2023.01.11.

 

Bianka

Túl sok extra nem történt a napokban, ezért nehézebb is most elkezdeni írni. Csak a szokásos hülyeségek mennek a felszínen: nyávogás ezért-azért, műsor szinte minden témában.

De összeszedem, amik érdekesek :)

Hétfő reggel a gyerekek szemében én voltam a világ legjobb anyukája, a világ szemében meg vélhetően a legrosszabb.
Előzmény: Bernát reggel dolgozni ment, így viszonylag korán egyedülmaradtam a trollsereggel, mellettem az ágy mellett több mosásnyi tiszta ruha várta, hogy a szekrénybe kerüljön, mert bár a gépek ezerrel dolgoznak, ritkán érnek össze úgy a folymatok, hogy a gép kész, én meg azonnal ugrom a friss ruhákat kiszedni és összehajtogatni. Jó eséllyel este kerülnek be az ágyra, de mire én az ágyhoz érek, már úgy vagyok vele, hogy hajtogasson, szortírozzon, akinek két anyja van… majd holnap. Szóval a majd holnapok összegyűltek én meg hétfő reggel úgy döntöttem, beváltom ezeket a hűségpontokat és nekiálltam a ruháknak. Mivel a két gyerek alig várja, hogy feladatot kapjon így rájuk bíztam a ruhák kifordítgatását. Jancsi ezt épp most tanulgatja, látszik, hogy a kis fejében még nem mindig áll össze a kép, nem mindnek érti a logikáját,én meg megpróbálom neki elmagyarázni, minden irányból, de nem tudok hároméves fejjel gondolkodni, így nem mindig jön össze minden. De egyre ügyesebb volt, csillogó szemek, mosolyok, öröm, boldogság, anya hajtogat, a gyerekek is dolgoznak, mindenki boldog.
Egyszer volt egy pillanat, amikor azt mondtam Jancsinak, hogy na most menjen el innen… Kifordított 8-10 ruhát. Felsőt nadrágot, body-t, majd a következőnél megkérdezte, hogy kell… Na mondom, ne szórakozz, hogy ennyi ruha után ez most kérdés. De addigra már a sok magyarázástól a maradék türelmem is fogyóban volt és nem akartam elvenni a kedvét a dologtól, gondoltam, hogy elfáradt, így inkább elküldtem játszani, minthogy olyat mondjak, ami nem lesz jó. Na de a lényeg, hogy Juliskával szépen hajtogatunk, szelektálunk, mikor ránézek az órára, baszki! 9 óra! És nekem egy csomagot ma el kell küldenem, de még dolgom van vele! És még nem reggeliztünk! A futár meg dél – 1 óra körül jön! Wááááá!!!
Szóval fogtam egy kis fehér tálcát, összetörtem egy mikuláscsokit, mellé szórtam egy marék mogyorót, egy marék diót, és vittem be mézeskalácsot! Szevasz, kész a reggeli! (Csúnya, rossz anya… fujj-fujj…)  A gyerekek játszogattak, közben eszegettek ezt-azt, én meg haladtam a melóval…

