2022.11.23.

 

Bernát:
NEM ÍROK, MERT NEM ÍROK!
Mit írjak, hogy küzdök egy négyéves albán teroristával?
Minden egyes reggel tisztalappal, nyugodtan kezdünk, és kedveskedek neki, nekik kávéval, zenés ébresztővel. Bár van néha egy kis értetlenség, vagy nem akarás, de ezek gyerekeknél előfordulnak. De dél körülre már kezdődnek a problémák, ha véletlen az alvás rendben zajlik is, akkor délután már tuti csinál valami baromságot. Délután pár veszekedés, kiakadás, büntetés, és jöhet a vacsora, fürdés, sok veszekedés és alvás. Na megvan a napirend! Meg a boldog család.

Nincs kedvem írni, mert csak panaszkodni tudok, és csak az agyam tudja, hogy nem verhetem agyon. Mondja már valaki, hogy ez szépen lassan elmúlik és nem gyomorideggel fog telni minden napom. Nagyon haragszom a „nevelőszülőkre” aki bár anya, apa voltak, igazából, csak tartották ezeket a kölköket, de semmit nem neveltek! Elhiszem, hogy a gyerekek, nagyon jó helyen nőttek fel, de akkora nevelési problémák vannak, hogy a tököm is beletörik, mire kineveljük őket. Mindig őket írok, de igazából 99%-ban csak Juliskáról beszélek. Lányom, kurvára feladtad apádnak a leckét, de akkor is egy cuki kislányt nevelek belőled, ha bele döglünk is!

Bianka

Eljött a reggel, Bernát ma is zenével, kávéval ébreszt és élve a lehetősggel, hogy Ő most jókedvű és türelmes, nekem most ezt nem kell magamra erőltetnem. Ébredek a kávémmal, a lelkem még alszik. Egy zavaros, nyöszörgős, éjszaka után, amikor vagy hatszor voltam fenn, nem nagyon van kedvem elindulni, de muszáj. A tegnapi nap valamivel könnyebb volt az új szabályokkal, de ezek sem tökéletesek még, szóval ennek ellenére is kimerítő volt.

Szóval…. iszom a kávém, a banda készen áll a reggelire, irány az asztal. Békében megreggelizünk, majd Bernát pakolászni indul, engem meg a géphez invitál, hogy dolgozzam. Látom, írt, gyorsan lektorálni kezdem. Erre kérdi: A kávéd ennyire zuppos volt? (ezt akkor mondjuk, mikor szinte húzóra isszuk meg a kávét és csak ennyi hallatszik belőle, hogy „Szup”) Belém hasít a döbbenet, hogy már egy korty kávém sem maradt, pedig ez tartotta bennem a lelket, hogy ideülök a géphez és lesz még vagy fél pohár kávém. Annyira, de annyira rosszul esett, és ebbe az őszinte, csalódással teli hiányérzetbe belekerültek a ki nem mondott csalódásaim, és minden…. így elsírtam magam… Enyhén szürreális helyzet volt, hogy egy felnőtt, két gyerekes anya azért bőg, mert nincs kávéja… Együtt nevetünk Bernáttal ezen az egészen, a gyerekeket pedig csendre intem, most nem akarom, hogy ebbe az érzelemdús hangulatba belekotyogjanak.

Bernát megkönyörült rajtam, kaptam másik kávét, most már vigyázok rá :D

Bernát mesét olvas, lement a mehemed, most épp Bogyó és Babóca megy… Ez ki? Ez ki? Ez ki? Kérdezgeti Jancsi végigmutogatva a könyv szereplőit… Bernát meg: Pille… vagy Pilla…. vagy Póló… (egyébként Pihe, a lepkekislány)

A nap többi része a szokásos módon történik, egy-két összeveszés, csak a szokásos hülyeségek.

