2022.12.20.
Bernát:
Boldog Karácsonyt…
Vagy inkább mindenki megsértett és kínzott!?
Lehet leírtam ezt már, hogy a családomban én vagyok a legidősebb gyerek, vagy
unoka, és kis kivétellel nekem lett utoljára gyerekem. És, hogy ez nem verseny,
meg stb.
Szóval Karácsony… sok rokon, sok
gyerek boldog mindenki, mert ez a dolga. A legidősebb unoka most kb 12 éves és
pont aznap született, mikor mi megházasodtunk, tehát nem nehéz számolni, hogy
mióta küzdünk, szenvedünk, a gyerektelenségtől. Persze az első pár évben ez nem
is fontos, van az embernek elég gondja, baja. Tudok én a párommal nyaralni,
csavarogni, túrázni, kevesebb probléma, kevesebb nyűg, könnyen pattogunk, hogy
hopp, kiugruk Bécsbe, vagy Bulgáriába. Ez tök jó!
De azért ott motoszkál az agyadba, hogy kéne már egy nyűg a nyakadba, aki megbéklyóz.
Igen, az embernek midig az kell, ami épp nincs, ha nincs gyereked, akkor
gyerek, ha van, akkor szabadidő.
Tehát karácsony, ahol mindenki boldog, és csak ti néztek össze, hogy de jó,
hogy mindenki boldog, és csak ti érzitek, ahogy minden csepp boldogság facsarja
a szíveteket, és az egyre csak sorvad, még te mosolyogsz mindenkire, és meg
köszönöd az ocsmánypulcsit.
Kedves kérdések
Mikor lesz már baba? Ti nem akartok unokát? De a „neked mért nincs még
családod?” is egy jópofa érdeklődés. És a Dédi mikor mondja, hogy nektek már
úgy se lesz gyereketek, és te köpni-nyelni nem tudsz, és nem tudod elmondani
azt a sok küzdelmet, amin keresztül mentetek, és persze nem én szenvedek jobban,
mert ugye én kb kétszer kivertem, meg volt párvizsgálat és kész, a
legkellemetlenebb, hogy egy pasi markolássza a golyóimat. De ugye az asszony
megdolgozott a semmiért.
Bianka
Nem is tudom, kell-e írni az ünnepekről. Amit Bernát írt, az
bennem is kb szóról szóra így zajlott. Persze az egészet fűszerezi az is, hogy
mi az elején tényleg senkinek nem beszéltünk a gyerek-témában való
ügyködéseinkről, ígyviszont még nagyobb feladat akkor is kedvesen mosolyogni,
mikor nagyon fáj.
És igen, akaratlanul is a rokonoktól, barátoktól kapja az ember ilyenkor a
legnagyobb ívet, mert csak poénkodnak – szerintük… nekünk meg ez mindig egy
késdöfés volt.
Ezt azóta pszichológussal is megtárgyaltuk egyébként. Az volt a kérdése, hogy
nyilván azért próbálkoznak és foglalkoznak ezzel az egésszel, mert fontosak
vagyunk nekik. És persze nem kétlem ezt az oldalát. És az is lehet, hogy ez az
egész titkolózás inkább tőlem jött, mint Bernáttól, mert én nem nagyon szeretem
a gondjaimat kitálalni mások elé. Megvan az a pillanat, az a helyzet, amikor
tudok, akarok erről beszélni, és akkor még tanácsot is elfogadok, de ez nincs
meg mindig. És rémesen kellemetlen az a helyzet, hogy elmondom valakinek, hogy hamarosan
megyek inszeminációra, (mert épp vagyok olyan nyitott lelkiállapotban, hogy
kész vagyok erről beszélni, majd eltelik 3 hét, épp megjön, én romokban, mert
bármennyire nincs így és ezt ésszel tudom, ilyenkor én azt éreztem, hogy egy
utolsó selejt vagyok, aki még erre is képtelen, hogy benne megfoganjon egy élet…
és akkor jön a rokon, barát, és szeretetből, törődésből megkérdezi, na? Mizu?
És akkor, ott összetörve, mikor a világ utolsó zugába bujdosnék legszívesebben,
akkor nem vagyok abban az állapotban hogy erről beszéljek. És van, aki ezt
megérti, de van, aki nem. Van, aki okos. Túl okos. És, hogy ilyen helyzetben
senkit ne bántsak meg, inkább teljes hírzárlat volt.
