2023.02.05.

 

Bernát:

Pisimentes szép jó reggelt!
A hőmérséklet 22 fok celsius, süt a nap és túl vagyunk a reggelin. Minden szép! Jöhetnek a balhék…
Egy kis kólával indítjuk a napot, attól majd jól fel pörögnek a kölkök. Na megyek dolgozni, hosszú a listám…
És most nézem, hogy a nagy szél letépte a fóliát a drága kis kocsimról, tehát még egy + feladat.
Szárító, mosógép, mosogatógép indul, kutyatáp rendezve, zene szól, gyerekek táncolnak, asszony mosogat.

Bianka

Álmosan ébredek, Julis már mocorog, de még más nem. Egyszer csak csend… Visszaaludt. Halleluja! Így nyugodtan felülhetek és összeszedhetem magam kicsit. Jól esne egy zuhany, mint egy rabló, olyan csendben osonok ki a fürdőbe, megeresztem a vizet. Hangos kopogás. Julis az… Pisilni kell. Ez most megint az a helyzet, hogy mit lehet erre mondani? Pisilni kell, és tekintettel az elmúlt napok pisi-ügyes viszontagságaira, örülök, hogy kijött, hogy szólt, hogy nem pisil be, szóval megdicsérem, hogy nagyon ügyes, közben a nadrágját vizslatom, vajon száraz-e? Úgy nézem, igen! Szuper! Szóval összességében örülök, ez nagyon jó!!, de akkor is beletrollkodott a nyugodt, zuhanyzós, ébredésembe.
A meleg zuhany kárpótol, újult erővel indulok neki a reggeli köröknek, bár kicsit kedvetlen vagyok amiatt, hogy azt érzem, a tegnapi Eszti-mamás szemtelenkedős köre után neheztelek Jancsira. Pedig nyilván nem Rá kell haragudnom, sőt, senkire sem kell haragudnom, de mégis ez az érzésem van, keresem az okát.

A reggelünk egyébként majdhogynem túl szép, hogy igaz legyen. A gyerekek nem pisiltak be, én el tudtam menni fürödni is. Egész héten én kapom a kávét Bernáttól, most vasárnap van, ilyenkor tud tovább aludni, én kelek hamarabb, készítem a kávékat, a reggeliket. Mindenki kap kávét is, hiszen ügyesek voltak, jár a jutalom, békésen megreggelizünk, Bernátnak extra szendvics, tükörtojással sonkával, sajttal, paradicsommal, Juliskának ugyanezekből az alkatrészekből egy tányér, mert nekik az extra szendvics kb felesleges, mert szétszednek mindent, ez miiii? ez miiii? és a gondosan összeállított szép szendvics egy káosz lesz pillanatok alatt, ráadásul dúrkálják a pirított sonka szeletet, a csodálatos, serpenyőben ropogósra pirított kenyeret is csak lökdösik… szóval nem… nem szenvedek nekik azzal, hogy összeállítom. Kis tányérkában alkatrészenként megkapnak szépen nyersen mindent, azt lehet enni. Julisnak egy tükörtojás, paradicsom, sajt, sonka, kenyér, Jancsinak mindez tojás nélkül, mert nem ugrál érte. Szóval békés reggeli, majd Julis hajfonás, közben zene szól, riszáltatom a kis fenekét a zene ritmusára. Jancsit közben levideózzuk, mert észreveszem, hogy teljesen úgymozog, ahogy a Lord of the dance-ben Michael Flatley :D Julis, a troll, persze ebbe is belebaromkodik… szóval itt lett vége Jancsi táncának, mert ha tudja, hogy figyelik, már nem csinálja. Csak reménykedem, hogy amit sikerült felvenni, az jó lett…

Délelőtt zenét hallgatunk, táncos videókat nézünk: Country line dance-t, twist-et, rock and rollt, hatalmas az arzenál. Jancsinak a country is tetszik. Julis meg minden lehetőséget megragad a nyávogásra, köcsögösködik Jancsival, igyekszik minden áron úgy állni, hogy Jancsi ne lássa a videót, és ha rászólok, nyávogni kezd. De nem hagyom most felcseszni magam, túl szép volt ez eddig, hogy ilyennel elrontsuk.

