2023.01.02.
Bianka
Új év, új kezdet.
Új évkor nem szoktam megfogadni semmit, de valahogy az új
év, a fordulópont adja magát, hogy mégis valamit valahogy máshogy gondoljak. A
magam nevében beszélek. Ezerszer kitalálhatnám, hogy lefogyok, ezerszer bele is
vágtam, de eddig mindig kudarcba fulladt a nagy elhatározás, ezért már most nem
teszem ezt. Nem döntök el ilyet, hogy lefogyok, hanem olyan dolgokat határozok
el és teszek meg, amire itt és most képes vagyok.
Kicsit áldozat típus vagyok, ami sokak szerint a mérleg mivoltomból fakad, bár
ilyen szinten nem hiszek az asztrológiában. Én azt gondolom, hogy az a csomag,
amivel az anyaméhtől indul az ember, határozzák meg ezeket, amibe persze
belejátszhat még nagyon sok természeti dolog is, az évszakok, vagy akár az is,
hogy a Hold periódusából épp melyikbe csöppentünk. Mindegy is, hogy mi játszott
közre, az biztos, hogy hajlamos vagyok magamat utoljára sorolni, mindenkit
ellátni, tudni, hogy mindenkinek jó, nem baj, ha nekem nem az… Pedig de. Baj.
És ezt meg kell tanulnom a helyén kezelni. Figyelnem kell magamra, nem csak
magam miatt. Oké, hogy ellátok mindenkit, oké, hogy mindenki másnak már jó, de
ha nekem nagyon nem lesz jó, az hosszú távon senkinek sem lesz jó. Bár én
mindig azt mondom, szeretem önmagamat, szeretem azt, aki vagyok, valahol mégis
sántít a dolog, hogy hogy szerethetek valakit úgy, hogy nem figyelek rá? És
akkor azt már meg sem kérdezem, hogy az, amit a vallásomban is tanultam, hogy „Szeresd
felebarátodat, mint önmagadat…” hát izé…. Jól, van, felebarátom, nyugodtan
lehetsz éhes, fáradt, szomjas, kimerült, és drága felebarátom, egyáltalán nem
gond ha bénán áll a hajad, a ruhád, és nyugodtan hanyagold csak el a mozgást
is, az sem kell.
Akárhányszor, akármikor, akármivel kapcsolatban
pszichológusnál kötök ki, szinte mindig szóba kerül az önszeretés,
öngondoskodás, ami nálam egy hiányos rész, ebben nem vagyok jó és tanulnom kell
ezt. Nem csak magam miatt, hogy nekem jobb legyen, hanem azért is, mert az,
hogy Bernát, vagy én hogy vagyunk, kihat a többiekre is.
Szóval öngondoskodás… ebbe beletartozik a pihenés, a saját
testünk, lelkünk ápolása, és egy jó ideje már szem előtt tartom, hogy kell,
kellene többet aktívkodnom, mozognom, és természetesen a gyerekeknek is jót
tesz, ha mozoghatnak kicsit.
A január eleji 15 fokos időnek nem sok haszna van, most
kellene a hidegnek leszedálnia a szúnyogokat, kullancsokat, kiírtania a
vírusokat, a hideg hótakarónak védenie a talajt, a magvakat, de ez most nem így
van, ellenben a 15 fok arra kiváló, hogy a család kimozduljon.
Úgy volt, hogy csak apa megy a gyerekekkel, de az utolsó pillanatban mégis úgy
döntöttem, velük megyek, kell az együtt levés, a szabad levegő, a mzgás,egy kis
séta, szóval míg apa boltba megy és beszerez, kicseréltet ezt-azt, addig mi egy
belvárosi játszótéren játszunk, kisgyerekekkel ismerkedünk, a bátorságunkat
tesztelgetjük, másoktól tanulunk, végül pedig, mivel az óra delet üt, az egyik
kedvec helyünkre, egy mexikói étterembe megyünk, ezúttal már 4 fős családként,
a gyerekeinkkel :)
Megállapítom, hogy nem hátrány, hogy a gyerekek előtt már
sokszor jártunk itt,így az étlapot kívülről tudom, illetve rájövök arra is,
mennyire más gyerekkel együtt étterembe jönni és nem csak azt kitalálni, én mit
egyek. Aztán rájövök arra is, hogy az éttermeket ezentúl nem csak aszerint rangsoroljuk, hol
jó a kaja, hol jók az árak és hol kedves a pincér, hanem aszerint is, hogy
melyik mennyire gyerekbarát, mert mennyivel jobb volt így, hogy van egy külön
gyereksarok és amíg a kaja ki nem jött, addig ők ott elvannak.
