2022.09.28.

 A kihelyezés 15. napja - most vagyunk a felénél. :) 

Csak pozitívan!

A tegnap kimaradt, mert olyan olyan későn jutottam oda, hogy írjak, hogy inkább a pihenést és a férjemet választottam.

A tegnapi nap is illeszkedik az előzőek sorába, HP-val kis szóvitáink vannak, de lassan megtanuljuk egymást, egyre kevesebb összezörrenésünk van, mert szerintem Ő is látja, hogy jobb a hangulat, több az örömködés, dicséret, ha Ő sem seggel áll a dologhoz.

Volt délután egy köröm, intézkedni kellett, beszerezni pár dolgot, és kihasználtam az egyedül autózás lehetőségét arra, hogy beszéltem egy-két emberrel úgy, hogy tudtunk egybefüggően mondani 3 mondatot.

És mikor meséltem az egyik barátunknak az eseményeket, észrevettem, hogy több a panaszom, mint a jó élményem. És az a durva, hogy egyébként ez nem így van, mert rengeteg jó élményem és pozitív tapasztalatom van, de – talán a fáradtság miatt – a rosszra fókuszálok jobban.

Csak soroltam a nehézségeket, mire megkérdezte, hogy „akkor hogy döntötök? Maradnak?”

A kérdése megdöbbentett, mert minden nehézség, hülyeség, fáradtság, hiszti ellenére eszünkbe sem jutna visszaadni Őket!

És mikor behajtottam az egyik parkolóba, akkor jutott eszembe, hogy melyik kutyát etetem?

A kutyaetetős sztorit már pár embernek párszor elmeséltem, én nagyon sok évvel ezelőtt hallottam egy ismerősömtől és azóta sokszor alkalmaztam a saját életemben és mindig hasznomra vált.

Így szól:

Egy embernek volt két harcikutyája. Minden héten vasárnap harcoltatta őket. Hol az egyik nyert, hol a másik. Az gazdájuk is mindig fogadott és minden alkalommal nyert. Megkérdezték Tőle, hogy lehet az, hogy tudja melyik kutya fog nyerni? A válasza ez volt: Nagyon egyszerű. Hétfőtől szerdáig mindkét kutya kap enni, csütörtöktől meg csak az egyiket etetem. Ez éppen elég arra, hogy amelyik nem kap enni, elgyengül, amelyik kap enni, az erős lesz.

Szóval… melyik kutyát etetem? Ez a kérdés már tényleg sokszor húzott ki a bajból.

Rájöttem, mennyire fontos az, hogy mit akarok észrevenni, mire figyelek, mire vagyok nyitott, miket hangoztatok, min agyalok, hogy mérgelődöm a rossz dolgokon, vagy hálás vagyok a jó dolgokért?

Szóval akkor eldöntöttem a parkolóházba lefelé hajtva, hogy a jó kutyámat fogom etetni. Nem panaszkodom. Nem azt mondom, hogy soha többet, mert akkor ez a blog is hamis lenne, de nem akarok csak panaszkodni. Ezért a mai írásban jókat fogok mesélni csak! :)

Kezdem is egy furcsával: Juliska feszült. Önmagában ez nem jó, feszültnek lenni nem kellemes. Viszont az a folyamat, amin keresztül megyünk most mindannyian, nem is egy könnyű menet. És ennek – ha tetszik, ha nem, része a feszültség, amit vagy sikerül felszínre hozni, és valamivel kioldani, vagy lenyomjuk és az belül fog tovább dolgozni. Szóval Juliska feszült!! Hurráááá! Végre!!! Látom rajta, ahogy bújik hozzám, hogy közben az arcocskája, keze mennyire meg van feszítve, kis kezével mekkorát markol a pólómba, nagyon erősen húzza, közben látom a szemében, hogy ott a Hulk. Nekem nyomja az arcát, szerintem ha tudná, hogy a harapás is mennyire feszültségoldó, meg is harapna. Kettős érzés ez, egyrészt szomorú látvány egy kisgyereket így látni, és nagyon sajnálom. Közben meg örülök, hogy nem nyomja el, vagy legalábbis már vannak pontok, helyzetek, amikor már ki meri adni és ez meg jó. Egyelőre nagyon fura az egész, ahogy lezajlik, Vélhetően dúl benne a kettősség. A lelke már vágyna a közelségre, ölelésre, a teste meg még ellenáll az érintésnek és nem akar odasimulni. Odabújik, de ahogy átkarolom, átölelem, ölembe venném esetleg, akkor meg ellenállást érzek, abban nem partner. Jancsi elnyugszik az ölemben, elis tudna aludni, ha Juliska hagyná. De Juliskának ez még sok. Nem erőltetem. Megy ez a kettősség még egy darabig és vélhetően ennek a két résznek az ellentéte is adhatja ezt a feszültséget, ami olyankor az arcát is szinte eltorzítja. A mozdulatai egyre durvábbak, erősen szorít, már-már karmol, a hajamat is húzná, de azt nem engedem. Nagy szükség van feszültséglevezető dolgokra, mert ennek nem lesz jó vége.

