2023.01.08.

Bernát:

hajnali 4:25…

Nem értek a biológiához, este kb tízórakor, mikor már a gyerekek aludtak, én is lefeküdtem, álmos voltam, elfogyott a tennivalóm és ennyi. Éberen alszom, rendszeresen felébredek, ha valaki mozog, belerúg az ágyba, nyöszörög, újabban köhög, fuldoklik, esetleg sír. Tegnap, vagy még előtte, pont itt ültem és írtam, Bianka fürdött, gyerekek aludtak, és egyszer Julis sírni kezdett és mászott ki az ágyból, de ez kb. altatás után fél órával. Rosszat álmodot. Én megkérdeztem, mi baja, ő nyöszörgött, és szépen visszafektettem, és aludt tovább. Rosszat álmodot, van ez így.
Majd Jancsi is felkelt hajnalban, betakartam és aludt tovább. Ma hajnalban, Jancsi kezdet köhögni, még mindig betegek egy kicsit. Odamentem, felült, adtam neki gyógyszert, meg innikét, betakartam simogattam a hátát és pár köhintés után elaludt, én is vissza feküdtem. Már majdnem elaludtam, mikor Julis kezdett nyöszörögni, felkeltem, megnéztem, megkérdeztem, hogy kell-e pisilni, de nem kellett, betakartam és simogattam a hátát és visszaaludt. Persze Bianka közben hangosan húzigálta a pacihéjat. :)
Visszafeküdtem, ekkor kb. hajnali három volt, forgolódtam, szenvedtem, jöttek a jobbnál jobb gondolataim, kb. félnégy körül elővettem a telefont és nézegettem, játszottam, hajnali körül elálmosodtam, no mondom, itt az idő, fekvés, bazmeg, mert reggel dolog van! Aha…. viszket a lábam… pisilni kell, na sötétbe kibotorkál  kutya átlép, vécérodeó indul…
Tudjátok mi a legfélelmetesebb dolog a világon? Este, sötétben, csukott szemmel pisilni a vécén!!! :) No vissza az ágy, gyorsan fekvés, kurva kölke, alvás…. ÉÉÉÉHES VAGYOK!!! TOJÁST AKAROK!!! hajnali 5, sütöm csendbe a tojatokat, eszem a gép fényénél, jó kis puha kenyér, mustár, mindenki alszik. (Bianka: Baszki, éreztem az illatot, de gondoltam, az előzőesti husiillata szállingózik még!!!!) Gondoltam, írok egy kicsit, mert mi a tökömet csináljak hajnali ötkor?????? Nem értem a biológiát, fáradt, álmos vagyok, aludni kéne, itt az idő, de nem, és persze reggel nyolcra jön értem öcsém, és akkor tuti olyan leszek, mint a mosott szar… Na iszok egy kávét, és le fekszek aludni. :)

Bianka

Sajnálom, hogy Bernátnak ilyen zaklatott éjszakái vannak. Nem vagyok pszichológus, de ennek szerintem két fő oka lehet. Az egyik, hogy Bernát nap közben is alszik. Nyilván… fáradt… Ez egy negatív spirál. Éjjel nem alszik, fáradt, délelőtt még tart a lendület, ami délre, koradélutánra elfogy, és ha még a kajakóma is beüt, akkor vége, az energiaszintje nulla lesz, és alszik egyet. Csak az a gond, hogy akkor kialussza magát, mert nem csak egyet alszik, hanem ha sikerül, akkor még egyet, de addigra ki is piheni magát annyira, hogy már nem álmos eléggé, hogy éjjel aludjon. Ez az egyik.

A másik szerintem, hogy Bernát nem ventillál annyit, mint én. Nekem ott van egy csomó ember, akivel ha kell, napi szinten tudok beszélni a lelki dolgaimról, a nehézségeimről, ki tudom sírni magam, ha kell, és nem utolsó sorban kapok ötleteket lehetséges megoldásokra, de legalábbis inspirációt. Igaz, ez a blog is sokat segít a dolgok kibeszélésében, de nagyon sokszor van, hogy csak leírjuk a tényeket, az esetek 100%-ában én elolvasom Bernátét, mert én töltöm fel, de Ő nem olvassa mindig az enyémet (jobban mondva van, hogy nem olvassa el) de megbeszélni ezeket, vagy kielemezni, vagy közösen megoldást keresni már még kevesebbszer tudunk. Pedig szükség lenne erre is. Viszont mivel ezek sokszor csak ott kavarognak a fejében, lelkében, így nincsenek megoldva, és valamikor fel kell ezeknek is dolgozódniuk, és mikor máskor? Nyilván éjszaka, álmában.

