2022.11.14.

2022.11.14.

Bernát:

Felriadtam reggel, hogy valaki motoszkál kifelé a vécére, be is csuktam a szemem, hogy ne lássa, hogy fent vagyok. Juliska andalgott kifelé, és én boldog voltam, hogy ha felébred magától kimegy vécére és nem kell figyelmeztetni. :)
 Hát őőőő korai magömlés… őőő vagy is korai öröm… Juliska becsukta magára az ajtót (ami mindig rosszat jelent, mert valamit titkolni akar. Normál esetben az ajtó tárva nyitva van nála, ha tényleg kell pisilni, kakilni, és semmi csalafintaságot nem akar csinálni. De ha az ajtót becsukja, akkor ott tuti valami titkos, szabálytalan, nem engedélyezett dolog fog történni… - Bianka) és nagy a csend, se éneklés, se matatás, se vécé húzogatás, ez gyanús.
Kisomfordáltam a vécéig és benéztem. Hát sirós arc, sírós arc, rémült arc, kaki emoji itt, kaki emoji ott, meg amott is, meg mindenhol, KAKI ŐSROBBANÁS!!!!
Szóval most jön a részletezés: a vécében az ülőkén, a vécé oldalán lefojva, a földön szét csapva, a vécé és a zuhany közt zsemlényi pogácsában, a fürdő szőnyegen a fellépő oldalán, a szennyes ruhákon a földön, a gyerek pólóján a háta közepéig, a gyerek fenekén, kifugázva a két domb köze, a vécében fél tekercs használt, nem mondom, hogy tiszta szar de használt papír. És egy rémült gyerek, mezítláb. Na apa, kezdődik a reggel… :)
Egy gyors videót csináltam, és elkezdtem a kármentesítést. Gyorsan bekapcsoltam a melegítőt, hogy ne fagyjon meg ez a - szó szerint - szaros purdé, aztán megnyitottam a zuhanyt hogy le mossam a nem kívánt hozományt a lányról. Míg ő mosdott, addig én a kicsit szaros dolgokat gyömöszöltem a mosógépbe, a nagyonkakisakat a mosdóba, ahol az ürüléket le sikáltam hogy ne a gépben kenődjön szét a kula, persze a mosdóban is úszott némi fekália, amit nem sikerült annyira szétáztatni, hogy le menjen és a rendszer része legyen. A fosos gyerek közben szépen tisztult, de engem még várt a kaksis vécé, amire nem sok eszközt tartunk, van vécékefénk a nagy dolgok kis dolgai eltüntetésére, van szivacsunk a takarításra de azzal a centi vastag matériát nehéz letörölni, a vécépapír se bír el mindennel, és közben az ülőkén már szárad az oda kent salakanyag. Egész jól sikerült a takarítás, a gép meg tele trotyis ruhákkal, és felmerült bennem, hogy vajon az ágyban van-e valami csomag, félve közelítettem meg a „latrinát”, ahol a gyerek alszik, és hát volt egy kb. két tenyérnyi harmatvizes folt.
A gyereket bevittem és felöltöztettem, majd befektetem az ágyamba és adtam neki egy könyvet, hogy nézegesse. Majd kimentem és elindítottam egy barnanamaci-mosó programot, majd csináltam egy kávét drága szerelmemnek, aki ha felébred boldog és nyugodt lesz. Még egy kis lágy zenét is indítottam neki, de sajnos fél óra múlva már áll a báll és ideges. L Ja elmondanám, hogy bár brutális ébresztő volt ez, de én „hót nyugodt” voltam, vidáman, boldogan, nyugodtan oldottam meg a feladatot. Végül is egész szép volt a hozam, mit panaszkodjak? J
Meg ma én leszek a gyerekekkel és lesz még itt csikágó J

(És írás közben látom, ahogy Csika röhögve olvassa ezt a vonaton)

Bianka:

