2023.01.04.

Bianka

Az elmúlt napokban volt minden. Újra át kellett értékelnem pár dolgot, mert zajlanak az események minden szinten.

A felszínen történnek az események:
Jancsi még köhécsel, kapja a vitamint, a gyógyszert, a teát, a torokba befújást. Jól van, láza nincs, vidám, pörög, csak köhög, meg néha szívjuk az orrát a porszívóval.
Juliska irigy. Mindig mindenre, ha a kutyám kap simit, arra is, de most Jancsitól is irigyli a…. nem tudom, mit. Talán azt a plusz egy percet naponta, amíg gyógyszert kap, mert egyébként nem tyütyögtetjük Jancsit sem a betegség miatt, és teát, vitamint mag Julis is kap.. De Julis beteg akar lenni, akar gyógyszert, meg hisztizik az orrszívás miatt. Nem érti még, mekkora királyság, hogy mellette beteg lett Jancsi, aztán én, aztán Bernát, közben voltak az ünnepek, mindenhol ment a bacicsere ezerrel, de Juliska immunrendszere, mint a vasbeton, kitartott, és egy köhhintése sem volt. Nem érti még, hogy ez sokkal nagyobb ász, mint betegnek lenni. Ma reggel ezt próbáltam neki elagyarzni egész felcsillant a szeme, hogy valamiben jobb, mint a többiek.  

Nekem gondom van azzal, hogy beteg akar lenni és semmiképp nem támogatom azon törekvéseit, hogy bármi plusz figyelmet csikarjon ki belőlem, csak azért, mert beteg, mert e rövidke idő alatt is már kiderült számomra, hogy bármilyen irány jó neki, ha bepisilni kell, az is, ha összeszarozni magát, az is, ennyi erővel a betegség is jó irány lehet.

Bernát szerint ezt túlpörgöm, nem kellene ezzel olyan sok kört futni, csak én meg így 44 évesen, elvileg kiegyensúlyozott gyerekkort és fiatalkort megélve, ma is kutatom bizonyos dolgaim kiváltó okait, mindezt úgy, hogy csomó dologra emlékszem, élnek a szüleim, rokonaim, akikkel tudok beszélni is erről, de még így is vannak homályos foltok… és akkor nézzük Julist, akinek eleve homály az első négy éve, a születés előtti időszak meg pláne, és tudjuk, hogy tele van szeretet- és figyeleméhséggel. És nem igazán szeretném, ha a most elszúrt dolgok miatt, azért, mert most erre a kis apróságra nem figyeltünk, nagy korára hipochonder lenne és felnőttként az lenne az egyetlen  hobbija, hogy dokihoz jár, meg örökké kitalál valami hülye betegséget. Nem egy ilyen ismerősöm van, nem buli….

Szóval nem akarom sem túlgondolni, sem túlpörögni, sem túlaggódni, de ahogy egy megcsalásnak is van egy kezdő pillanata, amit akkor senki sem vesz komolyan, de attól még az a pillanat az, egy ilyen hosszútávú folyamatnak is van egy kezdő pillanata, és ha ez egy ilyen, akkor azt most kell megváltoztatni.

Szóval este, mikor Julis végül – legnagyobb örömére – berekedt, és gyógyszert adtam nekik, Ő ott pörgött ezerrel, örült, hogy végre megkaphatja az áhított gyógyszert, én meg igyekeztem ezt minél gyorsabban lerendezni.
Ez nem tetszett Bernátnak, ridegnek és távolságtartónak láthatta, nem véletlenül. Az volt.
Eleve nem volt jó napunk tegnap. Lehet, hogy én is rosszabb passzban voltam, nem tetszett, hogy nem haladok a munkámmal sem, ahogy terveztem, de mire Bernát hazaért, már kicsit elegem volt, de ennek ellenére kerestem az okát.

Az addig történtek kapcsán összevitatkoztunk Bernáttal is, és én újra megkérdőjeleztem magaban az alkalmasságomat és a helyemet ebben a történetben. 

Nem rég villant be az agyamba, hogy Bernátnak hamarabb lesz lánya, mint nekem. És azt gondoltam, hogy ha így lesz, az bennem féltékenységet fog eredményezni. És számomra már nem kérdés, hogy Bernátnak van egy lánya, de a tegnap esti vitánk kapcsán inkább azt gondoltam, hogy mindez nem bennem váltott ki féltékenységet, vagy irigységet, hanem inkább Bernátban egy elvárást, hogylépést tartsak vele. 

