2023.02.07.
Bianka
Két napot egyben
Először megint azt gondoltam, nem sok írnivalóm lesz, de
van.
Ami a egfontosabb, hogy ismét hálás vagyok a családomnak,
mert ennyit segítenek!
Nagyon nagyon frusztrált már az elmúlt időszakban, hogy nem tudok hatékonyan
dolgozni. Bármibe is kezdek, nem haladok vele, mert a gyerekek mindig jönnek,
mondják, kérdeznek, akármennyire is teszem a fülhallgatót a fülembe, akkor is
hallom a nyávogást, a miérteket, a századik kérdéseket. És az a legnehezebb, hogy
egyfelől megértem, hogy ez van, hiszen gyerekek, miből, honnan, hogyan
tanulnának másképp, ha nem így? Muszáj válaszolni nekik, amikor csak lehet, ha
mást nem, de azt biztosítani, hogy ott vagyunk nekik, elérhetők vagyunk. De
másfelől meg brutál idegesítő, hogy kiszámolok valamit a munkámhoz, és odajön,
századjára bejelenti, hogy ő most mit csinál, miközben én elfelejtettem, mit
számoltam és vagy hibázok, vagy kezdhetek elölről mindent. Akárhogy is nézem,
nem hatékony.
Bernát a hétvégén előkészítette a terepet és azt kell
mondjam, soha nem vártam még ennyire a hétfőt, mint most! Kb, mintha új
munkahelyre mentem volna! Karika mama a legjobb időben érkezett, Bernát
elindult dolgozni, de előtte még végzett néhány finomítást az IRODÁM környékén.
Felvitte a laptopomat, és minden egyéb kelléket, beindította a fűtést,
berendezte az asztalt, a székeket, hogy még a lábamat is fel tudjam tenni, még
a legelső karácsonyra Tőle kapott, kifejezetten nekem készíttetett vas rózsát
is az asztalra tette #szeretemaférjemet
És én felvonultam, zenét indítottam, és DOLGOZTAM!!!! :)
Panoráma képet még nem készítek, ugyanis mellettem, mögöttem miden
nemhasználatos cucc itt van, ami jelenleg lent nem kell. Nem részletezem, de kb
halott indiánt is találnék, ha akarnék. De nem érdekelt, mert ez a kombó, hogy
Bernát megcsinálta az irodát, anya meg vigyáz a gyerekekre most akkora
segítség, hogy azt nem tudom elmondani! Csak tegnap és ma annyit haladtam, mint
eddig több hét alatt sem…
Ami a gyerekeket illeti: a
határfeszegetés minden téren működik. Korábban, mikor erről esett szó, akkor én
arra gondoltam, hogy vagyok én és van a gyerek, és van a határ. És Ő azt
feszegeti. És kifejezetten idegesített, hogy olyan dolgokat, amiket tudnak, már
megtanulták, alkalmazzák, olyan helyzeteknél miért kell a hülyét játszani? Ha
fel tudja venni a cipőt, akkor nálam miért veszi fel, és miért nyeglik-nyaglik,
mikor a dédi akarja ráadni? Ha nálam fel tudja húzni a zipzárt, akkor miért
kell a mamának segítenie???? És ez idegesített, mert ebből én azt vettem le,
hogy hülyére vesz engem is, meg azt is, aki épp segít neki.
De nem!! Ez nem így van!
Az már tiszta volt, hogy az otthoni szabályok, rendszerek nem érvényesek
máshol. Ezt múltkor Kati, Bernát uncsitesója mondta, és jó is volt, hogy ezt
letisztáztuk, mert érzékeltem, hogy nem működik, csak abban is azt éreztem
előtte, hogy a bolondját járatják velünk. De nem. A szabályok helyhez és személyhez
is (személy-kombinációhoz is) kötődnek.
