2023.02.22.
Bianka
A mai nap az enyém volt, szinte minden értelemben.
Az egyik, hogy ma én voltam a gyerekekkel reggeltől estig,
Karika mama „szabadnapos” volt, Bernát dolgozni ment. Én meg rendeztem a
bandát.
Az elmúlt időszakban az egyik legszembetűnőbb változás a gyerekek terén, hogy
megjelent az „Anya, szeretsz?” „Anya, imádsz?” kérdések, amik random is
megjelennek, de ha valami nézeteltérés van, akár a legkisebb is, akkor is
felteszi ezt a kérdés Juliska elég gyakran, de Jancsi is egyre többször.
Ilyenkor mindig elmondom nekik, hogy szeretem őket, ezen
semmi nem változtat, és ha a helyzet úgy kívánja, akkor azt is elmagyarázom,
hogy most dühös /csalódott /mérges / szomorú vagyok azért, amit tettek, de
ugyanúgy szeretem őket.
Ez nagyon fontos dolog. Nekem olyan rádiós ismételgetésnek
tűnik, de facebookos csoportokban, előadásokon, pszichológustól és mindenhol mindenki
azt mondja, hogy ezek azért vannak, sokszor a rosszalkodás is, hogy
tesztelgessék, hogy még mindig szeretjük-e őket. És ebben az esetben nekünk mindig
csa meg kell erősíteni, hogy igen, szeretlek. Szóval ezt egy fontos feladatként
is kezelem, és nagyon igyekszem, hogy ezen a kérdésen soha ne akadjak fenn,
mert akármennyire is feldühítettek, akkor is az van, hogy szeretem őket és ezt
ki is kell mondani. És természetesen erre nem jó módszer az, amit a többi
ismételgetős kérdésnél bevetünk gyakran, hogy visszakérdezünk, pl Ez micsoda? –
Na mi az? – Toboz – Igen, toboz! (Akkor mi a picsáért kérdezed meg, ha
tudod??????????????????)
Meg az sem opció, hogy azt válaszolom: az előbb mondtam el. Emlékszel? /
Figyeltél? – Igen! - és ár mondja is a
választ…
Szóval ez a szeretlek – téma nem ilyen :D
Nem úgy van, mint a székely viccben, hogy panaszkodik a székely felesége, hogy
a sok év házasság alatt sose mondja az ura, hogy szereti… Mire a férj: Egyszer
már mondtam… Ha változás lesz, szólok!
Szóval a gyerekeknél ez nem így megy :D nekik minden alkalommal el kell
mondani.
Ami viszont ennek a jó része, hogy azt is elmondhatom, hogy dühös vagyok. Mert
az önazonosság legalább annyira fontos, mint az, hogy tudják, szeretve vannak.
Az érzelmi nevelés egyik alapja, hogy tőlünk megtanulják ezeket. Megtanulnak
dühösnek lenni, szomorkodni, örömöt, bánatot kifejezni, és ezt is elmondhatom,
hogy most pl nem tudok buksit simogatni, mert annyira dühös vagyok. Vagy pl ma
is megkértem Julist, hogy hagyjon most békén, mert csalódott vagyok és nem
tudok most türelmes lenni vele.
A napunk egyébként mini összezörrenések mellett egész jól
telt, Julist megint villámöltöztettem, mert harmadjára sem akarta meghallani,
hogy vegye fel a ruháit, ami persze nem tetszett neki, de hát ez van. Mire a
reggeliig jutottunk, gyakorlatilag egyszer sem fogadott szót, pedig nem
világmegváltást kértem.
Rászokott arra, hogy pl megkérem, hogy szedjék fel a földről a játékokat és még
el sem kezdi, de már azt mondja, hogy felszedtem… Vigye ki a szennyest – még ott
áll, még fel sem vette, de azt mondja, kivittem. Öltözzél fel – még a bugyi a
térdénél van, de azt mondja, felöltöztem. Elsőre még nem volt zavaró, de így,
hogy szinte mindennel kapcsolatba ezt csinálja, azért idegesítő.