Juliskával kapcsolatban gondolkodtam.
Sosem pihen, nem enged le, állandóan taktikázik, szervezkedik, műsorozik, és ezáltal nekem sok. (általában) Bármennyire is nem akarom hagyni, hogy irányítson, mégis a dolog úgy áll, hogy technikailag én (mi) irányítok, de igazából a tempót Juliska diktálja. Szinte nincs lehetőségem arra, hogy hiányérzetem alakuljon ki, nincs alkalmam arra, hogy vágyjak megölelni, vágyjak ránézni, vágyjak kedveskedni neki, mert állandóan ott van, mondja, követeli a csokit, a nyalókát, a kaját, az innivalót, a kávét, a szeretést, az ölelést, a betakaróztatást, mászik rám, mászik az arcomba, ha megölelem, mászik az ölembe. És van, mikor nem alkalmas, hogy oda jöjjön, de ma is sokszor random odahívtam, megöleltem, igyekszem minél több alkalmat keríteni a kontaktusra, de neki semmi nem elég. Szerintem kb egész nap az ölemben kellene lennie, kb egy hónapig, akkor talán elkezdene betelni... Vagy úgy kellene, mint néhány afrikai törzsben, hogy a hátamra kötöm és 0/24-ben ott van velem.
És logikusan azt gondolnánk, hogy ha ezt megelőzném, és előre adnék, előre szeretném, előre ölelném, előre betakaróztatnám, akkor kivennénk az élét a dolognak, de ilyenkor még még még kell valami, amit még még még követelhet. És így ő nekem még egyelőre annyira sok, (legtöbbször) hogy alig van lehetőségem arra, hogy én (is) tudjak kezdeményezni.
És mondhatnánk, hogy de hát a traumája, de hát a család elvesztése,…stb… De ott van Jancsi is, aki kisebb, az oké, nem vitás, hogy kiegyensúlyozottabb is, mint Juliska, de neki ugyanúgy odalett a családja, sőt, ha azt nézzük, Ő még nagyobbat bukott, mert Ő a kiskedvenc volt, míg Juliskával már ott is sok gond volt, nem kétlem, hogy sok bántást és büntetést is kapott. És biztos, hogy volt vele baj, mert nem véletlenül sírtak annyit Lilláék, nem véletlenül mondták annyiszor, hogy ha visszaadjuk, akkor oda vigyük vissza…. Semelyik másik gyerekre nem mondtak ilyet, korábban sem merült fel ez egyik gyereknél sem, csak Juliskánál. Szóval Julis nem csak minket tisztel meg fantasztikus alakításaival. Sok gond lehetett vele, amit nyilván akkor nem reklámoztak nekünk… De nem véletlenül féltek, hogy valaki visszaadja őket Julis miatt….

Azt nem tudom, hogy mi a pszichológiai háttere nagy vonalakban ennek, de örökbefogadós csoportban nem tudtam nem észrevenni a hasonlóságot az egyik posztnál, hogy többen is ugyanezt a felállást mondták, 4 körüli lány, 3 körüli fiú, a fiú  rendben, a lánnyal sok a gond. Ez tuti nem véletlen, és ráadásul ugye sok helyről, sok féle nevelőszülőtől, sok féle környezetből jöttek, tehát nem lehet ugymond csak Lilláékra kenni ezt. Nyilván nem is az a szándékom, hogy bűnbakot keressek, inkább a mögöttes dolgok érdekelnének, mert akkor jobban tudnánk hatékonyan segíteni.

Az biztos, hogy Julist nem véletlenül kaptam. És most azért mondom ezt egyes szám első személyben, mert nem vitás, hogy ha a nagy kerek történetet nézzük, akkor a nagy történetben mi jelentős szereplők vagyunk egymás életében. Nem tudom, ki, mennyire lenne hozzá türelmes, mennyire akarná megoldani a vele való dolgokat, de az biztos, hogy nekem is van vele kacsolatosan dolgom, mégpedig magammal.
Julis minden olyan dolgot hozzott, amit zsigerből rühellek. A nyávogást, a hisztit, a színészkedést, a hazudást, és ezt az ölelős dolgot is. Utóbbit - az ölelést - már nem rühellem, de nem vagyok nagy ölelgetős. Sosem voltam. Ma már, ha kell, ha szükség van rá, könnyebben felismerem magát a helyzetet és törődésből, szeretetből szívesebben ölelek, és azt is észre vettem, hogy amikor Julisak tényleg TÉNYLEG szüksége van az ölelésre, akkor számomra nincs is kétség afelől, hogy megölelem-e vagy sem, és akkor az sem számít, hogy egy perccel azelőtt összevesztünk-e.
Egy szó, mint száz, dolgunk van egymással. Egyébként sem hiszek a véletlenekben. Nem kevés szenvedés és fájdalmas körök után jutottunk el az örökbefogadás útjára, és nem kevés „véletlennek” kellett történnie, hogy pont Jancsi és Juliska pont hozzánk kerüljön. Dolgunk van egymással, ez nem vitás, és az sem kérdés, hogy nehéz lesz-e.

