2022.09.10.
Kilencedik nap.
A tegnapi indulós kalandunk után beszéltünk a helyi TEGYESZ-es
ügyintézőnkkel, Enikővel, meséltem Neki a reggeli eseményeket és közösen
agyaltunk a megoldáson. Megerősített, hogy nagyon jó megérzéseink és ötleteink
vannak. Egyeztettem Lillával is, hogy ki kellene próbálni a nagyon gyors
indulást, hogy esély se legyen gondolkodni, hogy ki akar menni, maradni,
illetve meséltem Neki, hogy más gyerekeknél milyen jól bejött, hogy nem azt
mondjuk, „ne féljél, ne ijedjél meg”, mert azzal már emlékeztetjük őket, hogy
az is egy opció, hogy félhetnek és megijedhetnek, hanem milyen jó volt, hogy
azt mondtuk, „milyen ügyes vagy! Milyen bátor vagy!”… stb. És megkértem arra,
hogy ha jelzek, hogy megyünk, akkor
öltöztesse, készítse őket, legyen rajtuk zokni, cipő, cucc összekészítve, hogy
mire odaérünk, csak be kelljen ugrani a kocsiba, be sem megyünk. Szóval tegnap
este reményekkel telve aludtam el.
Reggel, még nincs 6 óra, az eső szakad, mintha dézsából
öntenék, áram nincs, kávé sincs…. Mire indulunk, az eső eláll, így van remény a
megbeszélt forgatókönyvre. Odaérünk, én ki sem szállok, Bernát intéz mindent,
az ajtó nyílik, két mosolygó gyerek sétál ki a kapun, huppannak a kocsiba,
örülnek a tegnapi traktornak és cicának. Az egyik a traktort, markolót, kamiont
zengi, a másik huncut vigyorral mondja, hogy be fogja színezni a csigáimat! J Öröm és boldogság, a
hisztinek, sírásnak nyoma sincs, így megy ez kb 10 percig…. és már alszanak is
:D
Ma sem megyünk nagy programot csinálni, a szállásra jövünk, mondanám,
hogy a napunk esménytelenül telik, de ez nem így van.
Hazaérve szomorúan tapasztaljuk, hogy áram még mindig nincs,
Bernát – aki villanyszerelő és abból is a királyabb fajta – ránézett a kérdéses
pontokra, rosszat sejt. Próbálkozik, áram visszajön, majd újra el, megint
vissza, megint el. Valami beázott, zárlatos, még nem tudjuk. A szállásadó hölgy
is megjelenik, elragadóan tüneményes, csodaszép arcú, kedves nő, odavan a
gyerekekért, mesélek Neki a dolgainkról, könnyes szemmel hallgatja, én könnyes
szemmel mesélek Neki J
Mindeközben a drága egyetlen férjem ezerrel keresi a hibát, meg is találja, meg
is javítja mindannyiunk örömére! Annyira, de annyira büszke vagyok rá, hogy azt
elmondani sem lehet! Mikor indultunk, még a legelső nap, összegondoltuk, mit
hoztunk, mit kellett (volna) hozni és akkor mondta, hogy Ő bizony betette a
szerelőtáskáját. Egy pillanatig sem gondoltam rossz ötletnek, ha szerelőtáska
van, nagy baj nem lehet, Ő mindent megold J
Szóval ezt is megjavította, így neki is állok ebédet készíteni a világ egyik
joker kajáját, milánóit (hivatalosan bolognai, a családunkban húsos tészta, de
egy a lényeg, kb mindenki imádja). Tízóraira a gyerekek befalják a tegnapi
palacsinta utolsó darabjait, közben folyamatosan megy a cseverészés, incselkedünk
Juliskával.
Bernát:
Nem vagyok sztár csak férfi, aki nem megy fegyver nélkül
sehova. A szerszám bármikor jól jöhet, mint most. Egy amatőr kollegám elég nagy
hibát vétett, sőt, többet is. Én orvosoltam, ez is meg van.
Bianka
Érdekes lett a helyzet. Mindkét gyerek nyílik.
Lilláék korábban mondták, hogy főleg Juliska néha odamegy hozzájuk, és mondja, „szeretlek”.
Aztán pár perc múlva: „nem szeretlek”… Ő az első napokban elkezdte mondani,
hogy szeretem Bernátot, szeretem Biankát… de ezt akkor ugye nem vettük szó
szerint, mert ez legjobb esetben is csak egy kapcsolatteremtési eszköz
lehetett, esetleg az érdeklődésnek egy jelzése, szeretlek = érdekes vagy /
kíváncsi vagyok rád… stb…
Most viszont én ma elkezdtem kapni ezt Tőle, hogy nem szeretlek, nem adok Neked
csokit, nem adok chipset, stb…. aztán meg, hogy szeretlek, adok csokit, adok
chipset J
Én ennek azért örülök, mert ez egy következő szint. Azt hallani, hogy „nem
szeretlek” hirtelen nem esik jól akkor, de azonnal kapcsolok, és kapcsolnom is
kell, hogy ez nem szó szerint értendő, teljesen más jelentése van. (de jól
jönne most egy pszichógus végzettség)
Egész nap incselkedünk, játszunk, elbújnak, megkeresem őket,
vicceskedünk a kirakóval, memóriajátékkal, énekeljük a Vukkot, meg a Baby
sharkot, és olyan nevetéseket kapunk, ahol már tényleg látszik a
felszabadultság, és az öröm, Juliska szeme is mosolyog, nem kicsit J
Ma kifejezetten hangosak és fizikailag is aktívak, a mozdulataik is gyorsabbak,
nagyobbak, sokkal többet szaladnak, kezdenek magabiztosabbá válni, amit én
szintén az egyre nagyobb kinyílásnak veszek.
