2022.10.28.

 

Már jó sok nappal lemaradtunk, de egy kicsit csalós a helyzet mert minden nap írtunk, csak odáig nem jutottunk el, hogy fel is menjen. Szóval kezdem pár nappal ezelőttnél:

Előző írásunkat éjjel 1-kor fejeztem be, de annyira úgy akartam, hogy meglegyen, kerek legyen, minden benne legyen, meg, hogy fel is menjen, hogy muszáj volt megírni. Reggel hozzám képest iszonyú korán kelek... nem baj, ki tudom aludni magam. 

Ahaaaa.... Kis naiv :D

Éjjel 3:48.... 

Horrorfilmbe illő hangra ébredek, a síron túli nyöszörgés elmosódott szavaiban Juliska mintha segítséget kérne, mintha azt mondaná, félek, és a nevemet hallom ki a szó dallamosságából majd Bernátét. Hallgatózom, hogy múlik-e a rossz álom, de nem, szóval közbelépek, hátsimi, finoman ébresztés, szemét kinyitja, rám fókuszál, mondom neki, minden rendben, csak álmodtál… mit álmodtál? - kérdezem, de nem tudja elmondani, alszik vissza. Kimegyek én is mosdóba, hallgatózom, hogy minden oké-e, de visszatérve még nem alszik Juliska, csak néz, ebből gondolom, hogy valami nem oké, ekkor csap meg a pisiszag... Bepisiltél? - kérdezem, mire bólint és mutatja az elázott... mindent... Hát ekkora pisitengerben úszva szerintem én is segélykiáltásokat hallatnék álmomban. 

Szóval ágyneműcsere hajnali 4 előtt.

Ennyit a jó pihiről. 

 

Fél 6-kor kelek, mert látogatást tervezek a nagyapámhoz és már a gyerekek előtt is azt terveztem,, hogy egy alkalommal random kimegyek egy általam frissen sütótt, még langyos fonott kaláccsal. Szóval ez a random látogatás ma lesz, a kalácsot beterveztem, de időben kell indulni, érkezni, hazaérni, ebédelni, hogy az alvásidő ne csorbuljon, viszont a kalács készítésnek fix ideje van, a gyúrásokkal, kelesztésekkel, sütéssel, visszaszámolva a fél 6-os ébredést nem kerülhetem el. 

Így is lett, a kalács csodás, a látogatás is nagyon kedvesre sikeredett. Reggel még azért a biztonság kedvéért összevesztünk egyet, de ez már szinte menetrendszerűnek mondható. 

A nap második fele is jó volt, leszámítva azt, hogy irgalmatlanul brutálisan nagyon el voltam fáradva, de ennek ellenére mesekönyveztünk,kirakóztunk, szóval kellemes volt.

 

Az egész napban viszont Juliska kitartó közeledése volt egy kicsit sok nekem. Már korábban is írtam, hogy egész nap tudna a nyakamban lógni, és erre én még nem vagyok kész. Lehet, hogy erre már páran felszisszennek, hogy anyám p*csája, fene nagy jódolgomban már azt sem tudom, mire panaszkodjak, egyik nap azon sírok, hogy vajon fog-e szeretni, másik nap meg az a bajom, hogy szeretni akar…. És igen, ez tényleg így van, de ahogy sok másban, ebben is teljesen hátra soroltam magam, annyira Juliska központú lett minden, az összes probléma, hogy magunkkal, magammal nem foglalkozom. Ez mutatkozik meg az indulásainkban is… Gyerekekre ruha, cipő, szép legyen, ne fázzon, színben passzoljon, Juliskának haja, Jancsinak sapi, mindkettőnek pót bugyi gatya, pelenka, Bernát cuccai, kulcs iratok, stb… én meg épp csak átöltözöm és ahogy zárom a házat, nézek bele az ajtó üvegébe, mint tükörbe és állapítom meg, hogy a hajam egy szénakazal és szörnyen nézek ki. Szóval a lista végén vagyok, és a folyamatok közben annyira nem foglalkozom magammal, hogy mire észbe kapok, baj van… Mint most.