Azt azért közben megállapítom, hogy annak a fajta élvezkedésnek, amikor csak úgy zenét hallgatok, csak úgy megnézek egy videoklipet, majd még egyszer és hagyom magam beleszeretni egy mozdulatba, annak egyelőre búcsút inthetek, legalábbis a gyerekekkel együtt, mert egyelőre VÉGIGPOFÁZZÁK az egészet: Mit csinál a néni? Nekem jó ez a zene! És utána másik jön? A bácsi miért vette le a napszemüvegét? Utána vége? Ez jó zene! Nem tudok táncolni! Így riszálják a feneküket? Majd mégegyszer?
És végtelen sok hasonló kérdés.

A délelőtt is egész jól telik így, kis benti pakolás után Bernát és a gyerekek az udvarra mennek, végre csend! Állok neki ebédet készíteni, ismét milánói (bolognait / húsos tésztát) mert voltam olyan önző dög, hogy tegnap nem főztem magamnak, hanem megettem az előző maradékát. Szóval ma új kör.

Bernát:

Egy kis gyerek munka..

Kimentünk az udvarra a két gyerekkel, és gyorsan végig sepertük a térkövet, a kapuig, meg az utcát.
Utána kimentünk az utcára jeget törni, ki is pirult a pofijuk rendesen, elindult a fikusz is kifelé.
Majd segítettek a fóliát visszahúzni a kocsira, és összeszedtük a sok tobozt, amit a vihar levert.
A toboz jó lesz majd a cserépkályhába tüzelni, - kb. a nyáron, mert még sehogy nem áll az a kurva tető, de lassan jön a pénz, és akkor kész lesz, pik-pak.
Fura idő van, ahol nem fúj a szél, ott kb. 15 fok van, viszont ahol fúj, na ott hideg. És igazából 12 fokot mutat a hőmérő, de az utcán be vannak fagyva a tócsák. Szóval érdekes.

Gyorsan megebédeltünk, és már fekszenek is a kölkök, beraktam az új szárítást és az új mosást, és már minden szennyes elfogyott. Lassan a mosogatógép is végez, és drága Biankám is elmosta a nagy lábasokat, tiszta a konyha. Estére még jön egy felmosás és akkor patyolat tisztasággal várjuk az újabb hetet.

Bianka

Na épp írni akartam, hogy EZ már maga a profizmus! A munka összehangolása is, de az, hogy 11:50, kész az ebéd, szedem ki, eszünk… 12:26, a gyerekek már ágyban, ettek, ittak, wc is megvolt, már majdnem alszanak, Bernát ír, én meg elmostam csaknem mindent, pult letörölve és kávét készítek magunknak. Pontosan így kell ezt. Hát nem jobb így? Mindenki teszi a dolgát, és béke van, meg szeretet.

Bernát

Közben én pakolok az emeleti hálóban, kialakítok Biankának egy munkaállomást, ahol dolgozhat. Szinte minden kész, csak még egy csomó ruhás zacskót kell elpakolni.
Ma válogattunk egy tonna kiskabátot hogy mi kicsi, mi jó, és mi kurvanagy?
Elmegyek fürdeni és aztán én is kicsit lepihenek, mert az elmúlt két nap picit leterhelt fizikailag, konkrétan a combjaimban olyan izomláz van, hogy amikor leülök a vécére egyből be … mármint fájnak a lábaim. :)

Bianka

Én meg próbálom karbantartani magam, legalábbis belsőleg. Amit írtam egyik nap, hogy milyen vitamintengerem van, na azokat szépen sorban szedegetem befelé, és remélem, hogy mihamarabb megteszik a hatásukat szépen.