Miután már napok óta a Nándimese memóriajátékát és kirakóját gyűrjük, és már
megtanultuk a szereplőket, gondoltam, bevetek párat a mesékből is. Hát
szenzációs élmény! J
Megy a mese, közben a memóriajátékból keresik hozzá a szereplőket és szinte
ordítanak, mikor megjelenik egy új szereplő!
Azt a tanfolyamon is mondták, hogy az elején minden szép és
jó, a gyerek meg van illetődve, nem mer tenni semmit, nem meri a határokat
feszegetni, és annak, hogy kezd bennünk bízni, és kezd megszokni minket, az
egyik első jele az lesz, hogy behisztizik. Na ez így is lett, Jancsi ma először
bevágja a durcit. Kemény a srác nagyon!
Bernát:
Jancsi az előzetes figyelmeztetések és tiltások ellenére lement
a betonról a vizes fűre, mindketten határozottabban szóltunk rá, hogy azonnal
jöjön ki a fűből, ő visszajött a betonra, karba tette a ezét és hátat fordított
nekünk, és vagy egy percig mozdulatlanul állt. Hívogattuk, csalogattuk, Bianka
be is ment látványosan játszani, Juliska utána. Jancsi meg se mozdult! 2,5
éves! Odasétáltam mögé, lehajoltam és átöleltem hátulról, halkan elmondtam neki,
hogy mi a baj a fűvel és, hogy nem haragszom és nagyon szeretem, menjünk be
játszani. Erre ő csak nyögdicsélte, hogy okés és már boldogan szaladt be, szent
a béke velem. Biankával még kicsit tartott a morci, de pár perc múlva az is
megszűnt és egész nap szuper volt minden. Ma nem is fotóztam, pár videó készült,
ahogy játszanak, esznek, rajzolnak, énekelnek.
Bianka
A felénk való kinyílást mindketten tapasztaljuk, én a
felszabadultságot kapom jobban, a nevetgélést, a huncutkodást, a közös
játékokat, rajzolást, és egy kis beszélgetést, amit egyelőre elég minimálban
nyomunk, de lesz ez még majd mélyebb is.
Bernát
Ma megint én kaptam a kettő pisit és az egy kakit. Julcsival
a mi kapcsolatunk bizalmi, én intézem a vécés dolgokat. Biankával máskép
vannak, nem jobban, vagy kevésbé jobban, másképp. Ővele incselkedik, pöröl,
játszanak. Jancsi kicsi ő mindenkire vigyorog, szedtem pár szem szilvát, mondom
neki, vidd be a konyhába Biankának, elkezd futni, de már ordít is boldogan,
BIANKAAAAA. Eszik a paradicsomot, a gyümölcsöt bármit, nincs hiba, válogatás
vagy bármi.
H.É.M. Épül a kapcsolatunk, nagyon pici észrevétlen
léptekkel, már nem is tudom, hol állunk, ki az erősebb. 5/5. Kavarodnak a
dolgok, és szinte semmi nem változik látszólag, de a gyerekek felszabadultak,
énekelnek most már előttünk is, nevetnek, táncolnak. Ezek tuti nagy lépések, csak fel sem fogjuk,
mekkora csoda ez, még tarthatnánk ott, hogy sírnak és nem akarnak velünk jönni.
Ehelyett boldogság minden. Tervezzük a hetet, lesz majd búcsúbuli a tesóktól, szülőktől.
Közben intézzük a papírokat, pályamatrica lejárt, tankolni kell megint!!!! ÁÁÁÁ
Szalad a pénz. De semmi gond, erre számoltunk, bár azon agyalok, szülni talán
olcsóbb. Nézegetve, napi 150-160 km teszünk meg az ingázásban. De a szálláson
nagyon sokat spóroltunk, és a nyugodt tiszta környezet is sokat számít. Otthon
érezzük magunkat.
Ma esett, a gyerekek megint belementek a sárba és kicsit besaraztak
mindent, miután leadtuk őket, és hazaértünk, indult is a mosás takarítás. Nem
akarjuk, hogy igénytelennek nézzenek minket. A mára tervezett cukrázda a
szomszéd faluban zárva volt, ezért a boltban vettünk némi csokit, napi 4-5 ezer
simán elszalad egy étkezésre. Odafigyelünk, hogy hol és mit veszünk, de azért
nem filléreskedünk, nem szokásunk. Mondaám, hogy a gyerekekért mindent, de pl.
ha egy nap a belépőkkel együtt ki jövünk tízezerből. akkor az szerintem nem rossz.
Visszaszámlálás: 4 nap és kilövés!!!