2023.02.14.

Bianka

Alakulnak a dolgok, … meg a feszültségek is.

Ahogy az idő halad, egyre finomodnak a dolgok. Olyan ez egy kicsit, mintha a durva ráspolyt most egy kicsit finomabb reszelőre cserélnénk. Már nem az jelenti a gondot, hogy Juliska lába az asztal közepén köt ki, hanem, hogy Jancsi miért szólítja a mamákat Esztinek és Karikának, nem pedig Eszti mamának és Karika mamának, vagy csak simán Mamának. Vagy amikor összepakolnak, azt miért csak harmadik szólásra teszik és miért nem elsőre?

Finomodnak a beszélgetések is, és a poénok is. Egyik este nagyon jó hangulatban ment a fürdés, öltözködés, de néha az az érzésem, hogy Julisnak kell a feszkó, egyszerűen a jókedvben és a kiegyensúlyozottságban nem érzi jól magát. Hiába próbálom kimeríteni a gondoskodás és szeretés minél teljesebb arzenálját, ölelés, puszi, ölbevétel, buksisimi, meseolvasás, betakarás, stb., egyszerűen nem nyugszik, amíg el nem indul a pumpa felfelé. Én meg már nem durranok elsőre (csak másodikra) és amikor kezdem felismerni a jeleket, hogy Hulk már úton van a bensőmből kifelé, akkor szólok neki előtte, hogy Cicuka, kezd fogyni a türelmem, szerintem most van az a pillanat, amikor jó lenne, ha közös nevezőre jutnánk, mert ha így haladunk, én feszült leszek, felemelem a hangom, aminek meg sírás a vége. És akkor persze még tekerni kell kettőt az idegszálaimon és akkor még egyszer szólok, hogy Juliska! Biztos, hogy muszáj összevesznünk? Annyira szép volt ez az este, ne rontsuk el ezt a hangulatot!
És legtöbbször ez bejön.
De a lényeg, hogy szerintem az első alkalom vagy megtetszett neki, vagy mélyebbre ment és másnap, mikor még csak elsőre szóltam, hogy most már elég lesz, mert kezdek ingerült lenni, akkor Ő mondta nekem, hogy „jó, ne rontsd el a hangulatot!” Hát majdnem elnevettem magam. :D

Az első hetem sikeresnek bizonyult a fellegvárban. Nagyon jót dolgoztam ott és vártam ezt a mai hétfőt is. Ennek az az „ára”, hogy Karika mama a múlt héten is jött és több napját is ránk áldozta, egész nap a gyerekekkel volt, ebédet készített, játszott a gyerekekkel, altatta, uzsonáztatta őket, míg Bernát odavolt dolgozni, én meg visszavonultam magaslati levegőt szívni.
Kétségtelenül hasznos és hatékony ez a megoldás, mert a gyerekekkel nem kell veszekednem, hogy hagyjanak már békén, nem öl meg az ideg, mert nem haladok, és nevelésben sem kanyarodunk el a fő irányvonaltól, hiszen valami hasonló nevelésben részesültem én is. (asszem) :D

Az viszont naiv elgondolás, hogy mindez nem jár feszültségekkel. Mi még anyával szuperul megvagyunk, ha van is valami feszültség, azt igyekszünk mihamarabb rendezni, vagy ha jelentéktelen, akkor átlépni és haladni tovább, Bernáttal viszont már nem olyan rózsás a helyzet, mert ők ketten – hogy is mondjam – két nagyon külön világ. Hogy én mit keresek kettejük közt, azt senki ne kérdezze, de én királyul megvagyok mindkettejükkel, csak hárman ne sokáig legyünk egy légtérben, mert az hosszú távon nem egészséges. Korábban is voltak feszkók, de azt a mi elköltözésünk helyre hozta, és azt gondolom, úgy, hogy nem lettünk mindig egymás szájában, meghozta a békét is.