Bernát:

Délutáni nagy séta…
Délután, mikor felébredtek a gyerekek, pillanatok alatt kiderült, hogy pörögnek és nem lehet velük bírni. Ezért kaptuk magunkat és elmentünk sétálni a környékbe.
Nagyon hideg volt, hiába ötöztünk fel rendesen, dupla nadrág, kesztyű, és kapucni. Szépen lassan átfagytunk, még én is. Néhol nagyon fújt a szél, teljesen kipirultak a gyerekek.
Majd haza érve meg éheztek, és kiderült, hogy nincs kenyér. DAN DAN DÁÁÁÁÁÁN!  Kedves Biankám a szendvics készítéskor elfelejtette közölni, hogy elfogyott a kenyér, két pici darab maradt. Ezen kicsit fel basztam magam, mert ma már egyszer beszéltük, hogy mit kell majd hozni a boltból, de akkor se mondta, hogy elfogyott a kenyér. Lett volna időm elmenni a gyerekekkel vásárolni, de miután egy nagyot sétáltunk, és hazaérve le vetköztünk, már semmi erőm újra öltözködni és menni boltba. Mivel beszóltam neki, Bianka berágott és elment, közben főzöm az almakompótot. A gyerekek őrjöngve rohangálnak, folyamatosan elesnek, nevetgélnek. Nekem villog a „türelem elfogyott” lámpám, de tartom magam, hagy tomboljanak, mert csak gyerekek, meg ebből tanulnak, majd ha elesnek, meg minden okosság.
De mivel nem szólok rájuk, ordítanak, kiabálnak, és egyre hangosabbak, és már írni is nehezen tudok…

Bianka

Miután Bernát beszólt és az egész kenyértéma engem is felcseszett, így jobbnak láttam elindulni. Vettem kenyeret, tankoltam, vittem a tacsikámat, Vele mindig jól elvagyunk, Ő legalább szótfogad…
Hazaérve elolvastam Bernát addigi írását, és mikor odaértem, hogy „türelem elfogyott” lámpa, még épp meg is fogalmazódott bennem, hogy én most ezt egész jól bírom. És tényleg. Épp Eszti mamával beszélek telefonon, mikor ilyen gargalizálós-fulladós torokhangot hallok, majd nevetést, mondom, akkor minden oké… de aztán megint. Hátranézek, Julis ül törökülésben a földön, Jancsi előtte fekszik, feje Julis ölében. A reggeli nyalók-ból már csak egy babszemnyi darab van, ezt nyalogatja a hanyatt fekvő Jancsi!!!!! és Julis meg segít neki…. Ennek eredménye a gargalizálós-fulladós torokhang. HÁT NORMÁLIS EZ A KÉT BAROM???????? Na azonnal szétszedtem őket, fel az ágyra, és Jancsinak megparancsoltam, hogy amíg a nyalóka a szájában van, nem mozdulhat innen. De közben konstatálom, hogy egyelőre nem nagyon kell nyalókát vennünk. Julis állandóan összerágja a nyalókáját, Jancsi meg délelőtt is szaladgált, meg táncikált vele, nem egyszer rá kellett szólni. Most meg ez a hanyattfekvős sztori, szóval nem, köszi, nem nyalókázunk egyelőre, úgy látszik a szép szó nem elég, azt meg nem akarom megvárni, míg baj lesz.

Bernát:

Esti idíl…

Vacsora időben a gyerekek még mindig pörögtek, várható volt, hogy ebből baj lesz!
Biankám kitalált egy újfajta tárgyalási módot, ha valaki valami rosszat csinál, akkor nem a jól bevált pofozkodás van, hanem guggolni kell fel le. Jelentem két nap alatt szépen alakulnak a kölkök, combra gyúrnak. Nem értem, hogy azok akik ráhagyják a gyerekre, hogy ilyenkor mikor beüt a várható végkifejlet, akkor mit csinálnak? Ráhagyják? Ahelyett, hogy időbe rájuk szólok, hogy gyerekek, elég lesz! És akkor megtorpannak és esetleg mást kezdenek el csinálni.