És ésszel tudom,  hogy neki ez jó lenne, kellene, -mármint az ölelés - de képtelen vagyok (még) ezt mindig teljesíteni, szóval néha nem annyira bánom, hogy épp benne vagyok egy folyamatban és ezért nem tudom éppen akkor megölelni.

Korábban volt egy kapcsolatom, melynek elején én nagyon szerelmes voltam, majd kiderültek hazugságok, egyre nagyobb teher volt pár dolog, mire én ezt a kapcsolatot szerintem a lelkemben lezártam, de az élet úgy hozta, hogy a szakítás nem történt meg és még jó sokáig húztuk egymás mellett. Ő kezdetben nem volt annyira nagyon odáig értem, de ettől a váltástól hirtelen az lett, és külső szemmel egy kedves, gondoskodó, mindig a kedvemben járó fiatalember lett, akire azt mondták a kolléganőim, holnap hozzámennének.... Én pedig addigra már minden részéből kiábrándultam, így nekem fojtogató volt ez a sok kedvesség. Néha ezt a fojtogatást érzem, mikor Juliska állandóan, minden negyedórában, lehetőleg a legalkalmatlanabb helyzetekben kéri, hogy öleljem meg, vagy kérdezi, hogy megölelem-e....vagy egyenesen felszólít, Bianka, öleljél meg! Bianka imádjál meg! És alapvetően rajta vagyok az ügyön, hogy minél többet mondjam neki, hogy szeretem, minél többet öleljem, de ahogy korábban is írtam, mindeközben azért ott van Bernát, ott van Jancsi, kellene enni, takarítani, főzni, mosni, és dolgozni is. És alapvetően nyilván ők azért eléggé első helyen vannak, de minden alkalommal nem tudom megölelni, mikor ő azt úgy gondolja, és a kedvencem, mikor Jancsit pelenkázom, vagy épp a kakis fenekét törlöm, akkor kérdezi Juliska, hogy megölelem-e. Mintha ráérezne (vagy direkt csinálja?..... neeem.... vagy de? ... neeeeeem…. vagy mégis?) a legrosszabb pillanatokra. Egyébként abból gondolom, hogy esetleg direkt csinálja mégis, mert egész nap azért számos alkalom lenne arra, hogy megöleljem, vagy olyan folyamatokat is csinálok, amikor simán odajöhetne és  nem lenne gond, ha közben megölelném, ééééés nagyon sokszor van, hogy kifejezetten csak azért leülök, hogy úgymond szabad préda legyek és ha nyitott rá, megölelhessem. De képzeld, ezek az alkalmak nem jók!! Van, hogy leülök, egyedül azért, hogy meg tudjam ölelni, kitárom a karom, oda is hívom, hogy jöjjön, megölelgetem, és akkor nem jön... De amint nekikezdek valaminek, és ezerrel belevetem magam, azonnal kérdezi, hogy megölelem-e. És már most ott tartok, hogy ez néha annyira idegesít, - mármint nem maga az ölelés kérés, hanem a rendkívül rossz időzítés-, hogy jaj... Mert azt érzem, egy olyan helyzetbe kényszerít, amiben totál meghasonulok. Vagy azt mondom, hogy nem, nem tudom most megölelni, és akkor megbántom vele, vagy erőt veszek magamon, megteszem, de akkor én feszülök meg. És egyelőre kidolgozás alatt van ennek a megoldása, mert azt gondolom, ezt meg kell oldani, mert nem hiszem, hogy úgy kellene együtt lennünk, együtt élnünk, hogy valakinek ez rossz legyen. 

