2023.02.03.
Bianka
Reggel 7 óra valamennyi, Bernát ezerrel pörög, boldogság
van, Jancsi ugyan még alszik, de borítékolható, hogy nem pisilt be, és mostanra
kiderült, Juliska sem. Bernát hozza a kávét nekem, majd Julisnak is. Még
fordulok egyet kihasználom azt az egy-két percet. A békés szuszogásomat az
szakítja félbe, hogy Julis megint gondoskodott az ágynemű mosásról, csak most
nem pisivel lett tele az ágy, hanem macikávéval. Nem hiszem el, hogy ilyen béna, keményen felmerül bennem, hogy direkt
csinálja… Dühös vagyok... Jól indul a reggel.
Kb egy óra alatt kismilliószor feszítik túl a húrt, de
igyekszem mindig gyorsan kiengedni a gőzt, mert Bernát hamarosan dolgozni
indul, én meg ittmaradok ezzel a két trollal megint, és most nagyon úgy érzem,
hogy legszívesebben úgy belekiabálnék a nagyvilágba, hogy HEEEEEELP! MENTESEN
MEG VALAKI! És persze ott van, hogy engedd el, meg ignoráld… aha, oké, elvben
tudom, de benne lenni más.
Bernát nagyon jól érzi, látja ezt, így a mamáékat hívja fel,
hogy a délelőttre elviheti-e hozzájuk a gyerekeket. Nekem meg is indokolja: nem
akar a Kék fényben szerepelni…
Ok, jó ötlet, legalább lesz egy szabad délelőttöm, tudok dolgozni VÉGRE! Borzasztóan
nagyon feszít, frusztrál és így ingerültté tesz, hogy szinte egyáltalán semmit
nem tudok dolgozni, amíg a gyerekekkel vagyok. És tudom, hogy Bernátnak is sok
a dolga, ó is, hogy van munkája, kell is mennie dolgozni, és úgy vagyok vele,
hogy ha már megy, akkor csinálja, ameddig tudja, ne rohangáljon haza délben,
mert akkor oda a fél napja, nem is halad, egy csomó benzin csak, hogy utazgat…
szóval menjen, csinálja, de közben meg ott van, hogy kellene dolgoznom és NEM
TUDOK!!!!!
Kiderül, hogy a gyerekeket praktikusab, ha én viszem, nem is
ragadok le a mamánál, 9:40, és indulok haza… Helyett…. a zöldségeshez, mert
akciós az alma és a narancs, meg a boltba, mert egy korty tejem sincs, közben
eszembe jut, hogy Bernátnak törik a körme, kért vitamint, irány a gyógyszertár,
ahol veszek neki egy cuccot, amitól rendbejön, de közben eszembe jut, hogy egy
félig komplett arzenál van otthon, B, C, D, E vitamin, Kollagén, Vas,
Magnézium, Kálcium + kovaföld, szóval még ha veszek a gyógynövényesben Cinket,
és Szelént, akkor meg is van a haj-bőr-köröm vitamin, csak nem egy kapszulában,
hanem 15-ben. De ez engem nem zavar, meg különben is elfogyott a tüdőlevél
otthon, ami ilyen megfázós időben muszáj, hogy legyen otthon. És hopp, 10:45 és
már otthon is vagyok, pedig ott vannak egymás hegyén hátán az üzletek és nem
ragadtam le sehol dumálni.
Hazafelé anyát hívom vissza, és jól kifakadok neki, és Ő
egyértelműen egállapítja, fáradt vagyok.
Ja. Az. Eléggé. Legfőképp az agyam, a lelkem. És mg midig azt gondolom,
szerencsések vagyunk ezzel a két gyerekkel minden hülyeség ellenére. Nem
csinálnak hatalmas dolgokat, nem okoznak diret károkat (többnyire nem direkt)
csak nettóban ügyetlenek, de tényleg nem akarnak rosszat, csak minden összejön,
minden a legrosszabbkor, a legrosszabb kombinációban történik. Egyiksztori sem
olyan súlyos, hogy érdemes lenne egy bekezdést áldozni rá, de ettől még a sok
apróság összejön és nagyon idegesítő. Például ilyenek vannak, hogy lefekszenek
aludni ebéd után. 20-ból 19-szer elalszanak normálisan és alszanak kb 3-ig.
