2022.09.06.
Bernát:
Én mindent csak elrontok! Ma is, csak beírtam, hogy reggeli
és miattam az asszony vagy háromszor sírt. De még most este 22.30 kor is. Én
mindent elrontok!
Bianka
Rutinosabban indul a reggelünk, bár kicsit fáradt vagyok a
tegnap esti fennmaradás után. Hosszúra nyúltak a telefonok, az írás. Bernát
előre megy a szállás konyhájára, tudom, hogy kávét készít. Lenyűgöz ez a
gondoskodás, a legjobb időpontokban tud egy jó kávét készíteni, így nekünk,
nekem a kávé nem is az elfogyasztásról szól, hanem a lelki vonalról. Tudom,
hogy ez a reggeli kávé is most több annál, hogy felhörpintjük, ez valahogy a
kapcsolódásunk egy része.
A konyhába érek, a gép már berreg, tányérok, kések az asztalon, szedi elő a
hűtőből a cuccokat, közben a telefonján matat, gondoltam, az egyik játékát
intézi. Odateszi a kávét, én megvárom, még a magáét is elkészíti, közben
rutinosan gyártok szendvicseket négyünknek mára. Mondhatni idilli hangulatban
vagyunk, mikor a telefonról megszólal Tóth Vera kávés dala: „Szeretem a reggelt, mert minden új nap két
kézzel ölel át, Hogy melletted kelek fel, szeretem a kávé illatát.”
Na hát pont ebben az elérzékenyült, hálás hangulatban kap el ez a két sor, több
sem kell, potyognak a könnyeim, és még csak megfogalmazni sem tudom, miért… de
szerintem már így érthető talán, simán csak odavagyok a férjemért, és ezekért
az együttreggelekért. J
A szobába indulok, szedem a cuccaimat, kis ruhák a táskámba
tömve…. Nem tetszik, állapítom meg. Nem a kisruha nem tetszik és nem a táskám
nem tetszik, hanem ez a kombináció. Ez a táska nem az a táska, amibe
kisruhákat, meg pelenkát lehet tömködni színültig, addig terhelve, hogy majd’
leszakad a pántja. Ez egy különleges táska, az egyik festményemért kaptam, csak
nekem készült, az én színeimmel, egy igazi csajos táska. Nem erre való.
Eszembe jutnak azok a hölgyek, -ismerőseim, barátaim, - akik korábban csinosan,
csajosan, fitten, tisztán, illatosan, beállított hajjal indultak mindig, majd
anyák lettek, és ezzel egyidőben a hajuk már nem úgy állt, az illatuk sem olyan
és a ruhájuk is elnyúlt, a melltartó sem úgy tart, de lóg rajta a gyerek és
jóvanazúgy, és ők mégis boldogan mosolyognak, ez van, túlélik azt a pár anyán
lógós évet. Sosem tetszett az ilyen, szerintem korábban, mikor nem akartam
gyereket, pont ez volt az egyik, ami szerintem visszatartott.
És akkor most nézem a csini táskámat, ami csak nekem készült…. tele
gyerekruhával, pelenkával, és még tudom, hogy majd belekerül minimum egy
nagyobb flakon, meg két kisebb, egy pár csokival… Na neeeem…. Kell egy másik
táska.
Szendvicsekkel, innivalókkal indulunk el, én vezetek, időben
érkezünk, rutinosan indulunk, Jancsi kicsit ellenáll, mikor már a kocsiban
vagyunk, még egy sarkot sem jövünk, mikor Ő menne anyához. Pár kérdéssel
kizökkentjük, szerencsénkre odáig van a traktorokért, minden traktor: a
markoló, a kombájn, a teherautó, a kamion, a busz, és nyilván a traktor is, így
a nézzük, csak! Hátha látunk traktort! felkiáltásra vissza is huppan az ülésre,
és keresi a traktorokat.
Mai uticélunk csak 32 perc kocsiútra van, egy gyermek
játszóparkot látogatunk meg. A nap csodásan telik, Juliska itt is lassan
oldódik, de nagyon szépen motiválható. Nem unszoljuk, nem erőltetünk semmit, de
a kíváncsiság mindig győz, végül mindent kipróbál, és jó látni, hogy ezt az
saját tempójában teszi. Biztosan nincs ezzel tisztában, milyen fontos ez, csak
átéli a pillanatokat, de úgy gondolom, felszabadító lehet, hogy nem erőltetünk
rá semmit.
Bernát:
Juliska rendszeresen el játsza, hogy:
- Hogy lehet oda fel mászni?
- Mutatom, itt, aztán ott és ott.
- Nem szeretnék.
- Oké semmi gond, nem muszáj, ha nem akarod.
Erre felmászik J
Nem tudom mi jár a fejében, de délután derül csak ki, hogy ő elméletben fél a
magasban, meg nem szereti a csúzdát, de egész nap mászott fel le és csúzdázott.
Bianka
Vidáman, jól telik a nap. Juliska időnként csendes,
szerintem az agya üresjárataiban pörgeti a dolgokat, rendezi a kavart, amit a
pár nap alatt okoztunk. Jöttünk és felforgatunk mindent. Nem tudom, eddig
mennyire volt jó neki, de ez kb olyan lehet, mint amikor rutinból benne van
valaki egy kapcsolatban és nem is tudja, hogy ennél lehetne jobb is, majd
megjelenik valaki, aki felnyitja a szemét. Szerintem mi felnyitottuk Juliska
szemét, mutattunk Neki egy másik helyzetet, lehetőséget. Egyre élesebb a kontraszt
a náluk és nálunk közt. Az egyiket
megszokta, még ragaszkodik hozzá, a másik meg új, amiben sokkal nagyobb teret
kap, és sokkal nyugodtabb, és ez minden bizonnyal tetszik Neki.