 

Amellett, hogy hamarosan megyek majd pszichológushoz, - már az időpontom is megvan - hogy egy kis szakmai támogatást kérjek a gyerekekkel való jobb kapcsolódáshoz, abból indulok ki, amit korábban pont tőlük egy terápián kaptunk megoldásként, hogy a kecske is jól lakjon és a káposzta is megmaradjon. 
Megfelelő mederbe kellene terelni a dolgot, jobban időzíteni. 
Bár a mi esetünkben ugye két felnőttről volt szó, és mi elvileg megértettük a problémát, a helyzetet, egymás igényét és hajlandóak is voltunk tenni azért, hogy ez jobb legyen, most egy felnőtt - kontra 4  évesről beszélünk, melyben a 4 évesünknek még az is gondot okoz, hogy a Jancsi és Juliska mese ne csak egy mondat legyen, hogy "Jancsijuliska eltévedtek az erdőben, és falatoztak" Szóval Tőle nem várhatom el, hogy megértse a felnőttes dolgaimat, a szövevényes összefüggésekkel, előzményekkel és következményekkel, nekem kell az Ő dolgait megértenem.
Ez kb ugyanolyan – és bocs, hogy már megint kutyavonal – de a kutyasuli, ahová jártunk, az is nagyon ötletesen Gazditanoda volt… pont ezért, mert a kutyák nagyon is jól kommunikálnak, nekem kell megtanulnom az Ő nyelvüket, viselkedésüket. Szóval a gyereknél is nekem kell megtanulnom Őket, az Ő motivációjukat, az Ő viselkedésüket, stb. + azt is, hogy egy épp nem három évestől és egy épp nem négy évestől mit várhatok el. Ahogy a kutyámtól sem várom el, hogy felolvasson nekem valamit, mert kutyaként nem képes erre, ugyanígy a gyerekektől sem várhatok el bizonyos dolgokat, mert még nem képesek erre. És mérgelődhetek ezen, agyon verhetem, vagy lelkileg szétnyomhatom, akkor sem fogja tudni megcsinálni, mert korából adódóan még nem tudja.

Ezt így visszaolvasva annyira egyszerűen hangzik. A dolog nehézsége, hogy minden gyerek más, így nincs egy olyan lista, hogy mit tud egy négyéves, max nagyon általánosan, tehát kiindulni inkább abból lehet és abból kell, amit maga a gyerek tud. Ez így tök logikus.
Viszont beleszámítva a frontot, a teliholdat, a bal lábbal kelést, stb… azért az igencsak érdekes, mikor a gyerek már egy csomószor megcsinált valamit, tehát joggal feltételehetném, hogy tudja és elvárhatom Tőle azt a valamit, de aztán következőre mégiscsak bénázik, vagy nyavajog valami folyamaton, amit már tud….és akkor ne durranjon el az agyam.

 

Bernát:
Édes pici kedves kislányom, az anyád úr istenit….
Ezt most azért írom, mert tegnap volt az első nap, hogy pofon vágtalak, ezzel én is beálltam a „halálra verem a gyerekeim” klubba! Remélem, hogy majd ha ezt olvasod, egy rendes, normális felnőtt lettél és sikerült nem hülyére verni a fejed.
Tegnap az asztalnál játszottak, és a kirakósban Juliskának valami nem tetszett, és Jancsit ököllel arcon ütötte és én ezt vesztére pont láttam, és abban a pillanatban csattant is a pofon… nem is volt kicsi. Annyira meglepődött, hogy mi történt, hogy sírni se tudott, csak forgot a fejében a történet, majd mikor kimentem az ajtón, akkor ment oda vígasztalásért Biankához és akkor kezdet sírni. De Bianka is számonkérte, azért, amit csinált.
Nem tudom, mi ez a folyamatos ellenkezés, kérdem tőle kérsz csokit? mondja, hogy nem, eltelik pár másodperc és feldolgozza az információt, és akkor már kér.
Kérdem tőle este lefekvéskor, hogy tejcsi, vagy kakaó? Erre mondja, hogy nem kér semmit, háromszor lett meg kérdezve, ő nem kér… behoztam Jancsi kakajóját és akkor mondja, hogy ő tejcsit kér, erre én, hogy ma már nem kap tejcsit, és kakaót se, mert azt mondta, hogy nem kér. Persze, hogy ebből sírás van, és nem érti, mért nem kap tejet. És az én agyam meg már szikrázik, hogy mi a tökömért kell ez a hiszti, és nem, nem kap tejet, mert tanulja meg, hogy a dolgoknak van következménye, és a másik, hogy ne szivasson.
A sok hiszti, veszekedés és egyéb bajok miatt már korábban elhatároztuk, hogy jelentősen visszavesszük az édességmennyiséget, ami azt jelenti, hogy nincs alapból csoki, nyalóka, cukorkák, meg minden hülyeség és inni sincs mindig szörp, hanem a víz az alap. Gyümölcs van, azt alapból kapnak, pl uzsonnára, de nincs egyéb extra. Amíg nem javul a helyzet nem lesz fincsiség. Kaját vizet kapnak és aki jól viselkedik, az kaphat valamit.