Ma már azt csináltam, hogy ott a folyamatban megállítottam és megkérdeztem
tőle, hogy nézzél körbe / nézzél magadra, úgy látod, hogy kész vagy? – Nem – Jó,
akkor nem kell ezt mondani. És adok alternatívákat, hogy miket lehet mondani
ilyenkor, ha szeretne reagálni (mert az is elképzelhető, hogy ha meglenne
minden szókincse erre, akkor azt mondaná, oké, máris viszem, vagy oké, veszem
fel… csak valahogy neki valami keveredés van ilyen téren. Jancsi válasza
egyértelmű: Öltözzél – Oké, öltözök, Vedd a kabátodat – Veszem kabátomat!
Julis persze ebben is más, hát miért is ne? :D
Ma jobban el tudtam engedni a dolgokat, a reggeli is
nyugodtan telt, aztán villámgyorsan az udvarra mentünk, ha már ilyen csodaszép
idő volt. Az udvaron pucoltam meg a krumplit az ebédhez, az udvaron ittam meg a
reggeli kávém második felét, közben bent feltettem pár tojást főni és büszke
voltam arra, hogy nem 38 perces tojások lettek, hanem csak 8 :D
Aztán feltettem még a krumplit főni, és még egy kis időre én is kimentem. A
gyerekek jól elvoltak, én néztem az időt, hogy lassan megyek be a husit
megsütni az ebédhez, a krumpli is lassan kész lesz, mikor éreztem, hogy kávé
illat száll… Valamelyik kertben lefőtt a kávé! Hát mindjárt én is felteszek
egyet!! Mentem is be és akkor megállapítottam, hogy az odakozmált főtt krumpli
azaga mire kiér a szagelszívón és megkerüli a házat, pont olyan illata van,
mint a lefőtt kávénak :D
Csodával határos módon a nagyja még mentető volt, így abból
el tudtam készíteni magamnak a tervezett majonézes-tojásos krumplit, amit egy
film kíséretében fogyasztottam el, míg a gyerekek aludtak.
Mostanában tartom, hogy délután 3-ig van alvás / csendes
pihenő.
Ez három dolog miatt fontos.
Egyik a rendszer. Amikor elhoztuk őket, azt a tanácsot kaptuk, hogy a napirend
és a kiszámíthatóság fontos nekik ahhoz, hogy a biztonságrzetük minél hamarabb
elkezdjen kialakulni.
A másik, hogy az oviban is így altatják őket, ott is 3-ig van pihenő / alvás,
és ott sincs felpattogás, aki nem alszik, az is csendben van.
És a harmadik, hogy nap közben ez az idő kell nekem! Ez a két óra az, amikor
nem szövegelnek bele mindenbe tíz másodpercenként. És ma elengedtem a
dolgozást, esélytelen volt, lelkiismeretesen gyerekeztem. Így ez az idő most
csak az enyém volt.
A délután nagy részét az udvaron töltöttük, majd mikor
Bernát hazaért, igyekeztem mentesíteni, mert nagyon fáradt, sokat dolgozott de
agyilag, lelkileg is kimerült, szóval most próbáltam én vinni a dolgokat.
Hazaérve kérdezte, hogy ki viselkedett jól? És mindkét
gyerek kórusban üvöltötte, hogy ÉÉÉÉÉÉÉN!!!!!
Összenéztünk Bernáttal, én csak kicsit felvontam a szemöldököm, ebben minden
benne volt. De közben eszembe jutott, hogy a legutóbbi előadáson mondták, hogy
ilyen esetben nem ell a másiknak panaszkodni, mert az módosítja a másik
hozzáállását a gyerekhez és ezzel elvesszük tőle az újrakezdés lehetőségét.
Szóval helyeseltem, hogy mindenki jó volt, és hozzátettem, Bernátnak, hogy én
voltam a legjobb, mindenki jól van, boldog, él, épségben van, vér nem folyt, szóval
én is érdemlek egy csokit :D
Este megbeszéltük a pisikatonákat megint, ami előző este
egész jól bejött. Ma Jancsi ezzel kelt, hogy neki vannak pisikatonái, és
megbeszéltük, hogy kinek van még. (Igen, a fél rokonságot felsoroltuk) :D
És az estét is ezzel zártuk, hogy kiadtuk a parancsot a pisikatonáknak :)A
Reménykedem :)