2022.10.20.

Börnát:

Elájúlós bevásárlás…

Megvolt az első nagybevásárlásunk. Jaj.
Szóval lassacskán kifogytunk mindenből és elmentünk az egyik nagy boltba.

És vittük a gyerekeinket is, lássuk, hogy viselkednek, lesz-e hiszti, vagy bármi. Mindenki a kosárba akart ülni, ezért két kosarat vittünk, ez nekünk is egyszerűb volt, mert mindenki pakolta amit gondolt. Én Juliskát vittem, de ő már csak az áru helyére tudott ülni, mert a kis babás részbe nem fért. Mentünk, mendegéltünk, vettük a sok finomságot, lassan megtelt a kosár és ezért kivettük a gyerekeket. Megbeszéltük, hogy csak abba a sorba szaladgálhatnak, ahol mi vagyunk, és, hogy menjenek arrébb, ha jön valaki.
Ez a két hatalmas ember úgy állta el a sort, hogy a jószándékú felnőttek alig bírták elkerülni a diszkréten közlekedő gyerekeinket. Persze hol a gyerekre szoltam rá, hol elnézést kértem, hogy útban vagyunk. Szép lassan el keveredtünk a tejtermék sorba ahol Jancsi le is pattintott egy kávé italt a polcról, vártam már ezt a pillanatot, és mint atombommba Hirosímára, úgy üvöltöttem rá, hogy: AZONNAL VISSZATESZED A POLCRA A KOFFEIN MENTES TEJITALT, TE MOCSKOS SZÁRAZFÖLDI PATKÁNY, MERT TÖRÖM EL MINDKÉT KEZED ÉS A HÁTADBA SZURKÁLOM!!!.
Szóval határozottan felszólítottam a kiskorút, hogy rakodási tevékenységét fordítsa a reciprokára és hagyjon fel a tevékenységgel. És igazából ezzel meg is úsztunk minden hisztit, bár a csokis osztályt elkerültük véletlen.

A pénztárnál kezdődőtt a hiszti viszont! Ugyanis a kaszás néni elkezdett hisztizni, hogy bár két kosárnyi terméket vásáróltam, tehát látszik, hogy ez a havi nagy bevásárlásunk, de a tej!!! A tejből nem vehetek csak kettőt!!! Az anyádat, te ppppppp. Mondom, ketten vagyunk az asszonnyal, akkor menyit vihetünk? Akkor négyet… erre megkérdeztem, hogy a gyerekek számítanak-e, mondja, hogy igen, de akkor álljanak ide mellém! Mondom a hölgynek, hogy ott jönnek a másik kocsival, kezdje el becsekkolni a dolgokat és addigra ide érnek… nem, azt nem lehet, itt kell álniuk.
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ satap faka pics…. meg minden. Jó, odaért az asszony, külön kifizettem a hat tejet kártyával, kész. Elkezdi lehúzni a másik tejet is, és utána a többi cuccot, én már nézegetem, hogy remélem, hogy lesz ennyi pénzem, mikor megáll bennem az ütő, ugyanis már 4 ezerrel átléptem a 100 ezres határt, mondom stoppppp!! mert limitem van, nem fogok tudni fizetni, csak százig.

No szóval nem tudtam fizetni, ezért vissza pár termék, hogy száz alá essünk, de akkor se ment a cucc… persze utólag higgadt fejjel rájöttem, hogy a napi limitbe bele tartozik a tankolás, és az előző tej is, az a pár ezer. Szóval modern technika, Bianka az én számlámról utalt magának egy százast, és egy másodperc múlva már fizettük is az első részletet,…. mondom az elsőt… az az a másodikat, ugye… a tej volt az első. A harmadik kört én fizettem, és akkor jött az elájulás, mikor kijött a végösszeg, 100, 31, ezer, forint….!!!! azt a büdös jó kkkkkk bazki.
Eddig 40, 50 ezreket fizettünk, most meg egyből 140 et ÁÁÁÁÁÁ… na ez nem egy politikai hírdetés, de hogyrohadjonmegazanaracszabálójóédes…

Bianka

Na igen…
A háztartásunkat szinte kereken 10 éve vezetem. Mi otthon nagyobb mennyiségeket főztünk azelőtt, de így ketten Bernáttal már kb rájöttünk, hogy miből mennyit kell, érdemes, hogy ne a kutyák egyék meg a kaja felét. Már egész jól kitaláltam mindent, mire jött ez a két kis troll és nem csak a napirendünket és a lelki állapotunkat rendezték át, hanem az étkezési szokásainkat is. (aminek azért van előnye is, mert eddig csak kb magamra figyeltem, Bernát is elment dolgozni, és itthon voltam nap közben, kb azt és akkor ettem, ittam, amit akartam, kb minden rendszer nélkül. De most, hogy tudom, hogy az egész nap minden egymásra épül, és ha em akarunk este szívni, akkor tartani kell a napirendet, így azért sokkal jobban figyelek erre, főként a gyerekek miatt, de így közvetve magamra is.)  