És erre annak kapcsán jöttem rá, hogy előző este eléggé összevesztünk azért,
mert pénzeket dugdostak a kulcslyukba. Másnap reggel egész jól ébredtünk, jött
is Karika mama is, meg az új iroda ugye… mondom ne pukkadjuk itt egész nap,
reggel megbeszéltük a gyerekekkel, hogy mi merre hány méter. Kihívtam őket és
odamentem a fürdőszoba ajtóhoz és elmondtam, hogy ez az ajtó nem játék. Sem a
kilincs, sem a zár. Nem nyitogatjuk, nem szerelgetjük és semmiképp nem
dugdosunk bele dolgokat… Előző este megkapták a guggolást is érte, ezt is
megbeszéltük és mikor visszakérdeztem, harsogták a guggolás közben mondott
mondatokat. Szóval elvileg tudták.
Aztán fent dolgozgatok és két zene közti csündben elkapom, hogy Karika mama
guggoltatja Jancsit mérgesen és kérdezi tőle, hogy nem guggoltál érte tegnap?
Néztem nagyot. Ebéd közben kaptam az infót, hogy Jancsi egy bottal ment a
célterület felé, a kulcslyukat megcélozva a bottal, csak anyám időben elkapta.
És ott álltam értetlenül, hogy nem volt elég? Nem tanulta meg? Hát ennél
szebben, jobban, több félébben nem lehet elmondani valamit! Miért ilyen kis
szemétláda? És akkor raktam össze, hogy nem-nem…. ez a műsor ugye nem is nekem
szólt. Karika mamánál is le kellett tesztelni, hogy az a szabály, ami nálam,
nálunk Bernáttal szabály, az esetleg Karika mamánál áthágható-e? Pechükre mi
elég sokat beszélünk anyával :D Szóval Ő eléggé jól tisztában van as apróbb
vitákkal is, meg ugye olvassa a blogot is, meg hát az aktuális dolgokról
telefonon is beszámolok… Szóval saaaaajna… Karika mama is kizavar a konyhából…
Saaaaajna Karika mama sem engedi meg a szemtelenkedést, vagy, hogy csokit
csokival zabáljunk kaja előtt…
Az, hogy anya is felemelte a
hangját a gyerekekkel szemben, vagy néha elhangzott egy-egy ilyen, hogy Na!
Elég legyen most már! – ezeket örömmel hallottam. És nem azért, mert egy szemét,
kárörvendő rohadék vagyok, hanem azért, mert amikor én emelem fel a hangom,
akkor gyakran megkapom (de Bernát is), hogy ne beszéljünk már így velük, meg,
hogy legyünk már türelmesebbek, és ez nekem olyankor totál úgy jön le, hogy
ezek szerint a világon mindenki ül a zen kertben és mosolyogva tűr el minden
egyes baromságot és csak én vagyok az egyetlen a világon, aki kiakad ezeken,
akinek elfogy a türelme, és a nem tudom hanyadik szépen kérés után kicsit morci
lesz. És eddig legtöbbször úgy volt, hogy Karika mama kijött, elvolt a
gyerekekkel, énekeltek, bogarásztak, elpucolgatták a zöldségeket, és neki soha
nem jött el az a hangfelemelős pillanat, mert én hamarabb csattantam oda. De
így, hogy végre ki tudtam vonódni ebből, most néha neki is felment a hangja.
Amire még keresem a magyarázatot és az okot az az, hogy elmondása szerint Ő nem
csesződik fel a sok baromkodástól, és az, ha keményebben szól oda, azzal neki elvileg
nem megy fel a pumpa. Nekem igen. Én dühös leszek ezektől a direkt
bénázásoktól, a nyávogástól, a műsorozástól. Még keresem az okát, hogy miért.
Bernát:
Az agreszívanyós!
Az iroda egy vicc! Félkész szoba,
hosszabítóról megy minden, még a világítás is.
De most a funkcióját betölti, és ez a lényeg, sajnos nem terveztünk rá ajtót,
ezért fel hallatszik a baromság, de csak fent van, és oda a gyerekek egyelőre
nem mehetnek fel.