Most viszont az elején írt reszelőcsere kapcsán, már nem a fő irányvonalakról vitatkozunk, hanem, hogy szükséges-e egy almát meghámozni, vagy sem, illetve, hogy a gyerekek felmehetnek-e a lépcső bizonyos fokaira, vagy sem.

Szerintem ha most hármunkat külön kérdeznék, mindhárman azt mondanánk, hogy nevelés szempontból egyáltalán semmi jelentősége nincs annak, hogy hámozzuk-e az almát, vagy sem. Pláne, hogy én ennek első nap kivettem az élét szerintem azzal, hogy röviden elmagyaráztam, miért tartjas jónak a Karika mama az almát megpucolni és mi miért nem. De mégis feszkó van belőle és ez leginkább a gyerekek szempontjából rossz, mert ők nem egységet látnak rajtunk, hanem rést a pajzson, és ez viszont baj.
Szerintem nekünk, felnőtteknek nagyon egy csapatnak kell lennünk, mert ezek a kis trollok úgy tolják ki észrevétlenül a határokat, hogy csak na… már ha az ember nem elég szemfüles. – Amire egyébként kedden teljesen rá is világított egy eset, de azt majd később.

Bernát

Faszom, alma pucolás!!! Még az elején megbeszéltük, hogy mi nem fogjuk pucolni az almát, magvazni a dinnyét, mert ezekre se időnk, se energiánk! Ezt már a gyerekek előtt megbeszéltük, és tartjuk is, de aztán drága kedves anyósom elkezdte pucolászni… le is szartam, mert hol érdekel, ráér, pucolássza. De amikor másnap adom az almát, ki magvazva és a gyerekek nem kérik, mert nincs megpucolva, na az már gond volt! Lett is szólva, hogy nem pucoljuk az almát, mert így nem jó!

Bianka

Szerintem ebben a sztoriban nincs ennyi, de ha már belekezdtünk, akkor menjünk végig rajta.

1., Szerintem nem kell megpucolni az almát, szakemberek szerint sem kellene, mert nagyon sok vitamin és pektin az alma héjában és közvetlenül a héj alatt van, és a hámozással a nagy részét kidobjuk.
Értem, hogy a külföldről behozott almákat mindenféle szutyokban fürösztik, hogy mire ideérnek, szépek legyenek, de mi nem veszünk külföldi almát, hacsak lehet. Kiváló magyar termelők és ízletes magyar almák vannak, és nekem az az alapelvem, hogy jó ha van itthon gyümölcs, de nem kell minden áron. Ha nem kapok szépet elérhető áron, akkor nem veszek. Nem létkérdés. De ha vesze, magyart veszek, amit nem fürdetgetnek minden szarban.

2. Ettől még permetezik az almát, ez oké, de szintén vizsgálatok támasztják alá, hogy sima vizes, vegyszeres, ecetes, illetve szódabikarbónás mosástesztek után a szódabikarbóna magasan végzett az almák megtisztítását illetően. Csupán két perces szódabikarbónás fürdő a vegyszerek nagy részét, egy negyed órás szódabikarbónás áztatás szinte 100%-át eltávolítja az alma felületéről.
Egy szó, mint száz, mi nem pucolunk almát.
És dinnyét sem magvazok, meg szőlőt sem magozok és nem hámozok. Meg körtét sem.

Viszont 100%-ra biztos vagyok abban, hogy amit Bernát mond, hogy másnap nem kellett az alma héjastól, az egy nettó határfeszegetés volt, ami nem jött be.

A gyereknek egyetlen célja van, hogy feszegesse a határt. És nem azért, mert bunkó szemétláda, hanem azért, mert a biztonságérzetének a legalapvetőbb eleme az, hogy a határokat minél
pontosabban tudja. És ha egyet átléphet, akkor tovább fog menni addig, amit már nem léphet át. És ezt a célját, hogy a határt kitapogassa, beveti a kedvességet, a cukiságot, a hisztit, a nyávogást, a hazugságot. Így kerültek ma fel a lépcső fordulóba is.

