2023.02.16.

Bianka

Jajj, hát hol is kezdjem.

Még a tegnap esténél.
Ott fejeztem be kb a gondolatmenetet, hogy este 22:30-kor keltem a nagylányt. Közben Bernáttal azt is megbeszéltük, hogy ha nem is nagy meghökkentést, de próbáljuk ki azt, hogy nem veszünk tudomást a pisi dologról. Ha bemegy, azonnal ágynemű csere, azonnal pizsi csere, és reggel nem forszírozzuk, hogy mi volt, hogy volt.

Befejeztem mindent, még én is kirohantam mosdóba, nézem a sütőn az órát, 22:29, szóval még csak hazudni sem fogok, 22:30-kor pisiébresztő!
Na? Tipp?
Igen… Elkéstem.
Ébresztettem, és akkora pisitócsában hasalt addigra, hogy a nyakáig tiszta pisi volt minden. Kiküldtem a wc-re, addig lehúztam az ágyat, áttöröltem az ágyat és a gyereket is, majd új pizsi és alvás.
Ez így leírva olyan könnyednek tűnik, de a lelkemben nem volt az. Én az agyamban, a lelkemben ott tartottam, hogy ez a nem pisilős dolog… ez már mindjárt meglesz. Ez már csak pár alkalom és akkor neki sem kell pelus, ahogy Jancsinak sem már másfél hónapja. És annyira a kezemben éreztem a sikert és akkorát koppantam, mint a ház. Csalódottságot éreztem, de nagyon. Még dühös is voltam.
Reggel azt terveztem el, hogy bármit is mond a pisiről, nem reagálom le. Ha szükséges, témát váltok. De gyakorlatilag az volt, hogy kb rá sem tudtam nézni. Ott küzdőttem magammal már megint, hogy haragszm egy négyévesre. És az eszemmel tudom, hogy ez hülyeség, Ő nem tehet semmiről, ez nem lehet elvárás tárgya, gyakorlatilag semmilyen elvárásomnak nem kellene lennie Juliska felé. És bármi is volt, bárhogy is volt, az nagyban az én hibám, mert annyira akartam választ, annyira akartam magyarázatot erre az egészre, annyira meg akarom oldani, annyira akarok segíteni, hogy kb ez olyan szituáció lehet, amikor az öreg nénit mindenáron átkíséred a túloldalra, mert segíteni akarsz, és minden jól is sikerül, csak a néni azóta azon gondolkodik, hogy menjen vissza, mert ő nem akart átmenni.
Nem gondoltam bele abba, hogy esetleg Juliska nem tud válaszolni a kérdéseimre.
Ma reggel, mikor nem reagáltuk le sehogy a bepisilős dolgot, egyik végletből a másikba csapongott, azt mondta, bepisilt, majd egy perc múlva azt, hogy nem. Mondta Jancsinak, hogy ne menjen az ágyára, mert pisis, de aztán a kávét meg kérte, mondván, hogy Ő nem pisilt be. Látszott, hogy nem tudja hova tenni, hogy egy nagyobb törülköző volt alatta, és nem a lepedő, de Bernáttól azt kérdezte, hogy azért tette azt oda, hogy ne pisiljon be? Szóval totál nincs képben, és vélhetően mikor mi reggelente ráöntöttük azt az információzuhatagot, hogy bepisilt, aztán elkezdtük sokkolni a kérdésekkel, csóri lehet, hogy még azt sem tudta, hogy bepisilt, csak ugye abból indult ki, hogy mondtuk…

Ma Bernát olyan helyen dolgozott, ahol a tulaj feleség óvónő… és ahogy beszélgettünk telefonon, akaratlanul is belekapcsolódott, Bernát már egy idő után Neki is mondta a dolgokat és igazából azt erősítette meg Ő is, hogy ennyi idős korban ez még totál normális. Az is simán lehet, hogy nem tudja még hova tenni ezt az egészet, az is lehet, hogy nincs még igénye arra, hogy ezen változtasson és akkor sehogy nem tudjuk neki bemagyarázni, hogy ez nem jó, hogy bepisil, mert nem érti, mi nem jó benne.

