2023.01.22.
Bianka
Tegnap este még sookáig nyalogattam a sebeimet. Megint
bőgtem. Túl jó volt az elmúlt pár nap, mi? Kellett már egy kis megzuhanás, túl
szép lett volna, ha ez az egész így marad…
Nagyon kész voltam. Borzasztóan dühös voltam, hogy a
határfeszegetős jó életbe, hogy állandóan kell valami, amivel felcseszi az
agyam. Miért nem jó neki, hogy béke van? Miért kell mindenért könyörögnöm? Nem
bírtam a szobában maradni. Imádtam, ahogy Bernát átvette a gyeplőt egy pillanat
alatt és mentette, amit lehet. Én meg kivonultam a képből, tölöttem egy pohár
vörösbort, elfeleztem egy gesztenyepürét, telenyomtam tejszínhabbal, és az
asztalnál ülve csak potyogtak a könnyeim. Mérges voltam magamra is, hogy
sikerült egy négyévessel veszekednem megint, akinek én kellene, hogy legyek a
középpont, a biztonság… helyett már megint egy türelmetlen vadállat lettem,
pedig ő csak kíváncsi volt, mi lehet a konyhában. Nem érti, mennyi veszély van
ott, nem érti, hogy ha ott trollkodik, egy rossz lépése miatt nem csak a sok
kaja vesz kárba, de még a buli helyett majd a kórházban is kiköthetünk, ha
magára ránt valami forrót. Rossz volt, hogy megint tehetetlennek éreztem magam,
az a pár nap jó hangulat után most különösen csalódott voltam, hogy újra
veszekedtem vele.
Bernátnak még hosszasan ecseteltem a dühömet este az ágyban… hát ringatni nem
kellett…
Ma úgy keltem, hogy még mindig nem állt helyre a világbéke.
És a legrosszabb az a nyomás volt, hogy tudtam, én vagyok a felnőtt, nekem
kellene már felül emelkednem ezen az egészen, és nagyon elveszettnek éreztem
magam, de szívesen nyalogatnám még a sebeimet, de készülni kell, menni kell,
mert Jancsi egyik bulija lesz ma Kati uncsitesóéknál, amit egyébként nagyon
vártunk!
Ennek ellenére, mikor reggel fürödni mentem, a hajamat
csináltam, és a kávémat iszogattam, teljesen az volt az érzésem, hogy még
mindig olyan ingerült vagyok, hogy talán mindenki jobban járna, ha ma itthon
maradnék. Bernát persze ezt gyorsan elintézte, hogy hagyjam a hülyeséget,
menjünk ünnepelni… Egy darabig úgy voltam vele, hogy még Julis haját sem vagyok
képes megcsinálni, legjobb esetben is kap egy copfot, azt jóvan… de aztán mégis
nekiálltam fonogatni és közben azon gondolkodtam, hogy kéne túltenni magam ezen
a baromságon.
Tényleg elfáradhattam, de egyébként gőzöm sincs, mitől jött
ez a zuhanás. Olyan, mintha bevettem volna valami világbéke kapszulát, ami
adott egy kis lendületet és az mostanra fogyott el. vagy nem tudom. Na ezen nem
sokat tudtam gondolkodni, mert rá pár percre Bernátnak durrant el az agya
valamin,
(VALAMIN?????? Amikor a kurva kölök ott jópofizik mellettem majd úgy fel rugja
a bilit a reggeli pisivel, hogy folyik a lábamon és áll a parkettán, szerinted mit
kellett volna tennem???? Elengedni mi! Ja Bernát vótam!)
nálam meg bekapcsolt a védelmi üzemmód és onnantól én vettem át a stafétát,
védtem a gyerekeket az apallattól, akinek kezdett fogyni a türelme. Mire
indultunk, Bernát kipakolta a kondérnyi levest, a tepsi húst, a fél zsák
krumplit, meg amit a mamáékhoz készültünk vinni, közben kb le is nyugodott, én
meg visszanyertem a kedvesebbik formámat és ebben a hangulatban irányoztuk meg
a cukrászdát a sárga színű erdeigyümölcsös tortáért, amiért biztos furcsán
nézett a cukrász, de Jancsinak bármit mondunk, az első kérdése: Sárga?