Nekünk eddig elég volt kb 1-2 zsemle, vagy kifli, egy-egy tányér főtt étel, és abból sem a nagy bidli… Most meg délután 5-kor hazaérek 5 olivás-, 7 nosztalgia kiflivel + fél kg kenyérrel és este 8-kor úgy zárjuk a zacskót, hogy a kiflit teljesen offoltuk és a fél kg kenyérből maradt 3 szelet. Szóval ezek a trollok esznek is, de rendesen.
Nem rendszeresen, de időnként szeretek készíteni ilyen Knorros zacskós tésztát, valami tejszínes csirkéset. Egyszer sikerült hihetetlen jó áron venni, akkor tetszett meg és időnként bevetjük vacsira. Na ilyenből nekünk eddig elég volt 2 zacsi bőven. Most megvettem múltkor hármat, aztán Jancsi mondta, kérek még, majd Juliska is, meg Bernát is, és akkor egyszer csak kiürült a fazék és Bernát meg csak pislogott, hogy akkor mi lesz a vacsi?
Na egy szó, mint száz, nagyon durván megnőtt a fogyasztásunk. Tény, hogy többször is ebédelünk, reggelizünk együtt, de akkor is. Ami felvágott mennyiség nekünk anno majd’ egy hónapig kitartott, az most egy-két hét aztán helóóó… Pedig nem kolbászt eszünk kolbásszal, de egy reggelire úgy hussan el 10 tojás, mintha soha nem lett volna.

Szóval igen… a mélyhűtőnk is rég volt már ennyire hézagos. Így hát mentünk vásárolni.
Soha életemben nem fizettem még ennyit kasszánál egy bevásárlásra. Jó, volt benne kocsihoz olaj, meg szélvédő mosó, volt benne mosószer, öblítő, ami azért kitart egy darabig, na de akkor is!!!! Ez annyira eszméletlenül nagyon sok, hogy leültünk ebédelni és pihegtünk kicsit, hogy ezt most azért dolgozzuk fel. Bernát mondta is, hogy nyugtass meg, hogy az elkövetkezendő hetekben nem kell mást, csak kenyeret vennünk…. És igen, egyébként kb ez a helyzet.

Maga a bevásárlás egyébként jó volt, a gyerekek nagyon jók voltak, szót fogadtak, nem mentek el, igyekeztem bevonni őket dolgokba, szedhették a hagymát, almát, rakhatták a krumplit, sikeresen lavíroztunk a veszélyes helyek között, a csokiosztályra csak Bernát ment, mert nekünk addig fontos megnéznivalónk volt a nemtudomhol…

A kasszánál örültem a technika vívmányainak. Annak nem, hogy ezzel az idióta limittel beszívtunk, de annak igen, hogy annyi idő alatt, míg Bernát és a kasszás hölgy 4000 Ft-nyi cuccot sztornóztak, hogy a limit alá menjünk, én az appon utaltam magamnak, és már ment is tovább a móka és kacagás…
És mindeközben ugyebár lehetett volna, hogy a két gyerek hatfelé... de nem. Megkértem őket, hogy most nagyon fontos dolgot intézünk, maradjanak kicsit itt és legyenek csendben. És ők szót fogadtak, nézték, ahogy a másik kasszás dolgozik, és utána nagyon megdicsértem őket és megköszöntem, hogy számíthattam rájuk. 

És az étkező résznél megértettem, hogy miért mondják, hogy az eleje időszakot töltsük távol mindentől és mindenkitől. Mert itt is egyszerűen annyi az inger, nem csak a gyerekeknek, nekünk is, annyi minden van, fények, hangok, emberek, jön, megy, csipog, bemondja, kiabál, odaszól, magas, fényes, csillog, világít…. hogy egyszerűen nem marad energia, figyelem a kis dolgokra, mert más lesz a prior.
Konkretizálva egy példával: mi hetek óta küzdünk a gyerekekkel, hogy ha szeretnének valamit, az nem KELL, vagy AKAROM, hanem kérem, szeretném…. És most odaültünk az étkező részlegre, a gyerekjátszórész mellé. Egy másik család szintén két gyerekkel kb ugyanakkor érkezett. Gyerekek be a játszóba, addig az egyik szülő kaját hoz, aztán evés, majd még egy kis játék, míg apa a kocsiba pakolja a teherautónyi cuccot. Hát azt kell mondjam, hogy a mi gyerekeink szépen, rendesen, csendesen, nyugodtan játszottak, ettek. A másik család kisebbik gyereke pedig kellően hangos műsorszámmal szórakoztatta a környezetet. Hálát adtam, hogy nem mi vagyunk azok, akiket mindenki néz a hisztiző gyerek miatt… így mikor Juliska azt mondta, KELL MÉG, én reflexből nem azt mondtam, amit mostanában szoktam, hogy „Kérek”, hanem megkérdeztem, hogy mi kell? Inni – mondja… és én adtam neki az innivalót. Pár pillanat múlva gondolkodtam, hogy ha otthon lennénk, akkor ezt most kijavítottam volna, de itt… örültem, hogy békésen vagyunk, minden gond nélkül. Szóval azt gondolom, nem hülyeség az az elvonulás az elején. Nem csak a kapcsolatépítés, meg a bizalom miatt, hanem azért, mert ott jobban lehet a kis dolgokra is figyelni, úgymond finomhangolni a dolgokat, amikre aztán nagy szükség van ilyenkor az éles bevetéseken.