Hozzáteszem, hogy én még így is, hogy a gyerekek nem annyira hagynak erre lehetőséget, még így is többet lelkizek, többet elemzek, többet agyalok a dolgokon, vagyis feldolgozom ébren a napi eseményeket. Nem beszélve arról, hogy belőlem bizony kijön a Hulk, ha úgy adódik, Bernátból kevesebbszer, és szerintem ez is fontos, hogy a feszültséggel, amiből azért nap közben adódik elég sok, mit kezdünk. Ha ez nap közben sehol, sehogy, semmilyen formában nem tud kijönni, akkor este fog, éjjel, amikor pihenni kellene.

Bernát

A jutalom evés, és a dugi csokik.

Kezdedben vala, már az első naptól, amikor a gyerekek elaludtak, mentem a dugicsokiért és ettem, meg szinte bármit a hűtőből… valahogy a gyerekek előtt tartani kellett magam, hogy én nem zabálok össze mindent, meg ugye az öt étkezés, és nem nasizunk, zabálunk máskor. De amikor alszanak, nem látják, ahogy apa kolbásszal eszi a csokit, csak vicc! (Bianka: Nem annyira vicc)
Ami édeségett  kaptak Mikulásra, meg karácsonyra, hoztak a vendégek is, azokat egy nagy dobozba pakoltuk és ha meg érdemlik, és!! ettek-ittak rendesen, (nem kaja helyett) vagy valamit jól csináltak, ment a jutalom és kaptak édességet. A doboz nincs eldugva, látják, de el nem érik azért. Nem rejtegetjük az édességet, csak óvatosan adagoljuk. Dagi Julcsa amúgy se kell, hogy hízzon, és hát Jancsinak is van egy kis toka szalonnája, Apa Szép! És most lassan a negyedik közös hónap felé jutottam el arra a szintre, hogy egy fárasztó nap végén, az ágy mellett tárolt csokim a gyerekek előtt is merem enni. Persze a szurikáták rögtön sorakoznak az ágy végénél, de tudom azt mondani, hogy ez az én csokim, és nem kaptok, csak vacsi után, vagy ekkor vagy akkor. Ez lehet kegyetlen, de úgy gondolom, hogy nekem, mint felnőtnek vannak privilégiumaim, jelentsen is a szó bármit is, de hogy ez az enyém, én megérdemlem és kész!

Bianka

Zugevők lettünk. Ez most már nem kérdés. Pár hét, egy-két hónap után alig vártuk, hogy a gyerekek lefeküdjenek, elcsendesedjenek, és azonnal mentünk a konyhába, csoki, süti, puding, hütő kinyit, és csemegéztünk. Volt, mikor a gyerekek vacsinál úgy felmérgeltek, hogy felálltam az asztaltól, még mielőtt valami olyat teszek, amit magam is megbánok… Szóval akkor számomra a vacsi befejeződött, bár nem mintha nem férne rám egy kis koplalás, azért a lelkem nehezen viselte, hogy nem ettem, így alig vártam, hogy csend legyen, mentem a konyhába, neteztem, tiktokoztam, és ETTEM!!!! Nem csak a kompenzálás, meg az önjutalmazás van ebben, hanem egy kis lopott énidő. Amikor lefekszenek aludni, akkor kezdődik a mi időnk. Akkor lehet normálisan beszélgetni, filmet nézni, nyugodtan enni, nasizni, csak úgy létezni. Ilyenkor van csak idő arra, hogy az agyam szabad utat kapjon, hogy kicsit gondolkodjak. Épp ezért már pl soha nem hallgatok rádiót a kocsiban sem, mert amikor egyedül megyek valahova, az is egy kiváló alkalom erre.