Meg persze a másik lába ennek az egésznek, az már inkább pszichológiai dolog,
mint megtudtam, apai ágon családi vonás: én erős vagyok, állok, mint a cövek,
nem lehetek gyenge, nem lehetek összetörve, engem ne lásson senki úgy, hogy
bajban vagyok. Majd ha megoldottam, elmesélem utólag.
Na egy szó, mint száz, volt pár nehéz ünnepünk, a
szülinapok, stb sem volt igazán jó, de a karácsony, a maga meghittségével
eléggé hajazott mindent.
Bernát
Face bukk és egyéb
Amikor a barátaid sorra rakják fel a gyerekes képeket és már nem tudsz örülni
neki, és lassan már az irígység mellet gyülölni is kezded őket. De nem írhatod,
hogy légyszi értem én, hogy örülsz és boldog vagy, de minden egyes posztal kínzol!
És nincs más hátra, mint tiltani, törölni, és elbújdosni. hogy ne is lássam…
Bianka
Dettó…
Bernát
A mai társadalmunkban már mindenki csak magával foglalkozik,
nem tudunk dicsérni, nem tudunk, hálásak lenni, elismerni mások sikerét, és
néha meg kell kérdezni a barátainknak nevezett embereket, hogy hogy van! Több
ismeretlentől kaptam gratulációt a gyerekekhez és az örökbe fogadáshoz, mint közeli
ismerőstől vagy baráttól.
Egy fura dolog, gyakorlatilag fél Istennek tartanak azok, akik megtudják, hogy
örökbe fogadtunk, és nagyon dicsérnek érte, de brutálisan. Pedig én tudom, hogy
ez nem volt egy nehéz döntés, mert ugye ha már csak egy lehetőséged van, ott
már nem nehéz választani, és azt is tudom, hogy önző módon magamnak akarok jót,
az elsődleges okom nem az volt, hogy két
gyereket kiemeljek a nyomorból. Családot akartam és választottam két gyereket,
ezért nem jár ekkora dicséret.
Egy kezemen meg tudom számolni, hogy a közeli rokonokon kívül hány barát és
ismerős érdeklődött, vagy gratulált. Persze nem azért fogadtunk örökbe, hogy
minket körül rajongva, imádni kell, de ha egy házaspár lebabásodik, hatalmas
gratulációt kapnak. Az örökbefogadás még nagyon nincs benne a társadalom fő
sodrában, sokan valahogy cikinek, vagy szégyellnivalónak gondolják. Mi se
akartuk ezt hirdetni, de hála az oktatásnak, teljesen megváltozott a
véleményünk, nem dicsekszünk, de nem is titkoljuk. Ezen a fórumon is csak azért
használunk álneveket, hogy senki se legyen beazonosítható, vagy később a
gyerekeknek ne legyen támadási felület. És a legtöbb dolgot tényeg megírjuk és
azt őszintén, mert nem az a cél, hogy egy szappanopera forgatókönyvét
irogassuk, azt írjuk ami történik.
Sajnos ez sokszor rossz, tele panasszal, kétellyel, de kezdő gyorstalpaló, és
esti tagozatos szülők vagyunk, akik kézzel lábbal küzdenek, hogy tökéletes szülők
legyenek, és a gyerekeket minél kisebb sérüléssel szeretnénk felnevelni.
Bianka (a troll)
Jó a szó tesó!
Bernát:
A hős - és tökéletes is - apa :)…
Már két napja a rossz idő miatt nem tudom építeni az előtetőt, mert esik, és év
vége miatt nem kaptam már tetőlemezt, ezért a szobában barkácsoltam.
Pár hete megcsináltam a gyerekeknek a lepedőből és lécekből épített sátrakat.
Semmi extra, pár lécet összecsavaroztam, és ráraktam lepedőt, ez a gyerekeknek
buli, mert van hova bújni. Nekünk is jó, mert Bianka sokat dolgozik a szobában
esténként, fest és ég a lámpa, világít a monitor, és ez a fény a gyerekeket is
zavarta, érdekelte, mi zajlik, így lassabban aludtak el.
