2022.09.18.
A kihelyezés 5.napja
A reggel félig-meddig jól indul…. Fáj a a fejem. Csak
reménykedni tudok, hogy a többiek jól vannak, én alig bírok felkelni. Bíztató,
hogy a tegnapi, elég zűrös napunk után Jancsi jókedvűen ébred, a probléma egy
az egyben megszűnt.
Bernát:
Reggel boldogan ébredtem a gyerekek ébren voltak mosolyogtak,
semmi nyoma a tegnapi rémálomnak. Egy kis taknyosság maradt, meg némi köhögés,
de erre van gyógyszer és nem lesz vele baj. Kicsit megleptem Biankát mert ma
van a házassági miafenénk. Készítettem neki egy kis pince kávét, - a pincepörkölt
abból van, amit a pincében találsz, - tehát a pincekávé receptje: Babapiskóta
négy darab, vagy is egész. Lecsorgatva baileys-zel, meg egy kis csoki szósszal,
megszórva egy kis kókuszreszelékkel, egy kis fincsi tejes kávé, habbal, meg az
is lecsorgatva csokiszósszal.
De itt kb. ki is merült a romantika, mert éhes lettem és kértem kajcsit. A
gyerekekkel megbeszéltem hogy még hideg van, nem tudunk kimenni. Bianka
tevékenykedett a konyhában, fincsi reggeli volt, csak kicsit kevés, nem volt
elég a nyolc tojás reggelire, bár a gyerekek meghagytak egy csomót, amivel én
jól laktam volna, de hát ez van, majd eszek mást.
Bianka
Az utóbbi időben csak tárgyilagosan tudom, milyen nap van és
milyen dátum, elméletben tudom, hogy ma van a házassági évfordulónk, de
gyakorlatilag azt sem tudom, fiú vagyok vagy lány. Az elmúlt másfél egy
hónapban nem lógtam semmilyen közösségi oldalon, nem néztem filmet, sorozatot,
nem olvastam könyvet, nem tiktokoztam, mert folyamatosan dolgoztam, hajtottam,
mert majd jönnek a gyerekek, meg a munka… aztán elmentünk, most meg itt vannak
a gyerekek.
Szóval meglep, mikor Bernát megkérdi, hogy na milyen nap van ma? Jól esik a
kávé, meg a kis meglepi, könnyet csal a szemembe a tudat, hogy 12 éve mondtunk
igent egymásnak és azóta mennyi minden volt, hogy az utóbbi időben mennyi
ünnepet árnyékolt be az, hogy nem volt gyermekünk, most meg itt pörög két
gyerkőc végre!
Szóval évforduló, kávé, meg minden, és kb eddig tartott a romantika, mert
mindenki felébredt, én indultam a konyhába, és kezdődött a Biankaaaa, nééézd!
Biankaaaaa! Nééééééézd! Biankaaaaa! És basszus, egy egyszerű rántottát is
majdnem elrontok, mert csaknem odaég a szalonna… Tudom, ez most kell nekik,
fontos nekik, hogy tudják, ott vagyunk, számíthatnak ránk, figyelünk rájuk. Idő
kell ahhoz, hogy feltalálják magukat, nem akarom, hogy úgy nőjenek, mint a
paré, de ez kimerítő, MÉG nem tudom azt mondani, hogy játszatook szépen, kicsit
foglaljátok le magatokat, de olyan kis esetlenek, hogy MÉG bevonni sem tudom őket
a házimunkába.
Bernát is fáradt, ez nem vitás, amit maximálisan meg is értek, de teljesen más a
megoldási módszerünk. A feszültség valahol kijön, nekem a sírásban, Neki meg
abban, hogy morog, kurvaanyázik, mindenbe beleköt, majd elvonul.
Ma reggel eléggé feldühített a programjaink különbsége.