Hazafelé ismét Vuk és a másik dal, nem alszanak, feladom,
beszélgetünk…. majd 7 perccel az érkezés előtt egyik pillanatról a másikra
elalszik mindkettő. Király! J
A falvakban tekergünk még egy húsz percet, hogy aludhassanak picit, brutál
fárasztó volt a nap.
A nap eseményei talán most nem is annyira fontosak, a
mászókák jók voltak, a csúszdákon sokat csúsztak, autóztunk, tankoltunk,
aludtak is a kocsiban, különösebb extra nem történt, legalábbis ezt gondoltam.
Viszont mikor hazaértünk, akkor döbbentem rá pár dologra, hogy amit mi olyan
egyszerűnek és sima ügynek gondoltunk, az Juliska számára mennyire nem volt
sima ügy és konkrétan Ő egész nap feszegette és átlépte a saját határait.
Bernát:
Kis emberek. Figyeljük, elemezzük őket, vajon ezt mért? azt
hogy? De figyelembe kell venni, hogy ők még csak gyerekek 2,5 és 3,5 évesek.
Nem logikusak, sok a rejtett félelem, ismeretlen az egész terep, még mi is
idegenek vagyunk. És én azt várom, hogy jól, normálisan viselkedjenek??? Pedig
szinte meg is teszik. Nagy lépésekben haladunk, szaladunk.
Bernát
Hazaérve az első ledöbbenése Lillának az volt, hogy
karszalag van a gyerekek csuklóján is. És ezt Juliska hagyta????? Nem volt
belőle gond? - Nem…. válaszoltam
döbbenten, miért lett volna?
Hát mert Juliska semmit nem tűr meg a kezén, soha, sehol. Még amikor valami
ragasztós tetoválást találnak az egyik rágóban, azt is azonnal lekaparja…. – Hát…. nem akarta… Őszintén? Fel sem merült
egész nap egyetlen pillanatra sem, hogy levegye. Nem is kérte, nem is zavarta, nem is
piszkálta.
A második: „És Juliska felment a csúszdára? A magasba?????”
Ő nem mer ilyen helyekre felmenni, nem szereti a csúszdát…. Hát…. Őőőő…. Egész
nap csúszdáztak, sőt, Ő maga ment fel egy egyel magasabb csúszdára is, és
készült videó, van róla bizonyíték, ahogy megjelenik a csúszda végén fülig érő
vigyorral, majd kiugrik, hogy mégegyszer, és szalad az újabb körre J
A harmadik: Juliska kifejezetten nagyon ragaszkodik a
dolgaihoz, pláne azokhoz, amiket tőlünk kap, vagy velünk kapcsolatos, így egy
hihetetlenül nagy lépés volt ma Tőle, hogy megegyeztünk, hogy a játszóparkban
kapott 4 lufiból kettőt odaadjon az otthoni lányoknak. Eszméletlenül nagyon
büszke vagyok Rá!
Ezzel kapcsolatban az az ötletünk támad, mi lenne, ha a többi napon vinnénk az
otthniaknak valami apróságot, akkor talán kivennénk az élét az irigykedésnek.
Remélem, bejön J
A tegnapi agresszorkodás után abban maradunk, ma hamarabb
megyünk haza, hogy még az esti rutin előtt tudjunk egy kicsit beszélgetni, és
ha kell, feszültséget oldani. Így ahogy ülünk és mutogatom a videót, hogy
mennyi minden volt és milyen jó volt minden, Juliska csak néz, nem mosolyog,
nem szól, csak szerintem nyugtázza, hogy helyette mesélek és közben hárítom a
felé érkező, kissé irigykedő kérdéseket, beszólásokat az idősebb lánykától. Ő
sem bántani akarja, jönne Ő is, ha tehetné, biztosan Ő is élvezte volna ezt a
napot. Nem is szeretném bántani, de azt sem tartom jónak, hogy beszólogat
Juliskának. Juliska sokszor néz. Nem tudom, mi járhat a fejében ilyenkor. De az
örömmel tölt el, hogy kapcsolódási pontokat keres. A plüsskutyák ma is
elköreültek, kihozta nekem a konyhába. Ma nem várt csikizést, nem kellett
aktivkodni, de egy huncut moslyt azért, kaptam, aminek kifejezetten örültem J Átöleltem a kutyákat
és az ölemben tartottam őket, míg a többiekkel beszélgettem. Mikor a szobába
mentem és kérdeztem valamit, az a könyv volt a kezében, amiből olvastam. Nem
vagyok nagy összeesküvés-elmélet fan, de szerintem ebben lehet valami J
Bernát:
Atöbbi gyerek csak azt látja, hogy ő oviba ment, mi meg
valami szuper helyre, csomó élmény, ajándékok. Persze, hogy kiváncsiak, persze,
hogy irigyek. Van feszültség, oldani kell, viszünk nekik is kis apróságokat és
akkor nincs vita. Sajnos a tesók sorsa se egyszerű, nekik is kéne a család, de
sajnos mindekit nem lehet haza vinni. Az idősebb lány kicsit kotnyeles, de nem rosz,
de sajnos ő az eggyik legnagyobb riváisa Juliskának. És azt veszem észre, hogy
mivel eleven, és ő az idősebb, ő lett a rossz kislány, a család fekete báránya,
aki már nagy és értsd meg, hogy most nem neked kell szerepelni, menj be a
szobádba és játszál! Ő is csak egy kis gyerek, egy áldozat.
H.É.M.:
1/9 feladat ez amit megoldunk, és nem erőltetünk semmit.
Alapozzuk a jövőt, de még nem jött a nagy áttörés. Van még idő, még nagyon
sokat alakulhat a kapcsolat, nem izgulok. Holnapra fel!