2022.10.05.
Ez még tegnap indult, mára végeztünk vele :D
Húúúúúúú, anyáááám…. de nehéz volt ez a nap…..
Még 9 nap
9 nap múlva letelik a 30 nap kihelyezés. Haladunk szépen
lassan. Nem tudom, írtam-e már, hogy anno a tanfolyamon azt mondták, hogy
annak, hogy a gyerekek nyílnak és biztonságban érzik magukat, annak az az egyik
biztos jele, hogy merik feszegetni a határokat, és hogy egy család életében egy
bevásárlóközpontos hiszti az egyik rémálom, de egy örökbefogadó család életében
ez az egyik örömteli pillanat, mert azt jelenti, egy határhoz érkeztek, ami a
mi esetünkben jó.
Na, mi nem voltunk bevásrlóközpontban, ami a gyerekek nagy
szerencséje, mert szerintem falnak mentem volna, az tuti. A jelek szerint egyre
nagyobb biztonságban vannak… Aminek naaaaagyon örülünk, ugye, Bernát? :D
Húúúú, de baszki, ezt a napot….
Reggel jöttek a TEGYESZ munkatársai, a helyi ügyintézőnk, és
a pszichológus, akit először nem értettem, minek jön vizslatni a gyerekeket, de
kiderült, hogy minket vizslatott, ami bármennyire is furán hangzik, határozttan
tetszett. Összességében mindannyian megnyugodtunk, hogy minden a legnagyobb
rendben, csak így tovább. Jó érzés volt, hogy foglalkoztak velünk is, mert a
TEGYESZ részéről az első időkben azt tapasztaltuk, hogy segítenek, amiben kell,
de a gyerek érdekeit képviselik, az a fontos nekik és mi nem. Ez akkor rosszul
is esett. Így most kifejezetten kellemes meglepetés volt, hogy a pszichológust
mi érdekeltük és a kapcsolatunk a gyerekekkel.
Bernát:
Én most sem értem, mit vizslatnak, 21 nap után mit várnak? A
gyerekek nem sírnak, nem rínak, ha gond van, hozzánk szaladnak. Szót értünk még
Jancsival is, aki kódólva beszél :) És erre jön a mellbe vágós kérdés, elfogadtuk
már a gyerekeket? Ember!! harmadik hete élünk együtt, több százezret rájuk
költöttünk, átalakítottuk a házunkat, az autónkat, az életünket. Lekorlátoztuk
az életünket, a család, a barátok, és még a munka terén is. Akkor
szerinted??????
Nem értem ezt a rendszert, meg volt a döntésünk, ismerkedtünk, elhoztuk őket a
mi életünkbe, és 30 napig, vagyis az utólsó napig bármikor azt mondhatjuk, hogy
nem, még sem kellenek! És akkor a gyerekeket elviszi valaki vadidegen és az is
lehet, hogy másik családhoz kerülnek vissza, nem oda, ahol eddig nevelkedtek, ami
rohadtul nem a gyerek érdeke! Értem, hogy inkább elviszik, ha meguntuk, és nem
kellenek, de ember! hozz meg egy döntést, és aztán tarts ki mellette! Legyél
már tökös! Szóval bármennyire is fura, de elfogadtuk a két majdnem, hogy
tökéletes gyereket, a gyerekeinket, akiket mi választottunk!
Bianka
Az az igazság, hogy mi egyébként egy HIHETETLENÜL nagy
áldásban részesülünk.