Bernát reggeli programja: felkel, kávét, tejet melegít, meglepit készít,
behozza, kijön megreggelizni, morog egy sort, hogy kopott a tányér, kevés a
tojás, mert már megint milyen regeteget szedtem a gyerekeknek, aztán bevonul
tiktokozni.
Az én reggeli programom: két korty kávé után megyek reggelit készíteni, közben
a gyerekeknek felváltva válaszolgatok, időnként rájuk szólok, hogy ne
gyilkolásszák egymást, asztalt törlök, elpakolok, mosást indítok, szárítást
indítok, gyereket pisiltetek a wc-n, másik a bilin kakil, segget törlök,
pelenkát cserélek, gyereket öltöztetek, mosogatást indítok, elmosogatom, amit a
gépbe nem tehetek, gáztűzhelyet törlök, és mikor már fél órája a felső polcon
matatnak valamit, akkor bekiáltok az ágyban tiktokozó férjemnek, hogy ha
esetleg levenné, amit a gyerekek akarnak, akkor hátha nem esének le onnan…
FUUUUUUUCK.
Brutálisan dühös voltam. Nekem eddig az volt az infóm, hogy „gyerek
nélkül nem élet az élet, hogy kell a gyerek, mert anélkül az ember félkarú
óriás, meg, hogy majd amikor megöregszik, akkor majd rányissa valaki az ajtót”…
Most meg azt érzem, hogy kb az volt Bernát elképzelése, hogy meglesznek a
gyerekek, azokat kicsomagoljuk a fóliából feltesszük a polcra a Harry Potter
sorozat és a szürke ötven árnyalata mellé, és megveregetjük a vállunkat, kipipáljuk
a listából, hogy oké, a gyerek is megvan… Jó, nyilván nem ez a valóság, de ma
így éreztem. Nagyon nehéz, mindketten fáradtak vagyunk, de most van az, amikor
megalapozzuk a kapcsolatunkat, most van az, hogy a gyerek majd szeret-e velünk
lenni, megbízik-e bennünk, ha gond van, fordul-e majd hozzánk és ezt
türelmetlenséggel, morgással nem lehet szerintem elérni. Tudom, hogy Bernát is
teszi a dolgát, de mégis úgy érzem, mindent én csinálok és amit csinálok, sem
jó, mert mindig van, mibe belekötni. Igyekszem elengedni ezeket, mert nem
ellenségek vagyunk, muszáj, hogy összedolgozzunk, hogy egy csapat legyünk, ne
legyen rés a pajzson.
Mikor már kint jól felb…csesztem magam, hogy mindent én
csinálok és mi lenne, ha én is befeküdnék tiktokozni az ágyba…? De akkor meg
szaladna a lakás, nem lenne tiszta ruha, és bokáig járnánk a koszban. Apropó,
kosz…. Játszanak a gyerekek, én teszek-veszek, erre Juliska: Itt egy koooosz!
Err Jancsi visszhangban: Itt egy kooosz! És a két ujja közé felvett valami izét…
De jó szemed van bammeg… - gondolom magamban… Anyukádnak eddig más dolga sem
volt, minthogy tisztán tartsa a lakást, meg főzzön kaját, mire hazaér mindenki,
elhiszem, hogy a légy is seggen csúszott nálatok, de Neki ez volt A DOLGA, ő
ezt dolgozta, hogy gyereket nevel és gondoz… Én meg leményen dolgozom, (
dolgoznék, de nem tudok) csak úgy hobbiból, a szabad időmben, - mert jobban
szeretek mosogatni, mint kávé mellett cseverészni egy barátnőmmel, - takarítgatok
időnként… Ott egy kosz. Kabbe…. „Nagyon szuper ügyes vagy, köszönöm, hogy
felvetted, dobd ki szépen” – válaszolom.
Itt jegyzem meg, csodálom és szeretem Lillát és minden elismerésem az Övé, hogy
így tartja a frontot.