Ma anyámnál csináltam a
fürdőszobát, egész jól haladtam, bár reggel a hajnai hiszti miatt kicsit
nehezen gondolkodtam és ez plusz 15 km kocsikázásomba került. Köszi, Julcsa.
Viszont jó látni, hogy szépen lassan beindulnak a munkák is, vége a téli
pangásnak, végre jönnek a megrendelések. Ezek megnyugtatók, mert bár urunk és
parancsolónk intézi az ország sorsát, azért még van pénzük az embereknek és így
van munka, van munkám, van pénz és van miből nevelni a kölköket. Igazából nem
tudom, mennyivel költünk többet, mert ahogy a gyerekek jöttek, úgy növekedtek
az árak is és így fogalmam sincs, hogy mi mennyit emelkedett.
Nekem pihentető volt ez a kis távoli munka, egész jól haladtam, este hétre értem
haza.
Holnap megyünk a dédimamához
ebédre, de előtte még fodrász. Jancsinak vágatok egy punk frizurát.
Julisnak max egy fésülés, nekem meg tarkopasz lesz!
Holnap is lesz egy kis ideje Biankának dolgozni, amíg távol leszünk.
Most én vigyázok a gyerekekre, akik épp bírkóznak, veszekednek, kiabálnak. Nekimennek
a székemnek és dobálják a labdát. Nagyon nyugodt vagyok. MÉG!!!
Próbálok türelmes lenni, próbálok fejlődni, hogy ne egy idegbeteg állat legyek.
Bianka
A munkámmal ma is rendkívül jól
haladtam, ma este vacsinál úgy fogalmaztam Bernátnak, hogy ez az iroda, az
elvonulás lehetősége számomra a szellemi szabadságot adta (vissza).
Tegnap volt egy momentum, amit példának hoztam. Egy kutyás ismerősöm kutyája
meghalt. Ismertem azt a kutyust, az én kutyás ismerősi körömben a legokosabb
kutya volt, és nekem, akutyás életemben Ő és a gazdája egy hatalmas mérföldkő
voltak. A hír nagyon mélyen érintett, sokkal mélyebben, mint gondoltam.
Véhetően akaratlanul is párhuzamot vontam a saját szeretett kutyámmal, aki
szintén koros már, így az az egy mondat, hogy „mindent köszönök Neked” úgy
érzem, eben tényleg minden benne van.
Ez volt az első, amit megláttam a hírfolyamomban, és abban a hálás, érzelmileg
felspaolt hangulatomban, hogy Bernát kialakította nekem azt a kis helyet ott
fent, …. olyan sírásba törtem ki, hogy csak na. És csak záporoztak a könnyeim.
Jöttek rá a kommentek, attól még jobban sírtam, majd eszembe jutott, hogy ha
lent lennék, akkor ezt most nem tehetném meg, mert jönnének a gyerekek,
kérdeznék, mi van, de nem értené, és még kérdeznének, de ebben a helyzetben nem
akarnék magyarázkodni, csak hagyni, hogy potyogjanak a könnyeim. Na akkor
megint hálás lettem ezért is Bernátnak… meg Karika mamának is, akik lehetősvé
tették, hogy én ott fent lehessek…
És igen, nekem kellenek ezek érzelmi mélységek, amiket megéhetek zavartalanul.
Majd lesz olyan is, amikor már úgy tudom zavartalanul megélni az ilyeneket,
hogy közben ott vannak a gyerekeim, akik akkor már nem lesznek trollok. De most
még azok. És nem mindig tudom ezt jól fogadni.
Annak nagyon örülök, hogy ez a
két nap ilyen jól telt, mondhatni egészen expeditívek voltunk! A gyerekek sokat játszottak, tanultak is, el
is fáradtak. És mindketten Bernáttal jól haladtunk a munkánkkal! Ennyi kell a
boldogsághoz :)