2023.01.17

Bernát:

Lemondások.

Beszélgetünk Biankával, hogy a gyereknek mennyiért vettünk Karácsonyra szép ruhát. És, hogy bár van pénzünk, de azért ez nem kis összeg. És hát nagysága nem nagyon értékeli hogy neki szép ruhája van…
Arról beszéltünk, hogy vehetnénk neki kínai vackokat, meg járhatna csak bálás ruhában, egyébként főként az eredeti saját ruháik vannak még, amiket Velük kaptunk, ezen kívül szinte mindent kaptunk rokonoktól/barátoktól kapott, illetve bálás ruháik vannak, abba játszanak, mert azt nyugodtan tönkre tehetik. De, hogy ezen a pénzen vehetnénk magunknak ruhát, vagy ehetnénk egy jó steaket egy étteremben. És el gondolkoztam, 10 évet vártam erre a kurva kölökre, és addig nem egy cellában ültem és nélkülöztem. Éltem az életem, és ettem étteremben, mentünk bulizni, voltak hobbiaim, és hál’ Istennek, mindent ki próbáltam, amit lehetett, kb.  És most nem érzem úgy, hogy a gyerekek miatt én valamiről lemaradtam volna. Lehet, hogy pár hobbinkkal nem összeegyeztethetők a gyerekek, de nem gond, már nem.
Most egy ideig kevesebbet bulizunk, a tandemugrás kicsit várat magára, de majd a gyerekekkel újakat keresünk, amiket együtt csinálhatunk!
Néha azt érzem, hogy tök jó, hogy nem tíz éve vannak gyerekeink, igen akkor már nagy gyerekek lennének, de mennyi lemondás, mennyi hiányérzet lenne a gyerekek miatt, amit fiatalon nem biztos hogy így viseltünk volna.

Bianka

Ezt most egyelőre összegzem annyival, minden úgy van jól, ahogy van.

És igen…. így pár órával később sem tudok hozzá okosabbat írni.
Én nem mondom, hogy nem tudnék rendszeresen új ruhákat, cuccokat venni, vagy, hogy ne szeretnék kávézókban barátnőkkel cseverészni, vagy étteremben jókat enni, de tény, hogy amikor dönt az ember valami mellett, akkor azzal elfogadja a vele járó örömöket, de a munkát, a plusz energiát, a lemondásokat is. Egyszer kiszámoltam, hogy a kutyák mennyiben vannak… Hát azt se kellett volna :D

A lényeg, hogy én sem tudtam volna elképzelni az életemet gyerek nélkül és az meg nyilvánvaló, hogy ez rengeteg jóval és sok áldozattal jár. (a mennyiségijelzők az elején szabadon felcserélhetők) :D

Más

Alakulunk

Most sem kergetk hiú ábrándokat, hogy mindig így lesz és ilyen jó napjaink lesznek, de az most tény, hogy valami megváltozott megint. Pozitív irányban. Bennem.

Nagyon jó volt a szombat is, amikor elmentünk együtt játszóterezni, bár előző nap még tartottam ettől és még aznap reggel is azt gondoltam, szívesebben maradnék itthon dolgozni, mert 1., nem cseszném fel magam, 2., haladnék a munkámmal. De aztán a józan eszem azt diktálta, hogy velük kell tartsak, mert a csapatépítés fontos. És nem bántam meg, mert egy szuper nap volt és nagyon sok tapasztalat volt benne, aminek nagy részét ott akkor megbeszéltük Bernáttal.

Az egyik kapcsolódik Vekerdy előadásához, mármint hogy a gyerekek milyenek, meg, hogy mindennel játszanak és, hogy estére mocskosak, szakadtak és ez az alap.
Most kb minden nap ezt mondogatom magamnak millió alkalommal, mikor valami hülyeség van, mikor hangosak, mikor rohannak, mikor civakodnak, emlékeztetem magam, hogy az rendben van. Mikor csúsznak másznak, és fikát törölnek a pulcsiba, meg nem vigyáznak a játékokra, akkor is emlékeztetem magam, hogy ez is rendben van.