Lágy zenés, kávéillatos jó reggelt!
Az egész reggeli sztoriból annyit tapasztaltam, hogy mikor kinyitottam a szemem, Juliska feküdt mellettem síri csendben. Még félálomban valahogy felsejlett bennem, hogy mintha csendben átöltöztette volna Bernát Juliskát. Majd indult a lágy zene, jött a kávé, Jancsi is ébredt, én is bebootoltam, felültem az ágyban, és szembenézve Juliska ágyával látom, hogy nincs rajta ágynemű….
Őőőőő….
Juliska a vilg legtermészetesebb módján közli velem, hogy mindent összekakilt… Épp csak nem volt büszke erre. Persze ebből már semmit sem tapasztalok, szóval Bernát mentette meg a hazát.Hihetetlenül szeretem és nagyon büszke vagyok Rá, el sem tudom mondani, mennyire hálás vagyok. És nem konkrétan csak azért, mert kimossa a szarból a gyereket, meg gyakorlatilag mindent, hanem még emellett nem is mérges, nem is panaszkodik, hanem még azon is fáradozik, hogy nekem mindettől függetlenül jól induljon a reggelem és ebből az egészből semmit ne tapasztaljak.
Mikor kávézni kezdek, a gyerekek játszanak, Bernát ír, így van pár percem az egyik kutyám barna szemeiben elmerülni – amit korábban gyakran csináltunk, csak mi ketten és amikor a gyerekek érkezésébe belegondoltam, ez egy komoly félelmem volt, hogy ezt soha többet nem tehetem, és most nagyon örülök, hogy ilyen is volt, mert ez sem parancsra megy.
Na b eddig is tartott a jókedv, mert Juliska már megint csinálja a fesztivált. Méga reggelit készítem, mikor számára az a legviccesebb játék, hogy löki le az asztalról a memóriajáték minden egyes darabját a székre, majd onnan a földre…. Nem nagy dolog, de tudja, hogy harapok ezért. Tudja, hogy a leesett darabokat fel kell szedni, mert megsérül, megkarcolódik, koszos lesz, rosszabb esetben kezelésbe veszi a tacsika,… egyik sem optimális egy játék számára. Nálunk szabály, hogy vigyázunk a játékokra, nem törjük, nem dobáljuk és ezt mindenki tudja, be is tartja… Rászólok, hogy szedje össze, felszed a teljes készletből három darabot és elkezdi kirakni az asztalon…. szólok újra, hogy mindet szedje fel… a földröl is! Ekkor már kezdek ingerült lenni, mert francért nem lehet vigyázni a játékokra, miért nem lehet megbecsülni semmit? és miért nem lehet szót fogadni, mikor kérek valamit? Miért kell megvárni, hogy felemeljem a hangom és már délelőtt 9-kor a plafonon legyek????
Szólok újra, hogy Juliskaaaaa….. kértem valamit… Erre Ő ingerülten: pakolom!!! Nem látod?????
Na az anyád…. gondoltam… nem a seggedből rángattál b.meg, tudjad már, hogy kell beszélni egy felnőttel! Na odamentem, aztán kicsit közelebbről is megbeszélgettük a dolgokat.
Igen, ideges lettem. És ilyenkor konkrétan nem érdekel, hogy a nagyon felvilágosult gyereknevelők szerint a „gyerek azért ideges, mert más volt a terve” Leszarom a tervét, a szabály az, hogy vigyázunk a játékokra = nem szórjuk a földre.