De annak nagyon nagyon örülök, hogy ez már így van, mert ez a folyamat része, és jó, hogy haladunk!

Beszerzünk gyurmát, meg majd intézem a szögelést, kopácsolást, és vettem egy nagy zacskó földimogyorót, mert a ropogtatás is feszültségoldás, úgy tudom… Illetve most megint itt a jobb idő, tudunk kifelé menni, van trambulin, és kell más mozgás is.

A másik jó az éneklés: ááááááállandóan énekelnek :) Megy a költés is, a kiskacsa sem a fekete tóba fürdik ám, hanem

„Kiskacsa fürdik fekete a torka, fáj a torka…”

Jancsiból szerintem énekes dalszerző lesz… ha nem tudja, vagy nem jut eszébe egy rész, simán a helyzet aktualitására költ két sort és sokszor még rímel is :D

Időnként próbálom elmagyarázni nekik, miről szól a dal, de van, mikor bemegy az infó, van, mikor nem. Hagyom is, nem erőszakoskodom ezen, jót mulatok a költéseiken.

Az „a part alatt” énekben már minden állat csinált mindent, sőt már zsiráf is volt benne egy alkalommal, de nem emlékszem, neki mi volt a feladata :D

Ma Julissal volt egy odabújós vígasztalásunk….

Kaptunk egy hercegnős-váras lovacskás kirakót, ami egyelőre pici segítséggel Juliska szintje, Jancsinak az még nehéz, így vettem tegnap kemény 1500 Ft-ért egy állatos kirakót, amit 3-4-5-6 elemből kell összerakni. Most ez még Julisnak is érdekes, de a tervem az, hogy míg Jancsi az állatossal bíbelődik, addig Juliska a hercegnőssel, és akkor mindkét gyerek elfoglalja magát, és vita sincs.

Szóval ma Jancsinak segítettem kicsit, ami Juliskának rosszul esett. Elkezdett morogni, lehajtotta a fejét, megkérdeztem, mi a baj – gondoltam én, hogy a figyelem, a dicséret kellett volna neki és dühös lett, hogy nem Ő kapta…. – Így odavettem az ölembe, hozzám bújt és megbeszéltük, hogy mik az élet nagy dolgai. Jó érzés volt, hogy meg tudtam vigasztalni :)

Külön öröm volt számomra, hogy Bernát anyukája, tesója után ma az én anyukámmal is találkoztak, ezt sem toltuk túl, a játszótérre mentünk ki, ott „futottunk össze”. Hozott nekik csokit, meg pár érdekességet, pl Juliskának egy baba-bilit és egy baba cumisüveget, így kaptam kb 10 percet, amikor végig kellett itatni és pisiltetni az összes babát, és csak nyugtáznom kellett, hogy milyen jó, hogy ez is pisilt, az is pisilt, ez is kakilt, az is kakilt, de már megint iszik, már megint kell neki pisilni.… Ha még majd babaruhák is lesznek és öltöztetni is fogja őket, az lesz az igazi :D

Jancsi és Juliska tündéri gyerekek. Nem csinálnak jól pár dolgot, ezeket most nagyon fárasztó napjában 25-ször elmondani, de azért már van eredmény, tanulják a rendet, mi is kezdünk kiküszöbölni pár olyan dolgot, ami úgymond felesleges kör, így szépen lassan szabadulnak fel egyelőre még csak percek, de lesz ez még több is. 

Sokan mondják, hogy a házépítés, lakásfelújítás, gyerekvállalás meg tud viselni egy kapcsolatot.  El is hiszem. Szerintem ezek a helyzetek olyanok, mint egy nagyító, ha van hiányosság, gyenge pontok, azt tuti kihozza, mert kevesebb minőségi idő jut egymásra, és még az alap feszültség is több. Nálunk anno a házépítés is jó volt, arra világított rá, hogy jó csapat vagyunk és bíztam abban, hogy a gyerekezés is – legyen az természetes úton, vagy örökbefogadással – csak megerősít minket és nem eltávolít. Így, hogy mi most egyszerre csöppentünk bele ebbe az egészbe, egyszerre éljük át az örömöket, nehézségeket, egyszerre viseljük a terheket, mindketten kivesszük a részünket a jó és nehéz részből is. Én azt látom, hogy bár mindketten fáradtak vagyunk, Bernát mennyire fantasztikus az apa szerepben: felelősségteljes, szigorú, következetes, és közben ötletes, mókás, vicces, kedves. Egymás kontrollja, segítsége vagyunk, együtt tanuljuk a szerepeinket, segítjük egymás pozícióját a gyerekek szemében, és mikor valami nem jó, közösen ötletelünk, hogy mit hogyan lehetne jobban.

Új oldalát ismertem meg Bernátnak,  és nagyon örülök ennek az új ismeretnek.