Azt nem mondom, hogy a nap minden percében nyugodt vagyok, hogy hogy soha nem mérgelnek fel, de ezek a gondolatok segítenek kicsit megérteni őket és segítenek, hogy máshogy álljak ezekhez a kis hülyeségekhez, meg egyáltalán Hozzájuk.

És elég fura, de pont ma meséltem az egyik barátomnak, hogy milyen nagy változás van nálam, hogy megértem őket,és erre Ő: De hát én ezt kezdettől fogva mondtam Neked.
És basszus, tényleg így van. Ő is mondta, anyám is mondta, Eszti mama is mondta, minden gyerekes ezt mondta. Ilyenek a gyerekek, fogadjuk el, engedjük el, stb… de úgylátszik ehhez a megvilágosodáshoz / elengedéshez kellett neem 4 hónap, és egy pár mondatnyi Vekerdy Tamás.

Meg ugye a hétvégi megtapasztalásaink.

Jancsi a játszótéren nagyon ráérzett a csúszdás építményre. Egyik oldalon felmászott, majd végig a felső átjárókon szinte szaladt a hosszú, széles, fém csúszdára. Kiérve először a földön landolt,de ahogy kezdett belejönni, már talpra érkezett, azonnal kanyarodott, irány fel, szaladás végig, és vágódás a csúszdába. Akkor már konkrétan szinte beleugrott…. Majd jött a következő kör, amikor sikerült úgy beleugrania, hogy jól beverte hátul a fejét. Rajta volt két kapucni, amiből az egyik egy bélelt kabát puha kapucnia, szóval azért volt egy kis szigetelés, de azért koppant rendesen. Le is lassult, leérve nem volt olyan gyors és éles a kanyar, fogta is a fejét… nem sírt, de a sebessége a töredéke lett. Néztük, hogy nincs-e gond, néztünk össze Bernáttal, hogy ilyenkor aztán mi az okosság? És akkor gondoltam, hogy hát így tanulja meg…, nem? És azon gondolkodtam, hogy még lesz pár esés, horzsolás hegyek, jó, ha nem törik valamije… és majd én is mondom neki, hogy „tudom, hogy eszed a bibiről a vart!” (Bödőcs Tibor standup-os) és akkor szépen megtanul kicsit óvatosabbnak lenni. De ez jobb, mintha azért lassul be, mert retteg attól, hogy anyából Hulk lesz. Részletezhetném, hogy szerintem ez miért nem jó, de szerintem, mindannyian tudjuk.

Szóval valahogy kezd olyan világbéke hangulat lenni. Ez a megértés áthat mindent, olyan, mintha szemüveget cseréltem volna. És tegnap, miután egész délelőtt velem voltak és ment a hülyeség is, meg Julis majdnem kiverte Jancsi szemét, meg volt egy körünk a pulcsival, meg a pénztárcával is, de mire Bernát hazaért, kérdezte, hogy na? mi újság? Tiszta szívből tudtam mondani, hogy minden oké. És mikor kérdezte, hogy mindenki jó volt? Akkor azt mondtam, hogy igen. Mindenki gyerek volt. És akkor abban nem volt az égvilágon semmi szarkazmus, nem volt az ujjakkal mutatott idézőjel…. Ezt én halálosan komolyan gondoltam.

És végre nem haragudtam Julisra sem, csak simán azt láttam Benne, hogy gyerek. És mikor mondtam Bernátnak, hogy jók voltak, rám nézett, mosolygott és odajött. Átkaroltam és nevettünk.

Szóval most azóta pillangók, meg világbéke, meg chill, meg minden.