Egy fennálló probléma, hogy Juliska minden este bepisil a pelenkába, pedig ha
reggel száraz a pelus akkor, kap egy nyalókát. De sajnos ez nem túl sűrűn fordul
elő, ezért most alkut ajánlottam: Ha felszerelek neki egy kislámpát egy
kapcsolóval, akkor este felkel, és megy pisilni egyedül.
Na ma kész lett a lámpa, szépen elvezetve ragasztópisztollyal felragasztva. És el
is próbáltuk, hogy fekszik az ágyba és felkapcsolja a lámpát és elmegy pisilni.
Bár némi képzavar, hogy bár égnek a lámpák, a konyhából bejön és fel akarja
kapcsolni a lámpáját, mert megy pisilni. :)
Bernát:
Az első tökön rugás…
Most az elején kéne kezdenem, hogy hogyan történt, de csak azt tudom, hogy fáj
mint állat és hogy kedves Julis gyermekem akaratlanul is megtalálta az egyik
gyenge pontom.
Említettem, hogy építkezünk, ez úgy történt, hogy mikor megtudtuk a gyerekek
érkezését gyorsan rakattunk egy cserép kályhát, ami a jelenlegi kormány
fenyegetése miatt nagyon fontos lett, mert mi eddig csak gázzal fűtöttünk. Persze
jó a padlófűtés, de ha nincs gáz, akkor gáz van, mert szét fagy a lakás... és
persze ha áram nincs, akkor is gáz van, mert lehet, hogy gáz lenne, de áram híján
fútés biztos nem lesz… Ezért egy gyors megoldás a cserépkájha, mert akkor
tudunk fűteni, fa meg van az udvaron.
Közben építjük az előteret ami +20 nm, ahol a gyerekek játszhatnak, vagy elfér egy
nagyobb családi asztal is. És persze édes pici lányom nem akart rosszat és nem
is erről szól a dolog, de kijelentette, hogy Károly apunál jobb, meg ez a ház
sötét. És mivel én építettem az utolsó szögig, ez nagyon rosszul esett. De ugye
ez nem is erről szól, hanem a honvágy, Jancsi is mondta, hogy meg szeretné
látogatni Károly aput. Ezek nehéz dolgok. Ne mondjam neki, hogy majd megyünk,
csak később, ne mondjak semmi rosszat Károly apuról, bár meg van róla a
véleményem. Ezért feltettünk pár kérdést, egyrészt esetleg kipuhatolni, mi
lehet sokkal jobb Károly apuéknál, hátha tudunk valamit változtatni. Nyilván
nem tudjuk a ház alapterületét megháromszorozni, de kis dolgokat tudnánk
változtatni. Aztán akaratlanul is elkezdtünk olyan irányba terelődni, amire
tudtuk, hogy „nem” lesz a válasz. És mikor kiderült, hogy Károly apuéknál mindig
veszekedés volt, meg irigykedés, árulkodás, és nem volt saját tulajdon, nem
volt saját játék, nem volt saját ágy, de még csak egy pohara, vagy cipője sem,
ami csak az övé és senki másé… és nem volt decemberben fenyőgirlandos díszítés…
Persze hogy nem. Győztem!
Bianka
Ez nekem sem esett jól. Mármint mikor azt hallom, hogy
máshol jobb. De ez van, itt lakunk, mindannyian megszenvedjük az új
élethelyzetünket: A gyerekek a honvágyat, a „szüleik” hiányát, meg a nagy házat,
és a tesók elvesztését, mi a nyugodt életünk elvesztését, az új rendszerek
okozta kavarodásokat viseljük nehezen. Nekünk jó volt a ház 10 éven keresztül
ilyen kicsin és sötéten is… És való igaz, most már érezzük, hogy főleg a rossz
időben, mikor minden csupa víz, sár, akkor nehéz meglenni bent, kicsi a hely
lent, fel még nem mehetnek, Jancsi amilyen figyelmes az első három perccben
esne le a lépcsőről, meg azért ők rendszeresen csinálnak olyat, amire nem árt
odafigyelni. Juliska mestere annak, hogy amint kikerül a látóterünkből, egyből
valami olyan helyen kotorászik, ahol nem kellene, majd persze lehazudja a
csillagokat is az égről. Szóval bármennyire kicsi és sötét is a hely, ez van.