Aztán…

Ez a reggeli után kimentek az udvarra, esett az eső és végre lehetett egy kicsit az esernyőkkel hülyéskedni. Dél előtt pár perccel szóltam nekik, hogy lassan ebéd, orientálódjanak befelé. Nyilván nem voltak annyira éhesek, nem is nagyon erősködtem, hogy a hatfogásos ebédet a cápauszonylevest, lazac steaket, meg grillezett homárt és egyebeket megegyék, így mikor Julis bejelentette, hogy nem szeretne ebédelni, akkor megkérdeztem, hogy biztos? Mondta, igen… nem kér ebédet. Mondtam, oké, akkor mondja ide a kamerába. Indítottam a videófelvételt és rögzítettem, ogy Ő nem kér ebédet. Tettem mindezt azért, mert Julis nagyon könnyelműen mondogat ilyeneket, és ha nem veszem komolyan és/vagy figyelmen kívül hagyom, amit mondott, akkor azért nyávog, ha meg rámondom, hogy oké, majd mi folytatjuk a dolgokat, ahogy terveztük, amiből ő kimarad, akkor meg azért nyávog. De olyankor már nem lehet neki elmagyarázni, hogy pont ő nem akarta, vagy pont ő kérte úgy, akkor már csak azt hajtogatja, hogy de ő akarta…. Na ezeket mondom felesleges köröknek…
Szóval felvettem, hogy nem kér ebédet.
Ehhez a projekthez Jancsi is csatlakozott, Ő is kétszer elmondta, hogy nem kér ebédet, én meg mondtam, hogy oké, akkor wc, aztán irány az ágy… Aludtak is rendesen, a szokás délután 3 körüli ébredést követően kapták meg az ebédre szánt  kajcsit. Délután 5 körül kezdődött a nyávogás, hogy Juliska éhes. Modtam, hogy lehet, hogy ebédelni is kellett volna. Erre a válasz: De Ő akart!!
Hohóóóó, mondom, még mielőtt bármi vitába kezdenénk, elő a telefont… Visszajátszottam neki… Erre mosolygott és nem is volt vita tovább. :D

Kedden Karika mama jött vigyázni a gyerekekre, mert délután dolgom volt. Számomra a világ legjobb tökfőzelékét készítette el, amit elvileg elrontott az ízesítéssel, de nekem az akkor a legjobb volt. Egész nap főztek, játszottak, szerintem Karika mama és a gyerekek is elfáradtak. Délután volt egy helyzet, mikor kicsit élve a lehetőséggel, hogy a Mama vigyázza őket, meg még a székem sem volt szabad, bevonultam és telefonozta kicsit. VÉGRE! Julis meg nem találta a helyét kint, amíg Jancsi a mama kezét fogva ugrándozott. Hiába… néha jól  jönne legalább négy kéz, de ha 8 polip karunk lenne, azza is tudnánk mit kezdeni.
Julis ott ténfergett, aztán valahogy beszivárgott, és odajött hozzám, először csak megölelgettem, majd az ölembe vettem és elkezdtünk vicceskedni, bohóckodni, nevetgéltünk egy jót, egész sokáig, amíg nem kellett hazaindulnunk a Karika mamával.
Ilyenek is vannak ésörülök annak, hogy egyre több ilyen van.

Mai.