Igen, nehéz, most egyelőre sok, de az van, hogy amit a tanfolyamon hallottunk,
amiktől a tanfolyam után féltem, féltünk, azok nem rémmesék, hanem a valóság. A
betegségek, a fizikai, szellemi elmaradások, ezek tényleg így vannak, és sok
öröm az is, ahogy az elmaradt gyermek utléri magát, de hogy mennyi plusz
nehézséggel jár egy ADHD, egy SNI, vagy valami testi elmaradás, azt elképzelni
sem tudom, de az, hogy Jancsi 2,5 évesen önállóan eszik, harmadik napja nem
pisil pelusba, hogy életrevaló, élelmes, helyes, vicces, csodaszép kissrác, és
hogy Juliska egy akaratos talpraesett, segítőkész, kedves, bújós, tanulékony
tündérbogár, és az, hogy mindketten makkegészségesek…. az maga A CSODA. És nem
tudom, mennyi ilyen van a rendszerben, de nem ilyenből van több. Szakmai
nyelven azt mondják, hogy Ők „jó státuszú gyerekek”, vagyis szellemileg,
testileg, lelkileg egészségesek, mindent időben csináltak, normál időben,
normál súllyal, 10-es apgarral születtek, és szeretve voltak. De nem ez a
megszokott az örökbefogadás rendszerében és sajnos sok visszaadás van. És ez a
30 nap tényleg arról szól, hogy összeszokjunk, hogy mi is így a mély vízben
úszva is még át tudjuk gondolni, hogy akarjuk-e ezt tényleg. És van, aki erre
nemet mond.
A tanfolyamon volt egy olyan rész, amikor a picibabák örökbefogadásáról volt
szó, és akkor mondták, hogy ha a pici babára nemet mond az ember, akkor érdemes
ennek mögé nézni, mert akkor nem a babára mond nemet, hanem magára a
örökbefogadásra.
Én azt gondolom, hogy ha mi most erre a szituációra, ezekre a csodagyerekekre
nemet mondanánk, akkor a gyermekvállalásra mondanánk nemet. Ami egyébként a
pakliban benne lehetne, de mi akartunk gyereket, vagy így, vagy úgy. És kaptunk
két olyan csodát, amilyen konkréten nincs is. És azt gondolom, hogy ha Rájuk
nemet mondanánk, akkor már mit akarnánk többet? Ennél egyszerűbb, ennél
könnyebb csak akkor lenne, ha rendelnénk a netről két plüssmacit, amit a polcra
teszünk.
No szóval visszatérve a napunkhoz…
A délelőtt zavartalanul lement, sétáltunk az utcán, voltunk
az udvaron, aztán kitaláltuk, hogy együtt főzünk, és mivel mára egy elég alap
kaját, a chilis babot terveztem, amit mondhatni csak összedobálni kell, így még
az ötlet is tetszett, hogy Juliska segítsen. Az együtt főzés is kiválóan
sikerült, az ebédet is szerencsésen megettük, ízlett is mindenkinek a közös alkotás…
na és eddig tartott a jókedv.
Miss HP már megint kitalált valami hülyeséget és kötötte az
ebet a karóhoz, amiben mindig dilemmám van, hogy engedjek, vagy ne, mert ezek
nem lényeges dolgok, pl, hogy melyik törölközőbe törli a kezét, mondhatnám,
hogy ezen kár parádézni, nem mindegy nekem, melyikbe törli? Alapvetően totál
mindegy, de a másik oldala meg az, hogy ezek mindegyike határfeszegetés, annak
próbálgatása, hogy engem mennyire lehet hülyére venni, és ebbe viszont nem
megyek bele. Szóval felajánlottam Neki, hogy itt a törölköző, megtörölheto a
kezét, vagy mehet vizes kézzel… hát dobbantott egyet és ment vizes kézzel….
Utána még volt valami vitás kérdés, de a lányeg, hogy megint vitával aludt el,
aminek egyébként nagy előnye, hogy kb 2 perc alatt alszik el, hátránya, hogy
nem szeretem a feszkót, neki sem jó és nekem sem.
Különleges képessége, hogy mindezek után úgy ébred, mintha
mi sem történt volna, én meg felnőtt vagyok és megkísérlem nem onnan folytatni
a diskurzust, ahol abbahagytuk, hanem tiszta lappal indítok én is, mosolyogva,
beszélgetve. Míg Jancsi szundított még egyet, addig hercegnőket néztünk,
Jégvarázs zenéket hallgattunk, elkezdtünk szinezőt színezni. Milyen szép idill,
gondolnánk, egészen addig, míg nem áll elő az újabb határfeszegetéssel, amin
megint összeveszünk.