Na szóval hét óra van, mindenki boldog, a gyerekek fekszenek, az asszony sistereg a feszültségtől, én meg nyugodtan játszok a telómon!
Szerintem néha egy tasli hatásosabb, minthogy hagyjuk ezt az örvényt hurrikánná fajulni, és utána ordítozni egy fél órát! EZENNEL EZT AZ ENGEDD EL DOLGOT ELENGEDTEM!!!!

Bianka

Hát… Bennem most négy és fél hónap után összeomlott egy kártyavár.
Reménytelennek látom ezt az egészet, minden eredmény ellenére. Napi szinten nem egyszer kiborítanak, és én csak nyelek, nyelek. Ha nem adom ki, egy idő után ez tuti valami betegség álnéven felszínre fog törni, de ha meg kiadom, az sem jó.
Feltettem a kérdést ma magamnak, mi értelme van így ennek? 44 évesen ez a négy és fél hónap alatt annyit sírtam, mint még soha életemben. Ezidő alatt annyiszor akadtam ki, kiabáltam, dühöngtem, hogy ilyet soha életemben eddig nem csináltam, így egész életemben nem viselkedtem soha senkivel. Ingerült, fáradt, kimerült vagyok. Soha életemben nem szedtem nyugtatót, most anyám holnap nyugtató teát hoz. Baszki érted??? Nyugtató teát nekem, aki egyébként a nyugalom és a béke szigete szinte mindig! Egyszer valami miatt vettem egy doboz gyógynövény alapú nyugtatót. Egy darabot nem szedtem be belőle, fel sem bontottam. Most elővettem. És felteszem a kérdést magamnak, hogy miért? Mi értelme ennek? Meddig megy ez így?
És ami még fontosabb? Mi van a mérleg másik oldalán, ami annyira kurvajó, hogy mindezt megéri? És az van, hogy ha nem találok magamban olyan pontot, ami miatt ez megéri, akkor nem éri meg. Mert szívem szerint rávágnám, hogy ott van Bernát, aki az én tökéletes férjem. És hát ki másért érné meg ez az egész, ha nem érte? De szerintem ezt a választ nem lehet, nem szabad mondani, mert azzal az egész felelősséget Bernátra tenném. Mintha azt mondanám: „Bernát, szenvedek… annyira, mint még egész életemben soha, kivagyok teljesen, lassan nyugtatót kell szednem, ha nem akarunk tényleg a kék fényben szerepelni… de Érted megéri”.  Mi van???? Nooormális?
Fordított helyzetben én magam menekülnék ki ebből, mert ez szerintem irreálisan nagy súly a másikra nézve. És ráadásul hova futhatna ki ez az egész rosszabb esetben? Eltelik pár év, én megőszülök teljesen, mert kikészítenek, már marékszámra szedem a xanaxot, szemeim élettelenek és hatalmas fekete karikák vannak alattuk, a 100+ -os kilóm helyett csont és bőr vagyok…. És akkor majd azt mondom: Bernát, ez az egész tönkretett engem, de Érted megérte… És akkor Bernáton ez mekkora teher lenne? Szóval nem, Bernát nem az, aki miatt ezt teszem. Nyilván nem ilyen sorsot szánok magamnak. Egyértelműen a boldogság, a szép családi idill, a reklámokban látott széles mosolyok vannak előttem, és az összeomlott kártyaváram romjain ücsörögve is azt gondolom, érzem, tudom, hogy ez így lesz, ha beledöglök is. Bár jelenleg a művész lelkem eléggé szunnyadóban van. Nincs időm, energiám, de vágyam sem arra, hogy ecsetet fogjak, nem is érdekelnek most a szép, művész dolgok, jelen pillanatban túlélek. Egyedül az nyugtat, hogy ha normálisan szültem volna ezt a két kis trollt, akkor is most négy és fél hónaposak lennének, és akkor is aligha jutna eszembe pingálgatni. Ahogy a Prédikátor könyvében is van: „Mindennek megszabott ideje van, megvan az ideje minden dolognak az ég alatt” Szóval azt gondolom, most nem a pingálásnak az ideje van. Nincs is ezzel baj, ha az ember globálisan nézi a dolgokat és nem vesz el a részletekben.
Visszatérve az elejére… hogy miért lett ez hirtelen?