Ma minimálisan zörrentünk össze. Nem volt nagy vita, nem emeltem fel a hangom, de hiszti és nyávogás sem volt. Csak határozottabb voltam párszor, de ez még idill az átlaghoz képest.
Pár napja foglalkoztat jobban ez az anya kérdés, olyan értelemben, hogy figyelgetem magam, mikor milyen érzéseim vannak, minek (kinek) milyen hatása van rám. Az nem kérdés, hogy ebben is a könnyebbik eset Jancsi. Ő többször van rám jó hatással, vagy vált ki belőlem jókedvet. Más (nem mondom, hogy ki, mert nem az a lényeg) szavával élve, „azért Jancsit őszintébben öleled, gondolom”… Hát igen. Van benne igazság. Ő nem taktikázik, nem színlel, nem műsorozik, nem nyávog. Jancsi őszinte. Ha boldog, akkor boldognak is látszik, ha ölelés kell neki, akkor látszik az is.
De Juliska… elég nagy kereszt nekem. (Ezt vallásos körökben szoktuk mondani. Mindenkinek van „keresztje”, rendszerint az a keresztünk, amivel nehézségeink vannak. Ez lehet ember, egy tevékenység, egy szokás…) Szóval Julis nagy kereszt nekem.
És igazából nem pontos az, hogy Jancsit őszintébben ölelem. Amikor kell neki, amikor tényleg ott az alkalom, tényleg szüksége van rá, akkor Julist is igazán nagyon, a legnagyobb szeretettem ölelem. Viszont az is tény, hogy Julis esetében vannak olyan ölelések, amiknél azt érzem, essünk túl rajta. Jancsinál sosincs ilyen.
De az is tiszta sor, hogy szeretném ha mindannyian jól éreznénk magunkat, mindannyian boldogok lennénk, szóval elég nagy energiákat fektetek mostanában arra, hogy elemezzem a tevékenységeinket.
Egyre többször van, hogy önkéntelenül, örömmel ölelem meg Julsikát is. Bár még mindig azt mondom, hogy a világon nincs olyan lény (ember állat, mesehős, filmsztár, vagy bármilyen entitás), aki ilyen idegesítő lenne, mint Ő. És nincs olyan, aki ennyire gyorsan fel tud cseszni, mint Ő. De! Ennek ellenére egyre többször nézek rá úgy, hogy Ő egy tündéri kislány, egyre többször látom meg benne a jót, a kedvességet, a szeretnivalót. És ez azért érdemel szót, mert az elején ez 100%-ban tudatos volt. Az eszemmel tudtam, hogy Ő ki, mi, és szüksége van rám, ránk, a szeretetünkre, megértésünkre, és ez nekünk feladat, akkor is, ha könnyen jön, de akkor is ha nem. De most már egyre többször jön könnyen. Egyre többször van, hogy nem csak az eszemmel tudom, hanem a szívemmel is érzem. És ez felszabadító. Tegnap is volt több ilyen, ami kifejezetten jól esett. De ez még most csak akkor megy, ha jó a kedv és minden oké, amikor szépen eljátszogatnak, és nem áll a bál. És dolgozom azon, hogy hogyan küzdjem le azokat, amikor nehezemre esik megölelni. Ma reggel is pl felüdülés volt, hogy nem kért ölelést. Már számoltam vissza magamban, ahogy ültem az ágyon és ittam egy korty kávét, és örültem, hogy abba az egy kortyba még nem trollkodott bele… Aztán ittam még egy kortyot és örültem, hogy még azt is megihattam békében… Majd elindult átöltözni, és én úgy éreztem, felszabadulok, hogy most nem kellett még megölelnem. És ez egyébként annyira bunkó paraszt dolognak hangzik még így visszaolvasva is, hogy az döbbenet. Hát milyen ember az, aki egy négyéves gyereket nem akar megölelni?
De azért írom ezt le így, mert most ez van. Írhatnám azt is, hogy minden oké, minden csillivilli, csak nem lenne őszinte. És most kb az van bennem, mint amikor Bernát még az elején számokkal érzékeltette, hogy mennyi az érzelem és mennyi az értelem, tudatosság a dologban. Most nálam egyre nagyobb százalékban jelennek meg azok az érzések, azok a pillanatok, amikor örülök, hogy vannak gyerekeim, amikor örülök, hogy négyen vagyunk. Egyre emelkedik a nevetések, ölelések száma. Esténként egyre többször van, hogy mindkét gyerekem odajön és ott toporognak, örömködnek én meg bohóckodok velük. És nagyon nagyon örülök ennek, hogy ezek már nem feladatok. Már nem azért bolondozok velük, mert tudom, hogy kell, hanem azért, mert jó. És ezek a pillanatok tényleg jók, ezek tényleg feltöltenek, ezek már tényleg őszinték.
De még mindig van, ami feladat, még mindig van, ami nehezemre esik, még mindig van amikor elmenekülnék, de legalábbis elbújnék kicsit Juliska elől.
Most pl épp még alszanak, kb 3-ig szoktak délután. És Bernát épp nem rég ért haza, a még meleg ebédet eszegeti, 2 óra van, és Juliska jön kifelé. És nem az volt bennem, hogy Őőő, a pici lányom felébredt, hanem az, hogy na neeeeeem…. még nincs három óra, nekem kell még az az egy óra, irány vissza az ágyba. Kell a szabadság tőle.
Lehet, hogy hiú ábránd, de valahogy azt képzelem, hogy egy vérszerinti anya, amikor felébred és odabújuk hozzá a vérszerinti gyereke, az kb maga a menyország. Hogy az olyan teljessg érzés, olyan megnyugvás és boldogság egyben. És azt gondolm, amikor majd úgy ébredek, hogy nemhogy nem baj, hogy ölelést kér, hanem vágyom arra, hogy végre megölelhessem, az lesz majd az, amikor igazán az anyukája leszek.
Most azokon dolgozom, hogy igyekszem mindjobban megvizsgálni ezeket a helyzeteket és megnézni, mi és miért zavar benne, és mit tehetek, hogy ez más, jobb legyen.
Ahogy például nyomozom az ölelés kérés témakörét is. Mert már egyre tisztább, mikor kell neki ölelés tényleg. De sokszor van, hogy valami nyávogás után, vagy mikor épp haragszik, vagy mikor én haragszom, akkor mondja, hogy Ő meg akart ölelni. De akkor nem ölelni akart, ez tuti. És erre is egy tegnapi eset világított rá. Az előtérben játszogattak, vonultak minden felé, mentek vásárolni, odavissza a bejárat és a szoba közt. Jól elvoltak, szóval abban a helyzetben tuti 100000% hogy nem akart ölelést… Viszont valamiért odaszóltam neki, ha jól emlékszem a papucs miatt, hogy vegye fel, és, hogy nem szólok mégegyszer… Erre leült a székre és elkezdett nyávogni, hogy Ő csak meg akart ölelni… szóval nem, ilyenkor nem ölelni akar. Biztos, hogy érzelmileg valami támogatásra lenne szüksége, mert persze, rosszul esik, ha rám szólnak, leszidnak, mérges vagyok, dühös, vagy csalódott, olyankor valami érzelmi többlet van, és mivel Juliska sincs ezekkel tisztában, csak érzi hogy kellene valami, olyan eszközt használ, amit már ismer: az ölelést veti be. És ez nekem akkor, abban a helyzetben, ráadásul borzasztóan nagy teher. De neki is egyébként, mert ha olyankor azt mondom, hogy oké, gyere, akkor az esetek nagy százalékában egyébként nem ölel meg, csak áll, kéreti magát, de ha megölelném, azt sem úgy fogadja, mintha akarná.

