2022.12.25.
Bernát:
Karácsony2.
Ma is voltunk a Eszti
mamánál, ahova eljött Karika mama is, ott voltak öcsémék is a gyerekekkel, Tiki,
Viki, Miki, :D vagyis Timi és Tomi.
Mindig!!! - vagyis sűrűn – panaszkodunk, hogy így Juliska, úgy Jancsi, de most
hála az Égnek, és a sok izgalomnak, szinte semmi fennakadás nem volt. Ha eddig
kétséges volt, hogy csak szenvedés-e az élet, és a hálátlan dögök csak
bosszúságot adnak, akkor most itt a pálfordulat, és végre csak jó volt minden!
Végre. (szinte minden) Szépen viselkedtek a gyerekek, szépen ettek, nem volt
hiszti sem. Nagyon sok szép, nagyon sok
jó, kedves és mindenféle pillanatunk volt. Jókat nevettünk, jókat játszottunk,
gyereknap volt ez a felnőteknek is.
Bianka:
Ez valóban így is volt, ma is, tegnap is, aminek a másik
lába az, hogy nem várunk el irreális dolgokat tőlük egyik nap sem.
Szépen viselkedtek = az autózás rendben ment, nem
rohangáltak el, odaérve vaahova köszöntek, ha kaptak valamit, megköszönték, ha
kértünk valamit, megcsinálták, ha szóltunk pl, hogy ne álljon fel az ágyon,
akkor nem állt fel utána, de aktívak voltak, amennyire lehet, nyitottak voltak,
érdeklődők, - főleg Jancsi - elég könnyedén teremtett kapcsolatot bárkivel.
Szépen ettek = tisztában voltunk vele, hogy karácsony van,
süti, szaloncukor, csoki, egyéb édesség hegyek vannak mindenhol, mindig szem
előtt, ezért nem vártuk el, hogy ott csorogjon a nyáluk egész nap és mi meg
csak mindig letiltjuk mindenről őket. Könnyű reggeli után egy délelőtti
érkezés, majd délben ebéd. Igyekeztünk szem előtt tartani, hogy nem árt, ha nem
kapnak cukormérgezést, vagy nem rókázzák ki azt a rengeteg édességet, de ma
belefért, hogy az arány eltolódjon az édes irányba. Ilyenkor én belekalkulálom
ezt és ha tudom, hogy kaja előtt nem sokkal ettek – akár csak egy kis csokit is
– akkor már nem lesznek annyira éhesek és felesleges azon mérgelődnöm, hogy nem
eszik végig a teljes menüsort. Így egy kis pulykaragu leves, benne a
zöldségekkel, kevés tésztával, - és össz mennyiségre az egész nem sok – bőven elég.
Attól meg, hogy este nem alszanak, azért nem tartok, mert ebben a felfokozott
hangulatban nem valószínű, hogy aludnának és csak felesleges veszekedésforrás
lenne az is, szóval ugrik az ebéd utáni alvás, annyival fáradtabbak este, így
az pont kiegyenlíti a sok édesség okozta pörgést. Egészségtudatos emberek,
gasztrovonalas szakemberek, dietetikusok most ettől gondolom, sikítófrászt
kapnak, de megnyugtatok mindenkit, az nincs mindig így, ez most a KARÁCSONY,
amikor minden máshogy van, mint szokott lenni.
Nem volt hiszti sem = Minden előtt annyit szeretnék mesélni,
hogy van egy csaj a Tiktokon, aki gyerekneveléses tanácsokat ad, bár a stílusa
borzasztóan nem tetszik, mod okosakat is, ezért követem. Ő szokta mondani, hogy
a hiszti egyik legfőbb oka, hogy a gyerek terve nem egyezik az enyémmel. Ezzel
nem foglalkozni, és azt mondani, „nem érdekel, csinálja, amit mondtam és kész”,
azért nem jó, mert hosszú távon a gyerek céltudatosságának nem tesz jót,mert
azt üzena gyereknek, mindegy, hogy te mit akarsz, majd más megmondja, mit
csinálj. De ez nem jó, mert nem lesz célja, terve, nem fog magában bízni, nem
fogja elhinni magáról, hogy képes elérni dolgokat. És ezeket pl azzal is ki
lehet kűszöbölni, ha időben szólunk valamiért. Pl nem azt mondom, hogy most
azonnal elpakolsz, mert vacsora van, hanem azt mondom, hogy hamarosan vacsora
lesz, lassan fejezzétek be a játékot és kezdjetek el pakolni. Meglepő, de
nálunk a vacsora, a fürdés mind olyan örömteli dolgok számukra, hogy örömmel
pakolnak el azonnal :D Na de a lényeg, hogy igyekszem sok ilyen dolgot
betartani, amiket ezek az okos emberek mondanak – majd lent mondok másikat is,
a másik témánál :)
Szóval azt tudni kell, hogy az a klasszikus hiszti, amikor sikít, és/vagy
rúgkapál a gyerek, és az ember totál tehetetlennek érzi magát, nálunk még nem
volt. Szerintem nem is lesz. Mi elég kemény rendet tartunk, nincs hosszas
könyörgés, meg felesleges ígérgetés, fenyegetés. Mi igyekszünk a való életben
is hitelesek lenni másokkal is, és természetesen a gyerekekkel is. Így én is
csak olyat ígérek, jutalom és bünti tekintetében is, amit, ha a helyzet úgy
hozza, be is tudok tartani. Az együtt töltött idő alatt már egyre jobban
megtanulják, mikor van az a pont, amikor már anya szeme szikrát szór, na az
olyan odanézés már legtöbbször hat…
A másik pedig, hogy bár még csak három hónap telt el, azért már eléggé
megismertük őket ahhoz, hogy a profi színészi alakításokat megkülönböztessük a
valódi helyzetektől, és ha probléma van, akkor természetesen a gyerekek az
ölünkben landolnak és simi, meg ölelgetés, dédelgetés, megnyugtatás van, de
amikor egy színdarab kezdődik, mert épp a kisasszony tervei nem egyeztek az
enyémmel, akkor azért rövid úton megkérem, hogy fejezze be a nyávogást, mert az
most nem kell. A válasza legtöbbször az, hogy de mérges vagyok! Amire én – még ha
én is valóban mérges vagyok, azt felelem, hogy – igen, megértem, és sajnálom,
hogy mérges, de most akkor sem lehet azt a valamit megtenni. Ha szükséges, és a
helyzet engedi, akkor kézzelfogható
módon is megmutatom neki a dolgot, hogy megértse.