Mivel az oviban is alvás lesz ebéd után, én tartom is ezt a rendet, ha hamarabb
kel valaki, akkor is csendben kell lenni, feküdni az ágyban, pihengetni, nem
zavarni másokat. Ez 15 óráig tart. Én nem szoktam aludni ilyenkor, hiszen ebben
az időben tudom a saját dolgaimat intézni. De egyik nap úgy döntöttem, miután
elaludtak, én is ledöltem. Kicsit el is aludtam, de felébredtem háromnegyed 3
körül. Még kicsit kómás voltam, jól esett a lelkemnek egy kis csend és nyugalom
a déutáni hajtás előtt. Hallom, Julis mocorog, sutyorog, szólok szépen neki,
hogy maradjon még csendben, hagyja Jancsit is, meg különben sincs még 3 óra.
Csak nem marad nyugton. Rászlok még egyszer, hogy csend legyen… de már fel is
cseszte az agyam. Annyira jó lett volna még kicsit nyugiban… hallom, kikel az
ágyból és ott áll… kérdezem, Te, mit csinálsz, mikor feküdni kellene? –
Kakilnom kell….
És persze erre mit lehet mondani? Ha kakilnia kell, azzal nem tud mit csinálni,
nem is tehet róla, de persze a kakit nem tudjuk elintázni annyival, hogy oké,
menjél, mert ahogy végzett, mennem kell kitörölni a fenekét, ha nem akarom,
hogy minden szaros legyen… És ez is rendben van, csak nem lehetett volna
normálisan felkelni? Nem lehetett volna még azt pár kis ártatlan percet
megkapom?
Nem… neki most kellett kakálnia. És akkor erre mit mondjak? Szidjam le? Mire
föl? Ez egy természetes folyamat és egyébként meg azt gondolom, hogy hálás
lehetek, hogy jó az emésztésük, normális a kakijuk, rendszeresen, minden nap
mennek, szólnak, intézik, szóval semmi, de semmi okom nem lehet panaszra. Csak
most pihentem volna és ez rosszkor jött.. Szóval így csak magamban dühöngtem…
De látható, hogy ez nem akkora ügy, hogy erről napi szinten minden ilyenról
írni kellene, de tele van a napunk ilyenekkel, amik csak szimplán nem jönnek ki
jól és idegesítő annyira, hogy ahogy egyik a másikra rakódik, úgy már sok.
Ma azért Julis megint meglepett.. Hazaértek, látom, hogy
másik nadrág van rajta, szatyorban a gatyája… mi történt??? Hát mentek befelé
az udvarról a motorozásból, és a konyhában összepisilta magát… Próbáltam
kideríteni, miért, hogyan történt? Ha nem csak szimplán az volt az oka, hogy
eljátszotta az időt és későn szólt, akkor derítsük ki, de Julis nem alkalmas
még erre. Ha azt kérdeztem volna, hogy a fürdőszobában attól félt-e, hogy hóemberek
támadják meg, arra is igent mondott volna. Szóval nem derült ki, mi volt az
oka. De valami volt szerintem, mert a beszélgetés bizonyos pontjain elsírta
magát, akkor voltam jó nyomon. Mellé ültem, és próbáltam nagyon értő lenni, jó
hallgatóság, és kiszűrni a kamuáradatból azt a kevés igazságot. Egy idő után
nem is faggattam tovább, elfáradt szerintem. A vacsi majdnem kész volt,
engedtem játszani még őket. Majd mi kulturáltan, ők disznó módjára
megvacsorázták a milánóit, és miután kellőképpen lesokkolódtunk, hogy hogy néz
ki az asztal, meg az ágy, meg a ruháik, meg az arcuk…. elkezdődött az esti
rutin.