Bernát: 10/10  Vagy mi
Hogy érzem magam a gyerekeimmel…
Szóval tudom, hogy vannak gyerekeim, egyébként álmodok is velük, Biankával meg kb. 2-szer álmodtam. Tehát az agyam tudja, és a szívem is érzi, boldog vagyok, de tudom, hogy bár az érzelmi szintem 10/10, de tudom, hogy van ennél feljebb, amikor kiugrik a szíved, az a 10/200-as érzés.
De türelemmel várom a kitörést.
Vannak dolgok, amiket itthon általában én csinálok, kihordom a mosatlant kipakolom a mosogató gépet, és ezek nekem nem voltak feladatok, szívesen csináltam, ezzel is segítve Biankának a házi munkába. Most, hogy jött ez a két migráns*, kicsit bővült a lista, berakom a mosást, berakom a szárítót, behordom a ruhákat az ágyra. Főzöm a kávét, csinálom a teát, ha úgy jön ki, reggeliztetek, uzsonnáztatok.
És ez most lehet nagyképű, vagy nem tudom, de ez nekem nem fáradtság! Ezeket én szívesen csinálom, mint ahogy hajnalban felkelek pisilni, és visszafelé megyek és meg nézem, hogy a gyerekek milyen pantomin műsort nyomnak épp, beigazítom őket a helyes irányba és betakarom, általában Jancsit kell rendezni, mert Julcsának szokása belebújni a pokrócba, mert ugye fázik, fel van öltöztetve pizsibe és van egy viszonylag vastag pokróca, és este általában 21 fok van a szobában, vagy több. Szóval Julis fázik, Jancsi meg kb, ledúr magáról minden takarót, bár hozzáteszem Jancsin van pelus, badi, pizsama, ami egy réteggel kb. több.