Szóval most nem tárgyalunk isi ügyben, a pelenka visszakerült a rendszerbe, holnap veszek azt is egy adagot..
És a pzsichológust nem mondom le, de annyit módosítok rajta, hogy lehet, hogy inkább neem lenne szükségem arra, hogy kicsit visszavegyek ebből a fenenagy lendületből és megoldani akarásból, és valahogy kezelni tudjam az elvárásaimat, és megértőbb, elfogadóbb legyek a gyerekeinkkel, akik az égvilágon semmi rosszat nem csinálnak, csak élik az egészséges gyerekek életét és teszik, ami a dolguk: Határt feszegetnek, ismereteket szereznek, játszanak, és hangosak.
És, hogy mindez engem néha miért idegesít és miért nem tudom szimplán elfogadni? Ebben kell változnom és tanulnom.

Ma délután megvolt a palacsinta-party, ahová négyen mentünk. Az, hogy Julis a pisi miatt esetleg kimarad a buliból, az a tegnap este miatt eleve ugrott, illetve beszéltünk Bernáttal arról is, amit tegnap írtam a blogban, hogy annyira kicsik még a gyerekek, hogy lehet, hogy eldurran az agyunk néha és olyankor örök életre eltiltanánk őket mindentől, de ez kb 3 perc alatt változik meg, mert átgondoljuk, lenyugszunk, és hát megesik rajtuk a szívünk. Szóval megbeszéltük, hogy nem lehet hosszabb távú bünti, így a mai palacsinta-bulira is úgy tudtunk menni, hogy azért ne csináljunk segget a szánkból és e szerezzünk a gyerekkel szemben ezer lúzerpontot, hogy mikor hazaértem és nekiálltam palacsintát sütni, és Julis kérdezte, hogy akkor Ő is jöhet-e? akkor megkérdeztem tőle, hogy hááát… nem tudm… jó voltál? Persze, rávágta kérdés nélkül, hogy igen. És akkor megint kérdeztem, hogy és Karika mama is úgy látja, hogy ma jó voltál? És Karika mama nagyokat bólogatva határozottan megerősítette, hogy bizony Juliska ma nagyon jókislány volt, szóval így megegyeztünk, hogy jöhet :)

A buli jó volt, sok új emberrel ismerkedtek meg, rengeteget szaladgáltak, hülyéskedtek, és persze sok-sok palacsintát ettek :) brutálisan elfáradtak. Jancsi persze esett-kelt, de mindig felpattant minden gond nélkül, majd egyszer szerintem rosszul hárított és nagyon megütötte az orrát, még most este is piros volt, nem csodálkoznék azon sem, ha lenne majd egy monoklija, ami igazán jól fog mutati holnap, mikor egy örökbefogadós csoportba megyek a kapcsolódó nevelésről okosodni. Bízom abban, hogy senki nem fogja azt gondolni, hogy orrbaverem a gyereket, ha valami nem oké :D
Az viszont határozottan jó volt ebben a rossz élményben, hogy odajött hozzám és meg tudtam vígasztalni. És igyekeztem „jól” vígasztalni, ahogy a gyászfeldolgozáson tanultam, nem mondtam olyat, hogy ugyan, ne sírjál, katona dolog… Nagyon sajnáltam és együtt éreztem vele és ezt igyekeztem kimutatni felé.

Jó volt most úgy közösségbe menni, hogy most mi vagyunk „a gyerekes család”, hogy Bernát, akit onnan sokan ismernek a táborozások kapcsán most Apaként is bemutatkozott, hogy én is úgy találkoztam ezer éves ismerősökkel, hogy már én is Anya vagyok :)