2022.12.09.

Bernát:

Szépen sorba…
Ma reggeli rutin: Szépen felkeltem, felöltöztem és elmentem futni, mert ép testben ép lélek.
Aztán felébredtem és csak arra emlékszem, hogy rémálmom volt… na megyek és lefényezem a medence parton a Ferrárit…   NA ÉBREN VAGYOK ESKÜ!
Szóval felkeltem be kapcsoltam a fűtést, hogy mire kelnek a kölkök. már azért legalább is langyos legyen a padló. Elmentem vécére, majd irány a mikró kávét melegíteni, közben elidítom a telón az egyik játékom és szabad másodpercekben kapálok, falazok, és kergetem a sárkányt. Kész a kávénk, berakom a gyerekek kakaóját is, hogy az is melegedjen, beviszem a drágámnak a kávéját, aki még az igazak álmát alussza. Jancsi felül az ágyba, küldöm a bilire, nehogy baleset legyen, közben kész a tejük, kavarom a kakaót. Fenék törlés, Jancsi nem pisilt be, reggeli után kaphat nyalókát, géphez ülés, indítom a reggeli kávés ébresztő zenét, tejszinhab, a gyerekek asztalának lepakolása és mehet a kávézás, az asszony lassan ébred.
Megyek ki, teszem fel a vizet, melegítem a virslinek, takarítom le az asztalt, pakolom a tányérokat.
Kész a virsli adagolom ki, azasszony kávés poharát viszem ki. Eszünk, már mindenki megette a virslijét csak Juliska tököl még, na jó, Julis befejezte a reggelit, Tangó kutyánk megevett egy fél virslit, Jancsi megkapja a nyalókát, kihordom a poharaikat, és kiviszem a bilit, kitakarítom, a szárítóból beviszem a ruhákat az ágyra, átpakolom a mosógépből a ruhákat a szárítóba, és berakok egy mosást.
Adok inni Julisnak, kipakolom a mosogató gépet, Julis munkát kap a közeli város… vagyis munkát kap, ki kell pakolni az evő eszközöket a fiókba. Közben leveszem Jancsinak a játékát, kezdem írni a blogot, ma én vagyok délig itthon, az asszony vásárol, megyek bepakolom a mosogató gépet, és agyalok mi lesz a tízórai.

Bianka

Rengeteg munkám van, ahogy Bernátnak is. A karácsony előtti nagy hajtásban vagyok, az év leghúzósabb időszaka ez. Egyik évben reggeltől estig csak festettem és így is épphogy meglettem a  rendelésekkel. Most is ezt kellene… helyette füzetbe ragasztgatok matricát, és olyan kérdésekre válaszolok, amiket hatszázhuszonhétezerszer megbeszéltünk már, sokszor vissza is kérdeztem, ügyesen válaszoltak is rá, de nyilván nem a kérdés a lényeg, hanem a kapcsolat. Szóval nem sokat írtam, a gondolataimat sem tudom összeszedni, azt várom, Bernát mikor szabadít fel, hogy haladjak a dolgaimmal. Ha nem küldöm ki a csomagokat december 19-én, az katasztrófa lesz.

Nagyon nagyon nagyon nagyn kellene a privát szféra. A gyerekeknek is, meg nekünk is. A gyerekek csak gyerekek, játszanak,húzzák, nyúzzák egymást, jókat nevetnek rajta, mondják a kis hülyeségeiket, miközben én számláznék… kb lehetetlen küldetés. Átélem utólag a covidos karantén okozta fennforgást.

A jó hír, hogy VÉGRE!!!! megéreztek a TAJ kártyák. Tudok intézkedni! Vgre be tudom iratni oviba őket, végre tudok Julisnak szemészetre időpontot kérni, végre be tudtam adni az igényt az anyasági támogatásra és a családi pótlékra és végre sínen van az örökbefogadói díj is.

Szép ez az örökbefogadás, épp csak ha az államon múlna, kb éhenhalnánk. Nem tudom, hogy egy sima munkahellyel rendelkező nő ezt hogy oldja meg? Oviba nem vihetem még, de ennyi szabi nincs, ennyit beteg sem lehetnék. Lehet csak simán nemdolgozni, de akkor nincs pénz, merthogy TAJ kártya nélkül nincs semmi ellátás. Ha nem lennénkvállalkozók, nem tudom, hogymit csinálnánk.
És itt említem meg, hogy van egy segítő családunk, akik tényleg mindenben segítenek, anyagilag is, meg ételekben is, meg időben is, meg játékban, ruhákban…. Szóal nekünk tényleg egy szavunk sem lehet. De mindezek nélkül én nem tudom, mi hogy lenne.

