2022.11.21.

 

Megint kiakadás... 

Vacsit készítünk Bernáttal, a gyerekek bent a szobában hancúroznak, jókat nevetgélnek, miközben Bernát felveti a kérdést: vajon gyerekkel, vagy nélkülük jobb?
Rövid-, vagy hosszú távon? – kérdezem… Hát ez az… - válaszolja…
És egyezésre jutunk, hogy igen, rövid távon totál szívás ez az egész. Gürizünk éjt nappallá téve, szabadidőn nulla, énidőm nekem még csak-csak volt ezzel a fodrászos, körmös körrel, de Bernátnak ennyi sem. Gürizünk, keményen, hogy ki legyen fizetve a számla, hogy legyen kaja, hogy legyen szörpike, meg csokika, és miért? Hogy egy hálátlan kis picsa minden egyes napunkat olyat szinten csessze szét, hogy lassan azt is megbánjuk, hogy mi megszülettünk.
És arra a megállapításra jutok, hogy ugye Bernátfpként azért akart gyereket, hogy majd a jövő, meg hogy legyen kinek átadni dolgokat, meg ha majd megöregszik, ne legyen egyedül, stb. De ez a gyerekkel sem garancia, mert ha elcseszünk valamit, akkor öreg korunkra simán leszarják majd a fejünket így is, de cserébe legalább végig szívtunk jónéhány évet. Ellenben ha élnénk vígan az életünket gyerek nélkül, ahogy eddig, és güriznénk annyit és olyan keményen, mint most, simán meg lehetne csinálni, hogy indít az ember pár nyugdíjtakarékosságit, és mire odajutok, bevonulok egy jobb idősek otthonába, azt szevasz….

Na de, hogy honnan jött ez a negatív pálfordulás? Hogy miért merült fel egy pillanatra még az is, hogy visszacsináljuk az egészet a francba? Mindjárt mesélem. De a lényeg, hogy olyan szinten akadtunk ki, hogy most már alszanak, de holnaptól teljesen új rendszer lesz.

Az biztos, hogy bármennyire is látszik Juliska nagynak, fejlettnek és érettnek, baromira nem az. Azokat a dolgokat tudja jól és talán jobban, mint a korosztálya, ami a túléléséért elsődleges szükséges volt: öltözködni, enni. Minden másban a normál négyéves szinten van, vagy az alatt. Dőlnek belőle az okosodások, de nem ért belőle semmit, mindenben kotnyeles, kíváncsi, érdeklődő, mindenben benne akar lenni, de ami fontos, vagy hasznos lenne, abból semmit nem tud, nem tanul meg, vagy direkt rontja el. Állandóan szart kavar, direkt rosszat csinál, majd a napot is lehazudja az égről, ami még önmagában azt mondanám, hogy jól van, hát kisgyerek, mit várunk…? de szándékosan kárt okoz, rongál, tönkretesz dolgokat, és utána reflexből hazudik, hogy nem ő tette, és mindezek után két perc múlva bejelenti, hogy ő megérdemli a csokit…

Ma délelőtt tök normális volt minden, azt leszámítva, hogy Juliska már ott elkezdte ezt a hülyeséget.. Nem tudom, hogy kellene ezt a fajta bizalmat kialakítani, de amikor ott a lehetőség, akkor semmit nem kérdez, nem aktívkodik pl a felmosáskor, de most mielőtt indulutnk volna, mondom én is elszaladok wc-re. Szánom-bánom, én csukott ajtónál szoktam… Nem voltam bent sokáig, kiérek, a felmosó fej, ami száradni volt odatéve, benne a felmosóvízben, a kicsavaró része szanaszét esve… Kérdem, hát ez? Válasz: Nem ő volt… Borzasztó dühös lettem. Nem azért, mert azt a szaros felmosófejet beletette, mert nem érdekel… hanem ez a hátam mögött szervezkedés, gyorsan csináljunk valami gebaszt, aztán amikor megvan a baj, mert valami elromlik, eltörik, leesik, akkor meg jön hápogás, hogy nem ő volt… És tudom, hogy nem azért hazudik, stb, de akkor is hazudik és borzasztóan utálom a hazugságot. Elmondtam neki, hogy most nagyon dühös és csalódott vagyok, hogy már megint valami rosszat csinált, és azért is, mert letagadta… De egyre jobban azt gondolom, abszolút nem érti ezeket, maximum a saját megnyugtatásomra mondom ki akkor ezeket a szavakat.

