2022.10.30.
Amerikaipalacsintás jó reggelt!
Ma reggel kicsit göthösen ébredtem, és a zuhany alatt indítottam újra magam. Vittem a ruháimat is, hajat is mostam, így mire Juliska bebootolt, és elkezdett bombázni a szokásos "Bianka öleljél meg!" köreivel, én már frissen, fitten, és mindenek előtt békésen tudtam Neki mondani, hogy papucsot vedd fel, gyere, és megölellek.... Aztán az öltözés is zökkenpmentesen megtörtént, majd két pár örző szem kíséretében állítottam össze az amerikai palacsinta tésztáját.
Egyszóval jól indult a reggel :)
De egyébként meg... Napok óta emésztem magam ezen az egészen, keresem a hibákat, hogy mik azok a bizonyos kavicsok a gépezetben. Abban határozottan biztos vagyok, hogy a gyerekek jók. Ők nem akarnak rosszat, nem akarnak rosszak lenni, nem akarnak az agyunkra menni, nem akarnak hisztisek lenni. A gyerekek ilyenek, van egy programjuk, így működnek. Kíváncsiak, tanulni akarnak, kell nekik a figyelem, a szeretet és persze reagálnak arra, ami körülöttük van, ami őket éri.
Bevallom őszintén, az elmúlt pár nap szerintem a legmélyebb
pontom volt, de szerintem mindkettőnk nevében mondhatom ezt. Bár katasztrófa
nem történt, nagyon szégyellem magam, hogy türelmetlen, feszült voltam és
emiatt ingerültebben beszéltem Jancsival is, de főként Juliskával. Az mindezek
mellett még mindig tény, hogy a fáradtságom és feszültségem nélkül is Juliska
nem gyenge eresztés, megéri a pénzét rendesen, és mindent megtesz azért, hogy
az ember zsebében nyíljon a bicska.
Tegnap még sokat beszéltünk Bernáttal és abban maradtunk,
hogy a dolgok nyitja egyedül az lesz, hogy mi változunk, mi állunk másképp a
gyerekekhez, még nagyobb nyitottsággal, érdeklődéssel, szeretettel, türelemmel.
Bár a gyerekeknek kitaláltunk több dolgot is, amivel feszültséget vezethetnek
le, arra nem fordítottunk semennyi energiát, hogy mi kiadjuk a gőzt és kicsit
feltöltődjünk. Szóval kerek perec kijelentettem Bernátnak, hogy erre ki kell
találnunk valamit. Elmeséltem Neki, amit az óvónő barátunkkal beszéltem, és
mindketten egyetértettünk ebben, hogy ha nem akarunk valami nagyon rossz
irányba indulni, akkor muszáj lesz új alapokra helyezni a dolgokat.
Ráadásul én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy több
olyan családot ismerek, több olyan anyukával szoktam rendszeresen beszélni,
akik több gyermeket nevelnek, neveltek fel, és mindig kedvesek, mosolygósak,
nem idegbajosak, és ha Rájuk gondolok, akkor muszáj megállapítanom, hogy ennek
kizárt, hogy így kell mennie, ahogy nálunk eddig volt.
Oké, az is tény, hogy ez a helyzet az örökbefogadással nyilván más, nem
ugyanolyan alapokról indulunk, viszont az is tény, hogy ezekkel a gyerekekkel
nekünk végtelenül nagy szerencsénk van (nem szerencse, áldás) hogy ilyen
egészségesek minden tekintetben. Szóval igen, árnyalja a helyzetet az örökbefogadás
lelki vonala, de alajában véve, Ők a legáltalánosabban véve is szimplán
gyerekek, akiket szimplán lehetne kedvesen, mosolygósan nevelni, és nem fogadom
el, nem nyugszom bele abba, hogy mi ezt nem tudjuk így csinálni.
Én most minden türelmemet előveszem, a dühdobozomnak meg
igyekszem az alját kiszerelni valahogy, hogy ami belekerül, az azonnal ki is
kerüljön, hogy alapból ne gyűljön ott semmi.
Illetve elkezdtem megkeresni az adott kellemetlen
szituációkban a hibákat, a gyökereket, hogy mit lehetett volna másképp,
egyáltalán miért történt az pont úgy. És nagyon kellemetlen volt rájönni arra,
hogy mindig én vagyok az, akin elcsúsznak a dolgok. Hogy az én feszültségem, az
én rohanásom, az én feladataim, munkám, dolgaim azok, amik miatt
összezörrenünk, amik miatt nem tudok teljes mértékben azonosulni a gyerekekkel,
és nekik megfelelő módon, türelmesen kommunikálni.
Szóval ezzel együtt elkezdtem módot találni arra, hogy
tudnám ezt is egy jobb mederbe terelni. Vannak ötleteim :) ami eléggé
megnyugtató.
Börnát:
Nem szabad mindig panaszkodni a bűn rossz kölkeinkre, a sok
vita és hiszti között azért vannak boldog, vagy vicces pillanatok is. Bár most
egy se jut eszembe, de tuti van, néha, egyszer-egyszer.:)
A déli alvásnál leültem az ágyunk végére és telefonoztam csendben, kicsit terelvén
a gyerekeket, hogy nem bulizunk, hanem alvás van. És feltűnik, hogy bár Juliska
már szuszog egy ideje, de Jancsi hunyorog és engem figyel, rá fogtam a kezem,
mint egy pisztolyt és lelőttem, (persze csak játékból, a kezem nem volt megtöltve
és a golyóimat is máshol tartom!) erre látom, hogy vigyorog a kis mocsok, odavittem
neki a macit, aki végig cammogott a bokájától a füléig és jól meg is ette a füleit.