És még könnyebb helyzetben vagyunk azokhoz képest, ahol az örökbefogadás után a
gyerek álladóan ezt hajtogatja, hogy menni akar haza, és csak a nevelőszülőtől
kapott játékkal, kabalával, tud megnyugodni. Pszichológiailag lehet, hogy az a
gyász szempontjából jobb helyzet, mert felszínre kerül a dolog, és idővel a
helyére teszi a gyerek is, míg nálunk ez ha van is, akkor mélyen van, max néha
feljön egy kicsi hullám abból a mélyen háborgó tengerből.
És hát a mindennapok kis hülyeségeit napi szinten
megszenvedjük és itt most pont nem a „mindennapi hisztinket add meg nekünk ma”-ról
van szó, hanem olyan kis apróságokról, amiket a gyerekek miatt kellett
megváltoztatnunk. Pl Julis bebizonyította, hogy bármilyen ügyesnek gondolja
magát, és gondoltuk mi is, alkalmatlan az egyedül wc-zésre. A negyedig guriga
wcpapír megfürdetése (elvileg véletlenül) majd az ötödik guriga szándékos
megúsztatása, a wc eldugítása után úgy döntöttünk, hogy Julisnak nem kell
papír. Legalábbis egy guriga biztos nem. A Wc tartályra ki van készítve mindig
kékt három lapnyi wc papír,, ezt tudja használni, a teljes tekercset meg
feltettük a szárítógép tetejére, ami nekünk is fej fölött van. És akkor megyek
a wc-re… mostanában már eszembe jut levenni a gurigát… de ha nem… akkor
elvégzem a dolgomat, nyúlok hátra, nincs guriga… felnézek, eszembe jut, hogy
tényleg fent van…. CSESZD MEG JULIS!
És persze lehet mindent gyerekbaráttá alakítani, csak idő ez is, mire mindent
kidolgozunk, kitalálunk, hogyan legyen, hogy mindenki számára élhető legyen.
Még mindig Bianka.
Úgy volt, hogy ma nem is írok.
Annyira, de annyira fáradt vagyok, hogy azt nem tudom
elmondani. Rengeteget dolgoztam az elmúlt hetekben, hogy a mai napon futárnak
tudjak adni minden vidéki megrendelést.
És igaz, hogy ezért hajnali kettőig dolgoztunk előző éjjel, de ma kiment
minden, aminek nagyon örülök. :) Hosszú hetek óta ez volt ez első olyan estém,
amikor a vacsi után a gyerekek megfürödtek és én is elmentem tusolni, majd
pizsit vettem fel, nem egy tiszta festős ruhát. és az ágyba indultam, nem az
asztalhoz. Már kellett.
Hogy egy kis jót is mondjak a végére, azt kell mondjam, hogy
az utóbbi hetünk egész jó volt. Persze hülyeség most is van. Jancsi kb
huszadjára esik el a kisszékkel, mert nem tud normálisan ülni rajta. És persze
hova esik? A kutyára. Egy szerencséje van, hogy brutál jófej kutyáink vannak,
de a kan németjuhászunk így is jelezte, hogy ez nem jó neki. Szépen megbeszéltem
Jancsival, hogy jó lenne, ha vigyázna a székre is, meg a kutyákra is, mire Ő
kicsit félrefordított fejjel vigyorgott… Hogy nyomatékosítsam a mondandómat, az
épp elkészült melegszendvics vacsorát sajnos a kis gyerekasztalnál állva
kellett elfogyasztania, mert sajnos a székét elvettem, hátha ez az egyalkalmas
hiány kicsit meggyőzi, hogy vigyázzon a székre. De ezeket leszámítva apró
hülyeségek mennek, de egyébként békésebb napjaink voltak. Vagy kezdünk
összeszokni, vagy a gyerekek kezdik megtanulni a rendszert, vagy az
ingerküszöbünk változott és jobban tudunk ignorálni….. vagy így egyben az
összes, de nagyon jó volt nem a plafonon lenni már ennyi idő után egy kicsit. :)
Bernát:
Mások az igények, nekem elég, hogy vetett ágy legyen. Két hónapja festettük a
szobát és levettem a lámpát, mert újat akarunk venni, és hogy legyen fény, ideiglenesen
raktam fel egy normál ledes izzót és most annál vagyunk. De jött a tél és vele a
sötétség, és a gyerekek lehet máshoz vannak szokva és ami nekem fel se tűnik,
az nekik zavaró. De holnap megyek és veszek egy lámpát, mert hát legyen tánc! :)