2022.10.10.
Már csak 4 nap a 30-ból
2022.10.10.
Minden nap tanulunk. Minden nap levonom a konzekvenciát és
ahogy a legkisebb irányváltásra a GPS újratervez, úgy csinálom én is. Minden veszekedés,
vita, de minden siker után is, ahogy egy jó marketinges, elemzem az
előzményeket, a szituációt, a körülményeket és az eredményt. Ha valami jó,
akkor igyekszem megtartani a jót, a hibákat meg legközelebb kiküszöbölni.
Egyik nap megállapítottam, hogy Julisnak néha túl sok a
tere. Túl nagy a döntési lehetősége és ez sok egy négy éves körüli gyereknek,
az ezek köré kerekedő sok vitás, nyávogós helyzet, meg nekem sok. Van, amiben
dönthet, és van, amiben nem. És ahogy az előző bejegyzésben írtam, Juliska és
Jancsi is sokmindent a korábbi körülmények miatt nagyon hamar meg kellett, hogy
tanuljon, így megtévesztően sokat tudnak, megtévesztően nagyon tapasztaltak, és
ebből kiindulva hajlamos vagyok azt gondolni, ez mindennel így van, ezért elég
idős – főleg Juliska - ahhoz, hogy másban is döntéseket hozzon, de nem.
A másik a határfeszegetés.
Látom, hogy néha direkt húzza az agyam, és azt teszteli, meddig mehet el. Eddig
a két legdurvább reakcióm felé, az volt, hogy az asztalra csaptam és felemeltem
a hangom, a másik pedig az, hogy eléálltam, finoman megemeltem az állát, a
szemébe néztem és higadtan türelmesen megmondtam neki, hogy a hiszti, nyávogás
nálam nem pálya, lesz szíves mellőzni, és mindkettőnknek jobb lenne, ha nem
vitatkozna velem, mert csak egymás idejét húzzuk feleslegesen. Ennél messzebbre
nem kellett menni. Nem tudom, Lilláéknál volt-e pofon.
Amikor a kocsival megyünk valahova, akkor be kell kötni a biztonsági öveket,
aminek az egyik oka nyilván a biztonság, de ezt ők nem értik, a másik oka pedig
az, hogy ha meglátja a rendőrbácsi mérges lesz / megbüntet. Számunkra
egyértelmű, hogy a „rendőrbácsi megbüntet” mit jelent, azt, hogy sooook soook
csokit, meg ruhát, cipőt, táskát vehettünk volna abból az összegből, amit a
rendőrbácsinak adunk… De Juliska mit kérdez? „Ha a rendőrbácsi mérges lesz,
akkor megpofoz?”
„??????????” – „Miért pofozna meg????”
„Ha megbüntet… akkor nem pofoz meg?”
Szóval ezek szerint a büntetés pl lehet
pofozás is… Szerinte.
Na én ezt nem szeretném. Egyrészt azt gondolom, hogy az
agresszió, agressziót szül. A másik, hogy tegyük fel, hogy lekeverek egyet. Aztán
következőre is. Egyrészt megszokja hogy jaaa, csak ennyi? Egy idő után emelnem
kellene tétet… de akkor hol a vége? Egy idő után agyonverem? És hogy fog ezekre
majd emlékezni?
Nálam pengeélen táncol a kettő, a tekintély és az együttműködés. Sokkal
sikeresebbnek tartom, ha együttműködünk, mintha megparancsolok valamit, viszont
az együttműködésnek szerves része az, hogy mindig mindent megbeszélünk,
elmagyarázunk, kielemzünk, de erre nem mindig van alkalom, idő, helyzet, néha
csak menjen az utamból, mert azt mondtam. Mikor veszem le a tűzhelyről a forró
tésztát, és szűrném le, ne lábatlankodjon alattam, ne kérdezgesse, miért, meg, hogy
forró? s milyen a forró… Mikor -5-6 ember vár az ebédre, akkor nem a
legalkalmasabb az időpont arra, hogy melléguggoljak és mindent megmutogassak,
elmagyarázzak, akkor csak simán fogadjon szót. Miért? MERT! (Juliska kedvenc
válasza)
Szóval szerintem ahhoz, hogy ezt is meg tudjam tenni és egy ilyen veszélyes
helyzetből ne vicceskedés, meg értetlenkedés, nyávogás, meg vitatkozás legyen,
ahhoz nekem kell annyi tekintélyemnek lennie, hogy ha azt mondom, menj innen,
akkor menjen onnan kérdés nélkül.
Mai másik történés, voltam ovit nézni! :)
Ha így halad, most aztán már tényleg anyuka leszek :D
A TEGYESZ-es hölgyek ajánlása az, hogy 6 hónapig ne menjen a gyerek oviba. Ezt
két külön ügyintéző mondta és mindenki, akivel még beszéltem, megerősítette
ezt. Nyilván a kötődés, a biztonságérzet folyamatosan alakul, ebbe nem kellene
belekavarni, meg a másik, amire még gondolok, hogy egy kötődés az óvónéni felé
is kialakul, és nem biztos, hogy szerencsés egy olyan helyzet, ahol van egy
nagyon szerethető óvónéni, akihez a gyerek esetleg idő előtt hamarabb kötődik.