Na és akkor itt rakok tele 2 zsepit a könnyeimmel meg az orrfújással…. mert mindeközben szól egy kis kedves, karácsonyis hangulatú aláfestő zene, és látom, érzem, tapasztalom Bernát munkálkodását azon, hogy a történtektől függetlenül mégis jó legyen a reggel… Elképesztő, hogy hogyan tud ilyen türelmes lenni…. alkalmatlannak érzem magam ehhez az egészhez. Ha most kellene a pszichológusos beszélgetést a TEGYESZ-nél megejteni, nemhogy nem nyilvánítanának alkalmasnak, hanem elhajtanának még a gyerekek közeléből is.
És aggasztónak találom ezt. Ránézek a konyhából a szobában ülő és épp gépelő Bernátra, aki mellett ott lapul a mélybarna szemű kutyám, akinek a szemeiben épp 20 perccel ezelőtt vesztem el valahova messzire. Látom, tiszta feszült, egész kicsire húzta össze magát… miattam… mert anya megint a plafonon van… A szívem szakad meg… Eszembe jut, hogy két-három éve a meglévő két németjuhászunk és egy tacsink mellé hoztunk még két felnőtt tacsit, mert nangyon rossz körülmények között voltak. És az alapelképzelés az volt, hogy lesz 5 kutyánk, de a szabályok két hét alatt sem tudtak beállni, annyira nagy volt az energia bennük folyamatosan, hogy állandó morgás volt a kutyák közt, mindenki provokálta a másikat, morogtak, veszekedtek, amiket mi mindig leállítottunk és a finomabb lelkü kutyáink ezt annyira rosszul viselték, hogy tovább adtuk őket, mert azt a harmóniát és idilli hangulatot, amit addig kialakítottunk, ez a két új kutya teljesen felborította, amire azt mondtam, hogy ezt nem tehetem a kutyáimmal. És azért bánt most ez az egész, mert látom a kutyáimon mennyire feszültek sokszor, mindezt azért, mert néha odaszólunk a gyerekeknek. És tudom, nem kellene hasonlítgatni a gyerekeket a kutyákhoz, de azt kell mondjam, hogy nagyon fegyelmezett és szófogadó kutyáink vannak, akik első szóra csinálnak meg szinte mindent, és eddig nagyon ritkán kellett velük szemben felemelni a hangunkat, de most meg a gyerekek sokkal jobban feszegetik az én határaimat, mert nem lehet valamit megcsinálni első szóra, muszáj mindig megvárni, amíg felemelem a hangom…. ez meg már a kutyáknak sok. És ezt nagyon sajnálom.
Nyilvánvaló, hogy kezelni kell ezt is, mert a gyerekeket egyértelműen nem adjuk vissza, meg nem adjuk tovább, eszünkbe sem jut ilyesmi, de ez a sok feszkü nem jó… A kutyák kiváló tükrök. Ha az ember már kezdene is a feszültséghez hozzászokni, és esetleg észre sem venné, mennyi feszkó van, a kutyák biztos rávilágítanak a dologra, hogy valami még nem kerek.  

Úgy ültem le ma reggelizni, hogy ölni tudnék. A szememmel meg is próbáltam. Ha lézer szemeim lennének, Juliska most minimum ezer darabban lenne. Kárpótolt a finom reggeli, a kis karácsonyi asztali dísz látványa. A figyelmemet igyekeztem mindjobban Bernátra irányítani, akinek jókedvét, kedvességét és kitartását csodálom ma nagyon.

Ügyet intézni indulok.

Ma pontosan két hónapja hoztuk el a gyerekeket. Ez egyrészt azt jelenti két hónapja csiszoljuk egymást így, mi négyen, családként, és egyben azt is jelenti, hogy ha nem szeretnék pénzt veszíteni, akkor ma el kell mennem a „hivatalba a Jenőhöz”.

Soha nem volt még gyerekem, ezek a GYES, GYED, meg mindenféle juttatásook mindig is a kínai nyelvleckékkel értek fel. Szerencsére van az örökbe.hu-n egy kiváló gyűjtemény, hogy kinek, mire mi jár, mi igényelhető, meddig, hol… de még az sem tartalmaz minden tudnivalót, így csak négy telefonba és pár óra személyes ügyintézésbe került az, hogy ugyanott voltam ma, ahol a part szakad.
Ugyanis ha azt szeretném, hogy a kérelmeinket gyorsan feldolgozzák, akkor mindent jól kell kitölteni, a helyes adatokkal. Helyes adatok = a gyerekek új TAJ száma, új lakcímkártyák, amihez meg az új anyakönyvi kivonatok kellenek, amit viszont a mai napig nem kaptunk meg.
A telefonos ügyintézésen senki nem volt, aki kerek perec megmondta volna a tutit, kapcsolgattak mindenhova, de igazából nem erősítettek meg abban, amit kérdeztem. Aztán úgy voltam vele, hogy kivárom, hátha az utolsó pillanatban megküldik a papírokat, de ez nem történt meg, ezért bementem ma személyesen, hogy hátha hatékony segítséget kapok, mert hát a hivatalban az ügyintézők ugye napi szinten ezt csinálják, jobban tudják a dolgokat, mint én, hátha még mondanak valami okosságot, amire én még nem gondoltam. Ezt várnánk…ugye? Én igen.