Bernát:

Olvasom itt Bianka nyűglődését az érzelmeivel… Én egyet tudok, nem erőltetem, hogy mit érezzen úgy is jönni fog!
Én átkapcsoltam apa-módba, kimondom, hogy vannak gyerekeim, gondoskodok róluk, mert ez a dolgom, és érzem, hogy szeretem őket és nem méregetem, hogy mennyire.
Nincs elvárásom, hogy nekem holnap azt kell éreznem, hogy…. sőt, ha felbasznak agyilag, nem félek csúnyákat gondolni róluk. Mert ők, amióta azt mondtuk, hogy igen, akarunk ismerkedni, azóta ők a mi gyerekeink, és kis túlzással, ha Bianka rohamot kapna és elmenekülne a gyerekezéstől (Erről szósincs!!!!), én akkor is kitartok mellettük, mert már ők az enyémek!!! Ezek számomra döntések! Tudom, érzelmi analfabéta vagyok, de úgy gondolom, hogy bizonyos dolgok fejben dőlnek el, és jobb azt mondogatni, hogy gyerekeim vannak, minthogy azt mantrázzam, hogy jaj, nem jó ez így.
Felesleges hónapokon keresztűl izgulni, hogy vajon megtörténik-e ami tuti, hogy meg fog! :)
Fontos az önvizsgálat, tök jó érzés, mikor ez a mafla barom (én), ráeszmél valami érzelmi hullámra! Erre írtam, hogy: Nesze a szíved, Madárijesztő!  

Az ember agya átáll gyerekes üzemmódba, úgy, hogy észre se veszed! A vásárlásnál fontosabb, hogy vegyek meglepit a gyereknek, minthogy ebédet vegyek magamnak, pedig fizikai munkát végzek.
A szülők buták! :)

Bianka

Azért ebben a részben szépen kijön a férfi-női különbség. Én érzelmesebb, bonyolultabb lélek vagyok, többet gondolkodom, többet agyalok, szeretem mindennek tudni az okát, az előzményeit, a következményeit. Empatikusabb vagyok, és érzékenyebb vagyok. Ami természetesen nem azt jelenti, hogy Bernát nem az. Bernát nagyon gondoskodó, mély érzésű ember, nagyon tudja látni, érezni, hogy mi zajlik a felszín alatt. Na kb én is, csak ezerszer bonyolultabban :D

Nem akarom bonyolítani a saját dolgomat, és még ha úgy is néz ki, hogy elvárásaim vannak magammal szemben, hogy mit kellene éreznem, ezt annyiból cáfolom, hogy nincs olyan elvárásom, hogy ennyi idő alatt már hol kellene tartanunk családilag, vagy érzelmileg. Mondjuk az tény, hogy az ügyeletes szuperanyák elég félrevezetől tudnak lenni, mert azt érzékeltetik, hogy ahogy ők vannak, léteznek, működnek, éreznek, az a helyes, az a jó. És még ha tudom, hogy nincs szupernő, szuperfeleség, szuperanya, azért mindig tudom, hogy van feljebb annál, ahol most vagyok.
Bárhol is vagyok, bármilyen feleség, háziasszony, anya vagyok, lehetnék még odaadóbb, még rendesebb, még precízebb, még-még-még… és ebben a folyamatban kell megtalálnom azt, hogy az aktuális helyzeteben hol van a boldogságom, hogy lehetek mégis kerek egész. Nem csak kinézetre, hanem lelkileg is :D

De az biztos, hogy ahogy Bernát látja ezeket a dolgokat, az biztosan célravezetőbb, mármint az, hogy csak menni, haladni, nem foglalkozni azzal, hol vagyunk, hogy vagyunk, csak csináljuk, amit kell és úgyis oda jutunk, ahova kell, amikor kell.
De elemezni is kell!! :D

Bernát:

Egyébként nem történt ma semmi, mellesleg Jancsi egy huzamban 5-ször nem pisilt be esténként, és kapott is minden nap egy csokit érte, de az ötödik napon kapott egy nagy ajándékot is , és be van igérve a következő ajándék is!
Juliska meg egyszer nem pisilt csak be az elmúlt egy héten, és a kérdésre, hogy mért pisil be, az a válasz: mert be akartam…. Most elővettem az ajándékát, hogy lássa, ott van felakasztva, ha nem pisil be, megkaphatja. Nagyon ráizgult, már töbször kérte, hogy játszhasson vele, mi meg mindig el mondjuk, hogy akkor kapja meg, ha nem pisil be, erre most telitöltötte a kulacsát és megállás nélkül issza a vizet.
Biankának van egy sejtése, de annyira sokat kellene írni, inkább írja le ő!
Bianka ír itt:

Bianka

Igen, már korábban is volt egy eset, aminek nem tulajdonítottam olyan nagy jelentőséget, de a mai tekintetében fontos lett.