Bianka

Nekem kicsit káosz van a fejemben.
Jó lesz már ez a pszichológusos beszélgetés, mert fejtegetem én a dolgokat meg összeszedegetem, amiket tudok, hallok, de időben nem mindegy, hogy nyomozok hetekig, hónapokig, vagy valaki megmondja a tutit.

Őszintén mondom, Juliskánál bosszantóbb, idegesítőbb, tenyérbemászóbb személlyel még nem találkoztam. Ha egy valóságshowban lennénk, szerintem rajtunk elmenne a műsor simán, nem kellene más töltelékember. Olyan szinten tud kihozni a sodromból, hogy legszívesebben kettétörném. És ha nem olvasnék annyi okos cikket, akkor időnként simán csak lekevernék neki egyet, jól elfenekelném, azt mehet tovább minden. De nem lehet verni a gyereket, nem vezet jóra, mert a kis lelke, meg egyébként is milyen ember az, aki jónak gondolja, hogy rácsap egy gyerekre… meg hát a törvény, vagy nemtommi sem engedi már egy ideje, és különben is az erőszak erőszakot szül, tehát oké, nem verem. (vagy legalábbis nem ez a nevelési módszerem fő vonala.)
Jó, akkor büntessük meg, ha rosszat csinál… De büntetni sem lehet, mert még kicsi, meg úgy sem érti, meg különben is a büntetés… jajj… meg, hogy akkor csak kijátszani és csalni tanul meg. Oké, akkor ne büntessük… és akkor mit lehet? Elküldeni sem szabad, mert a figyelem, és a szeretetmegvonás nagy defekteket okoz, pedig néha ez is jól esne, hogy simán csak elzavarom, ne is legyen a közelemben, nem vagyok elérhető a számára… de pedig pont ez egy nagyon fontos dolog, hogyha figyelmes vagyok a gyerekemmel, akkor elérhetőnek kell lennem… Szóval akkor mit lehet? Merthogy kezdem azt érezni, hogy minden ütős eszközt kivettek a kezünkből, vagy pedig ha alkalmazzuk, szemét szaralakok vagyunk…. Megbeszélni vele (amit nem ért meg) meg motiválni, amihez meg nem mindig van időm, de igazából lelkesedésem nincs sokszor, mert mindenért csak a nyávogás van, meg valahogy máshogy állni a dolgokhoz, nem utasítani, hanem lelkesíteni, nem szigorral, hanem kedvességgel kellene elérni, amit akarok. Csak mikor ötödjére kérem meg szépen, türelmesen, hogy öltözzön fel, felsorolok minden előnyt, hogy milyen jó lesz, ha felöltözik, mert nem fog fázni meg mehetünk reggelizni, stb… de ott ül az ágyon meztelenül, és mindenre az a válasz, hogy ő azt most nem szeretné, akkor kicsit olyan eszközhiányosnak érzem magam, mert nálam itt jönne a tekintély, és nem érdekel, hogy mit szeretne, meg mit nem, felöltözöl, mert azt mondtam, és a még jobb, mikor ilyenkor visszavigyorog. Na akkortörölném képen, hogy na most vigyorogjál…. de azért nem akarom ezeket elkezdeni, mert ha már itt az elején ez az eszközöm, mi lesz később? Tényleg agyonverem? Nyilván nem.