És ezért EXTRÁN fontos a kommunikáció, mert bárhogy is vagyunk, bármennyire is van megértés, vagy nézeteltérés a felnőttek között, a gyerekek szemében egységesnek kell lennük, mert ez egy határfeszegetős területfohlalós játék, amiben vagyunk mi és vannak ők.

Na de mondom a sztorit.

Én ugye fent dolgoztam, azt hallottam, hogy kopognak a lábak a lépcsőn, de azt nem tudtam, meddig jöttek fel. Csak hallottam, hogy nem, oda már nem,… aztán na jó, akkor addig mehetsz.
mert hát ki tud ellenálni egy cuki Jancsinak, aki épp azt játsza, hogy az ixedik lépcsőfok a magaságy, és Ő most épp ott alszik, méghozzá hangosan horkolva! Mit neki az, hogy ezt mi (Bernát és én) egyébként nem engedtük meg, és az sem érdekes, hogy Karika mama vagy háromszor mondta el, hogy ott járunk cipővel, koszos, meg, hogy mindjárt jövök lefelé és menjenek el az útból, meg, hogy nem mehet fel, de aztán jaa, csak addig? Akkor oké.
Nekem ez kicsit olyan kecskegidás mese, hogy csak a lábamat hadd tegyem be…
Még akkor este mire lementem, arrébb mentek a lépcsőtől. (ma már tudom, miért) Leérve öltöztünk, vittem a buszhoz Karika mamát. Hazaérve még le sem tettem a kabátomat, már újságolták, hogy voltak fent a lépcsőn, és egyértelműen feljebb mutattak, a forduló felé. Majd Jancsi elővett egy kisebb diónyi összehajtogatott, agyonmosott, kopott papírt, amit dobálgatott és elmondta, hogy ezt a Karika mamával dobálták neki az ajtónak, így: és azzal nekidobta az ajtó szigetelt ablakának. Hát… néztem nagyot, hogy nem elég a lépcső, hogy mi nem engedjük fel őket, de a Karika mama meg igen, akkor még ez az ajtóhoz dobálgatás is, bár elég érdekesnek tartottam, hogy Anya ilyen játékot engedne a gyerekeknek, főleg, hogy ha most azt szokja meg, hogy az ablaknak nekidobálhat mindent, akkor legközelebb kővel jön, mi lesz? de gondoltam, nem szólok, biztos megvolt a kerettörténet erre a játékra is, meg hát nem akartam az a bunkó troll anyuci lenni, aki hazaérve mindenbe beleköt, szóval erre is csak néztem nagyot. Majd Jancsi mondta, hogy és nézd! Ide is feldobtuk! És már dobta is a lépcsőfordulóba, és sznte rutinból indult fel érte. Bár megkérdezte, hogy felmehet-e, mondtam neki, hogy most azért felmehet, de a lépcső nem játék, nem megyünk a fordulóig sem. Julis részéről még jött, hogy akkor csak eddig, meg csak addig… de mondtam, hogy nem.
Eddig volt a törtnet tegnap.

Este aztán írtam is erről, hogy miért tabu nálunk a lépcső, meg, hogy még nem mehetnek fel, stb…

Az egyetlen engedély, hogy a legelső fokra odaülhetnek, amikor a cipőt húzzák. De ennyi. Nincs feljárkálás, a lépcsőfordulóig sem. Mert Jancsi még csak három, ami nem jelenti automatikusan azt, hogy nem tud lépcsőzni, mert tud, képes rá, épp csak semmire nem figyel. Úgy megy a lépcsőn, hogy közben az eget figyeli és mondja, hogy ott egy jepüjő… Közben meg kitörik a nyaka, ha nem fogom meg. + álltó helyében, az ágy szélét fogva is képes elesni. Ezt a műveletsort é még nem szeretném a lépcsővel is kombinálni. Szóval nem, nem mennek a lépcsőre, mert egyrészt nem tudok ott állni minden egyes alkalommal, hogy vigyázzak rájuk, viszont a szabályokat meg ugye előszeretettel nem tartják be, szóval leki szemeim előtt látom, hogy a lépcsőfordulón már csak a lábuk van, egyébként kettővel fentebb ülnek…