Ehelyett:
Sorszámkérés, mondom, mit szeretnék: „Háááát…. szerintem ez majd ide fog tartozni….” kapom a sorszámot. Várakozás, szólítanak, elmondom a hölgynek, hogy mi a szívfájdalmam. Három dolgot szerettem volna intézni: Egyszeri anyaságit, Családi pótlékot és Örökbefogadási díjat. A háromból kettőt tudna intézni, de nem tud az új papírok nélkül. A jó hír, hogy azzal legalább nem csúszunk még ki. A harmadikban, az örökbefogadási díjban nem Ő a tudor, átirányít máshoz…. Várok. Szólítanak, de nem ahhoz az ablakhoz, amit a csaj mondott. Nem baj, hívnak, megyek…. Jaaaa, ez nem Ő dolga…. szerinte ez „Szociális ügy, első emelet 24….”… Oké, új sorszám. Első emelet 24. Megyek. Várakozás, hívnak… Odaülök, elregélem a dolgomat… Hááát, ez szerinte nem az Ő dolga…. szerinte Gyámost kellene megkeresni. Ok… Lementem, hívom az ügyintézőt, akinél helyben nyilatkoztunk, de eeeeeez nem az ő dolga…. nem is náluk van az ügy, nem helyi. De várjak, megkérdi… Várok. Kiderül, hogy ez Egészségbiztosítási ügy. Új sorszám… Várok… Hívnak… Elregélem a dolgaimat, értetlen fej. Telefonál, segítséget kér… jajj…. Jön a várva várt kérdés, miért vagyok itt, ha még nem jöttek meg a papírok? Mert kicsúszunk a határidőből… „Milyen határidőből?” – kérdi… húha…. – gondolom magamban, ez így izgi lesz. Miután elmagyaráztam mindent, mondott két doksit, amit töltsek ki és csatoljak be, majd otthon. ÉN…OTTHON…. Na ennyit a hatékony segítségről. Pont az lett volna a lényeg, hogy ne én bénázzak otthon, mert úgy kisebb az esély a rontásra.
Majd miután ittam hazafelé egy nagyon tejes, nagyon habos, cukros, csokiszórásos kávét, és a sebességhatárokat mindenhol szépen betartva hazavezettem, itthon nekilltam megkeresni a nyomtatványt, melyről kiderült, ha vállalkozó vagyok, nem azt kell benyújtanom… Na ennyit a hatékony segítségről…

Viszont a hivatalban dolgozik egy volt kolléganőm, aki ajándékozott nekünk pár játékot és könyvet, és beszéltünk pár szót. Mint kér gyerekes anyuka, megnyugtatott Ő is, hogy nem vagyok földönkívüli, amiért néha felcseszik a gyerekek az agyam, tette mindezt azzal a nyugodt hanggal és nyugidt beszéddel, amit mindig is szerettem benne :) Felüdülés volt egy kicsit beszélni – vagyis hát… raboltam az idejét kicsit, amiért utólag is bocsi :)

Gondoltam, közzéteszem az írást, mert eddig megírtam kb délután 5-ig, de valami azt súgta, nem fog ez az este sem elmúlni HP különműsora nélkül, így hagytam még helyet és vártam az estét.

Na hát így lenne ötösöm a lottón….

A móka meglepően Jancsival kezdődött. A lakásunk, életterünk kicsi, az udvar ugyan nagy, de oda nem mindig lehet kimenni, ha az időjárás nem partner ebben. A közös helyiségekben van pár szabály, amit tűzön-vízen keresztül betartunk, ilyen pl az, hogy az asztalom tabu. Oda csak a felnőttek nyúlhatnak. Már az elejétől ezt tartjuk, nincs kivétel, nincs engedmény, a székembe sem ülhetnek, mert akkor már meg kell kapaszkodni, és csak véletlen odanyúlt. Nem. A székem és az asztalom tabu, ahogy a konyha is, amikor főzök, és Bernát táskája. Ezek alól soha nincs kivétel és nagyon szigorúan be is tartjuk őket. Ennek ellenére ma Jancsit Bernát táskájában látom kotorászni… Hát… Bernát megbeszélte vele, hogy mik a szabályok.