Szintén Bianka :)

A mai csodánk:
Még csak találgatunk, hogy ez hogy történhetett, de a gyerekek ma este minden veszekedés nélkül aludtak el, jókedvűen, és villámgyorsan!
Beszéltünk ma az alvásról, meg arról is, hogy Juliska miért várja meg, hogy felemeljük a hangunkat, miért nem lehet elsőre megcsinálni dolgokat…? Bár válasz nem érkezett olyan, ami értékelhető, de lehet, hogy ez valahogy megnyugtató volt a számára….? Nem tudom… Minden esetre megvolt a tejcsi, mese, aztán egyszer csak mély szuszogások… nem volt nyekergés, forgolódás, sajátmagát altatás…. Meg semmi, amit az előző bejegyzésben írtam …. Hmm…   

És egy másik, ami napok óta meg akar íródni, csak nem volt rá alkalmam, hogy így, hogy rájöttem Juliska „nyitjára”, lelkileg könnyebb már. Még mindig vannak viták, az a napi egy-kettő megvan, de azért már alakulunk, és ez felszabadító.

Én is megengedem magamnak, hogy jobban, szabadabban érezzem magam. Tegnap pl valami front lehetett, megfürdettük a gyerekeket, mese, tejcsi, aztán mondtam, hogy szevaaaa… felesleges köröket most hagyjuk, mert én bizony bevágom a szunyát a sarokba… És akkor ééééérdekes módon Juliskának nem voltak felesleges körei, vagy legalábbis nem annyi.
Tudom, sokan szidják, de a Tiktokon jött szembe egyik nap egy videó, ami kifejezetten jól esett. Tündérjelmezben mondja az anyuka a gyereknek, hogy kész az ebéd, jöjjön enni…. majd egyre határozottabban… majd egyszer csak elzöldül és elöjön a Hulk… :D és akkor a kommentszekcióban egy rakat nő válasza, hogy de jó, nem csak Ő van így ezzel… és akkor megnyugodtam. Na nem azon, hogy nyugodtan lehetek Hulk, mert a célom az lenne, hogy ne legyek soha. De igen… van az a helyzet. És megnyugtató, hogy nem vagyok emiatt szörnyeteg.

Mondjuk ebben Anyukám is meg szokott erősíteni, hogy nem vagyok az :) Mi korábban is sokat beszélgettünk ilyen gyerekezős témákról, de ugye nem sok alkalom volt arra, hogy ezeket tettekre váltsuk és most, hogy alkalom nyílt arra, hogy a fagyi visszanyaljon, most kiderül, hogy a sok eszmefuttatásunk, amiket gondoltam, hogy így, vagy úgy csinálnék és elméleti síkon anyával megbeszéltük, hogy igen, ez így, vagy úgy… na most ez minden tettekre váltható. És azt kell mondjam, az elmélet teljesen megállja a helyét. A lelki háttér volt az, ami nekem meglepően sokkal intenzívebb volt, mint azt korábban bármikor is gondoltam. De azért jó, hogy napi szinten megtárgyaljuk Vele a történéseket és megnyugtató, hogy egyet értünk :)
Én elégedett vagyok a neveltetésemmel és ha ezt tovább tudom adni, akkor rendben leszünk, azt hiszem.

Ami viszont még mindig nagyon frusztrál, hogy nem tudok dolgozni. Jönnek a rendelések, el vagyok maradva egy csomó munkával, és nem tudom behozni magam, mert délelőtt kb esélytelen, hogy valami értelmes dolgot csináljak a takarításon kívül, és csak délután, mikor Bernát hazaér, valamint késő este tudok valami komolyabbat csinálni, de az sem mindig a konkrét munkám, mert a számlafizetés, kutyakaja rendelés, vállalkozások ügyintézése, kocsik, biztosítások intézése is ilyenkor történik.

Viszont oltári nagy hála van bennem Bernát felé, mert brutál, hogy mennyire hajt, dolgozik, igyekszik, beszerez, siet haza, csinálja, viszi a gyerekeket délután valamerre, hogy engem felszabadítson, és ez nem tudom elmondani, mennyire fontos és jó és hálás vagyok neki ezért.

És nem akarok Oscar-díj átadós feelinget, de szeretném megköszönni a sok figyelmességet, amit kapunk. Sokan írtok, hívtok, gondoltok ránk, ami nagyon jól esik és végtelenül megerősítő. Nagyon nagyon köszönjük!