Épp a vacsit készítettem össze. A gyerekek a tésztát választották, így azt melegítettem. Kis tányérban, összevágtam a tésztát, reszelt sajt a tetejére… indulok befelé Bernát tányérjával, mikor Julis megszólal, hogy Jancsi beletett pénzt a kulcslyukba… Megállok, döbbenten nézek… erre Julis megint megszólal: nem tett bele…. – Akkor miért mondtad? – Nem mondtam… - De igen, mondtad.
Jancsi, mutasd meg, hova tetted a pénzt. Jancsi indul, Julis szajkózza: Nem tett bele… Odamegyünk és jééé, a lyukban pénz van. Hát elborult az agyam. És nem konkrétan azért, mert azt a szaros játékpénzt beletette oda, mert nem érdekel, nem zárjuk azt az ajtót, hanem azért, mert kb két hónappal ezelőtt kapta az első szerelős cuccot, akkor is az ajtót csesztette, és akkor nagyon szépen elmondtam nekik, hogy nem bántjuk az ajtót, nem szereljük a kulcslyukat, kilincseket, zárakat. Elismételtük, megmutogattuk együtt, hol szabad és hol nem… mutattam nekik számtalan lehetőséget, amit lehet szerelni, reszelgetni, kopácsolni, fűrészelni, de az ajtózár volt az egyik, amire határozott nemet mondtam. Ezek után persze Jancsi mégiscsak odament, mégiscsak ott az ajtót kellett csesztetni, akkor egyszer rajtaütésszerűen el is kaptam, le is szidtam érte. Mikor megkapták a játékpénzeket, akkor felmerült, hogy a kulcslyukba pénzt tegyenek, de akkor még az elején megmondtam, hogy az baj, ha azt oda teszik, elromolhat a zár, stb, nem szabad, inkább tegyenek ide, meg emide, meg amoda pénzeket. És akkor ma jön ez. Szóval nem lehet azt mondani, hogy nem tudták, mert tudta mindkettő…. És akkor ne boruljon el az agyam. Rohadt mérges vagyok rájuk. Mindkettőre, mert Julis meg egy kis szemét felbujtó, aki beszari ahhoz, hogy bármit megtegyen, de ott áll Jancsi mögött és sutyorog a fülébe, a kis hülye meg mindent megtesz neki.
És Bernát utólag mondta, hogy ez nem akkora gond, szétszedi és kész, nyugodjak meg. De nem a konkrét tettükkel van a gond, hanem azzal, hogy szarnak arra, mit mondok.   
És akkor erre elmeséli Bernát, hogy a mai délutáni sétánál is Jancsi játszotta a süketet. Nem jött vissza, ha szólt neki és két eset is volt, amiből baj lehetett volna, mert nem állt meg, amikor a lovakhoz közelítettek, és van a hátsó utcánkban és nagyon ugatós kutya, mindig majd’ szétszedi a kerítést,és a kerítésen pont szépen átfér a fél feje… Ott is szólt Bernát, hogy ne menjen tovább, de ment a kutya felé…
És tudom, hogy a gyerekek nem kutyák, de a kutyáknál pl pont a séta az, ahol lemérhető a kutya-gazdi viszony, hogy mennyire van rendben. És pont a behívás az a szűk keresztmetszet, am ha jól működik, akkor jó a viszonyunk, ha megy az időhúzás, mikor behívom a négylábú barátomat, és ő meg azt mondja, hogy oké, hallottam, hogy szólsz, csak még megszagolom ezt, meg lehugyozom még azt a fűcsomót, és mindjárt megyek, csak még emitt is van valami szag…. na ez az időhúzás (kutyás berkekben a banánkeresés*) ami ha megtörténik, akkor ott a viszonnyal gond van.
És bármennyire is nem kutyák, ha egy helyzetben azt mondom, hogy nem mehet tovább, akkor ne menjen tovább és ha azt mondom, hogy nem dugdosunk pénzt abba a kurva zárba, akkor nem dogdosunk pénzt abba a kurva zárba. És nem akarom egyszerűen tudomásul venni, hogy nem lehet őket szabadon hagyni kettő percre, mert akkor egyből valamit baromkodnak. Nem hiszem el, hogy tényleg az egész napomnak azzal kell telnie, hogy nézem őket, mert ha nincs rajtuk a szemem, akkor egy marék homok kerül az egyik szemébe, vagy akár meg is fullasztja az egyik a másikat.
Abba bele sem gondolok, hogy alapvetően az asztalom tabu… de ha ennyire nem érdekli őket, amit mondok, mi tartja vissza, hogy ne öntsön a laptopomba valamit?

