2022.09.15.
A kihelyezés 2. napja.
Hihetetlen, hogy ez is eljött, kezdem azt gondolni, hogy
most már tényleg gyerekeink vannak! A ház egész nap zeng a Biankától és a
Bernáttól! Na de ne rohanjunk ennyire előre.
A tegnapi nap után attól féltem, hogy ma aztán valakiből
előjön a Hulk, ezek megszimmantják, hogy nem megyünk haza ma sem, abból csikágó
lesz, szóval reggel, ahogy szinte egyszerre ülünk fel az ágyban Juliskával,
mindenre felkészülve nézem, hogy mire számítsak. Ébredezik, mosolyog, semmi
gond.
Én a reggeli kávém után a három kutyát felnyalábolva dokihoz
száguldok, hogy ők is megkapják a éves szuri adagot, majd egy karton tej
társaságában robogok haza. Azt gndoltam, a sok kávézással nagy a
tejfogyasztásunk…. aha… eddig nem volt az… :D Na majd most! A gyerekek
cumisüvegből minden reggel és minden este 3-3 dl tejet bevernek, állítólag
Jancsi – ha olyanja van, estére kér még egy kört… hát… basszus, én, a rendesen
100+ kilómmal, ha meginnék 6 dl tejet az maga lenne a vacsorám… de ezen most
ne is akadjunk fenn.
Bernát:
Jönnek a nehéz idők, Bianka egyedül hagy a kölkökkel,
reggeli, pisi, kaki, meg az öltözködés. Nézünk mesét, kimegyünk játszani,
ötvenszer kérdezik, mikor jön Bianka? Magyarázom, mikor jön, de az anyjukról
nem kérdeznek, hála az égnek. Kicsit pakolászok, rendezkedek, még nagy a kupi,
végre meg jön Bianka, és tudok egy kicsit komolyabban is tenni-venni a ház
körül. Füvet nyírok, fát metszek, szedek szílvát, locsolok, ponyvát feszítek
ki, és összerakom a trambulint, amit a gyerekek nagyon szeretnek, otthon is
volt nekik.
Bianka
Szóval gyerek téren jól indul a nap, Jancsi többször anyának
hív, mikor elfeledkezik magáról. Amit korábban írtam, hogy Juliska rendszeresen
kedvesen random odalöki, hogy nem szeretlek, azt most a két napban nem volt,
sőt, egész sokat nevetgélünk, játszunk.
Az időt és az időbeosztást még rendesen meg kell
szerveznünk. Néha majd muszáj lesz dolgoznom is, de egyelőre szinte minden
időnk a gyerekeké, lopva tudunk valami más értelmeset is csinálni, mikor
látjuk, hogy a másik tartja a frontot.
Játék ügyben kezdünk fejlődni, és mese ügyben is. Eddig még
egy épkézláb mesét sem tudtunk sem megnézni, de könyvből felolvasni sem. Az,
hogy egy hosszabb mese feladja a leckét, vagy egy Toy story még túl pörgős,
felét nem értik, az oké, de, hogy egy Bogyó és Babóca egyetlen része sem tudja
őket lekötni 7 percre, az azért fura. A meséket vagy nem nézik, vagy az első 10
percben elalszanak rajta. Így volt ez ma is. Közben tudtam festeni, elkészült
egy rendelés. Este bepróbálkoztam egy csizmás kandúrral, egy olyan verzióval,
ami kemény lapos, 8 oldal, oldalanként két sor. Sok volt, nem érdekelte őket,
pedig masszíval próbálkoztam, de nem jutottunk el a végéig. Utolsó mentsváram a
Mehemed volt, aki sosem látott tehenet, és eszembe jutott az is, hogy az oviban
annó az óvónéni mindig úgy olvasta fel a meséket, hogy feltartotta a könyvet és
a képet nézhettünk. Szóval én is így csináltam, lassan olvastam, Jancsinak
csillogott a szeme, Juliska is hang nélkül figyelt, majd mikor kimondtam, hogy
vége, elhangzott a varázsszó: Mégegysers! Csóri Mehemedet az este folyamán kb
8-10 alkalommal felrúgták a tehenek, és már mikor a hátsimi ment és már a
nyunyóval simizte Jancsi az arcát, akkor is még 15-ször megkérdezte, hogy
felrúgták a bácsit a tehenek?
Este még szórakoztunk egyet a bilivel is. Jancsi már wc-be
kakil, de a pisi még pelusba megy. Szól, hogy pisi, de mire a wc-hez megyünk,
hogy akkor gyorsan minden lefelé, addigra vigyorogva mondja, hogy pisítem :D (köszi…
:D )
Suóval most este mondta, hogy pisi, na akkor gyorsan, itt a bili, hajrá.
Annyira belejött, hogy még kaka is lett, szóval még a végén a sok örömködés
talán meghozza az eredményt :) (meg talán az a nadrágpelus, amit holnap
mintának kapunk az unokatesónktól :)
No és este jött a nagy kérdés, mikor megyünk vissza anyához?
Szerencsére aznap, mikor a buli volt, volt egy telefonos konzultációm azzal az
elóadóval, aki tartotta nekünk a 40 órás örökbefogadós tanfolyamot, és Neki
voltak nagyon jó mondatai ezekre az esetekre. Azt Ő is mondta és kezdettől
fogva mi Bernáttal is úgy gondoljuk, hogy nem hazudunk a gyerekeknek, nem fogok
nekik olyat mondani, hogy pár nap múlva, vagy majd holnap, vagy ilyenek. De az
is biztos, hogy lesokkolni őket azzal, hogy na most aztán soha többet nem látsz
senkit onnan… az meg felesleges is, és ráadásul nem is igaz, mert fogunk menni,
látogatni őket. Szóval kerek perec megmondtam, hogy most már itt lakunk, ez az
otthonunk és fogunk majd menni Lilla mamához, de még nem most. Tudunk Neki
rajzolni, vagy gyűjthetünk Neki dobozban dolgokat, amiket majd elviszünk, de
még most nem megyünk Hozzájuk. Vártam a sírást, de nem volt.
Bernát:
Épp anyámmal beszélek telefonon, mikor hallom a halálos
kérdést. Mikor megyünk anyához? No babszem fel a sejhajba és fülelek, na indul-e
a sírás a hiszti. De csend van, Bianka mesél, magyaráz, nincs gond, huh meg
úsztuk. :)