Viszont….

Húúúúúúúúúúúúúúú…..

Tegnap este nagyon furcsa és durva dolog történt.
Korábban meséltem, hogy úgy kaptuk a gyerekeket, hogy Jancsi nyunyója, meg a cumija, és Juliska macija és plüsskutyája, és mindkettejük cumisüvege az esti és reggeli tejcsivel szent és sérthetetlen, ha azoknak baja esik, akkor égszakadás, földindulás lesz…
A cumitól búcsúztunk el elsőnek, majd odalett a nyunyó is, nem kellett pár hét után. A reggeli tejcsi kb két napig ment, utána azt reggelire cseréltük. Ami stabilan megmaradt, az Juliska macija és plüsskutyája, valamint az esti tejcsi, ami Juliskánál már egy ideje csak jelzés értékű, már kb csak másfél dl, és tej helyett kakaó. De mivel már az is csak egy szenvedés, és már néha csak rágcsálja a cumi részét, mondtam, hogy ha elrágja, akkor úgy lesz, olyan nagy lyukkal, mert nem veszek másikat. 4 évesen már nem gondolom, hogy cumisüvegből kell inni a tejet, kakaót.

Nem tudtam, ennek mikor lesz vége, hogy hogy fogunk a dolgoktól elbúcsúzni, de ezt nem is erőltettem, majd alakul valahogy.

Erre ma délután volt egy vitánk, már megint a játékok miatt, mert a gyurma, ami kiszárad, ha nincs lefedve, már megint fedetlenül égtelenkedett az asztalon, így megkérdeztem, hogy akkor ez a gyurma mehet a kukába? Merthogy itt van hagyva, hogy tönkremenjen, ha kiszárad, vége. Erre Juliska könnyelműen rávágta, hogy igen, mehet a kukába… Hm… Elég rosszul esett a dolog, nyilván nekem nem a kötődés miatt, hanem mert tudom, hogy milyen aranyárban mérik a gyerekjátékokat mostanában, és hát na… mi sem nyomtatjuk a pénzt (meg más rokon sem, akik szeretetből megajándékoznak valamivel.) Szóval mondtam, hogy jó, de ha ennyire nem vigyáz a dolgaira,akkor következő mi lesz? A babája???? És, hogy kicsit kézzelfoghatóbb legyen, összefogtam random négy babát, és megmutattam neki, hogy akkor ezek is mehetnek? Azt mondta, nem… Oké. Akkor tessék vigyázni rájuk...

Erre most este, nem is tudom, hogy kezdődött, de nem vitával, tök normálisan meséltünk, ölemben ültek, Farkasos kecskegidás mesét beszéltük át, majd ment egy-két Bogyó és Babóca, mire Juliska pakolászta az egyik nagy babát, hogy nem tudja hova tenni, itt sem jó, ott sem jó, akkor dobjuk ki… WTF??????
Kérdeztük mindketten döbbenten? Hogy hova???? A kukába? Igen, a kukába, mondta. Azzal Bernát kezébe nyomta… Bernát kivitte a babát.
Erre Juliska elkezdte leszedegetni a babákat a polcról… Ez sem kell… ez is mehet… és benne volt az a baba is, amit még Lilláéktól hozott. Babákat, pónikat, plüssöket, gyakorlatilag teljesen üresre lepakolta a polcát, és mindent egy zsákba tettünk, hogy mehet a kukába!!!!
Elsőre azt mondta, hogy a macija és a plüsskutyája nem… de végül azok is áldozatul estek a kíméletlen szelektálásnak, így azok is a zsákban landoltak. Végül azt mondta, oké, most még megiszom ezt a kis kakaót és a cumisüveg is mehet. És azzal azt is betette a zsákba. Ehhez Jancsi is csatlakozott, hogy Ő is odateszi.
Na ekkor mondtam, hogy állj… Ránéztem a gyerekekre, főleg Juliskára, hogy átgondolta ezt? Ha ez most kimegy a kukába,holnap jön a kukásautó, beleborítja a bácsi a kukásautóba az egészet és elviszi a szeméttelepre, és soha többet nem fogja ezeket látni. Tényleg ezt akarja?  Azt mondta, igen. Visszakérdeztem, hogy tényleg mehet a maci, a kutya és a cumisüveg is? Mondta, igen… azzal bezsákoltuk az egészet és Bernát kivitte a házból. Bónuszként a takaróját és a párnáját is kukázta, majd a párnát mégis visszavette, hogy az mégis kell. Szóval most itt fekszik, egy szál párnával, takaró nélkül. Nagyon kíváncsi leszek, mi lesz ebből. Lesz-e sírás… vagy ez most mi? Tényleg ennyi? Tényleg nincs jelentősége egyáltalán a játékainak? A régi dolgainak? Vagy esetleg lezárt valamit? Nem tudom…. De elég fura, sőt, számomra inkább ijesztő ez a kíméletlen tisztogatás.