Pl ma délelőtt „Konyhafőnök” hangulat, egyik mosogat, másik szeletel, harmadik
épp süt valamit, ezt levesszük, azt feltesszük, só bele, kevergetni, le ne
égjen, … épp csak az „igen, Séf!2 válaszok hiányoztak, pára, meleg,ezer fok a
konyhában, a hely kicsi… és ebben a hangulatban Eszti mama épp derékig bent a
sütőben, veszi lefelé az alufóliát a sültről, mikor Juliska kitalálja, hogy
Eszti mama és az asztal között lévő b 10 cm széles helyen ő bedúrja magát, mert
Ő most meg akar ölelni…. És mivel már konkrétan tolta befelé Eszti mamát a
sütőbe – oké, hogy a fantázianeveik Jancsi és Juliska, és oké, hogy Eszti
mamánál mindig van édesség, de azért Eszti mama nagyon távol áll a mesebeli
boszitól, aki gyereket akar enni, ezért a kemencében végzi… - szóval nem, Eszti
mamát nem toljuk a sütőbe, így átnyúlva az épp lehajoló Eszti mama felett, megfogtam
Juliska karját és arrébb toltam, hogy menjen most innen (különben sem kell ebbe
a helyzetbe egy négyéves a konyhába…. Na kezdődött is a „Gyilkos, lézerszemű
Juliska” című előadás, melynek nyitó képe az elkomorodó arc, és a szemeimbe
néző mélybarna szempár, amik Juliska fejében lézerből vannak, és kb most
gyilkoltak meg… Négyszer… Majd elfordult, elindult a szobába lassan, és
kezdődött a légvédelmi sziréna módjára erősödő, sírást imitáló, valódi
könnyekkel kísért hang, melyet nevezhetnénk egyszerűen sírásnak is, ha az lenne…
de ugye nem az. Majd mikor Eszti mama végzett, utána mentem, megkértem, hogy
fejezze be ezt, majd jött a „mérges vagyok” rész, amikor viszont megfogtam a
kezét, visszavittem a konyhába, kinyitottam a sütőt, és odadugtam közelebb. Még
jó távol voltunk a valódi magas hőtől, de az érezhető volt, hogy az ott bent
nagyon forró a helyzet. Kérdeztem, Érzed, milyen meleg a levegő? Eszti mama meg
beljebb nyúlkált… meglököd, és odaér valamihez, nagyon megégeti, és az nagyon
fáj. Ezt szeretnéd?
Látszott, hogy megy be valami infó, ha nem is tudja elképzelni – Hála Istennek –
milyen, ha az ember megégeti magát, azért valamennyit értett belőle. Persze
befelé menet megint kezdődőtt a műsírás, amit megint megkértem, hogy fejezze
be, na kb ekkor toppantak be azok a dédi mamáék, akik a december 23-i délutáni
kiakadásom után is tanúi voltak a lenyugodásomnak…. Biztos nézték, hogy csóró
gyerek, ezt állandóan szidják, meg csóró én, mennyi ideget nyelek ezekkel,
pedig totál nem, kb ez volt az egyetlen összezörrenésünk és ezt sem mondanám
durvának.