Na mindegy, elindultunk… Ezzel az idióta tankolós rendszerrel úgy voltunk, hogy biztos, ami biztos, tankoljuk meg a kocsikat, soha nem lehet tudni, mikor hova kell rohanni, ne ezen múljon. Szóval Bernát elment dolgozni, én meg felnyaláboltam a két gyereket és elindultunk tankolni, majd a művészellátóba festékért, majd egy boltba pár dologért. Galád módon már itthon megvesztegettem őket és bár nem gondolom, hogy bajom lenne azzal, hogy lekezeljem őket nyít terepen, mondtam nekik, hogy ha jól viselkednek és nem kell velük vitáznom ma délelőtt, akkor ha hazaértünk, kaphatnak egy-egy nyalókát. Így is lett, csodásan végig beszélgettük a délelőttöt, mindenki odáig volt értük, pakoltak a boltban, majd hazartünk, nyalóka, még egy kis udvari játék, amíg én gyorsan rittyentettem egy ebédet.

Bejöttek, ebédeltünk, aminek a végére hopp máris felcsesztem magam, ugyanis Juliska először ellkezdte a levesból kihalászgatni a répákat és a földre dobálni, amit nagyon jól tud, hogy tilos bármit is a földre döbálni az ételből… szóval akkor hirtelenjéban bezavartam… majd lássa jó szívem, kijöhetett folytatni az ebédet, erre úgy telibe köhögte ételmaradékkal az arcom, hogy hirtelen azt se tudtam, hogy visszarókázzam neki a pulykaraguleveses-tojásos nokedlis gyomortartalmamat, vagy csak simán ordítsam le a fejét, hogy faxomért nem tudja a szája elé tenni a kezét???? – amit egyébként már tud, csak ezt is időnként szándékosan elfelejti. Látni sem akartam….

Alvás után ismét béke volt, addigra én is újratöltöttem a „nyugodt_bianka.exe” és a „szeretemjuliskat.exe” programot és míg a többiek aludtak, az épp felébredő Juliska nézte, ahogy a rendeléseimet festem. Csak negyvenszer kellett neki elmondanom, hogy halkan beszéljen és ne húzgálja a széket, mert a többiek még alszanak… De nem idegeltem fel  magam, mert nyugodt voltam ugyebár…. Idő közben Jancsi is felébredt és sikeresen mindketten felöltöztek és irány az udvar. Bernát is ment ki velük, kint pakolászott, amíg ők elvoltak.. Egyszer bejött valamiért Bernát, és nem telt bele egy perc, Juliska bejött, hogy Jancsi homokot dobott a szemébe… Ennek persze nyoma sem volt, max felé dobhatta, de még a ruháján sem volt homok. Mondom neki, hogy szépen játszanak, nem dobáljuk a homokot, ezt már múltkor megbeszéltük… Kimegy, visszajön egy perc múlva, hogy már nem akar kint lenni…. Ami fura, mert egyébként imádnak kint lenni. Majd mikor kiküldtük, rá megint egy percre jönnek be együtt, vezeti Jancsit, „Gyere csak, nincs semmi baj, jól van...” nyitnak be az ajtón, Jancsi ki sem tudja nyitni a szemét… „Homok ment a szemébe”- mondja Juliska. Kérdeznem sem kellett, tudtam, hogy Juliska dobta szemen Jancsit. Szerencsétlen kicsi meg ott hunyorgott, sírt, azonnal szedtem le róla a kabátot, felsőt, tiszta lavór, langyos víz, mostam a szemét és csak reménykedtem, hogy nincs semmi komoly.
Na ott egyszerre jött ki belőlem az anyatigris és a Hulk…. Annyira ordítottam vele és  közben nem tudtam eldönteni, mi dühít jobban: az, amit tett, vagy az, hogy már megint mennyire kiakadok, vagy az, hogy Juliska annyira aranyhal, hogy meg sem érti, amit mondok….? Persze hazudik megint… nem ő volt, de végül azért mégiscsak elmeséli, hogy lapáttal dobta Jancsi szemébe a homokot… Hát mondanom sem kell, hogy azért egy jóadagot kimostam a szeméből, ahogy a víz alján összegyűlt, félelmetesen sok volt…