Juliska szeretet-tartályát most úgy érzem, lehetetlen feltölteni. Korábban azt gondoltam, hogy az a szeretet tartály, ami nekem van, hatalmas. Olyan óriási, hogy úgy hittem, hogy a családom, barátaim mellett a fészekből kiesett kismadártól kezdve, az elütött kutyán át, a rászoruló koldusig mindenki belefér és bátran töltekezhet, mert nekem is marad még bőven abban a tartályban. Erre jön egy négyéves Juliska, és minden órában egy szippantással kiszlopálja a teljes készletemet, majd néz, hogy kell még. És ott ül a tartály mellett, és amint visszatermelődik egy adag, az azonnal kell neki. Most kb így látom a dolgot. És azt gondolom, hogy jelenleg az lenne a megoldás, ha az én tartályom méretét növelném, vagy gyorsítanám a termelést, hogy Julis akármikor jöhessen, legyen neki elég. Tud valaki egy jó kádárt? Vagy bádogost? Vagy ácsot? Vagy bánomisén, mit? Nagyobb tartály rendel….

Bernát:

Tanulatlanok vagyunk, tapasztalatlanok, és csak találgatunk. hogy mit kellene csinálni, hogy a gyerekek ne legyenek ennyire, őőő milyenek??? Nem is tudom, rosszak? Neveletlenek??
Basszus, nem tudom megmondani, hogy mi bajom a gyerekekkel.
Nagyon lefárasztanak azzal, hogy 50-szer mondok el nekik valamit és nem tanulja meg egyik se, vegyék fel a papucsot, hogy csukják be az ajtót, hogy nem állunk fel a székre, mert elesnek, és még ezer más. Persze nem ezer, és tudom, hogy túl sok szabály van, de agyatlanul nem lehet rohangálni. És elmondom, elmagyarázom, és meg mutatom, és semmi… két perc, és törlődik.

Tudom, gyerekek, és kicsik, de az alapvető dolgokat, amin kb. az életük múlik, azt azért meg kéne tanulni.

Most kb. mindenki beteg, kicsit fáj a torkunk, és kicsit köhögünk, van aki jobban van, van aki csak most megy bele. Toljuk a vitaminokat és küzdünk, és közbe beindultak a szorgos hétköznapok. Ma egész nap Dédi mamánál voltak a gyerekek, míg én dolgoztam. Egész napot húztak le, a mama őszült vagy húsz kilót. De tetszett nekik, lesz még ilyen bulizós nap, mert mi is tudunk dolgozni és ők is jót játszanak. Még két hónapig nem mennek oviba és ezt ki kell bírni. Az ovis időszak majd könnyebb lesz, még ha csak fél napokról is van szó.

Bianka

Ma egész napos dédimamázás volt tervben. Tegnap mikor ezt meghallottam, örültem neki, de aztán átgondoltam, hogy Bernát, igaz, nem lesz messze, csak a szomszédban, de akkor sem lesz ott, a Déditata neki segít, szóval a Dédimama lesz velük egyedül… Gondoltam, segítek, felnyaláboltam a meós cuccomat, gépet, mindent és mentem én is velük. A mama már az elején mondta, hogy szerinte velem rosszabb lesz, mert nem úgy fognak viselkedni. Ebben lehet valami, mert nyilván mindenkinek más a rendszere, a szokásai, mi szigorúbbak vagyunk, de a műsr is nekünk jobban megy… Szóval ittam a mamánál egy kávét, majd összecuccoltam és hazajöttem dolgozni. Mindenki jobban járt így. A gyerekek így töménytelen mennyiségű édességet megehettek, én meg haladtam a munkámmal.

Bernát

Más. Az étteremben a pincér, beszélgetett Jancsival egy kicsit, hogy hány éves, mert ő tudja, hogy 3, mert neki is ekkora gyereke van. Mondtuk neki, hogy Juliskát tippelgesse, ha ekkora okos! :D
ÉS hat évesnek mondta!! Korcsoportjában a legmagasabb… hatalmas csaj lesz!

Esti jelentés: Bianka nevet… A gyerekek meg vannak bolondúlva… mi van itt mindenki felpörgött???
Ma sorra jönnek a vicces dolgok meg a vicces telefon hívások. pl: Mivan te bosszantó… a jó édes kurva anyádat… By. Juliska …

Bianka

A délután kifejezetten jól sikerült. Az elején még dolgoztam kicsit, majd letöröltem az asztalt és elővettük a karácsonyra kapott számtanulós Montessori játékot. Mindkét gyerek agyát leszívta a dolog, - az enyémet is – de jó hangulatban tanulgattunk. Majd bejöttem, és ruhát hajtogattam, közben ment a Mi kis falunk, és közben a gyerekek is mondták a magukét. Én néha olyan jót nevettem rajtuk, hogy potyogtak a könnyeim. :D
Pl ezt a montessoris számtanulós játékot nem engedtem hogy egyedül játszák, mert tanulni nem fognak, ellenben szanaszét szórják és használhatatlan lesz… Szóval egy alkalommal azt mondtam nekik, nem engedem, hogy egyedül játszanak azzal a szarral…
Erre ma Julis: „ha majd légy szíves, letörlöd a kinti asztalt, kimehetünk és játszhatunk azzal a szarral?”
:))))) Még most is nevetek :D Nem beszélhetnek csúnyán, de ez olyan szürreális volt a négyéves kislány szájából, hogy hirtelen elnevettem magam :D