(ez is csak vicc volt esküszöm, megvan minden füle!) Erre ő magához húzta a
macit, rendesen becsukta a szemeit és kiszusszant, szerintem kb akkor el is
aludt. Este lefekvés után már aludtak,
mi meg néztünk egy intellektuel műsort, hallom, mozgolódás van, és már megint,
vergődik a kicsi, mondom Biankának, hogy tuti kitakarta magát és fázik… felkapcsoltam
a lámpát és igazam lett. Dúrta magát a párna alá, de persze nem ébredt fel,
csak nyűglődött. (persze én nem takartam be, tanulja meg a nyomorúlt ha fázik
takarózzon be :P)
A gyerekekkel szerencsénk van, mert jól alszanak, ha végre elalszanak… csak
győzzük kivárni. :)
Nagyon ritkán előfordul, hogy Juliska felsír, de Jancsi max egyszer fordult meg
az ágyon és esett le, de akkor is felvettem meg vígasztaltam és aludt
tovább.
Bianka
Igen, nagyon sok vicces és kellemes dolog is van :) A minap
épp könnyesre nevettem magam, ahogy a gyerekek a 42-es cipőinkben csoszogtak
fel-alá, Jancsi Bernát cipőjében „dodozsni” ment, Juliska meg csomagokat
készített össze és a futárt hívogatta :D
Egyik nap a ligetbe vonultunk ki egy fotós társaságában,
ahol őszi képeket készíttettünk a gyerekekről. Eltekintve az alkalom legutolsó
öt percében történt szösszenetnyi vitánktól Julissal, a gyerekek csodálatosak,
szófogadók, elragadóan kedvesek, bájosak, vidámak, közvetlenek voltak és
ráadásul a fotós instrukcióit is olyan profin követték, hogy azt hivatásos
modellek is megirigyelhették volna :) Tetszett az egész alkalom hangulata,
vidámsága, könnyedsége :)
Tegnap pedig már elkezdtem megvalósítani, amiket a vérprofi
óvónőtől hallottam. Egyik fpp irány az volt, hogy szedjük külön a gyerekeket,
akkor lehetőség van még minőségibb figyelemre. Illetve adjunk feladatokat
nekik. Szóval ezt már tegnap el is kezdtem és elvittem Julist bevásárolni.
Fantasztikus, tökéletes volt minden, az első perctől az utolsóig. Beszélgettünk,
kérdezgetett, amikor épp eladóval beszéltem, akkor csendben volt, és még
segíteni is tudott. Nekem nem volt teher, hogy Vele voltam, Ő pedig nagyon
büszke volt magára, hogy feladata volt és segített.
Ma délután együtt porcióztuk ki a húsokat, segített
kiadagolni, megformázni (nálam szögletesre vannak fagyasztva a darálthús és
kockázott husi csomagok...) a fagyasztandó csomagokat, segített bepakolni a
fagyasztóba, asztalt törölgetett. Néha tényleg segítségnek érzem, amit csinál,
kezdek rákapni az ízére :D
Bernát:
Ma mint gonosz szülők, délelőtt elvittük a gyerekeket a
mamához, hogy egy kicsit ő is küzdjön az arénában. Egész jól elvoltak, ettek,
ittak, aludtak, játszottak. Szoktatjuk őket a rokonokhoz, mert néha szükség
lehet, hogy más vigyázzon rájuk és akkor se legyen gond.
Bernát:
Ma felraktunk a legfontosabb fórumra a gyerekekről egy
kollázst és némi magyarázatot, hogy mától hivatalosan is egy család lettünk
végre. Sok munka, pénz, és támogatás van ebben a projektben. Lelkileg nagyon a
mély ponton vagyunk, a sok súrlódás, a sok hiszti, az állandó kötözködés, és a
gyerekek megfejtése elég sok energiába kerül. Tudom, hogy sok családos most
nevet, de mi nem 9 hónap alatt lettünk szülők, hanem két hét alatt! És a
gyerekek nem szépen lassan egy év kölömbséggel érkeztek meg, hanem egyszerre
lettek bele verve a családba, mint egy szög, vagy ék? Tudom sok problémát írunk itt le, és
panaszkodunk, de azt tudni kell, hogy ez életünk egyik legnagyobb és legjobb
döntése, csak a kezdeti nehézségek kicsit beszürkítik a képet. De pik-pak meg
nevelnek minket a gyerekek, és minden rendben lesz.
Bianka
Megerősítem, igen, ez mélypont. De szerintem most már oké
lesz.
Bernát:
Csend van, Bianka hosszas telefonálás és elmélkedés után új
stratégiára váltott, most dolgoztatja Juliskát, hogy ne unatkozzon, és így
talán kevesebb lesz a hiszti meg a veszekedés. És bár tegnap én voltam a Hulk,
az a ződ izé a tévéből, aki morog ordít és verekszik. Ma megfogadtam, hogy
kurvára türelmes leszek és én leszek a leszedált, nyálcsorgatós apuka, aki ha
szarral dobálják is, mosolyog bazd meg. Eddig bevált.
Bianka
Egész délután, este egyszer volt nálam az a pont, hogy
kezdett zöldülni a fejem, akkor mondtam Bernátnak, hogy na oké, most találjunk
ki valamit, mert most ez kezd sok lenni. (Hozzáteszem, ezt a helyzetet is
megvizsgáltam, és megint nem a gyerek volt a szűk keresztmetszet, hanem az,
hogy nekem volt feladatom, amiben nem tudtam teljesen Juliskára figyelni, de
feladatot sem tudtam neki akkor adni és ott elkezdett idegesíteni az, hogy
nyűglődik tekergeti magát, unatkozik)
No szóval minden oké :) sínen vagyunk, jók leszünk :)