Aztán meg Juliska szépen kirakózott az asztalnál, végre eljutottunk oda, hogy az egy dobozban háromféle kirakót nem tudom, hanyadjára szétválogattuk és külön zacskóba tettük, és csak egy készlettel játszunk egyszerre. Még büszke is voltam, milyen ügyes ez a lány, aztán szépen össze is pakolta, zacskóba tette a darabokat, majd vissza is tette a polcra az egészet. Kint játszik, egyszer csak nevetgélve szalad a konyha felől, és viccesen mondja, hogy kidobta a kirakó egy darabját… Elindultam a konyha irányába, zavartan visszaszaladt, kotorászni a kukában… Na mondom, akkor szedjed kifelé, nem dobunk ki ilyeneket. Kotorászik, pakolja ki a szemetet, terjeng a kukaszag…. semmit nem találunk. Erre azt mondja: nem dobtam ki semmit. Na itt elvesztettem a fonalat. Ha nem dobott ki semmit, miért kukázik olyan vadul? Nyilván azért, mert kidobta. De ha meg kidobta, hogy mondhatta olyan lazán, hogy nem dobta ki?
Visszamentünk az asztalhoz, kérdezem, ez mi volt? Kidobtad? Melyiket dobtad ki? – Ő nem dobta ki… - De akkor miért mondtad, hogy kidobtad? – Mert azt akartam… - Mit? – Hát kidobni.
Én kis naiv azt gondoltam, ez megint a veszteségesdi valami kivetülése, na mondom, jól van, no para…
De holnap jön a kukásautó, Bernát vitte ki a szemetet és a kuka aljában a zacskón kívül megtalálta a kidobott kirakódarabot. Már nem is mondom, mit csináltam volna vele… Már unalmas. De most először nem dühös lettem, hanem borzasztóan csalódott, mert direkt nem szorítottam sarokba, direkt nem akartam nyomást gyakorolni rá, hogy pont azzal kényszerítsem hazugságra. Nem volt tétje, de mégis hazudott.
Bizonyára Juliska egy csiszolatlan gyémánt, és bizonyára nem véletlen ez a találkozás, és abban sem kételkedem, hogy Ők tényleg Isten ajándékai számunkra, de most azt gondolom, hogy ennek gyümölcsét nem most fogjuk még learatni. Most még a szívás van, a kőkemény munka van, és biztosan nekem is van dolgom magammal, mert az utóbbi időben túlságosan belekényelmesedtem az itthoni munkába, túlságosan szerettem azt, hogy az esetek nagytöbbségében megválogathatom, kivel találkozom, nem kellett elviselnem senkit magam körül, nem kellett olyan kollégákhoz igazodnom, akivel nehezen férünk meg egy légtérben…. És erre most kapok valakit, közvetlenül mellém, a nap majdnem 24 órájára, aki hozza azokat a dolgokat, amiket legjobban rühellek: a felesleges dolgokat, a hazugságot, a hisztit….

Nem tudom elmondani, mennyire rosszul esett, hogy hazdudott. És már megint jön az a rész, hogy mennyi mindent teszünk érte, értük, amit persze csak mi tudunk, neki ezt nem kell tudnia, nem kell éreznie, nem feladata ez… de én tudom, és tök jó lenne, ha be tudnám tartani, amit a Pszichológus mondott, ha tudnék mindig megértő, kedves, türelmes lenni, és tök büszke voltam ma is párszor, hogy nem rúgtam fel a napba Julist, pedig hajaznék Chuck Norris-ra, az tuti…. és olyan kedves voltam és olyan megértő és tényleg akartam segíteni, partner lenni, megérteni… és akkor hazudik.
Nagyon elszomorodtam. Most először nem is dühös lettem, hanem ezzel most megbántott, de nagyon. Szerencsére még mindezek előtt megvoltak az esti ölelések, puszik, így nyugodt szívvel fordultam el, látni sem akartam.

Bernát:

Esti rovatunk: Jancsi a nagy játék közepette odament a szerszámosomhoz, amit már reggel is piszkált és én leszidtam és ment minden tovább, de estére elfelejtette (nem felejtette el, pontosan tudta, hogy nem szabad, csak nem voltunk ott, és azt gondolta, nem látom…ahogy egyébként Juliska is pontosan tudta, mert sutyorogtak,  lebújtak, tilosban jártak, ezt mindketten pontosan tudták - Bianka) és újra elkezdte piszkálni. És én nagyon mérges lettem nagyon leszidtam és bezavartam az ágyába.

Bianka

Nem volt könnyű és nem volt jó este…. Holnap újra próbáljuk.