Ezek után kiderül, hogy kivitt egy fél pár kesztyűt, amit mindenben megfürdetett, amibe csak lehetett, végül, hogy a nyomokat megintcsak eltűntesse, kidobta a szelektíves kukába. Persze megint tagadott. Az, hogy a kesztyűvel is mi történt előtte, nem érdekel. Ez a gyerek kesztyűk sorsa, hogy mindenféle izé megy rájuk, aztán irány a mosógép… de nem dobjuk ki, csessze meg… És megint annyira borzasztóan dühös vagyok Lillára, mert ez a baromság tőlük van…  Egyrészt ott semminek nem volt értéke, mindenkié volt minden és minden plüssállat, meg könyv, meg baba, meg játék  hiányos volt, mert semmire nem vigyáztak a gyerekek, de biztosan kaptak az rosszaságokért büntetést, mert Lilla elmesélte egyik nap, hogy Juliska rendszeresen letagadta, ha valami rosszat csinált. De ez is miért??? Miért nincs annyi bizalom, hogy kérdezzen? Hogy meg merjen valamit mondani? Ésnyilván ezt hozza hozzánk is. És persze fél, mert tudja, hogy a bünti nem jó, de a kis hülye meg abba nyilván nem gondol bele, hogy ha odajönne, azt kérdezne, hogy ezt, vagy azt megteheti-e, kipróbálhatja-e, még lehet az is, hogy együtt csinálnánk.

Ezek után megint nem sikerült azt a nyamvadt elszívót nem felkapcsolni, aztán meg nem lekacsolni, pedig ezt is tudja, és mikor jött kifelé és Bernát kérdezte, hogy az elszívót lekapcsoltad? Akkor azt mondta, igen…. A hazugság megint. RÜHELLEM!!!

Végül már csak egy plüss elefántot sikerült szétszakítania, amit a hétvégén kaptak, természetesen Jancsiét, nyilván nem az övét és természetesen nem ő volt…

Én délután annyira, de annyira utáltam, hogy azt nem tudom elmondani. Rá sem bírtam nézni. Ha tehettem volna, most eljöttem volna itthonról, mert még az is nehezemre esett, hogy egy levegőt szívjak vele. Így megkértem, hogy most játszon, kirakózzon, hagyjon engem most békén, mert szomorú és csalódott vagyok, és most nem szeretnk beszélgetni.

Így jutottunk el a vacsikészítéses beszélgetésig…
Nyilván nem adjuk fel, azok nem mi lennénk. Nyilván megoldjuk, nyilván nem adjuk vissza, nyilván kitalálunk valamit, mert mi ebben kegyetlenül jók vagyunk.

Holnaptól új rendszer lesz.
Nincs választása, csak a legkisebb dolgokban.
Nincs önállósága, mert alkalmatlan erre.
Nem maradhat egyedül fél percre sem, mert megbízhatatlan.
És megpróbálok alkut kötni vele, hogy a hazugságokat elkerüljük.

+ Ha minden jól megy, holnap megkapjuk az anyakönyvi kivonatokat, és megyek beíratni. És amint lehet, megy oviba…

Ahogy mondják: Innen szép nyerni.