Jancsinak meglett az ötödik nem pisilős éjszakája, és mindkettőnek be van/volt ígérve az ajándék. Jancsi és Juliska is tudta, hogy kaphat ajándékot. És ma, amikor Jancsi megkapta, először azt gondoltam, hogy majd Juliska nyávogni fog, meg irigykedni. De ehelyett inkább meglepődést, döbbenetet láttam rajta. Nézett Bernátra, nézte az ajándékot, nézett engem,majd megint az ajándékot. És teljesen azt láttam rajta, hogy azon csodálkozik, hogy ez az ajándék tényleg itt van, hogy Jancsi tényleg megkapta.
És korábban is volt egy esetünk, amikor beígértük a nyalókát, hogy ha nem pisil be, kaphat egyet. És Juliska megkérdezte, hogy megnézheti-e? Aztán meg akarta fogni, meg akarta szagolni. És akkor azt a nyalókát feltettem egy magasabb polcra, de jól látható helyre, és azzt mondtam, hogy ez a nyalóka senki másé nem lesz, csak az övé, ha holnap reggel, akkor holnap reggel, ha két hét múlva, akkor két hét múlva, ez rajta múlik. Akkor nem tulajdonítottam ennek nagy jelentőséget, de e kettő fényében azt gondolom, hogy Juliska totálisan elvesztette a bizalmát a felnőttek felé. Ahogy egyik ismert előadó szokta mondani, ezek nem tények, csak latolgassunk, gondolkodjunk a rendelkezésünkre álló tények tekintetében.
Szóval azt gondolom, hogy Juliska nagyon sok üres ígéretet kaphatott. Azt nem mondom, hogy direkt akarták átverni, ezt nem feltételezem. Hanem inkább azt gondolom, hogy sokszor volt, hogy nem figyeltek rá eléggé, hogy a nagy rohanásban rámondtak igent olyan dolgokra, amiket Juliska (vagy más hirtelen kérdezett). Vagy a másik verzió, hogy bármennyire mondta Lilla, hogy következetesen nevelnek mindenkit, azt gondolom, hogy Károly és Lilla is rettegtek a hisztitől, így egy-egy műsort, hogy elkerüljenek, esetleg ígértek olyat, ami hirtelen jól hangzik, de aztán később kiderül, hogy nehezebben teljesíthető. De akár lehetett a büntetéssel kapcsolatban is üres ígéret… a lényeg, hogy Juliska nem hiszi az ígéreteket. Nem hiszi, hogy ha elmegyünk egy játéküzletbe azért, hogy játékot vegyünk, akkor tényleg jétékot veszünk neki. Nem hiszi, hogy megkapja a nyalókát, ha megteszi a saját lépéseit, nem hiszi, hogy megkapja az ajándékot 5 tiszta pelenka után.
Tiszta sor, én sem akarnék csalódni.

Bernát:

Egy barátom kérdezte, hogy mikor szerelünk autót*, ez volt az egyik hobbim a gyerekek előtt, és egy kicsit félbe maradt. És az az igazság, hogy már az agyam is úgy áll, hogy inkább befejezem a tetőt, hogy legyen egy kicsivel nagyobb a ház, hogy a gyerekeknek legyen már egy futkosó.
Arra azért figyelni kell, hogy magunkra is szánni kell időt és pihenést, szórakozást, mert nem marad energia a gyerekekre!

Bianka:

A „nem történt semmi” margójára.

Kicsit sikerült egy elég magasztos pillanatot átélnünk, ami azzal kezdődött, hogy Julis megint hazudott.