Szóval mikor már jól felcsesztem az agyam kint a konyhában
és már csak a felmosás volt hátra, berongyoltam a szobába, hogy nem érdekel, mi
van kint, öltöztesse fel a gyerekekt és húzzon innen mindenki kifelé…. De hát
15 fok van – jön a válasz… ÉÉÉÉSSS???? Adjál rá kabátot…
Bernát
Lefeküdtem a szobába telefonozni, Bianka kint pakolta a
romokat, a gyerekek játszottak, telt az idő. Egyszer arra figyeltem fel, hogy a
gyerekek küzdenek valamiért a polcról, amit persze nem érnek el, felkeltem,
odaadtam, vissza az ágyba, a következő feleszmélésem, hogy Bianka öltözteti
őket, hogy mennek ki. Nem értem, hideg van, 15 fok megfáznak, mondja, hogy akkor
adjak rá kabátot… Látom, hogy már könnyes a szeme, jó ugrom. Felvettünk mindent,
kimentünk a vizes fűbe, a fújós szélbe, és a vizes trambulinba, megoldom
játszunk kint, addig anya takarít, pakol, szellőztet. Én meg megfagyok mert, én
rajtam nincs pulcsi. Hoztam ki egy pulcsit és indulhatott is a játék. Ha már kint vagyok, akkor próbáltam kicsit
pakolni, rendeszkedni, de a végén többet káromkodtam, mint amenyit dolgoztam.
Ráhagytam, ennek semmi értelme, csak idegesítem magam és nem jutok semmire.
Bianka
Végre felmosok, majdnem rendben a lakás, hurrá, állhatok
neki dolgozni végre… 11 óra. Mi lesz az ebéd? FUUUUUUUUUUUUUUUUUCKKKKKKK! Nem
hiszem el! Jó, oké, nyugi, tele a fagyó, pöri kivesz, víz, krumpli, tarhonya…
Ebédnél futunk össze újra, és felsejlik a remény, hogy ebéd után
lesz egy mese és alvás, talán végre el tudom intézni a vállalkozások dolgait. Megy
a szokásos huza-vona, hogy nem akar aluldni, de közben rájövök, hogy ha olyan
mese megy, amit kérnek, akkor nem alszanak, de ha n választok valami újta, pl
ma a rút kiskacsa ment, akkor abba belealszanak. Mindenki alszik, egyedül nézem
a mese végét, a szép hattyúk elrepülnek a naplementébe, majdnem 3 óra van, kész
van minden doksi, ügyfélkapun beküldve. Legalább ez megnyugtató… csak dolgozni
nem tudtam.
Bernát ébred, beszélünk pár értelmes szót végre, próbálunk valami stratégiát
kiagyalni, hogy hogy nem kéne megőrülni.
Vacsira nincs kenyér, írány a bolt…
Bernát:
Délutáni alvás, én is aludtam mint a bunda. Míg a párnát
szorítottam, anyám beugrott és hozott nekünk ajándékot, de mivel mindenki aludt,
inkább be se jött. De azért hozott fincsi csokit, amit a gyerekek ébredés után
be is faltak. Közben Bianka elszaladt boltba, meg a mamához is, fél óra eltelt
és még nem ért vissza, a gyerekek már percenként kérdezik, hogy mikor jön már,
én magyarázom hogy a mese végére, meg, hogy nem sokára, pár perc, de már én se
értem hol van? Mondtam neki hogy siessen, ilyenkor van, hogy az egy kenyér helyett,
meg a kisbolt helyett elmegy a nagy boltba és vesz egy csomó fontos cuccot, meg
közben iszik egy kávét és telefonon dumál valakivel egy órát.
Bianka
Egész jó hangulatra érek haza, ragasztgatunk kicsit, majd
vacsi, és ismét megállapítjuk, hogy a „mindent megesznek” egy kicsit erős
túlzás volt… A núdli biztos a mi kajánk marad, Bernáté a mákos, enyém a prézlis…