No és akkor jött a ma reggel. Karika mama jött, mentünk érte a buszhoz, hazaérve reggeli, amikor is mondtam neki, hogy egyeztessük a szabályokat, meg, hogy egységben kell lenni, és hogy bármi is van, a mi szülői tekintélyünk nem csorbulhat, stb… szó szót követett és mondom neki, hogy mert hát a lépcsőre is felengedted…. Erre Ő… nem engedte fel… Hát mondom, hazartem és újságolták, hogy felmentek, meg, hogy ancsi azzal a papírral dobálta az ablakot, meg dobálta fel a lépcsőfordulóba Veled… - Ő nem játszott ilyet velük….
Na ki is hívta őket, hogy akkor hogy is volt ez, és akkor Juliska már hangosan mondta, hogy csak a második lépcsőfokig voltak felengedve, csak addig játszottak…

Szóval…. akkor összegzem. A négyéves lányunkról tudjuk, hogy hazudik, meg azt is tudjuk, hogy legtöbbször bizonytalan, ha választani kell, vagy szeretni / nem szeretni valamit. De hogy Jancsi???? JANCSI!!!!???? A nagy szemű, ártatlan cukiságról kiderült, hogy hidegvérrel, szemrebbenés nélkül  hazudik, manipulál, teljesen tudatosan játsza ki a felnőtteket egymás ellen a saját javára.
Ez az élelmesség egyébként éles eszűségre és kiváló logikai érzékre vall szerintem, ami egyébként király, mert ha ezzel az eszességgel nem egy elkallódott rabló cigány suttyó lesz, hanem egy szuper üzletember, aki a jég hátán is megél, az nem lesz hátrány. Csak közben akkor nekünk brutálisan észnél kel lennünk és legalább ilyen szinten kommunikálni, mert pl ha ma ezt nem beszéljük meg, simán elmegyünk egymás mellett, mindenféle hülyeséget gondolva.

Azt gondolom, hogy talán Bernáttal és velem ezt azért nem tudják és/vagy nem merik megtenni, mert látják, hogy mennyit kommunikálunk és mi tényleg mindenről ugyanazt mondjuk.
A mamával meg ugye van a blog, meg a telefon, de ezekkel nem lehet azért mindent 100%-osan megbeszélni és ezek a rések épp elegek arra, hogy ha akarják, kihasználják.

Na a lényeg, hogy ettől függetlenül haladunk, mindig megvannak az akruális hülyeségek, amiket nem értek, de azt hiszem, ez még nagyon sokáig így is lesz, csak addig éljem túl.

Ma esti dilemmám: Este hazaérve, vállamon a táskám, egyik kezemben kulcs, másik kezemben egy jó nagy, neház szatyor, botorkálok be a sötétben, a térkő nagy részét elfoglalják a fegarendák, a kevesebb, mint egy méteres járatot pedig két gyerekbicikli és a talpas lapátom foglalja el, amiről már jópárszor elmondtam, hogy NEM JÁTÉK!!!!!!!!!!!!!!!
És akkor a dilemma: Legyek egy bunkó szemétláda, és az ajtón belépve ordítsam le őket, hogy a francért nem lehet a helyükre tenni a cuccokat, vagy hagyjam, hogy örüljenek és meséljenek nekem, amikor hazaérek.

Végül a kettő közt maradtam, nem lettem Hulk, de azért megkérdeztem, hogy biztosan az útban van-e a helye a bicikliknek???

Mai Julis:
A part alatt dalban a „Mén a szekér” helyett Béna szekér… :D