2023.01.06.
Bernát:
Drága mama…
Ma hajnalban elindultunk a Dédimamához, én dolgozni, a gyerekek játszani.
A hajnal az kb. 11. óra lett, mire mindent elintéztem, megírtam az előző,
nagyon fontos mondanivalómat. És akkor kezdtem dolgozni, a Dédimama meg intézni
a kölköket.
Csak homályos információk vannak azokból az időkből…
A mama állítja, hogy jók voltak, de közben meséli: Juliska odament a tűzhelyhez
és szedett magának (!!!) még levest, három merőkanállal (!!!) bár a tányérja
csak kettőt bírt be kapni, a harmadik már a gázra ment. De közben volt valami
ami kifolyt, talán tea. De ezek nem esznek semmit, de Jancsi, ahogy felkelt a
déli alvásból, már kapta is a csokit.
Miután nem ették meg a gyümi levest, kaptak egy kis csokit, meg teát, és ezek
után mama megkérdi hogy süthet-e nekik ilyen csipszet? Mondom, nem, hát ezeket
se ették meg, ott az asztalon egy fél megrágott alma is, erre drága mama már
hozza is a kinder buenót, de nem egyet, hanem két zacskóval! Mondom, na ájcsi,
ez dupla csoki, ebből egy elég is lesz. A mamát lehet szivatni, Juliska még taknyos,
és ha unatkozik, tök jó és kényelmes játék az orrszívás, de kb öt percenként
kapcsolta ki-be. Ezért szegény lány nem is tudott aludni, mert beteg….
Bár most játszanak a hátam mögött, kb. negyed órája és se zsepi, se porszívó, orrszívó
nem kell! Tehát ez is csak játék.
Bianka
Sokszor mondják, hogy szigorúak vagyunk. Hát…. mit mondjak?
Ehhez képest igen, nagyon… Durván nagyon. Nálunk nincs ennyi édesség, nincs
olyan, hogy nem eszünk normális kaját, és ha a normális kaja nem csúszik, akkor
sajnos az édesség sem fog, mert nem kaphatnak. Nincs minden percben édesség. Ennyi,
amennyit a mamák egy nap alatt adnak nekik, az egy heti adag.
És mi a pihenésben sem ismerünk tréfát, mert tudjuk, mennyire fontos. Kicsik
még, muszáj pihenniük délben. Mi szerintem eleve nem voltunk ennyire
megvezethetők, a mamák sokszor túl engedékenyek, aminek aztán valaki, valahol
megissza a levét, rendszerint este mi mindannyian.
Nyilván a mamák nem tudnak minden rendszert, minden folymatot, szokást, azt meg
pláne nem, hogy Juliska mekkora ász a színészkedésben, és sokan tartanak is a
hisztitől, így egy kis nyávogás, és hopp, már meg is van, amit Julis akar.
Talán meglepő, de ebbe nem szólok bele… Ha a mamáknál vannak, ott az a rendszer
van. Ha a mamának jó, hogy a leves a tűzhelyre folyik, és kifolyik a tányérból,
akkor nekem is. Ha a mamának jó, hogy elpacsálnak másfél citromot, nekem is jó.
Ha a mamának jó, hogy szétcsócsálnak egy almát, beleharapnak mindenbe és
otthagyják és minden pazarlásba megy… az ilyenért fáj a szívem, de ha neki jó,
nekem is…. Én itthon az ilyet nem engedem. Eleve nem szedhet, nem lehet a
tűzhely mellett egyedül, eleve nem esznekmeg ennyit, szóval nem is értem, ez
hogy jött, hogy másodjára Juliska ennyit szedjen, ráadásul magának… de ha a
mamának jó, akkor nekem is.
Bernát
Jó hangulat volt egyébként, a mama sokat tapasztalt vén róka
lány, még jó, hogy…. hát rajtam edződött!!! Én is sokat rosszalkodtam, aminek
gondolom nagy része unatkozás volt, de mind egy.
Azért a mama a nap végén mondta, hogy elfáradt, mondtam is neki, hogy ez jogos,
mi is el szoktunk, mégha ketten is vagyunk rájuk, akkor is sok. De végül is jól
telt a nap, én is kész lettem, megint kerestem egy kis pénzt, az asszony már
ment is a bótba kenyeret venni, gondolom lesz vagy 20 ezer…
Bianka
Nem volt annyi, csak 6000, de sokmindent vettem.