És nekünk is van nasink, csokink, ami szigorúan nem a gyerekeké. És ez nem bunkóság, nem önzőség, a gyerekek sem rossz dolgokat kapnak, nem olcsó vackokat. Ők is megkapják a jó szaloncukrot, a Milka csokit, a Kinder csokikat, de magunknak is megvesszük az extrákat, amiket viszont nem adunk oda nekik, mert ahogy néha szoktam mondani, kár beléjük… És ezt azért mondom így, mert Juliska konkrétan mindent felzabál, amit a mostani, felnőtt, átlagosnak mondható polgári életem szemlélete szerint nem kellene megennünk. Abba most nem megyek bele, hogy Afrikában egy pohár víz is mekkora kincs, és amit mi néha maradékként kidobunk / komposztálunk / kutyának adunk, (főleg most a betegségük alatt… mert azért normál esetben nem dobok ki egy fél kiflit csak azért, mert meghagyta. Ha törte, simán megesszük, ha harapta, akkor is csak letörjük a megrágott részt és úgy esszük meg. Mennyiségre eleve keveset kapnak, inkább többször szedünk, hogy minél kevesebb maradék legyen, de amit összecsócsálnak, azt a kutyák kapják, de az tényleg kevés) na de visszatérve… én már csak olyat dobok ki, amit tényleg nem eszünk meg. Összeszáradt, megromlott, penészes, megsavanyodott… Ami olyan, megy a komposztra, ami olyan, megy a kutyáknak. És Juliska még ebből is tud szemezgetni!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
A komposztos vödörből kieszi a dolgokat, megeszi az összeszáradt sütimorzsákat, felszedi a földről a dolgokat, megeszi a paradicsom száráról a megbarnult, soha be nem érő savanyú paradicsomot, a megerjedt gránátalma részeket, és a mostani legújabb: mandarint pucoltam. Kb 8-10 darabot. Egyetlen egy volt, aminek az egyik része megnyomódott és nagyon megpuhult, de még nem volt penészes. A végén azt is megpucoltam, a puha,megerjedt gerezdeket félretettem, a többit megettük. Juliska természetesen megette a megerjedt gerezdeket is… Ezek után hiába mondtam, hogy a mandarin héja jó illatú, de nem finom, Juliska azért megevett pár falat mandarinhéjat is….
Szóval ezek után bátran mondom bizonyos dolgokra, hogy kár beléjük… Nem tudják, nem érzik, nem értik a különbségeket, számukra nincs különbség egy tesco-s tejbevonó és egy Ferrero rocher közt, nekik minden édes dolog jó, mindegy hogy a legócskább szaloncukrot eszik, vagy a drága Stühmert, és hiába töri az ember magát azon, hogy legyen süti, meg finom csoki, Ők a kockacukorral is ugyanolyan jól elvannak… de chips terén is számukra még nincs különbség, hogy épp egy 100 Ft-os kukorica kukit esznek, vagy a méregdrága Pringles chipset. Szóval csúnyán hangzik, de tényleg kár beléjük… És persze ez csak a nasira értendő.

Bernát:

Jut eszembe nagy ágy, a mi francia ágyunk, kb hatvan centi magas, a gyerekek nehezen is másznak fel, és volt már, hogy,bolondozás közben le is estek róla. Nem jöhetnek fel a magas ágyra, volt már hogy kávéztak, és ugye ütemszerűen kiöntötték, az ételt szintén, tehát nem, nem jöhetnek fel. Nem kell ott ugrálni, mert leesnek, meg szétdobálnak mindent, és lehet meglepő, de van egy vacogi tacsin aki szintén ott alszik velünk, és rendszeresen ráléptek, ráugrottak, nem kell ez a feszkó.
Ritkán, általában reggeli kávé közben, főleg, ha az egyik még alszik, akkor a másikat felhívom, és összebújva beszélgetünk egy kicsit, de ritka szép pillanat ez.
Na csinálok egy kávét, rákívántam.

Hajónapló: csillagidő 5:43, Kávéj kész, fűtést benyomtam, mindenki alszik.
ÁÁÁ csoki! Az asszony meg a laptop mögé rejti ezeket a fincsi kis falatokat. Basszus a csoki papír hangjára már mind a két csokizombi mozgolódni kezdett, veszélyes vizeken eszegetek.
Ránéztem már a blogra, a tegnap esti feltöltést már hárman olvastátok, fanatikusok… (<3)
Egyébként majd rakunk már ki egy kis dicsekvést, hogy hány írásunk van fent és hogy milyen sokan olvastok, Biankával megbeszéltük, hogy meddig írjuk a blogot, vagyis ha a kutya nem olvassa, akkor is írni fogunk, mert nekünk kell ez az átgondolás, és írásba az ember leírja a gondolatait néha értelmetlenül, de akkor már a másik belelát és kezdi kapisgálni, hogy mi zajlik a másikban.
És a másik: ok, hogy majd, ha ezek a büdös kölkök elérik azt a kort kb 12 év múlva, talán érdekelni fogja őket, hogy anya, apa hogy került diliházba, és az a családi nagy vagyon hogy kopott,el az ő életükre fordítva. :)