Tegnap már kezdtem azt gondolni, egész jól beállt a
napirendünk, ma meg azon gondolkodom, mi kavart be ennyire? Vagy front lehet?
Nem tudom, de kavics került a gépezetbe és ez egy csomó galibát szült, és
ezekre elég egy olyan apróság, minthogy a bili nincs a helyén, így Jancsi is a
wc-be megy, Juliska meg beelőzi, stb…
Mondhatjuk, hogy ma a második legtöbb bosszúságom a wc körül volt, volt
versengés a wc körül, füllentés arról, hogy pisilni, kakilni kell, csak, hogy
egy kis figyelmet kapjunk, pacsálás a kézmosásnál, kaki szétkenése a wc
szűkítőn, mert hiába mondom, hogy nem pattogunk fel a wc-ről minden egyes
kakidarab után…. tusolóba pisiltetés, szanaszét pisilés, mert Juliska
befoglalta a wc-t és nem engedte Jancsit a wc-re…
Mindig kedvesen indítok, de vannak pontok, amikor csak egy
hajszál választ el attól, hogy kitörjön belőlem a Hulk, és szanaszét verjek
mindent.
Délután annyira kész voltam már, hogy úgy vártam Bernátot,
mint a Messiást, szóval mikor hazaért, és a gyerekek elkezdtek kifelé
készülődni, Bernát belekötött, hogy a gyurmát az asztalról ki fogja
összeszedni? Azt mondtam Neki, hogy inkább összeszedem én, csak húzzanak innen
kifelé…
Végre lehetett volna egy kis időm, amikor összeszedem a
gondolataimat, de alkalmatlan voltam mindenre. Fáradt, ingerült, dühös,
tehetetlen voltam, és tudtam, Bernátnak is nehéz napja volt, és most
ráakasztottam a gyerekeket. Lelkiismeretfurdalásom volt. Készítettem hát két
kávét, és kiültünk a hintára. A kezdetektől fogva mindent megosztunk a
gyerekekkel, de most annyira dühös voltam miattuk és rájuk, hogy átküldtem őket
a mellettünk lévő fészekhintába, mert ez a mi padunk Bernáttal, és a megszokott
érzést akartam és nem akartam, nem tudtam meghasonulni magammal, hogy ott
vannak mellettem, mosolyognom kellene rájuk, de nem tudok, mert dühös vagyok.
Juliska érezte, hogy valami nem kerek, ilyenkor nagyon
kedvesen cseverészik Jancsival, segíti, terelgeti és bárhova megyek, mintha
belenőne a hátsómba, követ, bújik.
Eszembe sincs haragot tartani. Engem is frusztrál, ha valaki ezt teszi velem és
ráadásul Ő egy kisgyerek, aki még 4 éves sincs, nekem kell máshogy működnöm,
hogy ez az élő kis tükör szebb képet mutasson.
Vacsikészítéskor már megint szent volt a béke, lett is
azonnal két kuktám, akik elgyalulgattak egy-egy krumplit, míg én minden mást
előkészítettem. Míg készült az étel, kb 25-ször hallottam Juliskától, hogy
éhes. Majd ezek után kaja közben megint ment a duma, a tekergés, az egész
mindenségnek a narrálása: Jancsi már megette ezt, Ő már megette azt, Bernátnak
már csak ennyi van, ki lesz az angyal, stb. Szövegelés, időhúzás, minden mással
foglalkozás, csak azzal nem, amivel kellene. Végül minden tányér kiürült, mi
még szusszantunk egyet az asztalnál, a gyerekek bent gyurmáznak, megint
szívbaj: „Jancsi megette a gyurmát!” – kiabál ki Juliska…
Mi a jó életet tudnak még kitalálni? Ideges lettem, de duplán. Két esély lehetséges.