Gondolom én… Aztán még tuti vannak egyéb okok is.
De a lényeg, a kiscsajunk már óvodaköteles, szóval ha megy,
ha nem, amikormegkapjuk a papírokat és hivatalosan is anya és apa leszünk,
akkor onnantól a mi felelősségünk, hogy a gyerek járjon oviba. Beíratni
mindenképp kell, aztán majd eldől, hogy mikortól mehet. És vélhetően együtt
mennek majd, mindketten :)
A harmadik történése a mai napnak egy olyan megvígasztalás,
amit Bernát írt az előző részben. Egy olyan zokogós, kiszusszanós… Hazaértem az
ovinézésből, már kb ébredés környéke volt, Jancsi felébredt és olyan hangosan
újságolta a hírt, hogy hazaértem, hogy arra Juliska is felült, de még tiszta
kóma volt. Már idő volt, szóval eszembe sem jutott visszaaltatni, viszont az
ébredéséhez még nem volt elég idő… Asztalhoz ültünk és nekiestünk a sütinek,
amit hazafelé hoztam, de Juliska nem jött, csak ott állt, tekergette a babája
ruháját, nem is fordult felénk. Rosszul ébredt, vagy álmodott valamit, nem
tudom, de már görbült is lefelé a szája, mikor megkérdeztem, miért nem jön, mi
a baj? Odahívtam az ágyra, ölembe vettem és úgy csimpaszkodott rám, mint egy
kismajom. Zokogott a nyakamba, majd szépen megnyugodott. Nem derült ki, mi a
konkrét baj, az is lehet, hogy most egy elszakadásos hullám jött megint…
Apropó elszakadás. Ma megkaptam a kérdést Tőle reggel:
- „Mikor megyünk apához?”
(Őőőőőőő…. vajon melyikre gondol? Károly-ra? Bernátra?)
- Mármint Károly apához?
- Igen
- Tudod, megbeszéltük, hogy mi most már itt lakunk, ez a családunk, ez az
otthonunk, és majd megyünk Hozzájuk, de még nem most
- Miért?
(Hát…Őőőőőő…. Ez nem az a fajta miért volt, ami a reklámban olyan idegesítő,
hanem az a velős miért…) Hát….. most erre mit mondjak? Mert anyukádnak nem
kellettél? Vagy mert a TEGYESZ kiajánlott? Mert a néni,akit eddig anyukádnak
gondoltál, az nem az anyukád csak átmenetileg vigyázott Rád, amíg nem jövünk?
- Ez egy jó kérdés! – válaszoltam őszintén, és a helyzetet Jancsi mentette meg
egy jelentéktelen kérdéssel, ami pont akkor hangzott el, mint Juliska Miért-je,
így Juliska arra gondolt, Jancsinak mondom hogy ez egy jó kérdés, és már témát
is váltott. Megúsztam… de nem fogom mindig. Foglalkoztatja ez, és lehet, hogy
maga ez a két mondat indított el egy olyan lavinát, amiből megint csak azt
érzékeltük hogy HP-skodik, meg csimpaszkodik.
Bernát szerint ez hiszti. Biztos az is van benne, meg az is, hogy most a
sírások miatt minden hisztiként jön le, csak lehet, hogy érzékenyebb most ez a
gondolatmenet után… Na most legyél okos.
Pszichológuuuuuuus! Hooool vaaaagy?????
És akkor azért Julis feszegeti a határt, próbálkozik, mi
van, amikor nem fogad szót első, második szólásra. És szerintem az agyában már
az is ott van, hogy mi van, ha harmadikra sem? Pedig már tudja, hogy a harmadiknál
helyzet van. Ott történik valami, ami nem feltétlenül lesz számára optimális.
De szerintem ki akarja csikarni, hogy vajon a bünti nálam is pofon-e? Vajon
odacsapok-e?
És akkor ebben a helyzetben, hogy jön egy érzelmi hullám, aztán meg feszegeti a
határt. És akkor ne hagyd el, ne mellőzd, ápold a lelkét, szeresd, öleld kb
mindig és mindenkor, de azért szabj határt, hogy ne ess a ló tuloldalára…
Kösziiii…
Egész délután ez az érzékenység ment és tényleg sírt… Hiszti
is volt ebben, meg taktika is és az biztos, hogy kicsit ki is használta a
helyzetet. Szeret középpontban lenni, ez nem kérdés, irigy, féltékeny, mint
minden gyerek és szeretne egyedüli lenni, de osztoszkodnia kell Jancsival
rajtunk. Ez nehéz neki, ez biztos.
Eszembe jut a Spice Girls nevű formáció, hogy felfutott, majd feloszlottak,
külön megcsinálta mindenki a karrierjét, befutott kisebb-nagyobb sikerrel és
mikor újra összejöttek egy számot megcsinálni, másodperc pontsan ugyanannyit
énekeltek (most pontosan nem tudom, hogy mindegyik-e vagy csak a húzónevek) de
akkora volt a rivalizálás, hogy nem fért bele még egy másodperc különbség sem.