Kint jöttek-mentek, bevásároltak az előtérben, mikor Julis félig vigyorral az arcán nyávogva bejelenti, hogy a Tacsi megkarmolta. Hát… elég szkeptikusan fogadtam a dolgot és 10000%-ra biztos voltam abban, hogy „ez, így, ebben a formában nem igaz”. Egyébként sem szeretem, ha a kutyákat bármilyen formában irányítgatják, mert a kutyák még most úgy kezelik őket, hogy inkább kifordulnak a helyzetből, inkább elmenekülnek, de az én felelősségem, hogy soha ne is adódjon elő olyan helyzet, amikor egy kutyám bármilyen okból visszafordulhatna rájuk. Szóval átlagban 4-5 felé van a figyelmem, a macskákat nem számolom, de persze ők is lehetnek veszélyforrások.
Na a lényeg, hogy a kutyák bántása tabu. Zéró tolerancia, nincs olyan helyzet, amikor valaki állatot bánthat és ebbe az is beletartozik, hogy arról hazudnak, hogy bármelyik állat bántotta őket, mert egyébként meg abban is 10000%-ra biztos vagyok, hogy bármennyire kutya, meg ösztön, meg állat, meg minden, ok nélkül nem bántanának senkit sem. Szóval ha véletlenül arra kerülne sor, hogy esetleg valami odacsippentés, vagy harapás lenne, annak a gyerekek lennének a kiváltói, és ezt természetesen minden erőmmel igyekszem elkerülni.

No szóval jön Julis, hogy a Tacsi megkarmolta. Amiről tudtam, hogy nem igaz. Így nagyon nyugodtan de viszonylag olyan eléggé anyatigrises fenyegető hidegséggel hívtam oda Julist és mondtam el neki, hogy a kutyákat bántani tilos,és hazudni róluk is az. És ha bárki bántani meri bármelyik állatomat, akkor olan mérges leszek, hogy olyat még nem láttak, pedig jött már ki belőlem, Hulk nem egyszer, de ha egy ilyen történik, ott kkő kövön nem marad, és az addigi Hulk-jaim kutyafaszák lesznek ahhoz a sárkányhoz képest, aki akkor leszek.
Hát… a monológom kicsit jól sikerülhetett, mert bár egy fél ujjal sem értem Julishoz, szépen lassan elsírta magát… De ez nem állt meg nálam. Egyszer csak előtört belőlem, hogy …és ezek csak a kutyák….
És elmondtam neki, hogy nagyon szeretem a kutyáimat és bárkitől megvédem őket, Ők ketten, Jancsi és Juliska viszot a gyerekeim, és őket még jobban szeretem! És ha bármikor bárki bántani meri őket, olyan sárkány leszek, hogy olyat még nem látott a világ. Jancsi egyből bekérdezett, hogy mikor? Meg, hogy milyen sárkány? És anyuci nem sárkány! És mondtam, hogy mennek majd oviba, meg suliba, és ha bármelyik gyerek bántja őket, keresztbe lenyelem, a gyereket is, meg az anyukáját és az apukáját is! A kérdésre, hogy miért, azt mondtam, hogy mert Ők a gyerekeim, és az enyémek és megvédem őket!
Julisnak nagyon tetszett ez a monológ, egyből odafordult Bernáthoz és mesélte neki, hogy mit mondtam, (Úgy láttam, Bernátnak tetszett :) ) De a lényeg, hogy ebben egy olyan megvallás, kijelentés volt mindez és olyan erő volt benne, hogy kb most ezzel az esti dologgal felülírtunk indent, amit ma korábban írtam.

És mindennek a megkoronázása, hogy fürdés után Juliska jött ki elsőnek, odajött hozzám és így kezdte a mondandóját: Anyu!
Hát… mit mondjak??? Olyan volt, mintha valami titkos kódot beírt volna. Az ellenállásom úgy huss… és ült az ölembe, és vicceltünk, nevetgéltünk… És olyan más volt minden. Pedig csak egyetlen szó, de ezt is elsőre hallani TŐLE…. Még a hatása alatt vagyok :)

 

 

 

 

*Migráns: messziről jött, sötét bőrű emberke, aki bemászott a kerítésen. És itt él velünk. :)

* autó: 1977 Skoda 105S Szuperzöld, és ezt bütyköljük, úgy, hogy Laci haverom ért hozzá, én meg kb. nézem. De jó játék, és ha kész, ez lesz a fagyis kocsim, amivel viszem a családot fagyizni vasárnap!
Értem?