…és majd lesz ajándékod! – Sárga???
Szóval irány a cuki, aztán a bolt, mert kell üdítő, meg egy üveg bor, amivel
azzal poénkodtunk Bernáttal, hogy majd adom az üdítőket Katinak: kóla, kóla,
gyömölcslé, bor… de azt nem adom, ehhez csak egy poharat kérek… Ááá, hagyd a
poharat :D (végül csak két pálinkát csaptam be, de az igazán jót tett.
A mai napunk igazán jó volt, békés, beszélgetős, gyerekezős,
evős, ivós, tortázós, kávézós :)
Néztük Julist, hogy bizonyos dolgokban mennyire ügyes,
másban meg félelmetesen gyenge még, és azt beszéltük, hogy nagyon nagyon vissza
kell menni az alapokhoz, de azt gondolom hogy néhány esetben az egy-két
éveseknek való csipogós, nyomkodós, zenélős bisz-baszokhoz, hogy azoknak a
logikáját felvegye, megértse. És nyilván kivégezné őket két nap alatt, mert
neki már nem pálya ez, de valahogy talán a helyére kerülne pár dolog. Nem érti
a feladatokat, totál máshogy gondolkodik, mint ahogy azt elsőre várnánk,
iszonyatosan gyorsan tanul, a memóriája is félelmetesen jó, de a logikája
bizonyos dolgokban annyira – nem is tudom, mi a jó szó rá: gyenge? Rossz? vagy
csak más? - hogy az félelmetes. És mikor egy totál egyszerű feladataot már a
harmadik verzióban magyarázunk neki és még akkor sem érti, mi a lényeg, na
akkor szoktam otthagyni, mert kiakadok, hülyének érzem, pedig nem az, csak még
nem ott tart.
Hazafelé azon gondolkodtam, melyik feladatot hogy tudnánk itthon kivitelezni.
Mert nem nagy durranások ezek, csak Velük ilyen módon nem foglalkoztak ezek
szerint. Itt van az értő figyelem, a minőségi idő hiánya.
Nagyon örültem a mai beszélgetéseinknek Katival, sok hasznos
és fontos témát érintettünk „Mi anyák” :D
Julissal is béke van. Én vagyok neki a világ egyik közepe.
És voltunk már Katiéknál, de mégiscsak vendégség, másik otthon, másik rendszer,
és mikor odajön hozzám biztonságot keresve, nem küldhetem el. Csak az én lányom
ez a kis HP :D
Estére már mesét olvastam, és szépen alszanak, szóval hajrá világbéke! Hol a
következő kapszulám?
Fura volt a mai nap, mi voltunk a vendéglátók másnál, ez a
faramuci helyzet a kicsi lakásunk és az ott élő kutyák és a vendégek
összeférhetetleségeskedéseitekért. No szóval a kicsi nem bírja a kutyát, a tacsim
meg nem bírja a hideget. Szóval ott buliztunk, nem is volt semmi gond, jókat
beszélgettünk, a gyerekek jót játszottak. A kaja is finom volt, végre tudtam
zabálni, mert a legutóbbi találkánkkor epebajos voltam és alig ettem. Azért még
délutánra volt egy kis meló, este hatkor még felpakoltam az állványt a kocsira
és átmentem a kocsiszerelőmhöz feldobni az akasztófára egy skoda motort. Közben
vele is beszélgettünk, a jelenlegi (nem politizálunk) negatív
tapasztalatainkkal, hogy sok a kókler vállalkozó, hogy iszonyat emelkednek az
anyagárak, és hogy nehéz bírni a két gyerekkel.