Jancsi tényleg megette a gyurmát, ebben az esetben reménykedünk, hogy nem
sokat, majd gyorsan utána nézünk annak, hogy mi van, ha tényleg így történt.
Másik eset, hogy Juliska – meglepő módon – megint hazudott, ami szintén dühítő.
Elkezdtük kérdezgetni őket. Jancsi tagad, Juliska váltig állítja, hogy megevett
3 golyót. Végül kiderül, hogy nem evett meg semennyit sem, de akkor megint ott
a kérdés, miért kell ilyet mondani? Borzasztóan dühít a hazugság. És tudom,
hogy Juliska még csak 4 éves lesz, de világ életemben, már óvodában is utáltam
a hazudós gyerekeket és ezt ma sem tűröm. És oké, Juliska nem gyenge háttérrel
jött, keményen meg kellett dolgoznia minden kis apró figyelemért, és azt is
tudom, hogy még nem telt el annyi idő, hogy természetes legyen számára, hogy ez
már nem az a szitu… mégis dühít, hogy hazudik rendszeresen, miközben én tudom,
hogy mi nem teszünk vele ilyet, nem csapjuk be, nem hazudunk nekik, és nem
teremtünk olyan helyzeteket, amikben hazugságba kényszerítjük. A figyelmünk,
időnk, energiánk szinte 100%-át megkapják, és – tudom, nem így van és ez most
egyoldalúan hangzik, - hogy mi hozzuk itt az áldozatokat és ez jár érte, hogy
ez a kis HP hazudozik állandóan. Nem igazságos. Nagyon nem. Miközben tudom hogy
ebben az egészben nem kell ezt keresni hogy mi igazságos, mi nem, pláne ilyen
kicsi gyerekekkel szemben, de ezt ésszel tudom, és próbálom is magam erre
terelni, az igazságérzetem meg lázad, mert a mérleg nincs egyensúlyban.
És akkor még jött az este, ahol egy kis pelusba pisi kapcsán
feljött pár dolog. Hogy ebből is mi igaz és mi nem, nem tudom, de, hogy
szörnyekről, meg valami mókáré-ról biztos nem tőlünk hallottak, az tuti…, azt
sem tudom, mi a hóhér az…. de feljött, hogy nem mer kimenni, mert sötét van,
és, hogy ott vannak a szörnyek, meg ez a mókáré… Atyaég – mondom… ki mondott
ilyeneket Neked?
Végig szaladt az agyamon, hogy (nagyon remélem), hogy Lilláék nem…. Jancsi még
nem tud ilyeneket, az ottani gyerekekből a kisebb lányka – hát… hogy is
mondjam, - túl egyszerű ezekhez… ellenben a nagyobbik lányka, aki jövőre már
suliba megy, nem egyszer mesélte, hogy horror filmeket néznek az édesapjával, szóval
belőle kinézem ezt.
Juliska azt mondta, neki kell vigyáznia Jancsira... Jajj nekem…. ha ez tényleg
így van, ez hatalmas felelősség.
Szóval az este további része azzal telt, hogy kimentünk a sütét konyhába,
kiültünk egy székre, ölbe vettem előbb Juliskát jad Jancsit is, és
megbeszéltük, miért van sötét, hogy a sötétben ugyanazok a dolgok vannak, mint
nappal, csak a napocska is elment pihenni, meg, hogy a sötét csendes, békés, és
jó, meg, hogy ilyenkor látszik a csodaszép hold, meg a rengeteg csillag. És
nálunk nincsenek szörnyek, meg ez a mókáré sem, legyen is az bármi…
Megnyugtattuk őket, hogy nekünk nem kell félnünk, mert aki ott van a falon a
kereszten, Ő vigyáz ránk, ami nem tudom mennyire volt nekik kézzelfogható, de
még a kutyákat is mondtam, hogy ők sem engednek be senkit, szóval no para…
Bernát:
Még szoknom kell a gyerek agyat, hogy nem két kis felnőttel
beszélek, akik hazudnak, gonoszok, és minden más mocsok, amihez hozzászoktam
pl. drága volt főnökeimtől!
