolságtartó volt a többiekkel. Lilla meséli, hogy agresszorkodott, a kisbb lányt többször is megrugdosta. Aggodalom fog el, fejtegetem a dolgot, de nem jut okosabb eszembe, minthogy élesedik a különbség számára, hogy mi hogy megy otthon és mi hogy megy nálunk. Egyre nehezebb lehet Neki. Kíváncsi, hogy mi lesz, fél is ttól, hogy mi lesz. Az elválástól szerintem retteg, legalábbis én tuti rettegnék hasoló helyzetben, de közben már megcsillan az is, hogy mi lesz majd jobb. Nem szívesen lennék most a helyében.

Bernát:

Szerintem a nagy kavarodásban más más szinten, de a gyerekek egyre jobban érzik majd magukat velünk, és otthon meg egyre kelemetlenebb lesz. Bár Jancsi még kicsi, nem érti a helyzetet, de tudat alat érzi, hogy változnak a dolgok, nem véletlenül megy be anyához aludni, biztos zavart a lelke. Juliska már nagyobb, majdnem 4 (nagyobbnak mondjuk, de még Ő is nagyon kicsi, de) Ővele már sok mindent meg lehet beszélni, de ennyi évesen anya egyszer csak eldob, elküld és jön egy idegen aki meg el fog valamikor vinni, na ezt értsd meg! Még egy felnőtt se tudná ezt normálisan lekezelni nemhogy egy kisgyerek, és az ő lelke.           

H.É.M.: Érzelem 1/ 9 értelem.
Feladatok még most ők, amit meg kell kedvesen oldani. Még nem a gyerekeim, kedvelem őket és tudom, hogy meg fogom őket szeretni, de még idő kell. Nem sietek, nem izgulok, kedveskedek ahol tudok, minden nap veszünk nekik valami apróságot, bubifújót, fagyit, üdítőt, napellenzőt.