Bernát:
Kisebb problémák…
A négy gyerek nem egy korosztály, Timi 7, Tomi 6, Julis 4,
Jancsi 3. Timi már nehezebben játszik a kicsikkel, sőt a legók, amiket kapott, nem
is a kis gyerekeinknek való. Ezért ő felhúzódott a fenti szobába, ahova a
kicsik a lépcsőn nem mehettek fel. Szóval Timi ott játszott fent boldogan, és
néha jött csak le. Nem volt ez egészséges dolog, de csak így tudott nyugodtan
játszani. Ehhez jön hozzá, hogy kicsit irigy a játékaira és kényelmesebb, ha
nem kell osztozni. Tomi fent is játszott, lent is játszott, és a mieink ugye
csak lent. Nem is volt ebből nagy probléma, de néha azért volt egy kis játék
mutogatás, hogy kinek mije van, és mit nem ad oda. De mi nem is erőltettük, egy
mert minek ráerőlteni ha, nem akarja, nem dől össze a világ, ha nem játszik
vele más, másrészt a mieink terminátorok, és nem vigyáznak sajnos semmire,
legyen az bármi.
Bianka
Húúúúú, mennyi hozzáfűznivalóm van ehhez!
Az egyik a terminátorok. Igen… Eeeeez brutális… Oké, hogy
gyerek, oké, hogy négy, meg három éves, ügyetlen, leejti, nem úgy vigyáz rá, ez
oké… De az, hogy nem is érdekli, ha tönkremegy valami, az szerintem nem jó. És
még csak nem is arról beszélek, hogy egy kirakónak megvan-e minden darabja,
mert nemrég mondta valaki, hogy ebben a korban még ez neki nem lényeg… oké… bár
szerintem már ő is érzi, hogy más az a katarzis, amikor egy kirakóba beteszi az
utolsó darabot, és más az, amikor elfogynak a darabkák, de hely meg még volna,
tehát nincs kész a kép… szerintem Julis már tudja ezt a különbséget. De az,
hogy valmit gyepálunk, eltörünk, taposunk rajta, az nem csak ügyetlenség
kérdése, hanem nevelés is, hogy mit lát, mit tanul, miben szocializálódik, mit
hall sokszor… hallja-e egyáltalán azt, hogy vigyázzunk rá, vegyük fel, rakjuk a
helyére? Ők vélhetően nem hallották ezeket, abból kiindulva, mennyi szakadt,
tépett, kibelezett, hiányos játék volt a rági otthonukban. Szóval igen,
terminátorok – most még. És nagyon remélem, hogy mi el tudjuk ind.tani őket egy
másik irányba.
A másik az irigység.
Az a nemszimpi stílusú, okosakat mondó Tiktokos csaj mondta a játékokkal
kapcsolatban, hogy az nagyon gáz, mikor megy a vita egy játékon és én, mint
felnőtt odaszólok, hogy hát add már oda neki… Mert egyrészt jó, ha a gyereknek
van tulajdona, és jó, ha megvan a hatalma afölött, hogy azt használhatja-e más.
És ha én közbelépek és úgymond kötelezem arra, hogy a tulajdonát akarata
ellenére odaadja, azzal csorbítom a későbbi öntudatosságát, és azt, hogy tudja
magáról képes dolgokat birtokolni, megszerezni, megtartani. Ez most önzőnek
hangozhat, de ha belegondolunk, felnőtt korban sokszor egy ilyenen múlhat az,
hogy mer-e valaminek nekivágni, legyen az kaland, üzlet, vagy egy autó, lakásvásárlás,
de az is, hogy mer-e magasabb fizetést kérni, elhiszi-e egyáltalán magáról,
hogy ő képes erre és ezt megteheti? Szóval van most ilyen korban is
létjogosultsága a saját tulajdonnak – egyébként is, minden gyerek életében.
Csak remélni tudom, hogy a legtöbb ilyennek még nem késtünk el Juliskánál… Hogy
nem égtek be Nála olyan dolgok az előző helyről, hogy pl semmilye nem volt.
Gyakorlatilag két plüssel, egy babával és egy cumisüveggel indult el hozzánk. A
ruháit ne számoljuk, mert azt nem olyan szemmel nézi, és ráadásul korábban
abból is minden mindenkié volt, akire az a valami jó volt. Szóval mikor
elkezdtünk barátkozni, akkor az, hogy itt majd lesznek játékai, lesz ágya,
tányérja, pohara, ami csak az övé, ez akkora csábító erő volt, hogy a mai napig
is ha felkerül szóba a régi élet és a mostani, hiába a korábbi udvari
játszótér, a hatalmas ház, mégis mindig ott köt ki, hogy jobb itt. Szóval főleg
Juliska esetében külöönösen fontos, hogy legyenek dolgok, amik csak az övéi,
plüssök, kirakók, más játékok, ugyanígy Jancsinak is, és mindig az az
elsődleges szempont, hogy kié a játék. És ha a másik akar vele játszani, el
kell kérni. És ha a másik odaadja, akkor lehet vele játszani. Legtöbbször
odaadják egymásnak, de néha van irigykedés, aminek aztán persze van ára is,
mert akkor majd a másik is irigy lesz következőre…
A pakliban így mindig benne van az is, hogy épp most nem lehet azzal a
valamivel játszani, mert a másik használja, vagy mint ma is volt, egyszerűen a másik
nem szeretné, ha a játékával játszanának, ezt akkor tudomásul kell venni és
keresni kell mást. Kemény élet ez… :)