Délután Bernát dolgozni indul, én meg egy régi kutyás ötlettől vezérelve, jutifalattal dolgzom.
Az egyik, amit legkevésbé szeretek, és az egyik legtöbb feszültséget okozza, az időhúzás, terelés. Ha kérek valamit Jancsi legtöbbször azonnal ugrik és csinálja, de Juliska tekereg, visszakérdez, bármit megtesz, hogy húzza az időt. Erre tettem egy ajánlatot. Ha kérek valamit és AZONNAL ugrik és csinálja, kap egy tic-tac-ot. A feladat világos volt, alig várta, hogy elkezdjük, de ennek ellenére az első három tic-tac elúszott… Ezeket persze gondosan kihangsúlyoztam, hogy most ugrott a tic-tac…. persze jött a nyávogás, hogy de ő akarta, meg, hogy neki kell a tic-tac…  Ilyenkor mindig megbeszéltük, hogy tiszta-e a szabály, érthető-e, miért jár a tic-tac. Ezt mindig szépen el is mondta. Sok feladattal voltam bekészülve, hogy legyen lehetőség javítani a helyzeten, de egy ponton azt néztem, hogy annyit nyávog és az idő folyamatosan csak azzal telik, hogy várok egy lélegzetvételnyi szünetre, amikor kicsit megnyugszik, hogy végre új feladatot adhassak. Hát nem volt egyszerű az első jutalomcukorkáig eljutni, de sikerült, és hát azt kell mmondjam, ilyen boldognak még nem sokszor láttam. Na ezek után beindult a gépezet, Jancsi is beszállt a versenybe, és együtt dolgoztak azon, hogy még jobbak legyenek. A csúcspont az volt, amikor az asztalnál kirakóztak, majd kitalálták, hogy bemennek valami mást játszani, erre Juliska megszólalt, hogy oké, de előbb összepakoljuk a kirakót, hogy ne legyen szanaszét. Szinte hallottam a hangsúlyban magamat, és annyira büszke voltam a kislányomra, hogy helyből adtam megint egy jutifalatot, mert annyira szépen összepakolt magától. Ez akár a boldog gyerek receptje is lehetne!

Délután volt egy vendégünk, aki gyerekekkel foglalkozik, kaptunk is néhány hasznos és használható ötletet a kicsikkel kapcsolatban.

Vacsi után a kéz és szájmosásnál már voltak fennakadások, ismét ugrott egy jutalomfalatja Juliskának, mert sajnos a papucskeresés és felvétel előtt még azért biztonság kedvéért át kellett vennie a pulcsiját. Kis műbalhé után megbeszéltük a szabályokat, hogy miért is jár a tic-tac és megnyugtattam, hogy új tét, új nyeremény, hosszú még az este, sok lehetősg lesz még tic-tac szerzésre…. Ami a pizsifelvétellel meg is történt, és kb eddig tartott a jókedv….

Nemrégiben kaptunk egy rakat könyvet és pár kirakót. Egyébként is odavannak a Bogyó és Babócáért, és abból kaptunk könyveket mindenféle méretben. Ebből szoktam olvasni. A gyerekeknek azt tanítjuk, hogy óvjuk a könyveket, vigyázunk rájuk, nem tépjük, nem gyűrjük, nem tapossuk, és ha véletlenül leesik, azonnal felvesszük. Ebből éppen ma is volt egy keményebb odaszólásom, mert bár ezt elvileg tudják, azért egész szépen elökörködtek a földön heverő könyv mellett. És persze gyerekek, meg hát mit várunk, de akkoris szóltam szépen, Juliska többször oda is nézett, csak nem nagyon érdekelte, hogy szólok.
A könyv témát aztán még este újra átbeszéltük, miután a fentiek ellenére az összes könyv az ágy mögé volt bedobálva. Szerintem most már tudni fogják.

Ben is szaporítom mára a szót....

Ma este találtam ezt egy csoportban, azt hiszem, nincs is gondunk:
„Sziasztok!

Ez év 03.29-én helyeztek hozzánk ki egy 4 éves kislányt és egy 2.5 éves kisfiút, testvérek. Az első hónapunk maga volt az álom, egy csoda. Majd mintha tudathasadása lenne a kislánynak teljesen kifordult önmagából. Tudtuk h lesz dacc, visszafejlődés. Ezt elmondták a táborban.

De arról nem mondtak semmit hogy meddig fog ez tartani. Teljesen el vagyok keseredve. Jelenleg ott tartunk hogy a 4 éves lánykánkat pelenkázni kell, mert minden napos a bepisilés és bekakálás, de nem a véletlen becsurrant mert játszottam. Hanem felmegy az ágy közepére és odapisil, és mikor szóvá teszem azt mondja h majd megszárad. Vagy az h a 4 éves gyerek hempereg a kakában mikor az ágyba végezte a dolgát. Nem fogad szót, játszótéren minde idegenhez oda megy. Volt hogy megszökött a játszótéren, mert ő el akart menni másokkal. Bántja a kistestvérét, éjszaka járkál, dobálta a testvérét még az aludt. Apukát kővel dobálta, engem sajna meg akart rugni.

Beszéltem védőnővel, gyerekorvossal, jelenleg a szakszolgálathoz járunk pszichológiai vizsgálatra. Elvileg ezen a héten pénteken kiderül hogy nagy a baj e vagy csak az örökbefogadás zavarta meg ennyire.

Kérlek adjatok tanácsot h mit csináljak/csináljunk?

A kisfiú egy tünemény beilleszkedett, fejlődött. Azt mondták hogy teljesen behozta a lemaradását. 

Nála úgy érzem h jól csinálom, de sajna a kislánynál nem érzem ezt.