A TAJ kártyás baromkodásról majd külön írok.

Bernát:

Már egy ideje fontolgatom, hogy a hatalmas szobánkba elférne két sátor.
Mivel Juliska nagyon elbújós, takaró alá, kapucniba, meg sapka alá, meg amúgy is a gyerekek bunkeresek.
Szóval mivel átbaszott egy picsa a munkámban és ezért felszabadult egy délutánom, gondoltam egyet, amúgy Bernátosan elővettem egy kb tíz éve a házhoz hozott cseréplécet és a szemerkélő esőben a félig fel falazott falon meg egy kuka tetőn gyalulgatni kezdtem a lécet.
Bevittem a szobába, méregettem, a gyerekek úgy néztek mint egy ufót, de Bianka már ismeri ezt a barkács énemet, volt már itt bent a szobában, 8 méteres árbóc rúd ami ki lógott az ablakon, meg vágtam már itt bent lácfűrésszel, és  volt itt bent több táblányi festett kutyás agility akadály, hú kicsit elkalandoztam. Szóval méricskéltem, hordtam be a szerszámokat, és kezdtem a fúrást, csavarozást, kint gyalultam daraboltam, bent fúrtam csavaroztam. Ezt szerintem mindenki így csinálja, nem? Bianka is segített, mert a sátor huzatját ki kellett feszíteni, megtartani míg csavaroztam. Ahogy kezdett alakulni a dolog a gyerekek is rákezdtek, ez mi, oda be lehet bújni? Ezt miért csinálod? Mert szeretsz? Be lehet már bújni? És más ezer kérdés. Kb. két óra s kész lett a dupla sátor, a gyerekek viháncolva vették bírtokba, sikítoztak, nevettek, ugráltak, ez néha hisztérikusan kitörő nevetés is volt, tehát tetszet neki.
Asszem Biankának is tetszik, nem merte azt mondani, hogy nem. Az esti fekvésnél derült ki, hogy valószínűleg jó lett a sátor, mert Bianka még lámpa fénynél gőz erővel fest, de a gyerekek a sátorban gyorsan elaludtak. Gondolom,, így kevésbé zavarja őket a fény és a hang bár az anyag nem túl vastag, de mégis csak ad egy kuckó fílínget, és ezt Juliskán látom, hogy az eddig forgolódó, láb dobálós, minél jobban bele bugyulálós testhelyzet, most egy sima háton fekvésnek alakult. Persze ez lehet az újdonság hatása is, de szerintem ez nekik most jó, és már régen kellett volna nekik. Amikor ismerkedni voltunk rokonoknál, az egyik gyerekszobában volt egy pici 60x60 cm alapteretű mini sátor és Jancsinak nagyon tetszett benne ült egy órát.

Szóval van sátor vagy kuckó, és eddig jól működik.

Bianka

Nem akartam már írni ehhet de muszáj…

AZ a durva ebben az egészben, hogy napok óta foglalkoztat Juliska beburkolózása. Nem nagyon durva a dolog, de nekem feltűnő. Sokszor alszik úgy, hogy a talarót maga alá tekeri minden oldalon, és maga örül kifeszíti, szó szerint mint egy burkot…mindenoldalon feszül. Azt is észrevettem, hogy nagyon sapkás. Képes nap közben bent a lakásban is sapkát viselni, és egyik nap megkértem őket,  hogy vegyenekfel egy melegítőt, mire Juliska felvett kettőt, mindkettőnek a kapucniját is feltette, alig bírta a fejét forgatni, szinte gúsba kötötte magát, de szemmel láthatólag nagyon élvezte. Ezen a nyomon indultam el és egyelőre barátokat kérdeztem, van-e tippük, tapasztalatuk erről, kell-e vele behatóbban foglalkozni. Felmerült a biztonság, az anyaméh imitációja, a fizikailag tapintható határok, de végül abban maradtam legutóbbi beszélgetőtársammal, hogy amíg nem irreálisan zavaró a helyzet, addig hagyjuk, hadd tegye ezt, ha Neki jó ez így. Biztosan megvan az oka rá.

Na de ami a lényeg, hogy ma hazfelés jövet a barátnömmel beszéltem és szó volt a kuckózásról, és volt is ötletem, hogy majd a lépcsőfordulóban, (vagy alatta) lehetne egy ilyen bebújós bunker… hogy ez mennyire jó lenne, mennyire fontos lenne. De mire hazaértem, Bernát kész tervekkel a fejében várt, és azonnal nekiállt a kis sátraknak. :)

Nagyon bízom abban, hogy ez a kis kuckó mindannyiunk hasznára és épülésére válik.