Még mielőtt azonban ágyba dugtuk volna őket, a szennyeseket
kivitettem velük. Jancsi jött, ment, egcsinálta. Julis is visszaért és
boldogan, lelkesen háromszor is elmondta, hogy „bátor voltam”… Kinéztem, látom,
a mosogatónál ég a villany, az előszobában is éga villany, a fürdőben épp nem,
de bevilágít oda a lámpa. Kérdezem, mihez kellett a bátorág, hoszen égnek a
lámpák? Semmihez – mondja… Hm… Azért azt gondolom, hogy a semminél kicsit
többről van tt szó. Olan lelkes volt ettől, hogy bátor volt, azt gondolom,
emellett nem mehetünk el szó nélkül. Próbálok értelmes választ kapni, de Julis –
mint már a korábbiból tudjuk – nem alkalmas erre… Azt tudom, hogy Juliska fél a
sötétben. Hogy ez most „csak” a szokásos gyerekdolog, vagy van benne még a régi
nevelt tesóktól néhány mókárés, meg chucky-s emlékmorzsa, nem tudom, de kiderült,
hogy nem akar kimenni a fürdőszobába. Kérdezgettem, mit gondol, mi lehet ott,
ki lehett ott? látott-e, hallot-e, érzett-e valamit esetleg? De semmi
érdemleges válasz…. szóval akkor gondoltam, ugrasszuk ki a nyulat a bokorból: az
ágyához küldtem, majd az összes villany lekapcsol, és irány ki a fürdőszobába… A
SÖTÉTBEN. Én az étkező résznél voltam félúton, ahol az első akadály volt
várható, egy szék. Odajött hozzám, kapaszkodott belém. Mondtam neki, oké, eddig
jó, most akkor irány a fürdőszoba. „De jössz te is?” – „Igen itt vagyok
mögötted” Beszéltem is hozzá, hogy hallja, tényleg ott vagyok. „Figyelj, itt
lesz az ajtó… nyitva van, tapogasd ki…” „Megvan”… „Oké, akkor menj be a
fürdőszobába” Tudtam, hogy az lesz a szűk keresztmetszet. Megtorpant, megállt,
megfordult és ment volna vissza. Ááá-ááá, modom… megfogtam a buksiját és
visszafordítottam a fürdőszoba felé. Elkezdett sírni, majd zokogni, érződött,
hogy ebben van félelem is, de hiszti is. Lenyugtattam, kértem, hogy a sírást
hagyja abba, itt vagyok mögötte. Lenyugodott. Újra megkérdezgettem, mi lehet
ott, mire gondol, mi van ott? De nem jutottunk előbbre. Így elmondtam neki,
hogy a sötétben ugyanazok a dolgok vannak, mint világosban, csak nem látjuk őket.
Kértem, hogy tapintsa ki a falat és keresse meg a kapcsolót. Felkapcsolta a
villanyt. „Oké, akkor nézz körül… nézed meg, mik vannak most itt… Ugyanezek
vannak itt a sötétben is, csak nem látunk belőlük mindent. És most kapcsold le”
lekapcsolta a villanyt. Még mindig ott álltunk és ismét elmondtam, amit az
előbb. Majd újra fel, majd újra le.
A sötétben visszabotorkáltunk az ágyhoz, kitapogatva asztalt széket, kutyaágyat…majd
vissza megint a fürdőszobához, még mindig a sötétben. Megmutattam neki a
kapcsolókat, kitapogatta őket, és utána még egyedül is kiment párszor.
Mindezek után jött Jancsi, aki fénysebességgel vette ezt az akadályt is. Végül Bernát
is megnyugtatta őket, hogy ide nem jön senki, ez a mi házunk, a mi otthonunk,
és ide nem jöhet be senki, csak olyan, akit ismerünk és beengedjük. Jancsi
persze elkezdte mondani a rossz bácsis monológját, hogy ha jön a rossz bácsi,
mi lesz… majd jól lepiuzza… De biztosítottuk őket, hogy ha az nem lenne elég,
itt van három kutya, akik közül a tacsi szerintem utolsó erejéig küzdene, de az
is biztos, hogy Bernát és én is úgy mennénk neki a rosszbácsinak, hogy azt is
megbánná, hogy megszületett…
Na miután ezeket letisztáztuk és nyugodtság, meg öröm és
boldogság volt, olvastam egy mesét és el is aludtak szépen.
A hétvégém várhatóan dolgos lesz, majd valami ebédet kell
rittyentenem magamnak, mert ugyan főztem egy milánóit (ami hivatalosan
bolognai) fél kg darált húsból, de az úgy hussant el, mintha sose lett volna…
de a napom nagy része munkával fog telni, végre!!! :)