Bernát:

Holnap az én napom…
Holnap Bianka fodrászhoz megy, én meg itthon maradok és felszerelem végre a tavaly vett lámpát, meg vigyázok a kölkökre.
Én nem érzem ezt a világ békét, én nem vagyok lila ködben, a gyerekek biztos, hogy sokat fejlődtek, hozzánk idomultak, tanulják a rendet. Sőt tudják, mert amikor játszanak, olyan pontosan visszamondják a mi mondatainkat, hogy mit lehet és mit nem, hogy az nagyon meglepő. Julis sokat dirigál a tesójának, és sokszor nem enged valamit a kis hülyének, az meg kb. sír, hogy ő azt szeretné…
Jancsi újabban sokat akaratoskodik, kicsit nyávogva, kicsit viccesen, mutogatva, cukiskodva, de mostanában egyre jobban túlzásba viszi. A követelőzéseknek meg sajnos néha engedek, mert most nem tök mindegy, hogy esznek-e még délután egy kis csokit, nem oszt, nem szoroz.

Bianka

Hát…őőőőő…. én külön bontanám az utóbbit két részre.
Kezdem hátulról. Ésszerű keretek közt de igen, mindegy. Gyerekek, lemozogják, belefér egy kis nasi. Nagy szerencsénk van, hogy – amellett, hogy a csoki mindent visz – azért majdnem ugyanolyan súllyal esik latba bármilyen más ropogtatnivaló, amiből azért van egészséges is, és a gyümölcsökért ugyanúgy lelkesednek, szóval egy fél „bana” elég a boldogsághoz és akkor már is kaptak egy kis nasit, azt még jók is vagyunk édességileg is.

Ami viszont a követelőzést illeti… na azt kerülném inkább, hogy annak engedjünk. Erre ki kell találnunk valamit.

Bernát

Egyre jobban azt látom, hogy a gyerekek felszabadultak, este is Julis úgy ugrik a nanyakamba, hogy majd meg fojt, Jancsi is folyamatosan hívogat, apa, apuci, apa. Szoktam mondogatni, hogy CÍ, Apcí, Puci, és Jancsi már rá is vágja, hogy Apuci!!! én meg röhögök. Julis meg rászokatt valahogy a Bernátkára, ami kicsit fura, jobb lenne az apu, apuci, de végül is a becézgetés a törődés jele.

Bianka

Apropó, törődés.
Az elmúlt napokban ebben a chill hangulatban szerintem egyszer sem éreztem, hogy nehezemre esne megöelni Julist, de hozzá teszem, nem is volt nyávogás, nem is kérte idétlen helyzetekben az ölelést. Viszont ma is úgy jött ki a fürdésből, hogy odajött és mondta: anyu…. anya… Ízlelgette ezt a szót, és szerintem látta a hatást, mert el is mosolyodott. És amikor dolgoznom kell, mert pl ma is Karika mama ezért jött, mert el kellett ennem megbeszélésre, meg intézkedni, akkor mikor hazaértem, ültem a géphez és Julis odajött, és viccesen, mutagatva mondta, hogy jóóóvan, Te meg akkor dolgozzál :D

Imádom, ahogy mutogatnak. Amikor valamin méltatlankodok, gesztikulálok elég sokat. Na ezt megtanulták és tolják ezerrel, ha kell ha nem :D Nagyon cukik.

És mondják hozzá: Istenem áldjon meg!
Én meg rákontrázok néha: Hát komolyan mondom… Hihetetlen… Most mondd már meg…
És ezt is mondják utánam :D

Bernát

Tervezgetjük, hogy megyünk játszani, több ember is jelezte, hogy tartsunk egy játék partyt és az uszoda is tervbe van véve. Uszoda, ahova néha kettesben elvonulunk lazítani, de kérdezi Bianka, hogy kettesben megyünk?, és mondom neki, hogy nem, mert ez a hülye barom agyamban az van, hogy négyen megyünk, a gyerekeknek is kell a pancsolás. Megint feláldozom a pihenőt, hogy a gyerekek is élvezzék. És ahogy ezt fentebb is mondtam, ez így van az agyamban, ez a természetes, és csak agyalások útján jutok arra a megoldásra, hogy csak ketten menjünk. (Bianka – vagy menjünk két kört) :)