A gyerekek zsizsgése, folyamatos feszültségszinten tart,
mindig beszélnek, mindig kérdeznek, és erre jön, hogy rosszalkodnak, néha rongálnak,
nem becsülnek meg semmit, ezért a legújabb baseball sapka is a szobában a
földön van, ahol széttapossák…
De a délután kapott játékautót sem tudtuk egy darabban hazahozni, és a
karácsonyi ajándékok is rohamosan amortizálódnak le.
Ez egy nagy probléma, a semmit nem becsülünk, és semmire nem vigyázunk!
Elmondom az infót: gyerekek, ez a játék sokba került, vigyázzatok rá, nem
rakjuk a földre mert koszos lesz, nem dobáljuk mert eltörik, sok gyereknek enni
nincs mit, nektek meg játékból is rengeteg van, bezzeg az én időmbe, tizen
játszottunk egy labdával! :)
Kamasz korunkba hárman szívtunk el egy cigit, annyira szegények voltunk. J
Ebből mit ért a gyerek, Mi. Játék! Apa beszél. Játék! Gyerekek, kaja! Játék!
Mi!
Holnap anyámnál bulizunk, jönnek öcsémék is, remélem jó nap lesz…
Bianka
A játékokhoz:
Azt gondolom, kulcs lehet, ha megpróbálunk gyerek fejjel
gondolkodni. Amit infót most Bernát leírt, az a mi szemszögünkből logikus és
fontos, de a gyerek szemében ezek nem fontos infók, a másik részét nem értik. „ez
a játék sokba került” – nem tudja, mi az, hogy sokba. Már próbáltam kicsit belemenni
ebbe, mennyi a csoki, mennyi 1 db, összehasonlítani, hogy egy-egy dolog hány
csoki ára. De mit várunk egy olyan gyerektől, aki azt gondolja, hogy a játék
euroval tud az igazi boltban fizetni, majd miután elviszem az igazi boltba és
leemeli a polcról az igazi kekszet, majd a néni nem fogadja el a játékpénzt,
képes másnap azt mondani, hogy de, Ő tudott vásárolni a pénzével… No comment.
Ennek a gyereknek próbáld megmagyarázni a pénz értékét…
Nagyon egyszerűen nincsenek még ezen a szinten.
A másik, hogy nem is lettek arra nevelve, hogy vigyázzunk az
értékeinkre. Ott, ahol a gyerekek dobálják a játékokat és véletlen nekirepül a
fali tévének és nem azt mondják, hogy jaj-jajj, ez mekkora baj, meg, hogy nincs
másik, hanem azonnal rohannak másikat venni… ott hogy tanulja meg, hogy a
dolgoknak értéke van? Meg ahol kint az udvaron hever a játékbaba a földön, haja
kibontva, és taposnak rajta, és senki nem mondja, hogy annak nem ott van a
helye, tessék bevinni… Ott honnan tanulja meg, hogy mi az, hogy vigyázni rá?
Soha eddig semmit nem kellett tenniük azért, hogy vanna, voltak játékaik, soha
nem is kérte számon senki pket azért, ha szándékosan romboltak, honnan tanulták
volna meg? Köszi, Lilla…
Ezeket nálunk kell megtanulniuk, rajta vagyunk az ügyön.
És hát igen… a figyelmük. Az is alakul. Amikor megismerkedtünk,
egy dalt is alug hallgattak végig, egy mesét nem tudtunk megnézni, mert nem
tudtak odafgyelni annyi ideig. Nem tudtam nekik olvasni mesét, mert képtelenek
voltak odafogyelni és elképzelni dolgokat. Most ott tartunk, hogy nézünk
meséket, nézünk már hosszabb meséket, pl Shrek-et, nézünk több mesét egyben, ha
skerül délután, estefelé olyan időben elkezdeni, akkor megy több magyar népmese
pl… de már filmet is néztünk, ami a kezdetekhez képest egy elképzelhetetlen
kategória volt, és rendszeresen olvasok mesét esténkéntm és ma már a hosszabb
meséket is végighallgatják. Szóval ez is alakul, csak még nem mindenre tudnak
figyelni.
Most viszont fellőtték nekünk is a pizsamát, szóval irány az
ágy, holnap folyt.köv. :)