Keresem az alternatívákat a guggolás mellé, illetve helyett. Olvasom a nagy gyerekneveléses oldalakat és Vekerdy-től kezdve mindenki azt zengi, hogy nem kell sem pofon, de még csak büntetés sem. Elég, ha a gyerek megérti, miért nem jó az, amit épp csinált. Szóval most azért megkérdezném az egyik ilyen gyerekgurut, hogy ennél szebben, jobban, HOGY A PICSÁBA MAGYARÁZZAM EL EGY KURVA HÁROMÉVESNEK A DOLGOKAT???????? Annyira aranyhal, hogy nem tud összefüggésekben gondolkodni, és egy visszakérdezésemre képes azt válaszolni, hogy „egy valami” akkor vajon érti, hogy MIÉRT nem szabad? Nem, nem érti. Le se szarja. Szóval csak az marad a józan paraszti eszemmel, hogy MEGTANULJA, de legalábbis tudomásul veszi, hogy azt nem szabad, és esetleg tart attól, hogy anya morci lesz. És nagyon várom azt, amikor lesz már annyira értelmes, hogy el lehet neki magyarázni ilyeneket.

Lesz megoldás, de most addig bünti van….

#elegemvan
#f*szom….

*banánkeresés:

Korom Gábortól, a Tükörmódszer atyjától származik ez a tantörténet:

Képzeljünk el egy területet, amit elválaszt egy folyó, amin egy híd ível át. A területen 30 majom él, az 1. számú az abszolút alfa, míg a 30. a ma született ártatlan kismajom.
Mi történik, ha két majom egyszerre szeretne átmenni a hídon?
Ha ez a két majom az 1. és a 25. számú, akkor mindketten rálépnek a hídra, majd a 25. számú visítva elmenekül.
Ha az 1. és a 15. találkozik? Ugyanez, mint az előbb….
Ha az 1. és a 4-es találkozik? akkor mindketten rálépnek a hídra, és a 4-es nem menekül el visítva, csak eszébe jut, hogy valahova letett egy banánt és azt most gyorsan elmegy megkeresni. Majd később visszamegy a hídhoz és átel rajta.
És ha az 1. és a 2. számú találkozik? Mindketten elmennek a banánt megkeresni. Ott már annyira kicsi az erőbeli különbség, mindketten tudják, hogy egy esetleges harc akár végzetes sebet is ejthetne valamelyikükön, így nem kockáztatnak. Majd később visszajönnek és átkelnek.