El árulok egy titkot, (H.H.) bár ezt közületek már sokan tudják, és persze nem is mi találtuk fel a spanyol viaszt. Van egy technika, blöen hányás, ezt már én is tovább lapoznám, annyira unom…
Szóval ezt mi is tanultuk, írunk egy témáról egy levelet pl. a hétfői veszekedés, és én is leírom az asszonynak levél formában, hogy én hogyan éltem meg azt a veszekedést, hogyan látom, mi volt a baj, és hogy milyes ÉRZÉSEIM voltak ezzel kapcsolatban. És eközben az asszony is ír egy levelet, ez persze időben kb ugyanakkor történik, de akár napokat csúszhat egymástól. De ha kész, akkor szánunk rá időt és elolvassuk, szigorúan egyszerre, és utána kicsit átbeszéljük. Arra figyelve, hogy a másik nem hibás, vagy akármi, ő ezt így élte át, te meg így élted át, és a végén talán meg lehet érteni a másik mondanivalóját, érzéseitt. ÉÉSS SZEX! :)
Ezt a blogot is így írjuk, némi csalással de kb.
Még egy csoki beugrott… 6:02 Basszus, ma csak én írok??? mért nem kel már fel az asszony és ír ő is valamit…??

Bernát:

Hobbik és szórakozás…
Negyvenéves korra már a hobbi és a szórakozás az, hogy dokihoz jársz és szeded a gyógyszert, illetve nézegeted, hogy hol fáj, de ott nincs is semmi, akkor mért fáj? Két perccel tovább ülsz a vécén és már izomlázad van! :)
Nekünk a gyermektelen évek során sok időnk és sok hobbink volt, makettezés, kutyázás, éneklés, rádiózás, festés, barkácsolás, filmnézés, társas játék, sütés-főzés, és még egy két svinger csoport. (Bianka - az utolsót kivéve tényleg minden volt :D)
A gyerekek megérkezésével, azt nem mondom, hogy abba maradt minden, de korlátozódott. Kevesebb az idő, nehezebb kimozdulni, és némelyik nem gyerekbarát, pl. a szvinger! :D
De hála a jótevő mamáknak, dédiknek, vagy rokonokak, azért néha kisegítenek egy-két nappal és így meg tudtuk nézni az új Avatart, AMI ELŐTT EL KELLETT VOLNA MENNI VÉCÉRE!!! (Bianka – és nem meginni egy liter üdítőt az első háromnegyed órában!!, meg megnézni előtte, hogy egy három és félórás filmre ültünk be…) és van, hogy altatás előtt már elindítunk az esti mese helyett egy séfet, (Bianka – séf= Konyhafőnök) és azt a gyerekek is úgy nézik, mint a mesét.
A főzés is átment valami kötelező, „gyorsan csapjuk össze” dologba, de azért néha lehet, valami kis extrát is főzni közösen! Nekünk egy időben ez volt a kapcsolatépítő megoldásunk a vasárnapi közös főzés. Hú, mások ezekért a jó kis tippekért sok pénzt kérnek, én meg itt osztom ingyen az észt. :)
Kell egymásra közös időt szánni, és el kell szakadni a gyerekes hétköznapoktól, mert csak így lehet fel frissülni! Tudom, vannak, akiknek már semmi lehetőségük lepasszolni a gyereket, de akkor ott a játszóház, pl.

Bianka

Én most azt gondolom, hogy ez a gyerekes projekt kb olyan, mint a házépítés, vagy más nagy vállalások, amik eléggé megmérik a kapcsolatot. Nekünk az első ilyen az volt, mikor a mostani házunkat csináltuk, szigetelés, tetőcsere, burkolások, minden. Sok idő, sok munka, sok szervezés, sok energia, ami szintén megmérte a kapcsolatunkat, ahogy mindenkiét megméri és minket akkor az összehozott. A közös agyalások, a közös szervezések, a közös munka új távlatokat nyitott meg,új oldalát ismertük meg a másiknak, amiből mi akkor nagyon jól jöttünk ki, de előtte tartottam tőle,  mert az akkori kolléganők is azért mondták az okosságokat, és mesélték, hány ismerősük vált el, mire a ház felépült…
De mi jót hoztunk ki belőle és ez is most ilyen. Megterheli a kapcsolatot, mindkettőnkre külön is rak egy-egy terhet, meg arra a közös építményre is, amit úgy nevezünk: házasság. És ha ezek jó alapokon állnak, akkor jobban viseljük, hogy kiesett pár hobbi – gyakorlatilag szinte mind – hogy nincs (vagy csak alig van) énidőnk, közös is nagyon kevés. És érzelmileg is sokszor vagyunk felfokozottabb állapotban, és nagyonn az esélye, hogy indulatosan beszélük a másikkal, és ahhoz, hogy ezt ne vegyük fel, muszáj tudni, hogy a másik min megy át, muszáj megérteni és nem visszadurranni. Ésaz is nagyon fontos,hogy ezeket is megbeszéljük utána. Egyik nap pl – a délelőtt szuperanyás, délután Hulk-os napomon – délután Bernáttal sem voltam türelmes, Vele is úgy beszéltem, mintha közellenség lenne. De másnap, mikor már mindenen túl voltunk és már az előző apot is megbeszéltük, átöleltem és elmondtam neki, mennyire jó volt, hogy hazaérve azt mondta, dugjam be a fülest a fülembe és foglalkozzam a dolgaimmal, innentől átveszi… elmondtam neki, hogy az akkor nekem egy megváltás volt… ahogyan az is, hogy csak szó nélkül hozott este egy gin-tonicot, és értette, érezte, hogy most nehéz helyzetben vagyok. Szerintem brutálisan nagyon fontos ezeket is megbeszélni, megosztani, mert ezek pont, hogy energiát adnak.