Na kb így vagyunk mi is. Nagyon figyelek, hogy ha az egyiknek adok, akkor a
másiknak is, ha az egyik fogja a kezem, akkor a másik is, ha az egyik az
ölemben van, akkor a másik is, és nincs kivételezés ugyanannyit kapnak. Ez
inkább nekem fontos, mert Jancsit kb nem érdeklik még ezek, Ő úgy teljes erővel
veti bele magát mindenbe, jön, ölel, csókol, mondja, nem érdekli, hogy létezik
más, de nem is kér annyit, csak úgy él bele a nagyvilágba a legszélesebb
mosollyal, ami létezik. De Juliska meg
el tudná viselni, ha mindig mindent csak Ő kapna.
Egyik nap Bernát erről tartott Nekik hegyibeszédet, hogy ugye, milyen jó adni?
És ugye, milyen jó megosztani a dolgainkat? Majdnem hangosan felnevettem :D
Nekünk már igen, így 40 évesen, de nekik szerintem nem őszinte a mosolyuk
ilyenkor.
Bernát:
Nagyon nehéz úgy vígasztalni, hogy akit vígasztalsz, még azt
se tudja elmondani, hogy mi a baj. Kicsi még, érzi, hogy valami nem jó, de azon
kívül, hogy azt mondja, hogy mérges, és hogy elmondom, hogy miért, de nem mond
semmitt, csak hallgat, és ezen az ember felbassza magát, hogy mondj egy nevet, mondj
egy játékot, vagy valami, és nem tud…. kicsi még! Ha ekkor meg kérdezed, hogy
apa vágta le a jobb kezed láncfűrésszel, akkor erre azt mondja hogy igen,
szóval nem tudjuk ilyen módon se kiszedni belőle.
Voltunk a mamánál, ahol szépen motoroztak, a mamának még
puszit is adtak, amivel a mamát lenyűgözték. Ahogy mondani szoktuk, mienk az
örökség! :) A Tatát is lenyűgöztük azzal, hogy elrakták a motorokat a garázsba,
és ez valami eget rengető hősi tett volt. A gyerekek második alkalommal
találkoztak mamával és tatával, és már sokkal oldottabb volt a hangulat, sokat
beszéltek, nevettek, és ettek fincsi szőlőt. Van boldogság is ebben a harcban,
büszke voltam rájuk.
Hazafelé előkerült a mikor megyünk apához kérdés Juliskától, az előzményeket
csak az előbb olvastam, tehát nem tudtam róla, de mivel én vezettem a kocsit és
apát kérdezte, egyértelmű volt, hogy nem rám gondol. Én mondtam, hogy apa
messze lakik, és oda sokat kell kocsikázni és most este van és megyünk haza
anyucihoz. ÉS hogy itt a templom, látod ezt hallottuk harangozni mikor indultunk,
és már tereltem is. Most megúsztam ezt a kérdést, de még tuti jön kutyára ótó.
Nem tudhatom mi zajlik odabent Juliskát nagyon leterhelte a vasárnapi
gyerek nap, aznap is sírt, és féltette a tesvérét, aztán most jött ez a „mikor
megyünk apához”, ezek azok a dolgok amik hátul mélyen mozgolódnak és ki tudja,
hogy jönnek elő legközelebb.
Lefekvés közben sokat mozgolódik, keresztbe fordul, rugdossa
az ágyat és közbe suttogja, hogy segíts (ez bármennyire is úgy tűnik, vélhetően
nem segélykiáltás, Jancsi a segíts szót memits-nek mondja és tegnap, ma
kifejezetten sokszor volt, hogy játéknál segítséget kér, és mivel egyébként ki
tudja mondani azt is hogy segíts, így szólunk neki, amit Juliska is már mond
utánunk. Szerintem ez ebből van. – Bianka), Jancsi, Bernát, csicsíss, és más
egyéb, amit nem értek, gondolom ez a napi szeánsz, mi történt, és ezt most újra
éli.
Próbálunk feszültségoldó dolgokat, gyurmázás, dobolás
flakonnal, és fapüfölés bottal, de ez a mélyen fekvő dolgokat nem oldja meg. Ma
töbször sokat sírt, Bianka vígasztalta, de sajnos én azt látom, hogy ez csak
hiszti, féltékeny Jancsira, magának akar mindent, és bár ha csoki osztás van,
mindig ő osztja szét a csokit, ez megy is szépen, de már látom, hogy akaratos
és most jön az, hogy csak ő oszthatja szét a csokit. Amit persze majd
tesztelek.
Remélem írásunk nem hagzik panasz áradatnak, de most épp
ezek vannak, ha majd arról kell mesélnem, hogy mekkorákat nevetünk és egész nap
énekelünk, akkor majd azt írom.
Férfi vagyok, mester ember, a kézzel fogható problémákat megoldom
egy perc alatt. De ezek a ki nem mondott lelki elfojtások, nekem nagyon
érthetetlenek. Csak hetek után, sok sok fejtegetés után jövünk rá, hogy ez
talán az volt. Nehéz.