(kicsit később elkezdett fázni, a takarót visszakapta, mivel az még nem volt „kidobva”, csak kint volt az étkezőben)

Én gondolok valami lezárásra, valami elszakadásra, aminek jelelehet ez.
Tegnap előtt beszéltünk az örökbefogadásról velük. Azt már említettem, hogy már nem titkolózunk, nem szépítünk. Amikor felemlegeti anyát, vagy apát, hogy ott ez volt, az volt, én kijavítom, hogy Lillánál? Károlynál? Ha mondja, hogy a lányokkal ez van, az van, akkor javítom, hogy nem, ez csak volt, már nincs így. Már nem ott van az otthon, hanem itt. Már nem ott lakik, hanem itt. Már nem az ottani kutya van, hanem az itteniek. Sőt, a gerlepapa –gerlemama sztorinál már konkretizáljuk a dolgokat: Gerlepapa-Bernát, Gerlemama-Bianka van, a Rigómama az Lilla, és az éppen pottyanó tojás, az Jancsi és Juliska… De az üzenet még úgy érzem, nem ment át, mert még ezekre a beszélgetésekre soha nem volt az a válasz tőle, hogy nem akarja… Jancsival még mindig nem számolok ezügyben, de Juliskával szerintem már kellene, de Ú meg megtévesztő, mert mindig vidám maradt, maximum témát váltott, de ez nekem is furcsa volt. Amikor az oviban voltam megbeszélésen, akkor mondta az óvónő, hogy ez fura, mert ha volt rendes kötődése oda, anyához, apához, akkor nem kellene ilyen könnyen elszakadnia. Szóval vagy a kötődéssel van gondja, vagy a folyamat nem zajlik, zajlott le benne.
Én azt gondolom, hogy a kötődéssel nincs gond, inkább a folyamatra gondolok, hogy az még nem zajlott le, vagy lehet, hogy el sem indult. nem tudom, hogy kellene közölni vele, lehetleg brutális lesokkolás nélkül, de azért tiszta legyen neki, hogy ez már egy végleges dolog.
És akkor volt egy telefonom Lillával, ami azért zajlott, hogy megnyugtassam, minden oké. Akkor mesélte, hogy Juliska, mikor haragudott rájuk, akkor elment a szobába, és mérgesen mondta, hogy megyek örökbe!!
No és egyik nap, mikor felmerült az örökbefogadás témája, akkor mondtam Neki, hogy Lilla vigyázott rá, szerette őket, de tudta, hogy mi jönni fogunk. És most jöttünk, és Ő most eljött örökbe. És akkor mondta elsőre, hogy nem akarja…. Na végre!! Gondoltam…. Szóval lehet, hogy ennek is van köze ehhez a nagy tisztogatáshoz?