Jancsi annyira fiatal, kis naiv, nem érti, ha viccelek vele, vagy rajta, vagy a
szarkazmust, vagy a hazugságot. Ő még őszinte! Juliska viszont, sokat agyal,
vannak tikkjei, és néha előjön valami régi mondat a történelemből. Mond dolgokat,
amik lehet, hogy csak érzések, mint a szeretlek, vagy rögtön utána,hogy nem
szeretlek, aminek biztos van jelentése, de még nem jöttünk rá. És ez a gyurma
evés, én nagyon mérges lettem, bár tudom, hogy elméletben nincs benne semmi
méreg, de ez akkor is butaság, ilyet nem csinálunk. És leszidtam Jancsit, aki
mondogatta, hogy nem ette meg, Bianka elkezdte kérdezgetni Juliskát, hogy akkor
most ki hazudott, és nekem akkor esett le a matek! Jancsi nem tud hazudni, nem
érti, hogy mi az, Juliska meg rendszeresen csinál látszólag érthetetlen,
figyelemfelkeltő dolgokat. Még tanulnom kell a gyerek gondolkodást!
Bernát:
Az ön jutalmazás, és a béke szigete, nekem ez jár!
Egy nehéz nap után csinálok az aszonynak egy habos kávét, sok tejjel és habbal,
cukorka szórással és 2 cent baileys-szel. Vagy esetleg egy pohár Gin-tonicot,
magamnak egy hatalmas habos kávét, vagy csoki, amit én eszek meg egyedül, akár
egy egész táblát! Vagy veszek egy pék sütit és még a parkolóban befalom és
addig nem megyek sehova, amíg el nem fogy, ez az én időm, megérdemlem, nekem ez
jár!
Amikor a gyerekek alszanak és végre van egy moccanásnyi időnk pakolni,
dolgozni, vagy írni, de inkább kiülünk egy kávéra a padra, hogy szusszanjunk és
töltődjünk a csendbe. Kicsit nyalogatjuk a sebeinket, átbeszéljük a napi
feszkót, fejtegetjük a történteket. Próbáljuk felvenni a tempót, mert hát
gyerekeink vannak! :)
Bianka:
Korábban azt gondoltam, hogy ha lesznek gyerekeink, mi nem
ehetünk több chipset, csokit. Gondolom, most az extrán egészséges életet élők
feljajjdulnak, de sorry, ez van mi eszünk ilyeneket is :)
A gyerekek miatt most több nasit veszek, néha jó is egy kis uzsikiegészítésnek
is, de ebben benne van az is, hogy igen, magunknak is. Önzőség? Nem érzem
annak. Régebben volt az egyik sör reklám, talán a Borsodi? hogy „Jutalom a nap
végén”. Na kb ezt érzem. Lehet, hogy nem kajával, piával kellene jutalmazni
magunkat, lehet, hogy jó lenne csobbanni egy langyos medencében, vagy egy
masszázs is beválna, de azért na… mikor végre elalszanak és beleharapok a kókuszos
sportszeletbe… na aaaaz azért odaver… és a gin-tonic se rossz :D
Bernát
Nem vagyunk szakemberek. És nem is értünk a gyerek
neveléshez. És biztos van, amit a legjobb tudásunk szerint csinálunk, de mégis
rosszul! És bár szerintem csak ismerőseink olvassák a blogot, és telefonon vagy
messengeren is elértek. Mégis úgy érzem, hogy meg kéne adni egy email címet,
ahol elértek bennünket esetleges kérdéseitekkel, vagy észrevételeitekkel, vagy,
hogy milyen témáról olvasnátok szívesen. NEM Tanács adó vonal, maximum ötletelni
tudunk, de ha probléma van, mi is szakemberhez fordulunk.
Az e-mail címünk: bernatbiankablog@gmail.com