Annak, hogy ilyen sok idő telt el nálunk gyerek nélkül, nem sok előnye van szerintem, de ha mondani kell egyet, az biztos benne van, hogy felépítettünk egy olyan kapcsolatot, egy olyan életet, ami tartalmas volt. Sokmindent megéltünk, tapasztaltunk, rengeteg élményünk volt, feszegettük a határainkat, új oldalát ismertük meg a másiknak és magunknak is. A kapcsolatunk minőségi szintjét feltettük elég magasra és most ahhoz próbálunk közelíteni és nem engedünk belőle. Tudjuk, milyen lehetne, tudjuk, milyen is lehet, és vélhetően pont olyan nem lesz már, mert nem fogunk újra úgykutyázni, rádiózni, ijászkodni, de minőségileg lehet olyan jó, vagy még jobb is, és mivel már volt olyan, tudjuk, mifelé tartunk. Más úton, más eszközökkel, másképp fogjuk elérni, de türekszünk rá. Mindketten.
Mert fontos.

Bernát

Megittam a kávéjt és kezdek állmos lenni, na megyek aludni, az asszony meg majd reggel néz, hogy mi a franc ez az írás…

7:30 kor keltem, fáradtan. :)

Bernát:

ÉÉÉÉÉSSSSS Ma én vásároltam ….
Ma én vásároltam a kölköknek elsőre, úgy, hogy tudtam, mit kell venni nekik, tudtam milyet, és a méretet is. Az az csak meg láttam, hogy egy néni árul gyerek baseball sapkákat, és én vettem rögtön négyet!!! Egy csillogós feketét, és egy narancssárga Mickey egerest Julisnak. Jancsinak meg szuperhősöst, és egy sárgát! A sárga az Isten! Az a kedvenc színe. Apa vásárolt bizonyám!!!

És apa hős, mert kavarja a cuccost és kezdi sütni a palinscsatott vacsira! Túrós, lekváros, nutellás, habos.

Bianka

Anya meg készül kifelé. Néha nem vagyok felkészülve a különböző akadályokra, okosságokra, de leginkább a hülyeségekre. 

Apa palacsintátsüt, anya próbálna dolgozni, mert nap közben, amíg a gyerekek aktívak, képes voltam kb 3 percet dolgozni és kezdek az őrület határán lenni. 

Juliska jön, mászik rám, nem érti, hogy nem kell nekem most ide. AZért sem,mert képtelen nyugton lenni, képtelen csendben lenni, ami egy négyévestől irreális elvárás, de nekem, aki dolgozna ALAP LENNE.

Közben megy az Énekelj! (Sing!) című mese, és ahogy a vége főcím felcsendül, eszembe jut egy kedves emlék. Van egy acapella énekes, aki szokott össznépi megmozdulásokat szervezni és én jelentkeztem egy ilyenre, beküldtem a videót és bekerültem az egyik klipbe. A gyerekekkel meghallgattuk az eredeti dalt, majd elindítottam az össznépi videóklipet, és mikor odaértünk ahhoz a pár másodperchez, amiben látszódom, mutatom a gyerekeknek, hogy ott vagyok... Benne vagyok egy amerikai bácsi videóklipjében. Erre Jancsi: "Én nem?"
(De, bammeg.... te is benne vagy...) Alapvetően cukik az ilyenek, de most az agyam eldobom ettől...