A hazaérkezésük jól ment, jó volt itthon is a hangulat. Kész lett a husi, mire
jöttek, csak kenyérért mentem, közben telefonon Bernát uncsitesójával
beszéltem, akit annyiszor emlegetünk, hogy most már kap egy nevet így ünnepélyesen
elnevezem Katinak :D Szóval Katinak három gyerkőce van, egyeztettük a nagy
anyai tudományt…
Az a helyzet egyébként, hogy ezekről az érzelmekről nem
nagyon lehet beszélni nyilvánosan. Ha benézek a csoportokba, akkor rendszerint
a csak a szuperanyák posztolnak, és kommentelnek a facebookon, és ők az
örökbefogadásnál már a barátkozás első pillanatától érezték a szuper kötődést
és egyből család lettek és rózsaszín pillangók repkednek körülöttük azóta is és
soha nincs gond. Ha valaki ilyet beír, hogy x idő után még nem kerek minden,
akkor úgy leosztják, mint a szél… szóval ilyenről beszélni, hogy bár alakul a
dolog, ezt én is határozottan érzem, és alakul a kötődés is, egyre jobban
megismerjük egymást, szóval jó lesz ez tutira, de sokszor még mindig feladatnak
érzem, sokszor idegesít Juliska, és nyilván még nem vagyok a 100%-os anya,
mindenféle ösztönnel, meg hormonnal, mert ha ez így lenne, akkor hiába a
reggeli kóma, meg az, hogy nem tudom, hol vagyok, nem érezném kellemetlennek,
hogy Julis az arcomba tolja magát, hanem reggel az első vágyam az lenne, hogy
megöleljem őket. Ez még nincs így, de erről beszélni, néha úgy érzem, bűn.
Sokszor rossznak érzem magam, mikor idegesítenek, amikor
felrúgnám őket, amikor falra mászok, aztán mikor találkozom egy másik anyával, (pl.
az ünnepek alatt volt egy ilyen esetem) akit épp kiakaszt az imádott, egyetlen
szem vérszerinti gyereke, akiért egyébként simán meghalna, de most épp a szemeit forgatja és hiába a vérszerinti
gyereke iránt érzett érzelmei, meg ösztönei, meg hormonjai, bizony ő is beledobná
a napba néha, annak ellenére, hogy egyébként imádja… Nos… az ilyen az zene
füleimnek. Szóval jó ilyenekről beszélni vérbeli anyákkal, jó hallani, hogy kiakadnak,
jó látni, hogy náluk is ledobódik az ékszíj időnként, és akkor azt gondolom,
nincs is olyan nagy gond nálunk :D
Bernát
Jancsi: Jaj, Istenem…
ágyonmeg.
Juliska: Kati, egyél már egy kis csokit! Jó? Meg vágjál már egy kis hagymát.
De persze megy a határfeszegetés is…
Julis: haladjál már, te kaki szar! - és közben sandít rám a szobából, hogy mit
szólok, kétszer háromszor elmondja, majd megkérdem, hogy szerinte ezt nem
hallom? És mit is beszéltünk acsúnya beszédről?
Csendben játszanak tovább…
Két verzió van a gyereknevelésben:
Egy, ha nem foglakozol a gyerekkel, és dumálnak itt mindent össze vissza, és ha
kérdez, nem figyelsz rá és szépen a harmadik megismételt mondat után elsétál.
Kettő, ha bármi baromságot kérdez, mindig válaszolsz neki, értelmesen, mert
talán így értelmes lesz. De ez nagyon nehéz, túl sok a miért, sok a buta
kérdés, amit néha nem is értek. Próbálok a két viselkedés közt lavírozni, hogy
túléljem az agyzsibbasztó napokat.
Ezek maratonok, egész nap jönnek a sokszor buta és értelmetlen kérdések, reggel
még válaszolok, de délbe már kezd az ember fáradni, és estére már nem kis
feladat észnél maradni.