Végül rendelünk, és igyekszem olyat ételt választani, amiből a gyerekeknek is
tudok szemezgetni. Most még ott tartunk, hogy egy plusz körettel jók vagyunk,
mindenkiéből kapnak egy-két falatot és tele a hasuk. Viszont azt is
megállapítom, hogy vége az önző, „Joey nem ad a kajájából” életnek és annak is,
hogy elképzelem, hogy kikérek egy szép adag kaját és én azt mind megeszem, mert
akármennyire is próbálok előre tervezni, a gyerekek még nem alkalmasak arra,
hogy maguknak rendeljenek, bármit is választanak, három perc múlva nem az kell
majd, de majd az enyém kell nekik és ha ízlik, akkor a felét megeszik előlem,
szóval hajrá önzetlenség :D
Jó érzés volt ide jönni, végre újra itt, jó volt a gyerekekkel is lenni, és jó
volt, hogy tudnak normálisan viselkedni az asztalnál.
Hazaérve egy minimális vita volt az alvás miatt, a drága
egyszem kislányom megpróbált meggyőzni arról, hogy nem kell aludni, de sajnos
nem kérdeztem a véleményét, így nem sok választása volt, és mivel nem szeretném
az egész délutánt végig vitatkozni és nyávogást hallgatni, így nem sok döntést
hagytam ebben. Tudtam, hogy fáradtak, szükségük van a pihenésre, és kb kétperc
alatt aludt is mindkettő :)
Börnát:
Holnap kezdődik a munka, ezért ma elmentem és felmértem,
intéztem az anyagot, ami kb, a duplájára emelkedett! És ha már ott jártunk, kicseréltem
az egyszer használt munkaruhámat, amin szétszakadt a zipzár.
És beültünk az egyik kedvenc éttermembe ahol Steaket szoktam
enni, kb négyezer valamennyi volt eddig a hús és a hozzávalók, most meg néztem
hét ezer lett a hús ára, és az igazság az, hogy én dupla húst szoktam enni. Hát
ma nem volt kedvem ennyit fizetni, ettem valami mást. Kicsit feszengtem, a
gyerekeknek volt egy asztal kirakva, persze a bejárat, az udvar, a konyha, és a
vc kereszteződésébe, de fő az igyekezet.
Evés közben azért sikerűlt egy kis gyerek fenekét nézni, (nem a miénket), mert
ő már nagyobb volt, egyedül ment wc-re, majd mutatja az anyjának, hogy egy
kicsit bement a pisi, mindezt az étterem közepén, bokáig letolt gatyával.
Persze nem igazán zavart, már megszoktam, bár pár éve lehet, hogy kicsit zokon
vettem volna.
A gyerekek viszonylag szépen és csendben viselkedtek, nem is volt semmi gond.
Ettünk egy jót, és irány haza, itthon aludtam egy nagyot, kb a gyerekek után
ébredtem, felkészűltem a holnapi kemény munkára.
Bianka
A délutánunk, esténk egész jól telt, jó hangulat volt, zene
volt, Shrek volt, meg egy kis nyávogás Julis részről, de ez egyelőre a
mindennapok része, még azt gondolja, ez nálunk beválik, Lilla nyomai érezhetők
még ezeken, de nagyon. Nagy taktikus a lány, hiába, jól megtanulta Lilláéknál a
fortélyokat, csak nálam emberére talált és sajnos én észreveszem a szikrányi
vigyort is a hattyú halála előadás közben, szóval nálam nem jönnek be a betanult
klisék. Már ezekből is kevesebb van egyébként.
Sőt, azt nem írtam szerintem, de három havi
következetességünknek úgy néz ki, már vannak eredményei. Kb ennyi idő kellett
Julisnak ahhoz, hogy megértse, megtanulja, hogy ha szólunk, kérünk valamit, azt
nem véletlen mondjuk, és el is várjuk, hogy azt a valamit megtegyék, és pusztán
az, hogy az első, vagy második szólást figyelmen kívül hagyják, sajnos nem
jelenti azt, hogy azt majd nem is kell megcsinálni.
A félreértések elkerülése végett én bevezettem azt, hogy ha szólok, azt úgy
teszem, hogy kapjak visszaigazolást, vagy legalábbis biztos legyek abban, hogy
az üzenet eljutott hozzájuk. Amikor másodjára szólok, akkor hozzáteszem, hogy
másodjára szólok, hogy… Ezek után figyelmeztetek, hogy ha még egyszer kell
szólnom, akkor elveszem / indulunk / bünti lesz stb…. ééééés hozzáteszem azt
is, hogy és lehet utána haragudni, mérgesnek lenni, én szóltam… És most már
egyre több alkalom van, hogy nem történik meg a harmadik szólás. Vagy elég egy
olyan, hogy megkérdezem, hogy biztos össze kell vesznünk?
Összességében sokkal de sokkal nyugodtabbak a napjaink szerintem. Van, hogy
felmérgelnek, nem is kicsit, de az az érzelmi hullámvasút, amit az elején napi
szinten ültünk meg legalább 8-10 alkalommal, az most egy heti 2-3 alkalomra
csökkent. Egyre többet tudok nevetni rajtuk, velük, és ma is kifejezetten jó
volt a játszótéren lenni, ahol már nem éreztem kívülállónak magam, hanem ott
már csak én tudtam, hogy a „Tanuló” jelzés még ott díszeleg a fejem felett, de
mások szemében már egy vérbeli, kétgyerekes anya voltam :)