Holnap irány Eszti mami, meg az unoka tesók Tiki és Viki, vagyis Timi és Tomi :)
Bernát:
A Bianka megvádolt… (nem igaz, ez nem vád) :D
Amikor a gyerekek alszanak már nagyjából, akkor azért kibeszéljük
őket, illetve itt is kiírjuk a problémákat és így ezeket is átbeszéljük.
Bianka azzal vádol, hogy én már előrébb járok a kötődésben, nekem már van
lányom.
Van igen! Ki kell ezeket mondani hangosan! Van lányom, van fiam és apa
vagyok!!!
Ezek fontos dolgok, amiket meg kell fogalmazni. Ahogy mondani szokták, minden
fejben dől el. Sajnos nem volt még akkora, hirtelen jött katarzisom, hogy apa lettem,
nem volt tejfakasztó, nem volt nagy bejelentés. A családnak, és közeli
barátoknak, szépen lassan csepegtetve mondtuk el az infót, és így nem volt ilyen
nagy gratuláció, és egyéb. Ami nem is hiányzik, de így kb. beloptuk a kölköket
az életünkbe, és ez olyan sunyi lapos módon ment. Tehát nem volt nagy
felhajtás, és hála égnek, nem volt még a gyerekekkel akkora probléma, mint a
filmekben, hogy jön a bonyodalom és a végén minden jóra fordul. De igen, bevállalnék
értük egy golyót! Az eszem tudja, a szívem meg néha akkorát ver, mikor ezek a
kis lények egy kis távollét után, maguktól azt érzik, hogy oda jönnek, és úgy
igazán odabújnak! ! ! És ez jó, mert ahogy mondani szoktam, nem az a valami, ha
én ismerek egy híres embert, az a valami, ha az a híres ember ismer engem. Nem
az a valami, ha én megölelem a gyerekeimet, hanem az, hogy ők is úgy gondolják,
hogy engem választanak, én vagyok nekik a biztonság, ENGEM AKARNAK, illetve
természetesen az anyjukat!!!
Mi férfiak érzelmileg sekélyesebbek vagyunk, ezért lehet minket elcsábítani egy
szempillantással, ugye hölgyek?! De ti, nagy érzelmi lények, agyaltok,
mérlegeltek, ízlelgettek mindent,… ez miért van, az miért van? Mi meg megéljük
a pillanatot, és le se szarjuk, hogy már megint valami hátsó szándék van a
dologban, csak megyünk zombimód, és dugjuk a nyakunkat a hurokba, boldogan a
rózsaszín ködben.
És nem verseny, én nyugodt vagyok, Bianka majd akkor lesz anyatigris, mikor az
ő gyerekét valaki be kóstolja az oviba. És akkor anyából ANYA lesz, a kis
csávóból, HULK!!! :)
Bianka
Azt hittem, már nem írok, de de… :D
Ez nem verseny, és ez nem vád, egyszerűen látom Bernát reakcióiból, amik ösztönösen
törnek elő, meg amiket mond, ír, hogy előrébb van érzelmleg. Nincs kétségem
afelől, hogy ez bennem is már megvan, de a hétköznapokban ez nem nagyon tud
előjönni. Most tegnap, mikor délelőtt a szuperanya énem uralkodott az egész
délelőtt felett, és az egyetlen szem kislányom könnyekközött szenvedett a
betegsége első napjaiban, akkor egy pillanatig sem gondolkodtam azon, hogy
megöleljem-e hogy megvígasztaljam-e, hogy megnyugtassam-e. És igen, ha oviba
megyünk és csak csúnyábban fog nézni bárki is a gyerekeimre, akkor leszek én
olyan anyatigris, hogy kő kövön nem marad. Ettől én egy pillanatig sem félek. Most
legutóbb, mikor a játszótéren voltunk, két szemmel ngy felé jártam, mert a két
gyerekemmellett másik kettő is a színre lépett és ott igenis szerepe volt
annak, hogy ennek a kettőnek bizony én vagyok az anyja! A hétköznapokban
viszont, ahol nincs megmérettetés, nincs történés, nincsenek nagy dolgok,
jobban tudok billegni itt az kis érzelmi minivasutamon.
Szóval no para, anya vagyok én már, csak még olyan kicsi, mint mikor GRUT a kis
cserépben van.